Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Veszélyes a hóhiány! Halálos síbalesetek a pályák mellett

2022.12.30. Bata Attila

Az utóbbi napokban négy halálos síbaleset történt Nyugat-Ausztriában, az áldozatok közül hárman még nagyon fiatalok voltak. A balesetek okait még nem tárták fel teljesen, de szerepet játszik a sítudás hiányossága és a sítudáshoz képest túl gyors tempó, amely sok esetben végzetessé vált.
Steinplatte, a baleset helyszíne (kép: ORF)
Steinplatte, a baleset helyszíne (kép: ORF)
h i r d e t é s
Szinte óránként érkezett hír síbalesetről az elmúlt napokban, és mint korábban is, most is azért írunk erről, mert keressük a tanulságokat, hogy ne ismétlődhessen meg senkivel sem, és hátha ezek után óvatosabban síelnek olvasóink.

Szörnyű baleset történt Steinplatte (Waidring) síterepén két nappal ezelőtt - írja az ORF. Két téli vakációra érkező német család két 17 éves fia vesztette életét, amikor letértek (kicsúsztak) a sípályáról. A pálya mellett már alig volt hó, elestek, majd további 50-60 méter zuhantak a mélybe, köves területen.

A baleset a 13-as számú versenypályán történt. A rendőrség szemtanúkat hallgat ki, akik szerint a fiúk nagy sebeséggel síeltek, mielőtt letértek a pályáról. Volt, aki feltételezte, hogy egymással versenyzett a két fiú és hallani vélte, hogy összeütköztek és ezért sodródtak le a pályáról. Ahogy a fenti képen is látható, szinte hómentes, fagyos-jeges területre sodródtak ki, ahonnan már csak a letörés aljában tudtak megállni.
Steinplatte, a pályán kívülről nézve
Steinplatte, a pályán kívülről nézve
Egy 12 éves holland lány elvesztette az egyensúlyát síelés közben és teljes sebességgel a pálya melletti fának ütközött Spieljoch síterepén. Bukósisakot viselt. Az innsbrucki kórház orvosai már nem tudták megmenteni az életét.

Tegnap egy 47 éves belga síelő a St. Anton-i 14-es pályán elvesztette az egyensúlyát és lesodródott a pályáról. A pálya mellett fejjel egy sziklának és fának ütközött. A helyszínen életét vesztette.

Azt számtalanszor hangsúlyoztuk, hogy mindenki a sítudásához mérten válasszon sebességet és útvonalat. Jelenleg a legtöbb síterepen szinte csak a pályákon van hó. Természetes hó alig maradt meg a pályákon kívül, így a kisodródások, vagy a szándékos pályáról ki- és besíelgetések könnyen végzetesek lehetnek.

Hosszú még a szezon, mindenki vigyázzon magára!
KOMMENTEK
hu1zam | 2022.12.30. 19:17
Sajnos történhetnek bajok! Én, már vénemberként, nagyon odafigyelek, hogy mi vár fentről... Rengeteg az olyan pályán és azon kívül közlekedő, aki nincs tudatában a képességeinek. Mást, ha jobb, ha nem is írok.
magnum56 | 2022.12.31. 07:19
Nem vagyok biztos benne, hogy némelyik fiatal nem szándékosan keresi-e az ilyen veszélyes helyeket. Vannak olyan reklámfilmek, amelyben a csodás képességekkel megáldott síelő sziklákon, szakadékban, barlangban, háztetőkön, lépcsőkön síel, autókat ugrik át, stb. És van olyan fiatal, aki elhiszi, hogy erre ő is képes.
Jeroad | 2023.01.01. 21:34
A jelenlegi körülmények között nagyjából orosz rulett a pályákon tartózkodni, nem fér el ez a rengeteg ember az ágyúzott keskeny sávokon.. A jégről nem is beszélve, hiába bármilyen tapasztalat, ha fékezni kezdesz még 10 métert sodródsz mire megállsz, hiába vagy óvatos ha a mögötted jövők nem azok..

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástipp
Hotel Bruggwirt csillagcsillagcsillagcsillag
A 4 csillagos Hotel Bruggwirt St. Johann in Tirol központjában található, 900 m-re a sífelvonótól. Szobái egyedi bútorokkal és dizájnelemekkel berendezettek, egy részük kilátással a kitzbüheli hegyekre.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE