Végre! Jövő héten igazi tél lesz az Alpok síterepein

2023.01.14. Bata Attila

Ezen a héten a tél már megtette az első lépéseket, hogy feledtesse velünk a 2-3 hetes kihagyását, amellyel nagyon magára hagyta a síterepeket. A következő héten több hullámban érkezik havazás az Alpokba, a hét második felében már a hőmérők is igazi téli értékeket mutatnak majd.
A két évvel ezelőtti havazás Karintiában (Lesachtal, a helyi tűzoltóság felvétele)
A két évvel ezelőtti havazás Karintiában (Lesachtal, a helyi tűzoltóság felvétele)
Napok óta készülődik egy kiadós havazás az osztrák-szlovén-olasz hármashatáron. A kezdeti méter feletti értékek ugyan finomodtak, de így is elég hó hullhat, és már nemcsak a hegyekben, hanem a települések magasságában is.
A meteorológiai intézet figyelmeztetése a karintiai nagy havazásra
A meteorológiai intézet figyelmeztetése a karintiai nagy havazásra
Az első nagyobb adag havazást a mediterrán ciklon szállítja vasárnapról hétfő reggelre. Az osztrák autópályák kezelője (Asfinag) arra készül, hogy Karintiában az A2-es autópálya egyes szakaszain vagy az A10-en a Millstatti-tó környékén rövid idő alatt akár 40 cm hó hullhat. Ugyanennyi hullhat a magasabb völgyekben, a hegyekben pedig még több. Reméljük a karintiai síterepek (Nassfeld és társai) webkameráin hétfőn már látjuk a változást.
Ausztria: a havazás első hulláma, vasárnapról hétfőre. Főleg a déli rész számíthat sok hóra.
Ausztria: a havazás első hulláma, vasárnapról hétfőre. Főleg a déli rész számíthat sok hóra.
Ugyancsak komoly havazás érkezik a szlovén részre. A héten csak a Júliai-Alpok egy része (Kanin) kapott nagyobb mennyiségű havat, máshol kevesebb hullott. A Júliai-Alpokban fél méter felett áll meg majd a friss hó mennyisége a jövő héten, de ezúttal a havazás a keletebbre található síterepekig is elér. A Pohorje-hegység síterepei is 20-30 cm friss hóban reménykedhetnek.

Külön jó hír, hogy az egész Alpokban havazni fog a következő héten. A francia, svájci, olasz, de még a német pályák is tisztességes mennyiségű havat kapnak.

A dél-ausztriai havazás nem fejeződik be hétfőn, szerdáig a folytatódó havazások akár 50 cm friss havat hozhatnak például Villach (501 m) városában. A héten többször is havazhat a többi osztrák síterepen, ezúttal a keleti részeken (Kreischberg, Hochkar vagy Semmering) is felfrissülnek a pályák. Szerdától a hideg is megérkezik. Igazi tél várható a hegyekben. Néhány völgyben esténként mínusz 10 foknál is hidegebbet mérhetnek.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Hotel Sonnleitn csillagcsillagcsillag
Családi vezetésű kis hotel a Nassfeldre vezető kiskabinos lift völgyállomásától 4 km-re. Az egy- és kétfős, valamint családi szobák, játékszoba, szauna, félpanziós ellátás!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Tolnaricum apartmanok
A Tolnaricum Apartmanok a Nassfeld Síközpont vonzáskörzetében (18 km a Millennium Express Sífelvonó) Köstendorfban találhatók, 10 km-re Hermagortól, napos és csendes környezetben, kilátással a hegyekre és a Pressegger tóra.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Landhof zum Waidegger Wirt csillagcsillagcsillag
Osztrák családi hotel Karintiában, 5,5 kilométerre Nassfeldtől, ahova a ház elől induló ingyenes síbusszal is eljuthatnak a vendégek. 2-4 ágyas fabútorzatú szobák, félpanziós ellátás, étterem, bár, játszószoba és szaunarészleg.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek