Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Öt éve szenvedett síbaleset Michael Schumacher

2018.12.29. Bata Attila

2013. december 29-én érkezett a hír, hogy a többszörös világbajnok autóversenyző súlyos fejsérülést szenvedett síelés közben a Francia-Alpokban. Szerencsére hamar kórházba került, majd később a családi házban folytatták kezelését, de állapotáról szinte semmit sem lehet tudni.
Nehéz elhinni, hogy már öt éve történt az a síbaleset, amelyre az egész világ felkapta a fejét. Sajnos túl sok hasonló baleset történik a pályákon, de ezek az esetek csak akkor kapnak nagyobb figyelmet, ha egy ismertebb ember a szenvedő alanya. A Bunte megszólaltatta az öt évvel ezelőtti baleset egyik hegyimentőjét, aki elmondta, hogy már az első pillanatban tudták, hogy Schumacherről volt szó, de természetesen bármilyen síelő esetében is hasonlóan cselekedtek volna.

A Schumacher család szokás szerint a francia síterepen, Meribelben töltötte a napokat a két ünnep között. Tehát Schumacher valószínűleg jól ismerte a pályát és a síterepet is. A balesettel kapcsolatban rengeteg fals információ és ebből következően téves következtetés látott napvilágot az első napokban. A hírügynökségek által közzétett "pályán kívüli síelés" kifejezés után sokan arra gondoltak, hogy egy meredek, sziklás hegyoldalban történt a baleset, holott csak olyan pálya melletti részen, ahol bárkivel megtörténhet hasonló eset.

Az AFP grafikája
Az AFP grafikája
Ahogy a képen is látható, a pálya szélétől néhány méterre történt a végzetes találkozás a nagyobb kődarabokkal. A síelés reggelére néhány centiméter friss hó hullott a síterepen, és sokan vagyunk úgy, ha a pálya mellett egy kis friss havat találunk, akkor belecsúszunk egy kis időre majd vissza a pályára. Schumacher is így tett, egy meredekebb szakasz után felgyorsulva érkezett egy laposabb részre, kiment a pálya mellé a friss hóba, amely betakarta a köveket. Az egyik kőre rácsúszott, az megdobta, majd beverte a fejét egy másik kőbe. A becsapódás erejére jellemző, hogy bukósisakja kettétört.

A hegyimentő elmondása szerint óriási szerencséje volt, hogy a mentőszolgálat helikopterét senki sem hívta el abban az időpontban, hiszen "normális esetben" állandóan bevetésen vannak, és csak késve tudtak legtöbbször oda érni a két ünnep közötti zsúfolt időszakban. Szintén szerencséje volt az időjárással, hogy a helikopter egyáltalán le tudott szállni, és ahogy ennél a balesetnél nagyon fontos hamar kórházba tudott kerülni. Az már más kérdés, hogy az első kórházból tovább kellett szállítani Grenoble-ba, mert csak ott tudták megfelelően ellátni.

A baleset okáról mindenki elméleteket gyártott. Sokan hibáztatták a síterepet, a felszerelésgyártót (sisak) vagy magát Schumachert. Végül a vizsgálat megállapította, hogy nincs felelős. Azt lehetett sejteni, hogy ilyen becsapódáshoz nagy sebesség kellett, de a vizsgálat diplomatikus módon csak annyit közölt, hogy Schumacher a képességeinek megfelelő sebességgel síelt.
Az elmúlt években szinte semmi (hivatalos) információ nem szivárgott ki Schumacher állapotáról. Rengeteg pletyka látott napvilágot, amelyet a család azonnal cáfolt. A világ ebben is megosztott, sokan kritizálják a családot, amiért hallgatnak, de egy dolog biztos, a döntés jogát a családtól nem lehet elvitatni.

A baleset már öt éve történt, de ahogy a hegyimentő is mondja, ahányszor meglát a pálya mellett egy csábítóan szűzhavas részt, egyből eszébe jut a Schumacher eset és arra gondol, hogy akár kő is lehet a hó alatt. És vagyunk így ezzel többen is...
KOMMENTEK
zsoca1976 | 2018.12.29. 20:58
Gondolom azért nem egy Decathlonos Wed'ze sisak lehetett és mégis kettétört fura..... Reméljük azért egyszer még hallunk róla valós jó híreket.
Baluja15 | 2019.10.06. 22:05
Itt véleményem szerint a pálya széle nem volt kijelölve. A sípályán kő nem lehet. Ez jellemző a francia síterepekre. Sok pályán meredek hegyoldalon a háló egy méter magasan kezdődik. Simám kiszáll az aki elesik és hason csúszik. Ez példája annak a sok esetnek amikor nem ismerik el a hibájukat az üzemeltetők. B. István

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.