Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Vitatkoznak az osztrákok: melyik a legnagyobb síterep?

2015.10.27. Bata Attila

Ismét fellángoltak a viták a pontos pályakilométerekkel kapcsolatban. Ebben a pillanatban Ausztriában két síterep is azzal hirdeti magát, hogy „mi vagyunk a legnagyobb osztrák síterep”, vagyis itt lehet a legtöbb kilométernyi pályát egybefüggően síelni. Most akkor Saalbach vagy SkiWelt a legnagyobb?
Nem is olyan régen egy német térképész, Christian Schrahe lemérte a világ számos síterepének pályahosszát. Térképprogramokkal dolgozva, az esésvonal mentén méregetve kiszámolta azokat a kilométereket, amelyek sok esetben jóval kevesebbet mutattak, mint a síterepek marketing számai.

Arról már annak idején is elvitatkoztunk, hogy ez a módszer jó vagy rossz, mennyire igazságos így mérni, stb. Most újabb vitára adott okot az új módszer. Saalbach-Hinterglemm-Leogang síterepe az idén egyesült a tiroli Fieberbrunn pályáival. Így létrejött egy 270 kilométernyi pályából álló síterep, amely a legnagyobb osztrák síterepként hirdeti magát.

Kép: SkiWelt / Facebook
Kép: SkiWelt / Facebook
Saalbach eddig is a német térképész által ajánlott módszer szerint mért. Ezzel szemben a tiroli SkiWelt Wilder Kaiser-Brixental a korábban kritizált módszerrel mér, és hirdeti, hogy 282 kilométernyi pályájával ők a legnagyobb osztrák terep. Az osztrák gazdasági magazin, a Trend írása arról szól, hogy a saalbachiak szerint a SkiWelt pályahossza 20 kilométerrel kevesebb a saját módszereikkel mérve.

Kép: Saalbach-Hinterglemm / Facebook
Kép: Saalbach-Hinterglemm / Facebook
Mivel még nincs minden síterep által elfogadott, egységes mérési módszertan, így továbbra is nagy harc lesz a marketing szempontból kifejezetten fontos „Ausztria legnagyobb síterepe” titulusért.
KOMMENTEK
kranic roland | 2015.10.27. 09:33
Mad szépen hozzájön még Zell am See és a vita eldöntve!!
Rossi | 2015.10.27. 17:04
Zell am See-vel azért nagyon komoly lesz, már így is óriási Fieberbrunn-nal idén a viehhofen-i kabinos hiányában azért elég nehéz kipróbálni az átcsúszást.
Kis Kovi | 2015.10.27. 19:25
SkiWelt gyakorlatilag már összeköttetésben áll Kitzbühellel, de ennél szerintem sokkal komolyabb is ki fog sülni úgy 5-10 éves távlatban, amely értelmetlenné teszi a "vitát".

Skicircust (Saalbach-Hinterglem-Fieberbrunn-Leogang) előbb-utóbb összekötik majd Kitzbühellel, sőt a hírek szerint annál hamarabb meg lesz Zell am Seen keresztül az összeköttetés Kaprun Kitzsteinhornnal és létrejöhet a világ legnagyobb síterepe.

Szerintem még az sem elképzelhetetlen évtizedes távlatban, hogy Kitzbühel - Wildkogel - Zillertal irányában tovább bővülne az átjárható megarendszer és rögtön megteremtődhetne az igazi síturizmus:), azaz elindulsz egy pontról és egy-két éjszaka beiktatásával (különböző szálláshelyeken) mész egy hatalmas kört.
százas | 2015.10.28. 15:09
A megaterepek legnagyobb előnye a szezonbérlet lehet. Egy nap alatt 100 km-nél sokkal többet még fénykoromban sem tudtam besíelni. Ha Tignesből átmész Val d'Iser túlsó végéig, egy-két óra múlva már indulni kell vissza. Ez csak 300 km s akkor 3 völgy, Portes du Soleil stb..
osvald | 2015.10.28. 20:37
Kaprunból átcsúszni Hintertuxba...Remélem megérem!
Kis Kovi | 2015.10.28. 21:33
A fizikai korlátok természetesen behatárolnak, ezért is írtam egy esetlegesen létrejövő megaterep kapcsán, hogy az egésznek úgy lenne többlet vonzereje, ha az új szolgáltatás(oka)t (kínálatot) hozna magával. Például szó szerint pár nap alatt körbe utazna az ember egy hatalmas tájegységet és ehhez igazítanák a szolgáltatásokat (főként szálláskínálat lehetőségeket - csomagszolgáltatás és a szükséges rövidebb síbusz összeköttetéseket).

A 11 éves lányomnak és nekem is tavaly húsvétkor (totális téli viszonyok igen jó kis akciókkal:) az "jött be", hogy egész nap utaztunk a léceken egyik helyről a másikra (Skicircus). Persze egy-egy jobb részen több kört is mentünk, de mindig újabb részeket fedeztünk fel.

A jelenlegi rendszereket és a földrajzi szempontokat figyelembe véve ez az a régió, ahol szerintem ez kivitelezhető lenne. A Skicircus nagyon is komolyan gondolja a növekvést, mert gyakorlatilag pár év alatt több mint másfélszeresére fog nőni a rendszer és nem kell autózni, buszozni hozzá.
Kaprun (Kitzseinhorn) először Maiskogellel, majd azon keresztül Zell am Seevel (Schmittenhöhével) kerül összeköttetésbe, de mire ez megvalósul addigra már Zell am See Saalbachhhal össze lesz kapcsolódva.

Hinterglem és/vagy Fieberbrunn irányából pár lifttel már a kitzbüheli rendszer is elérhetővé válna, amely már most is szinte (1,5 km távolság) összeköttetésben áll a SkiWelttel.
Ezen kb. 1.000 km-es egybesíelhető rendszernek szerintem van realitása, ami ellen csak a klímánk változása szól, mivel többségében nem túl magasban működő pályarendszerekről van szó.
százas | 2015.10.30. 09:13
Minden este csomagolni? Na ne!
osvald | 2015.10.30. 13:04
10-15 km-t kellene áthidalni Kitzbühelig,ez szokott menni nekik.Egyébként van ilyen terv ? Mert a többiről már hallottam,erről még nem.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Gasthof Kammerhof
A tradicionális, teljesen felújított panzió felszereltségéhez recepció, étterem (pizzéria), reggeliző-étkező, társalgóhelyiség, parkoló, terasz tartozik. Skiwelt Wilder Kaiser ingyenes síbusszal: 15 perc.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Dorfresort Kitzbühel
Exkluzív apartmanok Kitzbühel és Wilder Kaiser - Brixental között Reit településen. Kutyabarát szállás, több típusú és méretű apartmannal, jól felszerelt konyhával, sítárolóval, wellness részleggel és étteremmel várja vendégeit.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Boutique Hotel Bruggwirt csillagcsillagcsillagcsillag
A 4 csillagos Boutique Hotel Bruggwirt St. Johann in Tirol központjában található, 900 m-re a sífelvonótól. Szobái egyedi bútorokkal és dizájnelemekkel berendezettek, egy részük kilátással a kitzbüheli hegyekre.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.