Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Egyelőre még nem lehet síelni Nagy Hideg-hegyen!

2013.02.07. 2013.02.08. Bata Attila | frissítve: 2013.02.08.

Több éves patthelyzet után rendeződni látszik a patinás síterep sorsa a Börzsönyben. A síterep működtetését a Magyarországi Kárpát Egyesület veszi át, és már a mostani hétvégén versenyt rendeznek. Egyelőre minden próbaüzemben működik, ne felejtsük el, évek óta nem történt itt semmi.
h i r d e t é s

Frissítés !!!

Sajnos a legújabb közlemény szerint mégsem indulnak újra a liftek a hétvégén Nagy Hideg-hegyen. Az alábbiakban megjelent tegnapi hír így továbbra is csak vágyálom marad, korán örültünk.

A Magyarországi Kárpát Egyesület közleménye szerint feltámad a legnagyobb magyarországi síközpont, a Nagy Hideg-hegy. A Magyarországi Kárpát Egyesület megállapodott a tulajdonossal, hogy átveszi a sílétesítmények működtetését. Február 10-én, a "Száz éves Börzsönyben a sísport" emléktúra keretében lesikló verseny lesz amatőrök számára, helyszíni nevezéssel. Két sífelvonó próbaüzemben működik. A jelenlegi fél méteres hótakaró alapján jó esély van, hogy a síidény Hideg-hegyen március végéig fog tartani.

Tehát visszatért a remény, de több éves szünet után ismét be kell indulnia a szolgáltatásoknak, valószínűleg ez nem megy egyik pillanatról a másikra. A hétvégén kilátogatóktól türelmet kérünk, hiszen a síterep ratrakja például három éve nem volt beindítva, a liftek sem mentek sokat az utóbbi időben, bármilyen működés is kezdődik meg a hétvégén, azt még csak tesztüzemnek hívhatjuk.

A síterep megközelítése, parkolás, behajtási díj és megannyi kérdésre reméljük mihamarabb választ kapunk. A jó hír, hogy jelenleg is fél méter vastag a hótakaró a hegyen, és ez még gyarapodhat.

KOMMENTEK
százas | 2013.02.07. 18:14
Végre!
zozimoo | 2013.02.07. 19:09
hurrá! remélem gondolnak a hóágyúzási probléma megoldására, mert anélkül halott a hely bár ki is az üzemeltető!
Chopoker | 2013.02.07. 23:07
Batus, nagyon jó hír, köszönet a cikkért, de remélem ez nem kacsa! :-) Amióta már sífutok is, igyekszem minden évben "felfutni" az erdei úton, ami Királyrétről, több, mint 2óra nekem. Az idei túrám már megvolt, de mivel a tavalyi kimaradt, így most el is döntöttem, hogy bepótolom. Nem szeretnék vitát nyitni, de hóágyú nélkül a márc. végéig tartó síidény enyhén szólva vicces. Maradjunk annyiban, hogy márciusban majd térjünk vissza rá! Kívánom azt, hogy ne februárban kelljen ezt megbeszélnünk, de én kicsit még attól is tartok. Batus szívesen felmegyek Veled, csak jelezd, hogy szerinted mikor közeleg a szezonzárás! Kívánom, hogy Neked legyen igazad!Előre is kössz!:-)
vmate | 2013.02.07. 23:14
Na! végre!
Nagy Hideg-hegy | 2013.02.08. 09:22
Tisztelt Olvasók!

A fenti cikkre válaszolván, a hétvégén NEM indulnak a síliftek! Legjobb tudomásunk szerint NEM veszi át a sílétesítmények működtetését senki. Szó esett róla de semmi féle írásos megállapodás NEM született! Előre is ELNÉZÉSÜKET kérjük azoknak a téli sportok szerelmeseitől, akik olvasták ezt az iromány, de el kell keserítenünk Őket. Az írás, valótlan!

Tisztelettel:

Nagy Hideg-hegyi Turistaház
WAndrea | 2013.02.08. 09:39
Valóban túl korai volt az öröm, mert ma reggel ezt az újabb közelményt kaptuk Jeszenszky Gézától:

"Sajnálatos jogvita miatt három éve nem működnek a nagyhideghegyi síközpont felvonói. A pereskedés új fordulata miatt egyelőre mégsem indulhatnak meg a felvonók. A MKE vasárnapi emléktúrája és hideghegyi síversenye ettől függetlenül megrendezésre kerül. Hideghegyen a hó vastagsága mára jóval a fél méter fölé került."

Marad a reménykedés, hogy egyszer tényleg megoldódik ez a végtelenül szomorú történet. Nekünk is nagy szerelmünk a Nagyhideghegy.
TKata | 2013.02.08. 13:08
"..és hideghegyi síversenye ettől függetlenül megrendezésre kerül"
Ezt most nem értem. Az emléktúra rendben, tiszta és világos. Csupa cáfolat a lift indításokról, és akkor ez most mi?
| 2013.02.08. 13:21
Jó lenne tudni háttér információt is. Ilyenkor azért érdekelne, hogy mit gondol egyik fél és a másik is. Persze nyilván pénzről van szó, miről másról. De vajon akinek rossz lenne pénzügyileg mondjuk ha más lenne üzemeltetője a felvonóknak, mit gondol hogy majd ül rajta évtizedekig majd megoldódnak a problémák és még pénzt lát valaha? nyilván neki annyira mind1 hogy a pornép sielhet ott vagy nem neki csak pénz kell. Nem mondom hogy bukjon valaki sok pénzt el, de remélem nem alszik nyugodtan emiatt..
Persze ez már magyar pályázatok stb. hibája hogy lehet olyan személynek/szervezetnek adni eleve ,aki nem embereket tartja fontosnak. nah de nem egyedi ebben az országban ha valami el van rendesen b.....
Nagy Hideg-hegy | 2013.02.08. 16:04
Tisztelt Zé!

