Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Schumacher baleset: vannak még kérdőjelek

2014.01.01. Bata Attila

Három napja fekszik kómában a síelés közben fejsérülést szenvedett, hétszeres világbajnok autóversenyző, Michael Schumacher. A baleset körülményei ugyan nagyjából már ismertek, de van még néhány kérdés, amelyek teljes megválaszolásához meg kell várni majd a vizsgálat jelentését.
Schumacher pontos állapotáról és felgyógyulási esélyeiről érthető okokból nem sokat lehet tudni, szűkszavú közlemények szerint, a második műtét után valamelyest javult az állapota, amely még mindig kritikus.

A baleset körülményeivel kapcsolatban több kérdés is felmerül, mint például túl gyorsan síelt-e Schumacher, vagy mennyiben hibás a síterep, stb. Ezek közül most nézzük át a sebesség kérdését.

Az angol napilapok, élükön a Times, címlapon hozták, hogy Schumacher túl gyorsan síelt. Ezt arra alapozták, hogy a bukósisak kettétört, és - szakértők szerint - ehhez legalább 60-100 km/órás sebességgel kellett síelnie. Ezen felül számos ismerőse, az egykori síelő és autóversenyző Luc Alphand és a franciák egykori pilótája Alain Prost is azt nyilatkozta, hogy Schumachert mindig hajtotta az adrenalin és állandóan kereste a veszélyt.

Miután a fél világ átvette a gyors síelésről szóló feltételezéseket, Schumacher menedzsere, Sabine Kehm is megszólalt, aki szerint egyáltalán nem síelt gyorsan a baleset pillanatában. Íme a videó, és a válasz nyersfordítása.

Sabine Kehm: Számos emberrel beszéltem, akik Michaellel voltak ezen a síelésen és abban a pillanatban. Michael és a többiek a pályákon síeltek, teljesen normál pályákon, aztán elértek egy kék pályához és egy piros pályához, és a kettő között volt egy rész, ahol nagy volt a hó, mély volt a hó. Aztán Michael abba az irányba síelt. Azok alapján, amit a többiek elmondtak nekem, nem síelt nagy sebességgel, mert úgy tűnik, hogy először segített egy barátjának, aki elesett a pályán. Csak utána síelt bele a mélyhóba és valószínűleg, vagyis sejtésünk szerint, amikor fordulni akart rásíelt egy sziklára (kőre), amelyet nem látott. Ettől a levegőbe repült (mintha kapatultálták volna) és aztán fejjel ráhuzant egy másik sziklára.

Ez az egész szerencsétlen körülmények és események sorozata volt és nem azért történt, mert gyorsan síelt. Beszéltem számos emberrel, köztük síoktatókkal, akik elmondták, hogy ilyen baleset 10 km/órás sebességnél is bekövetkezhet. Egy nagyon-nagyon szerencsétlen baleset történt.

Ezt a verziót is számos ismerőse megerősíti. Többek között Niki Lauda, vagy egykori főnöke Flavio Briatore is arról beszélt, hogy Schumachert nem olyannak ismerték, aki felelőtlenül síelt volna, különösen fia társaságában.
KOMMENTEK
skioutlet | 2014.01.01. 19:43
Itt 9 fontos kérdésre próbálnak választ adni:

http://www.bild.de/sport/motorsport.../michael-schumacher-skiun...
skioutlet | 2014.01.01. 20:18
A cikk ötödik felmerülő kérdésében felmerül: A pályajelölés mikéntje megfelelő volt-e, különös tekintettel a friss havazásra?
cannibale | 2014.01.01. 21:49
Szerintem(laikus) ilyen esetben nem korrekt ebbe az irányba elmenni (síterep kezelőjének a hibáztatása)...
Hozzáértőktől kérdezném: Mennyi esély van arra, hogy a bukó 10km/h sebességnél ketté reped?
skioutlet | 2014.01.01. 22:17
cannibale részére:

A balesetek szakhatósági vizsgálatok esetében nem csupán "korrektség" kérdése a minden irányba való felelősség kérdésének vizsgálata, hanem jogszabályi kötelezettség is.

Bukósisakról:
A bukósisak akár abban az esetben is megrepedhet, eltörhet, ha egy helyben állásból, valamilyen erő behatásra hátra zuhanva egy éles járdaszegénybe, kőbe vered a fejed. Tehát egy helyben állásból is felgyorsulhat nagy sebességre ( ostorcsapás ) a fej. Érkezéskor az erők rendkívül nagy mértékűek lehetnek. A sisak sérülésének mértéke nem csupán csak sebesség kérdése, hanem az ütési felület ( éles, tompa ) formájának és még sok egyéb feltétel kérdése is.
Dr.Thomas | 2014.01.02. 08:54
Sosem szurkoltam neki, de remélem sikerül ezt a harcot megnyernie és felépül minél előbb!
nyugiba | 2014.01.02. 08:55
Szerintem minden személyi sérüléses balesetnél szükséges és logikus annak vizsgálata, hogy az adott környezet biztonságos volt-e. Elsősorban a további hasonló esetek megelőzése érdekében. Ebből a szempontból számomra továbbra is érthetetlen, miért nem volt egyértelmű jelzés a sziklás szakasz előtt.
skioutlet | 2014.01.02. 09:25
A pályaüzemeltetőket jogszabályok kötelezik a különböző biztonsági előírások betartására. Ezen felül a helyi, hétköznapi tapasztalatok is ösztönözhetik bizonyos védőintézkedések meghozatalára.

Feltételezem és remélem, hogy a jogszabályok szerint jártak el a pályaüzemeltetőket.

Viszont abban egész biztos vagyok, hogy az ilyen területek hálóval való elkerítése, de legalább szalaggal való lezárása esetében egészen minimálisra csökkenthető lenne annak lehetősége, hogy ilyen területre bárki is besízzen. Valószínűleg a hegyoldal ezen része teljesen sziklás, a pályafelület méretét, annak besízhetőségét a hóréteg aktuális vastagsága határozza meg. Az aktuális hóréteg vastagságához lenne szükséges igazítani a pálya szélek megjelölését, akár naponta.

Ennek a kérdéskörnek szabályozása elsősorban jogalkotói feladat. Ha a jogalkotók valamilyen oknál fogva ezt a kérdést nem szabályozzák egészen pontosan, akkor az üzemletetői jogkörön belül az általuk biztonságosnak gondolt intézkedéseket önmaguktól is megtehetik.

Ezen a területen is fejlődni kell. Egy egyszerű példa: A Volvo évtizedekkel ezelőtt megtervezte és beépítette az általuk gyártott gépkocsikba a biztonsági övet. Ma már csak ennek beépítésével készülhet gépkocsi.
HPali | 2014.01.02. 11:16
Itt egy videó a baleset helyszínéről:
http://sportgeza.hu/forma1/2014/01/...02/lesieltek_schumacher_t...
SíoktatóPark | 2014.01.02. 11:16
Robin | 2014.01.02. 11:54
Egyáltalán nem tűnt nehéz terepnek. Szerintem a legtöbb síelő már csúszott így keresztül ilyen részen.
skioutlet | 2014.01.02. 12:19
2012. márciusában szervezetem egy sí-balesetvédelmi konferenciát, ennek megvolt a sajnálatos oka.

Az előadások és sajtóbeszámolók itt megtalálhatók:
http://skioutlet.hu/hirek.php?kod=9...5

Azt gondolom, sok tanulság levonható ezekből.

Az előadások közül aktuálisan kiemelem Apjok Ildikó előadását:
2. Előadás: Apjok Ildikó
Az "érem" másik oldala: Mit tehetne (tesz?) a sípálya üzemeltetője a sportoló biztonságáért?

http://www.skioutlet.hu/images/Apjo...k%20Ildiko_%20%20Az%20%20...
HPali | 2014.01.02. 13:00
robin:
Olyan helyen, ahol nincsenek sziklák, igen. Az ilyen sziklás részektől alapvetően ódzkodok: nem lehet látni, hol akadhat le a léc, nagyon alattomos.

Ugyanakkor ez a rész szemmel láthatólag nem pálya, viszont kockázatos, de azért nem egy szakadék, ha ezt le kellene keríteni, akkor körbe kellene keríteni a sípályák nagy részét. Ez túlzásnak tűnik, bár például az osztrákoknál egyáltalán nem vagyok elégedett a hálózással: keskeny, enyhe lejtéső - azaz gyakorlatlan síelőknek készített - szerpentineknél, ahol egyik oldalt gyakorlatilag szakadék van sem hálóznak ki. (Egy haverom szállt is ki ilyen helyen pályáról a fák közé, csak valahogy megúszta.)
cannibale | 2014.01.02. 23:12
Köszönöm skioutlet!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.