Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Zágrábban kezdik az évet a legjobb síversenyzők

2022.01.02. Bata Attila

Eddig 13 férfi és 16 női világkupa versenyt rendeztek a Zágráb melletti síterepen. A horvátok tavaly is jól szerepeltek, a "teltház" garantált lenne, de a járvány miatt idén is nézők nélkül rendezik meg a versenyeket.
A tavalyi verseny idején
A tavalyi verseny idején
h i r d e t é s
Az idén Semmering helyett Lienz szerepel a világkupa naptárban, Jasnát nem is tervezték, és Maribor helyett ezúttal is a Júliai-Alpokba vitték a versenyeket, így Zágráb maradt a közelebbi versenyek közül. Ha nem lenne járvány, akkor ez lenne a legközelebbi alkalom a hazai sírajongók részére, hogy a sportág klasszisait élőben láthassák. Azonban sajnos ott tartunk, mint tavaly ilyenkor, a versenyeket nézők nélkül rendezik meg.

Pedig ennek a pályának is hatalmas hangulata van. Saját bőrükön tapasztalhatták ezt azok a síelők, akiket a helyiek igazából buzdítanak, azok pedig különösen, akik ellen a hazaiak vehemensen szurkoltak. A tévében is szeretik a versenyeket, a tavalyi szezonban a hatodik legnézettebb verseny lett, megelőzve még a klasszikus kitzbüheli lesiklást is. A versenyzők a hangulata mellett a pénzdíjakat is szeretik, az egész versenysorozat egyik legjobban fizető állomása.

A versenyeket érthetően nem pontosan Zágrábban rendezik, hanem a horvát fővárostól nem messze található "kékestetői" magasságokba emelkedő Sljeme síterepen. Az adottságok természetesen nem a legjobbak, szinte minden verseny előtt komoly harcot vívnak a rendezők a természettel. Ehhez képest megsüvegelendő arány, hogy az elmúlt 18 évben csak kétszer maradtak el versenyek.

A versenyt először 2005-ben rendezték meg. A nemzetközi szövetség jól döntött, hogy kihasználva az akkori időszak kimagasló horvát klasszisának, Janica Kostelic népszerűségét, versenyt rendez déli szomszédunknál. Az első versenyen 20 ezer néző csalódott a versenyen, miután Janica az első futamban kiesett. A fájdalmat enyhítette, hogy a 8. és 9. helyen is horvát versenyző (Nika Fleiss és Ana Jelušić) végzett.
A legendás verseny 2006-ból. Kostelic bot és kesztyű nélkül.
Egy évvel később már Janica volt az igazi hős, igaz nyerni nem tudott. A második futam legelején egyből elhagyta az egyik kesztyűjét és síbotját. Puszta kézzel ütögette maga előtt a kapukat és bot nélkül síelve ért célba. A célban jöttek ki a fájdalmai a kezén! Nemcsak befejezte a versenyt, de végül a harmadik helyen végzett. Ekkor kapta a mostani nevét a verseny (Snow Queen - Hókirálynő) a korábbi Arany Medve helyett.

Janica 2007-ben visszavonult, de Ana Jelušić gondoskodott arról, hogy a horvátoknak legyen kiért szurkolniuk, és a második helyen végzett.

Már negyedik éve rendezték a női versenyeket, amikor 2008-ban a férfi versenyt is megrendezték. Ők a Hókirály (Snow King) címért versenyeznek. Természetesen mindenki a hazai kedvenc, Ivica Kostelic sikeréért szorított, azonban az osztrák Mario Matt megelőzte. Ivicának nem sikerült hazai havon nyernie. 2017-es visszavonulásáig négyszer állt dobogón. Egy harmadik és három második hellyel, az utóbbiaknál néha csak századokkal maradt le az első helyről.

A legtöbb férfi versenyt az osztrák Marcel Hirscher (5) nyerte itt. A hölgyeknél az osztrák klasszis Marlies Schield győzött négyszer. Ugyanennyi győzelemmel dicsekedhet az amerikai Mikaela Shiffrin, aki még 17 évesen nyert először 2013-ban.

A pálya adottságai miatt csak szlalom versenyeket rendeznek, a nők január 4-én, a férfiak egy nappal később állnak rajthoz. Az első futamokat kora délután, a másodikat már este tartják villanyfénynél.

A verseny továbbra is népszerű a horvátok körében, a rendezők pedig érdekes programokkal vezetik fel az eseményt. Volt, hogy a belváros egyik utcáját havazták be előtte és világsztárokat hívtak meg síelni. Vagy a rajtszám sorsolást egy jégpályán tartották meg, ahol versenyzők korcsolyával a lábukon mutathattak be valamit a tudásukból, amikor átvették a rajtszámokat.
Shiffrin egy kis jégkorongozás után veszi át a rajtszámát
Shiffrin egy kis jégkorongozás után veszi át a rajtszámát
A rendezőknek idén is az enyhe időjárás okoz gondot. A hógyártást már december 7-én elkezdték. Az utóbbi időszak fejlesztéseinek köszönhetően már 25 hóágyú, 5 lándzsás hóágyú és 2 magasabb hőmérsékleten is működő hókészítő gép gyártotta a havat. A hógyilkos délnyugati langyos szél eddig megkímélte a pályát, remélhetőleg ez a versenyig így is marad.

A síterep hagyományosan a verseny után nyitja meg kapuit a közönség előtt. Az addigra behóágyúzott pályákat a hobbi síelők is próbálgathatják. Nem is olyan régen megépült a várva várt kabinos lift a síterepen, amely azóta is áll, mert a megengedettnél nagyobb zajjal közlekedett, így felfüggesztették az üzemelését. A jó hír, hogy a felvonó sorsát rendezték, így idén már szállíthatja a versenyzőket és utána a nagyközönséget is.

A keddi női szlalom futamokat 12:30-kor és 16:05-kor rendezik. A férfiak szerdán 15:30-kor és 18:40-kor állnak rajthoz, az Eurosport közvetít.

Kedden a női mezőnyben magyar versenyző is indul, Tóth Zita 60-as rajtszámmal.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE