Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Schladming: villanyfényes versenyt rendeznek, ezúttal nőknek

2022.01.09. Bata Attila

Január 11-én, kedden este a már hagyományosnak mondható esti versenyt rendezték volna meg a női mezőnynek a Ski amádé régióban található Flachauban. A versenyt a járványügyi helyzet miatt a rendezők törölték, azonban a szomszédos Schladming vállalkozott arra, hogy házigazdája legyen a versenynek.
Flachauban nem lesz verseny, mert a településen megemelkedett a fertőzöttek száma. Ezt a döntést Salzburg tartomány hozta meg. Schladming, amely kb. 35-40 kilométerre található, ugyanúgy a Ski amádé síterület része, de már Stájerországban található, így mások a tartományi döntéshozók.

Schladming mára a világ egyik legismertebb, leglátványosabb és legnézettebb versenyét rendezi meg évről-évre a férfi szlalomosoknak. A szervezők szerint kisebb módosításokkal ugyanolyan magas színvonalon megrendezhető a hölgyek versenye is, amely igazi főpróba lehet a férfiak két héttel későbbre tervezett versenye előtt.
A versenypályát szombaton lezárták a síelők előtt, készítik a keddi versenyre
A versenypályát szombaton lezárták a síelők előtt, készítik a keddi versenyre
A pályát napok óta hóágyúzzák, a pályamunkások és segítőik az elmúlt 20 év rendezései után már betéve tudják a dolgukat, a síszövetségeknek nem kell aggódniuk a rövid határidő és a rendezés miatt.

A pálya egyébként a férfi versenyeken is eléggé brutális a meredek lejtőjével. A szervezők annyit módosítanak, hogy kicsit lentebbről indul a mezőny, így 10-15 kapu után érkeznek a meredek részre, amelyet most nem jegesítik betonkeményre, mint a férfiaknál. A szervezők vezetője szerint a 20 legjobb női versenyzőnek biztosan nem lesznek gondjai a pályával...
Épül a célegyenes
Épül a célegyenes
Érdekesség, hogy ezen a pályán nagyon régen versenyeztek nők utoljára, így kevés indulónak lehetnek emlékei. Utoljára a 2013-as világbajnokságon használta ezt a lejtőt a női mezőny, akkor 17 évesen Shiffrin végzett az első helyen.

A keddi versenyt, a tavalyi férfi versenyhez hasonlóan, nézők nélkül rendezik meg a helyszínen. Azt jelen pillanatban még nem lehet tudni, hogy a 2 hét múlva esedékes férfi versenyt nézőkkel vagy nézők nélkül bonyolítják le.

Az első futamot kedden 18 órától, a legjobb 30 versenyző második futamát 20:45-től rendezik, melyet az Eurosport közvetít. 
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Hotel Berghof Mitterberg csillagcsillagcsillag
A Schladming-Dachstein régióban a hegyek között megbújva található a Mitterbergen, Gröbming mellett a Hotel Berghof családi szálloda. A hoteltől busszal és akár autóval is könnyedén elérhetők a közeli sípályák: Stoderzinken 3 km, Schladming 4 hegy 10 km.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Tauernresidence Radstadt
Újszerű apartmanház 2-8 fős apartmanokkal és közös wellness részleggel Radstadt síterepétől mindössze 1,5 km-re. Kocsival néhány perc alatt Schladming sírégió, Flachau/Wagrein és Obertauern is elérhető!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Almfrieden Hotel csillagcsillagcsillagcsillag
Kutyabarát, négycsillagos szálloda és romantikus faházak Ramsau am Dachstein településen, a Dachstein masszívum lábánál. Wellness szolgáltatásai: gőzfürdő, infrakabin, finn szauna, pezsgőfürdő, fitneszterem, szervezett aktív programok, stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE