A SnowTrex felmérése szerint a tiroli Ischgl. Idén januárban 10 ország 4800 síelőjét kérték fel arra, hogy szavazza meg az Alpok síterepét, amely a legjobb aprés-ski szórakozást nyújtja a vendégeinek. Kiderült, hogy a legbulizósabb síterepek Tirolban vannak, a legjobban pedig a hollandok szeretnek bulizni.
h i r d e t é s
Először is tisztázzuk ezt a furcsa szót: aprés-ski. Az ötvenes években még megfelelt a szószerinti jelentésének, vagyis minden, amit a síelés után csinálunk. Vacsorázástól a gyógyfürdőn át a korcsolyázásig minden belefért. Mára egyre jobban kezd szűkülni a jelentése az utolsó csúszás utáni (vagy közbeni) alkoholfogyasztásra, síruhában a pálya mellett és a késő estig tartó bulikra. Ez a kérdőív is ebből az aspektusból kérdezte a síelőket.
Az első 5 helyezett. A síelők 56%-a aprés-ski miatt is választ terepet.
Érdemes megnézni,
hogyan oszlik meg a 10 különböző ország állampolgárainak választása. Osztrákok, németek, dánok, románok és svédek az osztrák pályákra esküsznek, míg a franciák és angolok inkább a francia terepekre. Az olasz, lengyel és cseh síelők pedig egyértelműen Livignora teszik le a voksukat.
A teljes összesítés alapján az osztrák Ischgl lett az első, jelentősen megelőzve mindenkit, köztük a két tirolit, Söldent és Mayrhofent. Negyedik az olasz Livigno, ötödik a francia Val Thores lett.
Melyik nemzet fiai/lányai hány éjszakát buliznak egy hét síelésből?
Azt is kérdezték, hogy az aprés-ski élet kinek mennyire fontos a síterep kiválasztásakor. Itt azt látni, hogy a lengyeleknél (73%), olaszoknál (71%) és a románoknál (68%) esik ez a legnagyobb súllyal a latba. Ehhez képest a hollandok, a dánok, a britek és a németek buliznak a legtöbbet. Ezek a síelők hat napból legalább három este a bárokban fejezik be az estét vagy a síelést.
A felmérés komoly hiányossága, hogy a magyar síelőket senki sem kérdezte, amelyet ezúttal orvosolunk. Mennyire fontos a síelés utáni a bulizás a síterep kiválasztásakor, és melyek a legjobb bulis síterepek az Alpokban? Várjuk a kommenteket…