Mint a fentiekben olvashattad, a síliftek jogi problémák miatt nem indulnak, illetve amíg le nem zárulnak a tárgyalások nem is fognak! Nem pénzről van szó hanem jogi problémákról!

Tisztelettel:

Nagy Hideg-hegyi Turistaház
Chopoker | 2013.02.08. 16:51
Az, hogy pontosan miért nem indulnak, az nyilván kevesek számára ismert, de egyébként számunkra, mint esetleges "felhasználók" számára, majdhogynem teljesen mindegy. Elég nehéz egy kívüllállónak eldöntenie, hogy mi a kacsa, mi nem. Ezt írta az előző bejegyzésében NHH:
"Az írás, valótlan!" Ezt meg a következőben: "Mint a fentiekben olvashattad, a síliftek jogi problémák miatt nem indulnak, illetve amíg le nem zárulnak a tárgyalások nem is fognak! Nem pénzről van szó hanem jogi problémákról!" Egyikben arra hívja fel, a figyelmet, hogy higgyünk a fentiekben, a másikban meg arra, hogy valótlan. Ahhoz meg nem kaptunk segítséget, hogy mi alapján szelektáljuk a híreket. Szerintem egyszerűbb azt mondani, hogy műszaki okok miatt bizonytalan ideig nem üzemel. Azt meg tudtuk, hogy nem a pénzről van szó, zé is tudta, csak szerintem viccelt, igaz zé?
Nekem megülte a gyomromat a 2kacsa 1napra! :-)
| 2013.02.08. 17:58
Nagy Hideg-hegyi Turistaház:
Elnézést hozzászólásom miatt, de úgy gondolom hogy nem kommentek között kellene ilyen információkat "csepegtetni". Már az is korrekt lenne ha legalább 1 db mondatban összefoglalva valahol pl.( http://nagyhideghegy.hu/ ) tudnák az emberek mi a helyzet, nyilván ami publikus lehet. Most vagy írtok valamit(ami igaz) vagy azt hogy várhatóan évekig nem lesz ebből még semmmi.. és pont lezárva a történet, akkor nem fognak legendák meg fél információk keletkezni. Aki NHH ra feljár többsége megemlíti és terjeszti hogy: "senki se tudja miért hagyják rohadni felvonókat, vagy miért nem működik." NHH image szempontból szerintem ez negatív de ez csak saját véleményem persze.
zozimoo | 2013.02.08. 18:13
de jó hogy a hír a facebook-on is terjedt... :) na de mindegy ez a hó is el fog olvadni és csak a következő szezonban mérgelődünk újra hogy nincs NHH-en érdemben semmi de semmi változás :)
százas | 2013.02.08. 18:34
szégyen
TZoli | 2013.02.08. 21:27
Azt nem értem mi lehet olyan jogi probléma, ami miatt nem képesek éveken keresztül megegyezni és milliókat hagynak elveszíteni. Lehet, hogy nem is érdekük megegyezni?
százas | 2013.02.08. 21:31
Nincs ennek a "tulajdonos" derék amerikás magyarnak valami telekcsere ügylete, amivel meg lehetne f...?
Nagy Hideg-hegy | 2013.02.09. 11:07
Tisztelt Olvasók!

A Nagy Hideg-hegyi Turistaház hivatalos honlapján, mint mindig, megtalálhatóak a síeléssel kapcsolatos információk. A nem általunk készített irományokért felelősséget NEM vállalunk!

Üdvözlettel!

Nagy Hideg-hegyi Turistaház
pmolnar | 2013.02.10. 18:26
Teljesen más téma, de ha már a "szégyen", és a "NHH image" témák előkerültek, akkor megjegyzem, hogy a turistaház megújulása óta a hely annyira elit lett, hogy már egy jól nevelt vizslával be sem lehet menni az éttermi részbe. Ez vajon mennyire követi a külföldi trendeket?! Mennyire sugallja azt, hogy a Nagy Hideg-hegy egy sí- és túraközpont, egy igazi paradicsom?

A téli sportok szerelmesei számára is rendkívül jó időjárási adottságokkal rendelkező, remek börzsönyi helyszín + évek óta rohadó sífelvonók + drága, az árnak nem megfelelő színvonalú éttermi (pl. több alkalommal is hideg leves) és egyéb szolgáltatások + sejtelmes, meglehetősen elhúzódó, nem pénzről és érdekekről szóló jogi problémák + a nemzetközi trendekkel totálisan szembemenő, a kutyával érkező turistákat kirekesztő vezetés (mely révén bizonyosan el is esnek némi forgalomtól, mivel - legjobb tudomásom szerint - nem csak nekem nem szimpatikus az "új" helyzet). Hát, többek számára most ezt jelenti a NHH és a turistaház. Szomorú...
Archie10 | 2013.02.10. 20:47
Visszagondolva a 80-as évekre, szinte minden hétvégén fenn voltam télen, sokszor egészen Királyrétig lehetett lecsúszni... Igaz, csak az északin volt a csocsó, mégis felejthetetlen élmény ma is.

h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE