Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

arsenal kiemelt beszámolói
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Hintertux
2021.06.05.
Sziasztok,

Az osztrák nyitást kihasználva Pünkösd vasárnapi utazással 3 napot síeltünk a Hintertux gleccseren.

Kezdeném a COVID témával. A szabályok konkrétan megvannak fogalmazva, egyikünknek negatív PCR teszt volt angol nyelvű papírral itt 72 órán belülinek kell lennie, nekem pedig egy AstraZeneca oltásom van eddig, amivel mivel több mint 21 napja volt az első alkalom oltottnak minősültem, viszont az oltáshoz kapott kiskártya csak magyar nyelvű szóval egy angol nyelvű nyomtatvánnyal elbattyogtam az oltópontra amit kitöltöttek. Mind a PCR-t és az oltási papírt megnézték a határon, a szálláson már nem. Ugyanígy a pályán a Fernerhausban amikor bemész ellenőrzés és rendesen megnézik, ugyanígy a völgyben a Tennében is. Annyi, hogy, ha aznap megnézték már akkor kapsz egy pecsétet a csuklódra és utána már elég azt bemutatnod. Második nap kértünk a szálláson egy antigén self-tesztet és ingyen, 1 percen belül az eredményről jött is e-mailben, így a lejáró PCR teszt se probléma.

Vasárnap az első felében szakadó esőben mentünk, aztán kisütött a nap és az utolsó 2 óra a már nagyon gyorsan eltelt. Szikrázó napsütés, zöld mezők, havas csúszok, számomra ez így sokkal szebb mint mikor minden fehér, a gerlosi szakasz különösen hangulatos az út mellett legelő tehenekkel. Az esti vacsoránál az látszott, hogy a reggeli havazás után kisütő nappal nem számoltak a síelők, mindenki rákvörös fejjel ült az asztaloknál. Én ilyet még nyaraláson se láttam.

A szállásunk Tux-Lanersbach-ban volt ahonnan 10 perc alatt ott voltunk a kabinos aljában. Első nap nyitásra ott is voltunk, a pénztárnál szóltak, hogy a szél miatt csak a GB3 megy, de ha enyhül a szél a többi liftet is beindítják. Reggel mindenhol fehérség, borzasztó látási viszonyok viszont a hó az jó volt, csak nem tudtuk merre az arra :)
Napközben azért javult a helyzet, beindult a Gefrorene Wand és az Olperer is viszont a Lärmstange 2 zárva maradt.

A második napra havazást mondtak, ami be is jött, de szerencsére így is sokkal jobban lehetett látni és beindult a 6-os ülőlift. Ami most nem is hatos hanem hármas volt a kapacitáscsökkentés miatt. A Lärmstange 2 volt az egyik ok amiért erre esett a választás Mölltal/Kaprun helyett, hiszen így itt volt a legnagyobb kínálat, hiszen ezzel a Kaserer pályáit is be lehet síelni. A nap végén az utolsó fél órára kisütött a nap, fantasztikus volt, csak azt sajnáltam, hogy 3.15-ig mentek a liftek fent, jó lett volna még 4-ig kihúzni a csodás időben.

Az utolsó nap fantasztikus napsütés, az 50% kapacításcsökkenés egyedül a 4-es Fernerhausnál okozott gondot így a napos szerdai napon felfelé és is lefelé is volt sorbanállás.

A hóviszonyok köszönhetőek a hideg áprilisnak és májusnak nagyon jók, a hó minősége a csúcs és olyan 2800 között tökéletes, mintha február lenne. Az alján azért vannak jégrögös, keményebb szakaszok. A hóviszonyok engedték volna a egészen 2100-ig a Sommerberg-ig való lecsúszást, viszont május végén nekiálltak a GB2 tartóoszlopainak a cseréjének ezért a pálya fel lett túrva. A várakozásaimhoz képest így is nagyobb síélményt nyújtott, ilyen viszonyok mellett egyáltalán nem őrült ötlet. Egy 11a-11-3-as kombóval nagyon hosszan lehet csúszni, a 4-es is nagyon tetszett a hóminősége miatt, a 3-ason csúszni a zöldellő völgy felett meg hatalmas élmény. Ugyanígy fantasztikus látvány ahogy az Olperer felába beleakadnak a felhők, egy szóval tényleg magashegyi környezet. Ami még feltűnt, hogy mindenki nagyon jól síel és nem csak az ott táborozó versenyzők miatt.
IMG-1240.jpg
IMG-1229.jpg
IMG-1212.jpg
IMG-1178.jpg
IMG-1419.jpg
IMG-1390.jpg
IMG-1419.jpg
IMG-1490.jpg
IMG-1649.jpg
IMG-1646.jpg
IMG-1613.jpg
IMG-1601.jpg
IMG-1597-1.jpg
IMG-1580-1.jpg
IMG-1475.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Saalbach
2020.04.01.
Január 19-től töltöttünk el 4 napot a terepen 2 év után újra, ezúttal Hinterglemmi szállással, ez abból a szempontból praktikus, hogy 8-tól nyit a Reiterkogel és a Hasenauer és a friss pályán lehet róni az első körösek, érdemes kihasználni.

Az első nap nem történt meg mivel egész nap szakadt a hó változó intenzítással, szenvedés volt na. A következő 3 nap viszont tökéletes napsütéses idő, fokozatosan emelkedő hőmérséklettel, délután már inkább az északi oldalon voltunk. Ilyet én még nem tapasztaltam, de a Westgipfel, Zwörfel piros pályái még délután is nagyon jó állapotban voltak. Ha már Zwörfelkogel, szuper lett az új kabinos így már abszolút méltó a hely egy VB rendezéshez.

Ami még újdonság volt a megújult tájékoztató táblák, szerintem jól sikerültek igaz már így az évek alatt már elég sok minden megmaradt, viszont nekem hiányoznak a régi megnevezések, a 2a az nem 2a hanem Jauesern. Sajnálom, hogy kezdenek eltűnni az ilyen tradicionális dolgok. A hóviszonyok köszönhetően a hóágyú rendszernek köszönhetően rendben voltak, de azért látszott, hogy a természetes hóból az átlagnál kevesebb volt. 1-2 pályán észre lehetett venni (33, 85-110a pl), hogy ki volt kopva, de a pályák többi részére panasz nem nagyon lehetett.
20200120-120053.jpg
20200120-114324.jpg
20200122-101829.jpg
20200121-083333.jpg
20200121-083238.jpg
20200121-083336.jpg
20200121-084822.jpg
20200120-131614.jpg
20200120-123816.jpg
20200120-120008.jpg
20200121-093515.jpg
20200120-120008.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Január 23-24-én síeltem erre, korábban a flachau-i részhez már volt szerencsém. Szerencse vagy sem hiába a modern liftek, széles hosszú pályák engem is a sígyár érzés fogott meg anno.

Első nap ezért is inkább a Wagrain-Alpendorf volt a cél. Rote 8-er-nél parkoltam ahol nyitás után a piros 12-esen muszáj volt kétszer is lecsúszni annyira tökéletes volt, ezek után nem tétlenkedtem irány a G-link hisz Alpendorf-ig el szeretnék jutni. Maga az átkabinozás is egy nagy élmény ahogy a völgy felett suhanunk és tényleg suhanunk, mert egy pillanat alatt már Wagrain-ban találjuk magunkat, itt a csúcsról lejövő 22-es nagyon széles kellemes enyhe piros, nekem egyből a leogangi Asitz pirosa jutott eszembe a karakterisztikájáról. Ezután folytattam az utamat Alpendorf felé. Mint ahogy a pályatérképen is látszik a csúcsgerincen lévő liftek és pályák rövidek cserébe modernek. A terep ráérezvén ezen terület adottságira nagyon sok ugratót, funslope-ot helyezett el. Ahogy haladtam keletre már a nap is kisütött illetve az amúgy sem ronda táj még szebbé változott. Síélményben a legjobban a 34-36-os tetszett a legjobban illetve aki szereti a nyugalmat annak a viszonylag eldugott Stegbachlift ajánlott. A Germkogel 35-ös pályája pedig a jobb kézre néha néha belógó gastein-i völgy látványa miatt marad emlékezetes.

Másnap sajnos már nem volt ilyen szép idő ekkor a terep nyugati felét a flachau-i oldalt vettem célba, ezúttal a Spacejet-nél parkoltam, notórius korán kezdőként sikerült a lifthez közel. Itt az 5-6oson pörögtem ami nem volt rossz, de még lebegett a szemem előtt az előző napi piros 12-es, illetve még picit zavaró volt, hogy át kellett szállni félúton így gyorsan rápillantottam a térképre és lám lám ott az Achterjet. A messziről is láthatóan gyors és modern liftnek megörültem viszont ez sajnos csak addig tartott amíg leértem az aljára ahol akkora sor fogadott amekkorát kb a 4 napban a többi helyeken lévő sorokat összeadva se láttam. Szerencsére azért nyelte az embereket a kabin, de inkább más irányt vettem célba főleg a Starjet 1-2 és ugyanezen pályaszámozáson csúsztam párat ahol azért kevesebben voltak mint a 4-esen ami konkréten egy síiskola kis vonat volt. Azért Hermain Maier neve még mindig vonzza a nebulókat. Az itteni tömeg után átmenekültem gyorsan a Top Liner részre ahol szintén kicsit mesebeli a táj a kicsit mókás Sky Dancer sorozatú ülőlifttel. Ezek után még a piros 16-17esen mentem egy-kettőt, hiába jó a pálya a Flying Mozart kicsit lehúzza ezt a részt, de jövőre ez is cserélve lesz. Konklúziónak talán annyit, hogy más más karakterisztikájú a a 2-3 részegység érdemes kipróbálni kinek mi tetszik, nekem a flachaui rész továbbra se lopta be magát a szívemben (talán legközelebb ezt kell a napos napra tenni), az Alpendorfi rész nagyon szép és sokkal csendesebb, kár a rövid pályákért a gerincen.
20190123-101331.jpg
20190123-121801.jpg
20190123-094712.jpg
20190123-124609.jpg
20190123-124612.jpg
20190123-131531.jpg
20190123-131602.jpg
20190123-131539.jpg
20190123-132032.jpg
20190123-133257.jpg
20190123-135144.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Zauchensee
2019.02.03.
Január 22-én voltunk itt, hó az tényleg van bőven szerencsére szép időnk volt, reggel -14 fokokkal alig vártuk a Gamskogelnél, hogy a lift kiérjen a napsütésre. Nyitás után a 9-esen leszáguldani a friss pályán még mindig nagy élmény, napközben a kedvenc most a 14-15-ös volt, márciusban eddig mindig kicsit szétesett már a melegtől/napsütéstől.
20190122-111831.jpg
20190122-112823.jpg
20190122-133601.jpg
20190122-112823-01.jpeg
20190122-120333.jpg
20190122-093033.jpg
20190122-095805.jpg
20190122-100954.jpg
20190122-101154.jpg
20190122-135844.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Radstadt
2019.02.03.
Ahogy látom tavaly óta, csak én vagyok ilyen kitartó a hellyel kapcsolatban, most is itt kezdtük a 4 napos altenmarkti túránkat január 21-én, egy felhős és főleg völgyben nagyon hideg.
Azért is szeretem, mert jóval kevesebben vannak mint a környező helyeken, ennek ellenére a pályákon meglepően sokan voltak, de lifteknél maximum a harmadik kabinba már be is lehetett huppanni. A hóviszonyok nagyon jók, de ez nem meglepő a január elejei havazások után.

Idén is voltunk éjszakai szánkózáson, a szánkópályának is jót tett a nagy hó, kevesebb így az ugrató, de így is találkoztunk egy magyar családdal ahol az anyuka a pálya felénél már sírva könyörgött, hogy csak élve érjenek le. Első szánkózásnak és kisgyerekkel szerintem gyors a pálya érdemesebb a kisebbeket kipróbálni, persze hangulatos az éjszakai kivilágított pálya.
20190121-105149-01.jpeg
20190121-151244.jpg
20190121-151800-01.jpeg
20190121-141057.jpg
20190121-153536.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Radstadt
2018.04.01.
Ahogy 2 éve úgy most is Altenmarktot választottuk bázisul az ünnepi síelésünkhoz. A Márc 15-i hétvégét megelőző héten tomboltak a 10 fokok, ez azért szépen megette a korábbi nagy havat. Elég változékony volt az idő, 1300-1500-as hóhatárral így legtöbbször Zauchensee-ben voltunk, de szombat éjjelre kitisztult az ég, végre fagyott reggelre pedig szikrázó napsütésre ébredtünk. 8.45-kor már csúsztam is, fantasztikus pályákon. Minden egyes csúszás hatalmas élmény volt. Legjobban az 5 felső szakasz majd 4-esen a völgyig kombináció tetszett, a felső széles ötösön könnyen lendületet lehet venni a szűk kanyargó négyes nagy tempóval szinte síkrossz jellegű élményt ad. Délig csúsztam, ekkor már lent +5 fok volt, de a középállomásokig még akkor is nagyon jók voltak a pályák.

Idén sajnos kimaradt a szánkózás, már csak napközben lehetett használni, a lifttársaság szerint estére megfagy a napközben felolvadt pálya és a jegesedés miatt balesetveszélyes.
20180318-0851231.jpg
20180318-0852151.jpg
20180318-0916051.jpg
20180318-0902221.jpg
20180318-09020101.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Saalbach
2018.02.25.
Harmadszorra jártunk itt a már már szokásos Jan 28-tól kezdődő időszakban. Kezdjük az újdonságokkal, először is a hatalmas hó. Ez pozitívan mutatkozott a pályaminőségnél, míg korábban délután a buckák között már előjött a kemény alap, idén ilyennel nem találkoztunk. Kicsit bánom is, hogy a kék 68-ast nem próbáltam ki. Meglepő módon idénre nem készült új lifttel a terep, viszont jövőre a Kohlmais megújul, a középállomás már szerkezetkész.

Kipróbáltuk a Reiterkogelnél az éjszakai szánkózást, rövidebb mint a Radstadt-i, viszont nagyon szép alattunk a kivilágított Hinterglemm. Az egyik nap megcsináltam a Skicircus challange-et is, simán belefér egy ebéd plusz délelőtti sör is ha valaki tempósabban síelni. Igazából nem is a pályakilométerek miatt kihívás, korábban volt nem egy nap amikor ennél többet is síeltünk, csak ugye itt meghatározott az útvonal. Ekkor 8.30-kor indultam fel a Schattberg-i kabinossal, a pályák főleg a Jausern álomszerűek voltak. Szóval aki nem szereti a buckákat keljen fel reggel, mert érdemes sőt a Schönleiten, Zwörfel stb már reggel 8-tól jár. A pályákról már korábban is írtam, hüttéknél ha valaki szeretne napsütésben htalmasan teraszon, bulihangulatban ebédelni annak ajánlott a spielecki Walleggalm ahol az önkiszolgálóban 1 perc alatt megkapod az ételt cserébe magasabb árakkal is operál. Ha viszont kevés embert és nyugalmat szeretnél akkor a túloldalon a Zehner aljában a Ellmaualm ajánlott, itt a pályán is alig megy pár ember.
20180129-1218261.jpg
20180130-101552.jpg
20180131-084611.jpg
20180131-085156.jpg
20180131-084229.jpg
20180131-124819.jpg
20180131-102643.jpg
20180131-102704.jpg
20180131-102702.jpg
20180131-112505.jpg
20180201-201527.jpg
20180201-210444.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Koralpe
2017.12.31.
December 29-én meglátogattuk a síterepet, már többször is tervben volt azonban a korábbi években a Wasserhang hóágyúzása nélkül elég gyakran csak félgőzzel ment, idén viszont hóágyúzható lett illetve friss hó is esett. A faluból kemény emelkedővel lehet feljutni, ez havazás közben simán hóláncos, mi az első parkolónál az ülőlift alján parkoltunk.

Innen a piros 8c egy széles a tetején inkább kék pálya a lifttel párhuzamosan, a végén egy meredekebb letöréssel. A 8d egy szűkebb viszont nagyon szép helyen futó pálya, ehhez hasonló még a 8b is. Az ülőlift tetejéről a 11-es átcsúszóval érjük el a Wasserhangot. Itt elég cudar idő volt már köszönhetően az erős szélnek, a csúcsról a piros 9b-n jöhetünk le ami a délelőtt folyamán a legjobb állapotban volt köszönhetően a szélnek, hogy lefújta az elmúlt 2 napban leesett havat. A jobb oldalon lévő 9a pálya nem létezik, a piros 12-es nagyon jó csak kár, hogy rövid. A másik irányban bizony tényleg botozni kell hegynek egy 4-5 métert, hogy elérjük a piros 4-est ami a hegygerincen fut végig, gyönyörű panorámával. Ahogy a Wasserhangnál úgy a Hipfllitnél is kevesebb a pálya a valóságban. A bal oldalon lévő 1-2a-2b lényegében egy pálya egy rövid, de viszonylag meredek piros. A másik oldalon lévő 3-as nem volt megnyitva, de félméteres hó van rajta szóval csak el kellene dolgozni. A pályákon jelentős friss hó volt, remélhetőleg azóta sikerült eldolgozni így jó hóviszonyok várhatóak. Szerencsére tömeg nem volt sőt komolyabban sorbanállni egyedül a Raiffaisenliftnél kellett köszönhetően a helyi síiskolának. Itt felmerült a bizonyos morális kérdés miközben a sorban magad eléd engeded a sorban amúgy mögötted álló 7-8 gyereket akik folyamatosan egymás nyakában jöttek be eléd kapunál és már látnád, hogy na bizony én jövök akkor bejön elölről-oldalról egy oktató újabb 7-8 gyerekkel. Nos, ezután már ezen nem mentünk.

A hütték tekintetében megjártuk, 2 felé voltunk a Koralpenschutzhausban ahol csak a belső rész ment, itt abszolút emberhiány van, fél óra után sikerült kikérni az italokat, konyhára jelenleg nem lehet többet rendelni csak később. Mi ezt nem vártuk meg így megbeszéltük, hogy marad zárásképpen az ülőlift aljában az Ofenstub'n ahol fél 4-kor már nem volt szintén konyha...így még nem jártunk sehol se Asztriában.
20171229-155856.jpg
20171229-153404.jpg
20171229-121809.jpg
20171229-125205.jpg
20171229-130955.jpg
20171229-111428.jpg
20171229-113226.jpg
20171229-131519.jpg
20171229-141835.jpg
20171229-125630.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2017.02.26.
Idén január 29-től síeltünk itt négy napot, a tavalyi Saalbach-i túra után hazafelé mentünk el az itteni hegyi úton és a friss hó, napsütéses idő és a Hochkönig panoráma együt meghozta azt az érzést, hogy ezt ki kell próbálni.

A szállásunk Maria Alm Enterwickl részében volt, az első nap Natrun-nal indítottunk az egyirányú összeköttetés miatt. Szép napos idő viszont árnyékban -15 fok alatti hőmérséklet és teljesen üres, tökéletes pályák vártak. Nekem egy kis radsadt-ra emlékeztet, első napi bemelegítő élménycsúszásra kiváló, pörögtünk párat a 5-26oson majd a jó hóviszonyoknak köszönetően a piros 9-esen becsatlakoztunk az Aberg lifthez. A 4 nap során egyedül itt találkoztam olyannal, hogy 2 percél tovább kellett várni bármilyen liftnél.(na jó, még az Abergalmnál aznap) A többi napon innen indultunk 8.50-től, egyből szállhattunk be a kabinba.

A 4 nap során végigjártuk az összes pályát, ebbe beletartozik az egyetlen lezárt pálya a 10a és 17-es sítúra útvonal is, ami egyébként gyönyörű helyen vezet keresztül. Az teljesen igaz, hogy ahogy haladunk Mühlbach felé úgy csökken az emberek mennyisége. Az infrastruktúra a Gabühel kivételével tökéletes, igaz ennél rosszabbra számítotam és nagy pozitívum, hogy az ülőliftek plexisek. A települések közötti átjárás a Gabüheli egyoldali botozástól eltekintve jó, nem is értem miért nem raktak le ide szőnyeget, de azért egy kis sífutás mindenkinek belefér :)

Kezdőknek ajánlott a kék 10-es a gyönyörű panorámával, és a Kings Cab 4-ese. AHogy a térkép színezése mutatja inkább a haladóbbaknak ajánlott. Nekem a kedvenceim a fekete 1-es, 11-14-29-31-es volt. Iletve még élménycsúszásnak megemlíteném a hosszú 30-ast. A 21-es a kezdőknek egy naposabb, melegebb nap után combos tud lenni. A 4 napból sikerült elcsípni 2 tökéletes napsütésest egy esős-havasat és egy ködöst is szóval szinte minden arcát láttuk. A Köningstour oda-vissza ebéddel simán belefér egy napba, egyes pályákon még repetáztunk is. Az Abergi részen illetve a Kings Cabnál vannak ugratók, illetve szinte mindegyik hegy tetején aranyos Hochkönig-es faszékek, csodálatos a panoráma a Wasthlhöhéről különösen látni a Grossglocknert, Kitzsteinhort szemben a Hochköniget.

Összeségében csak ajánlani tudom, a tavalyi Saalbach-kal összehasonlítva egy kisebb, rövidebb, de kevésbé sígyár jellegű síterep kiváló infrastruktúrával és gyönyörű panorámával és kevés emberrel.
WP-20170129-09-28-40-Pro.jpg
WP-20170129-11-25-38-Pro.jpg
WP-20170130-09-16-43-Pro.jpg
WP-20170128-15-51-08-Pro.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Katschberg
2017.01.08.
December 30-án töltöttünk el egy napot itt, az előttem említett YodelYou-s kezdvezményes jegyeknek köszönhetően.

Korábban már 3 éve voltam itt, viszont akkor az időjárásnak "köszönhetően" csak az Aineck-i oldalt síeltük. Most a hágónál kezdtünk. Nagy parkoló hosszanti irányban, szerencsére "kisvasúttal" Szikrázó napsütéssel és kemény már más jeges pályákkal találkoztunk. A Tschaneki oldalon a két szélső csákányos nem ment (azóta ez változott már), a legjobb pálya a 7-8as volt a hóminőségre, pálya tekintetében pedig a fekete 3-as. Karácsonyi szezonhoz illően voltak azért kisebb sorok főleg a Tschanek liftnél. Délben elindultunk a másik oldalra, kicsit tartottam az Aineck-i lifttől, de szerencsére szép idő volt és egész gyorsan fel is értünk. Azért hóviharban nem üldögélnék rajta szívesen. Ennek örömére gyorsan le is csúsztunk a piros 11-esen, ami egy szuper kanyargós panorámapálya, a mellette lévő fekete változaton szinte semmi hó nem volt a szél lefújta az egész hegytetőt.

Ezért az Aineck-i oldal tetején lényegében csak a jég maradt, szerencsére lejjeb már nem így elindultunk az A1-en, ami továbbra is a legjobb pálya szerintem. Ahogy 3 éve most is is a lenti kettes csettegő a hatalmas hiányossága az oldalnak. Itt hatalmas sorok alakultak ki, kár érte, pedig a fekete 21-es volt a legjobb minőségű az egész terepen. Fél füllel elkaptam egy beszélgetést, miszerint jövőre lecserélik és Silverjet I néven fog futni, legyen igazuk. Ezért a legtöbbet a 24-25-ösön pörögtünk a gyors kabinosnak köszönhetően.

Szerencsére azóta már esett hó itt is, mégha nem is hatalmas mennyiség.
WP-20161230-10-45-08-Pro.jpg
WP-20161230-11-47-27-Pro.jpg
WP-20161230-12-14-46-Pro.jpg
WP-20161230-15-24-08-Pro.jpg
WP-20161230-12-00-05-Pro.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Sziasztok,

Mi csütörtökön (29-én) voltunk és sokkal jobb volt mint az előző napi beszámoló alapján számítottam. Délig minden pálya teljesen jó volt egyedül az 1-es volt jegesebb. A nap végére a 16-os volt korcsolyapálya. Nyilván a hóviszonyokból adódóan keményebbek a pályán, de ezzel gondolom mindenki tisztában van.

Az idő remek volt, szikrázó napsütés egész nap. Sokan voltak, de azért nem voltak horror sorbanállások kivétel a Rosenkarz, ahol csak az ülőlift ment. Hiába jók itt a pályák ezzel teljesen kiesett aznap az az oldal. Amíg ezt nem oldják meg marad a 4 csillag.
WP-20161229-11-05-01-Pro1.jpg
WP-20161229-11-04-38-Pro.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Zauchensee
2016.03.26.
Szerencsésnek érzem magam, hiszen egy szezonban két korábbi bakancslistás helyre is sikerült eljutni, ide március 14-én egy verőfényes hétfői napon. Ahogy Saalbach, Zauchensee sem okozott csalódást. Már pénteken is a környéken síeltünk, de az előrejelzéseket látva a hétfőre tervezett napsütés láttán éreztem, hogy ez lesz a mi napunk.

Reggel emiatt időben is érkeztünk, parádés pályák vártak minket. Kezdésnek egyből beszálltunk a retro Schwarzwandbahn-nal és a kék/piros 9-esen mentünk lefelé, valami frenetikus volt a pálya. Ezután a másik oldalon az 5-6-os kombón csúsztunk le újra a völgyig. Az előbbi a világkupa pálya, ami nehézségre nem is vészes viszont azért 100-120-al nyilván más kávéház :)

Aki szeretne gyorsan pörögni annak a Gamskogel 1-2 ajánlott, nekem az egyik kedvencem a piros 7-es. És ha már Gamskogel, az itt lévő hütte is telitalálat napsütésben a hatalmas terasszal és napágyakkal. Amit megemlítenék még mindenképpen az a Flachauwinkl felé a völgybe a 14-15-ös kombó, széles szép tempós piros pályák. A megérkezés előtt kicsit tartottam attól, hogy a Weltcuparena-nál esetleg tumultus alakul ki a csomópont miatt, de erről szó nem volt.

Kezdőknek a kék 10-es tetszeni fog, de a hely inkább a sportosabb síelők asztala. Cserébe családosoknak pluszpont az Alpincenter féle "pláza" illetve a sok Photopoint, szobor, ilyen-olyan Skiline attrakció.
Oda és vissza is az altenmarkti síbusszal mentünk ami percre pontosan közlekedett.
Egész nap azon gondolkodtam, hogy nekem nagyon hasonlít valamelyik helyre, aztán a csúcsról megpillantottam Obertauern-t. Szóval fekvése, hóbiztossága megegyezik, azonban kisebb, de számomra érdekesebb pályák. Hibátlan hely, ide még jövök az biztos!
WP-20160314-09-03-03-Raw.jpg
WP-20160314-09-06-09-Raw.jpg
WP-20160314-09-06-14-Raw.jpg
WP-20160314-09-17-56-Raw.jpg
WP-20160314-09-18-51-Raw.jpg
WP-20160314-09-48-55-Raw.jpg
WP-20160314-13-21-50-Raw.jpg
WP-20160314-12-57-39-Raw.jpg
WP-20160314-10-07-44-Raw.jpg
WP-20160314-11-11-08-Raw.jpg
WP-20160314-10-14-29-Raw.jpg
WP-20160314-15-42-00-Raw.jpg
WP-20160314-15-41-57-Raw.jpg
WP-20160314-09-53-20-Raw.jpg
WP-20160314-10-16-32-Raw.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Radstadt
2016.03.18.
A Ski Amadé túránk egyik állomásaként 12-én töltöttünk itt egy napot. A korábbi pozitív vélemények alapján direkt az általában zsúfoltabb szombati napra tervezve.
Kellemes időnk volt a hegytetőn -4 fok lent 1 fok, felhős idővel. Egész nap lehetett pörögni, szinte egyből szállhattál be az első kabinba.

A legjobban az 1-es és a 6-os pálya tetszett, utóbbinál volt olyan, hogy szinte egyedül síeltünk az egész pályán. Mondanom sem kell reggel tökéletesre ratrakolt pályák vártak és délutánra is csak az utolsó pályaszakaszok váltak vizisívé. Kezdőknek az 5-ös kék is nagy élményt jelenthet. Szóval összességében ez egy kiváló hely megbújva a sígyárak között, a szállásunk Altenmarkt-ban volt és reggel 1O percenként és napközben is járnak folyamatosan a buszok.

Előtte este kipróbáltuk a Königslehen szánkópályát, a napközbeni szánkózás benne van a bérlet árában azonban az éjszakai szánkózásért külön kell fizetni. 6 km hosszú pálya a kabinos tetejétől az aljáig tart és hatalmas móka. Évek óta nem szánkóztam, de mostantól kezdve minél több szánkópályát ki fogunk próbálni amerra járunk :)
A kis szánkó meglepően be tud gyorsulni, egy alkalommal le is kellett ugranom róla. Aki erre jár próbálja ki mindenképpen.
WP-20160312-09-31-13-Raw.jpg
WP-20160312-12-48-40-Raw.jpg
WP-20160312-12-42-25-Raw.jpg
WP-20160312-09-46-10-Raw.jpg
WP-20160312-13-31-31-Raw.jpg
WP-20160312-13-31-59-Raw.jpg
WP-20160312-09-31-04-Raw.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
A múlt héten pénteken Március 11-én voltunk Haus és Planai hegyeken. A középállomásokig kiváló pályák, alatta azért eléggé olvadt, a legvége pedig vízisí a völgyállomásoknál. Nem voltak sokan, könnyen lehetett pörögni egyedül Planai-on a Larchkogel-nél volt nagyobb sor délután, annyira nem lepődtem meg hiszen szerintem az egyik legjobb pálya az itt futó 5-ös. Érdekesség, hogy a Burgstallalmlift felső kiszállójánál kint egy plakát, hogy jövőre érkezik az új 8-as ülőlift. Rá is fért már a csere, remélhetőleg a lift bal oldalán új pálya is lesz mellé.
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Saalbach
2016.02.08.
Home of Lässig 31.01.2015-05.02.2016

Először is utazásról pár szót, a graz-i szakaszon továbbra is szeretik az IG-L 100-at illetve sajnos a Lienzen-Schladming közötti 320-ason szombatonként lehet +1 óra dugóval számolni.

A szállásunk Leogang-ban volt, mégpedig a Kleintödling nevű farmon reggelivel 29 EUR-ért, nem is akármilyennel a farm saját termékeivel (na jó, a sajt a szomszédtól van). Így minden reggel a 8.40-kor már az induló Steinbergliftben ültünk, ahol reggel egyből mindig ki is próbáltuk frissen a 92-93-est ami egy kellemes kék pálya nagyon szép kilátással.

Mivel szabadtéri sportról van szó, ezért elég meghatározó az időjárás. Nos, ez elég változatos volt. Első nap, vasárnap szakadó havazás napközben simán leesett 30 cm hó viszont este aggódva nézegettem a Bergfex-et a melegfront miatt, sajnos be is jött másnap reggel már szakadt az eső, sajnos a hegyen is. Végül 10-kor azért kimerészkedtünk és pont elállt az eső és a pályák se voltak ahhoz képest rossz állapotban, persze azt a 30 centit pont el is vitte ami esett. Pedig, ha az egész hóban esik le...
Másnap +6,+7 fokkal indult a reggel 2000 méteren, szinte hihetetlen a tél közepén, ennek ellenére reggel még egész jó passzban voltak a pályák, persze azért hozzáteszem délutánra emberes buckák is voltak mindenhol.
Szerdán végre megnyitották a Fieberbrunn-i átjárót így mi is megcéloztuk (sok más társunkkal együtt), az ide vezető F14-es pálya egyes szakai simán feketék. Megmondom őszintén többet zártam ettől a résztől, a Hochhörndl-ről nagyon szép a kilátás, csak ne lenne ilyen lassú a lift.

Ezután két nap is esett 20-30 cm hó, így a szombat sajnos -mikor a legjobb körülmények lettek volna- kimaradt. Reggel fájószívvel néztük a billiárdasztal simaságúvá vasalt pályákat a szikrázó napsütésben. Talán legközelebb több szerencsénk lesz az idővel. Összességében nagyon tetszett az egész sícirkusz, a technikai felhozatal elképesztő 1-2 lassabb régi kabinos van, a többi mind hiper-szuper modern lift. A pályák hosszúak, szélesek, de ezeket vártam is az 1000 méteres szintkülönbségtől. A legjobban a Zwölfer pályái (12-13-14), Bernkogel, Jausern, 6-6a, 53-as, 92-93 tetszettek. Egy haladónak maga a mekka a széles piros pályákkal, a kék pályák egyes részei is simán pirosak szerintem. A Leogang-i szállás miatt azért nagyjából el kellett tervezni a napot, az utolsó nap mikor 15:06-kor becsipogtam a Wetterkreuzba akkor éreztem necces lesz ez a nap, de 16:12-kor már sikerült odaérni az Aistzmüldenbahn-hoz :)

Aki először van itt annak még nem biztos, hogy egyértelmű az északi és a déli oldal összeköttetése, egy kis saalbach-i sétával (mellesleg nagyon szép kisváros!) a Bernkogel és a Schattberg Xpress között lehet időt nyerni illetve ugyanez igaz Hingerglemm-ben a Reiterkogel-Unterschwarzach közti átjárásra is.

Magyar szót egész héten kétszer hallottam egész héten csak, úgy tűnik ezt a helyet még annyira nem fedezték fel a magyarok. Bezzeg a hüttéket! Olyanban nem is voltunk ahol ne lett volna magyar felszolgáló. Amit mindenképp ajánlanék az a leogangi oldalon az Asitz mellett az Alte Schmiede. Ahol egy kis vízimalom is van különleges mosdóval együtt. A völgycsúszás előtt 4-kor érdemes betérni. Visszatérve az időjárásra a legcudarabb idő mindig a Schattberg csúcsokon volt, illetve a Sunliner is rossz időben hajlamos az ideiglenes leállításra, amivel megszűnik a Saalbach-i összeköttetés. Egyik alkalom egy 20-30-fős csapattal el is indultunk gyalog felfelé a Hasenauer tetejétől, persze mire odaértünk el is indult, de azért jól esett!

6 nap alatt 66 000 méter szintkülönbség, 453 km lesiklás után ez egy tényleg elsőrangú hely, remélem legközelebb nyitva lesz a Viefhofen-i pálya is illetve fel lehet fedezni a helyi "runde"-kat. Aki most van ott azt irigylem! Illetve csatolok is pár képet, ezek mobillal készültek.
WP-20160201-14-43-53-Rich.jpg
WP-20160202-16-10-14-Rich.jpg
WP-20160202-16-08-57-Rich.jpg
WP-20160201-15-29-42-Rich.jpg
WP-20160202-14-50-29-Raw.jpg
WP-20160202-11-07-40-Raw.jpg
WP-20160201-16-28-17-Raw.jpg
WP-20160202-11-07-36-Raw.jpg
WP-20160131-12-22-56-Raw.jpg
WP-20160131-13-40-46-Raw.jpg
WP-20160131-14-08-33-Raw.jpg
WP-20160202-11-28-24-Raw.jpg
WP-20160203-13-43-46-Raw.jpg
WP-20160204-10-28-41-Rich.jpg
WP-20160204-11-31-24-Rich.jpg
WP-20160204-11-57-13-Raw.jpg
WP-20160204-13-07-00-Raw.jpg
WP-20160204-14-40-50-Raw.jpg
WP-20160205-10-32-53-Raw.jpg
WP-20160205-10-39-43-Rich.jpg
WP-20160205-12-16-14-Raw.jpg
WP-20160205-10-37-08-Rich.jpg
WP-20160205-12-46-10-Raw.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Nassfeld
2015.03.09.
Mi is kihasználtuk a február végi jó időt, Február 23-án foglaltunk a Nassfeld.at-on és 27-én már a pályán voltunk.

Már régóta a bakancslistámon volt a hely, most végre kipipáltuk ezt is Pénteken főleg a bal oldalt térképeztük fel (Gartnerkofel), meglepődtem, hogy van déli oldal is, de örömmel vettük tudomásul. Itt az egyes liftnél volt egy kis sorbaállás, de sor helyett a tűző napon az izzadás volt a kellemetlenebb, az enyhe idő a hetes déli pályán is meglátszott, a többi pályán nem okozott gondot az enyhébb idő.

Szerencsére esténként lehűlt a levegő, a csúcson szombat reggel -5 fok fogadott minket. A szombati nap a szikrázó napsütésé volt a főszerep. A nap kedvence nálam az 51-es és a 40-es. Illetve érdemes a Carniára vezető pályákat is (70-75) még a reggeli jobb állapotukban kipróbálni. Egész nap lehetett pörögni (össze is jött a skiline 91 km)
Összességében Nassfeld egy kiváló hely azoknak akik már tudnak síelni, olyan igazi fekete pálya nincs, de a pirosakból szép színes a paletta.
Nagyon sokat dob a helyen a látvány szó se róla, a csúcsról a körpanoráma, a 7-esen a sziklák tövében síelni, érdemes felmenni a FIS felvonó mellé a sziklához illetve a Trogkofelbahn mellett is van egy kis kilátó.

A közelmúltban lehullott friss hónak köszönhetően a hóminőséggel nem volt probléma, hozzáteszem a napok végén a völgyben +10 fokok voltak emiatt a Carnia utolsó szakasza már-már vízisíhez hasonlított, de azért jó lezárni a napot csúszással. A jövő szezontól a Rudnigsattel ülőlifttel a terep legszűkebb keresztmetszete is eltűnik. Ha nagyon kukacoskodni akarnék akkor a plexiket említeném, de nekünk 3 napból 3 napot sütött a nap szóval elhiszem a napos órás marketingszöveget is :)

A hüttékben a szokásos választék a szokásos árakon, kihasználva a régió adottságait sok helyen hatalmas teraszokkal. Kicsit bánom már, hogy kihagytuk a Schlag das ASS versenyt, de majd legközelebb. Amitől tartottam az a Millenium Express-nél reggeli sorbanállás, de hatalmas pozitív csalódás volt szinte egyből be tudtunk szállni.
WP-20150228-11-10-22-Rich.jpg
WP-20150227-16-12-33-Rich.jpg
WP-20150228-12-20-43-Rich.jpg
Kaiserschmarrn - Császármorzsa
WP-20150227-12-13-35-Rich.jpg
WP-20150226-18-18-08-Rich.jpg
WP-20150227-11-34-13-Rich.jpg
WP-20141125-07-24-19-Raw-3.jpg
WP-20141125-07-23-02-Rich.jpg
WP-20150226-18-00-14-Raw.jpg
WP-20150227-11-52-35-Rich.jpg
WP-20150228-10-09-18-Rich.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2015.01.05.
A Január 4-i napot Fanningbergen töltöttük, ahogy két éve is ezúttal is jó választásnak bizonyult. Reggel intenzív havazásra érkeztünk, elindultunk a Sámsonnal, fent körülbelül 10 cm friss porhó a pályákon. A piros 5-ös pályán haladva alul már a keményebb alap is előkerült.

Sajnos ahogy legutóbb így most se ment a csákányos, de ennek ellenére múltkor kimaradt a kék 3-as ami egy kanyargós síút az erdőben. Illetve ha már a "környéken" jártam kipróbáltam a lezárt fekete 4-est. Körülbelül térdig-combközépig érő hó borította. Úgy tűnt, hogy ez a pálya nem volt még ebbe a szezonban nyitva, amit nem is értek hisz volt rajta bőven hó. A folyamatos havazásnak köszönhetően a népszerű pályákon (kék 8-as) kezdtek szép dombocskák kialakulni, de a könnyű porhónak köszönhetően ez azért nem okozott gondot a közönségnek. Ennek ellenére a legjobb a fekete 9-es volt.

A Zirbenjet tetején elég viharos erejű szél volt ezért az itteni pályákon alig voltak, igazából ha a felső pár métert kibírta az ember akkor jókat lehetett síelni itt is. Délutánra viszont a vihar átterjedt a lenti pályaszakaszokra is így a Zirberl-ben elfogyasztott ebéd után hazaindultunk. Jövünk még!
WP-20150104-11-56-46-Pro.jpg
WP-20150104-11-56-41-Pro.jpg
WP-20150104-11-25-01-Pro.jpg
WP-20150104-11-24-04-Pro.jpg
WP-20150104-09-55-15-Pro.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Szombaton voltunk Hirschenkogelen éjszakai sízésen, útközben gyönyörű napsütéses idő és elég tavaszias hőmérsékletek (+12,+13 fok) szegélyezték utunkat. Szerencsére Semmeringre beérve már "csak" 6,5 fokot mutattak a hőmérők három negyed órával a nyitás előtt (avagy 1,15-el a zárás után) így kényelmesen elfogyasztottunk egy gőzgombócot a Seewirthausba, 6 előtt már nem sokkal már jó hangulat alakult ki a ZauberBAR-ban is, de mi nem ezzel törődtünk mentünk a kabinoshoz, ahol is dupla annyi szánkós volt mint síelő. Azért a tornacipőben szánkózó fiatalokra furcsán néztem :)

Kezdésképpen az 1-es pályán mentünk bemelegítés gyanánt, igencsak meg volt rogyva a pálya a meleg miatt, később hátha jobb lesz. Ezután jött a világkupa pálya, ami összességében a legjobb minőségű volt, a teteje tökéletes, a közepe kicsit hórögös az alja pedig kemény.
Nagy várakozással indultunk meg az ötösön hiszen emlékeim szerint mikor legutóbb itt jártam (3 éve talán, igaz akkor tél is volt) akkor ez volt a legjobb hóminőségű pálya. Na most sikerült kifogni, mert a legrosszabb volt.
A pálya jobb oldala végig frissen ratrakolva, de betonkemény, a bal oldal pedig hörögös, buckás. Én szeretek szép íveken menni, megpróbálni kihasználni a pályák szélességét, na itt erre nem nagyon volt lehetőség emiatt a kettősség miatt. Nem nagy meglepetésre a madár se járt erre.

Mikor az elmúlt hetekben olvastam itt a fejlesztésekről furcsállottam is, hogy lecserélnék a 4-es ülőset hiszen úgy emlékeztem, hogy jó volt. Úgy tűnik az emlékezetem már másodszor hagyott cserben, hisz egy fix ülőlift, de legalább szalagos, de sokat nem segített annak ellenére, hogy senki se használta igencsak lassan cammogott. Az este folyamán fedeztük fel, hogy van egy 3-as pálya is, és nyitva is van. A teteje kellemes minőségű volt az első kanyarig, azután csatlakozik az 1-eshez.

Összességében a tavaszias hőmérsékletek meglátszanak a pálya minőségén, hó az van bőven szóval sehol nincs kikopva, kő vagy ilyesmi sincs csak hát nem az igazi (ez nem mentség az ötösre). A kezdőknek nem ajánlanám ebben az időben, a haladók pedig tudnak pörögni a világkupa pályán. Hogy 31€-t megér-e ez azt döntse el mindenki maga.
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Régóta a kívánságlistámon szerepelt már Kreischberg, ennek mostani létrejöttét a Keleti-Alpok gyatra hóviszonyai is nagyban segítették. Így Február 23-án meg is látogattuk Murau városkát.

Az előzményekről annyit, hogy sikerült a SkiHappyhours keretében olcsóbban jegyet venni (jó tanács: érdemes 14:00-kor rögtön ugrani), amivel a pénztárnál nem is volt semmi probléma, a 15 perces sorban állás után. Tekintve, hogy szikrázó napsütés, friss hó, főszezon ezért egy kellemes 30-40 perces sorbaállással indult a nap a kabinosnál. Útközben a kabinból kitekintgetve a frissen raktrakolt 2-es pálya, avagy ahogy a velünk utazó osztrákok mondták "Doppel Autobahn". Bemelegítésképpen felmentünk a dupla csákányossal majd kipróbáltuk a piros 18-as pályát. A siklás közben már vártam a letöréseket, de csak csak nem jött, ez sima kék pálya, megkockáztatom a 2-es pálya felvonóhoz közeli része meredekebb. Az új kabinos kényelmes, gyors ismerős volt a Grünwaldkopfbahn (OT)-ról. Ezután lesiklottunk a 7-esen a Rosenkranz sarokba. Az első két-három menetnél még nagy sorok álltak, aki bírja válassza a csákányost hiszen egyfelől gyorsabb másfelől a sor is kisebb nála mint a 2-es totyogón.

Az itt lévő 9-es pálya szerintem a legjobb a terepen, bárcsak kétszer ilyen hosszú lenne, de így sem rövid! A 9a "pálya" egy szép mosolyt csalt azért az arcomra. A 10-11-es alsó szakasza jóval szűkebb, kanyargós illetve gyengébb hóval ellátott. Ha már hó, a hójelentésekben szereplő 120 cm a felső szakaszon simán hihető, végre pozitív értelemben is említhetem a hójelentést. Ezután 13-ason lesiklottunk, hogy kipróbáljuk a Talabafahrtot, de látva a 2-est amin még ratraknyomok voltak mindig és hébe-hóba emberek ezért a középállomásig mentünk csak. A 2-es valami eszméletlen jó volt, a lendület miatt érdemes a bal oldalon siklani. Ezután folytattunk az utunkat az egyesen a völgybe, ami még teljesen jó állapotban volt. Persze az alja azért kemény volt stb, de ez nem hinném, hogy meglepetés lenne senkinek. Érdemes dél körül menni rajta, ilyenkor már kevesen jönnek felfelé és még a pálya is jó.

Az ebédet az itt is többször említett Rieglhüttében fogyasztottuk el, ahol a "mondjad magyarul nyugodtan" köszönéssel gyorsan leleplezték a tanult németemet :)
Ezután a Sixpack 6-os pályáit próbáltuk ki ahol hála a gyors liftnek és a lendületes pályáknak gyorsan lehet pörögni. Délután felé a felvonón ülve kicsit belemélyedve hirtelen azt hittem Hauser Kaiblingon vagyok a felvonó hasonló útvonalát tekintve, de a sárga plexi visszazökkentett.

Összegezve egy szuper sínapot töltöttünk el, fantasztikus idővel. A 40,5€ kicsit sok, de remélhetőleg a jövő fejlesztéseinek is szól (Rosenkranz úlőlift, alsó kabinos kapacitásbővítése). Végezetül pedig a pályakezelés is szuper volt!
P1090495.JPG
P1090515.JPG
P1090526.JPG
P1090527.JPG
P1090529.JPG
P1090538.JPG
P1090541.JPG
P1090544.JPG
P1090546.JPG
P1090557.JPG
P1090540.JPG
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
A múlt heti karácsonyi időszakot ebben a régióban töltöttük.

Obertauern, az első 2 nap célpontja, kellemes napsütéses időt, ezáltal a napos részeken néhol kásásodó havat, de összességében a körülményekhez képest jó hóviszonyokat tartogatott, de meglátszott, hogy 2 hete nem esett a hó. Írtam is már róla inkább csak a pár újdonságot emelném ki (3 éve voltunk legutóbb)

A Schaidberg liftnél a kedves idős házaspár helyett már mások viszik a helyet és velük együtt repült a finom pizza is sajnos. A 4d számozású sítúra útvonalból lassan "rendes" pálya lesz, a tetejére kerültek már hóágyúk.
A szállásunk továbbra is Twengben volt a Hotel Gell-ben, ingyenes síbusz a ház előtt és 5 perc alatt fent is van.
Hütte szempontból ajánlanám a Gruber Stadl nevű hüttét ami a fekvése miatt nem olcsó, de finomak ételek és kedves a kiszolgálás.

Grosseck - Speiereck, a harmadik nap délelőttjének célpontja. Miután felrobogtunk Mautendorból a kabinossal szomorúan konstatáltuk a ködöt, így irány a völgy. Nem bántunk meg! Az elején átkötőből induló 1b pálya talán a régió egyik legjobb pályája. Volt rajta hó is bőven, ahhoz képest, hogy lekanyargott a parkolóba. A kanyargós 1a-t egy darabig bírtuk, inkább visszatértünk a pályára, de a kezdőknek nagy élmény lehet. A fenti részen a régi ülőlifteket és a rövid pályákat inkább mellőztük így egyből megcéloztuk a Speiereck csúcsot. Itt a gerincen fut egy széles pálya amiről eredezik a völgyirányba több pálya is.
Az élvezeti faktort jelentősen csökkentette a tejfölszerű köd, a St. Michael völgypályát meg inkább nem mertük bepróbálni a hóviszonyok miatt. Összességében a Mautendorfi völgypálya és a csúcsról induló megér egy napot, de többet nem nagyon. Délután Obertauernben napsütés várt minket.

A csütörtöki nap kalandosan indult, felmentem 3/4 9-re, gyenge hószállingózás és 1-1 szellő fogadott, 9.10 még mindig csak 3 csákányos és az Edelweiss megy, érdeklődök a pénztárnál. A vihar miatt nem tudják indítani a lifteket, felnézek mondom nem tűnik vészesnek, napközben lehet megnyitnak pár liftek, de a havazást délután mondják inkább menjek máshova. Vissza a szállásra, időközben megeredt Twengben. Grosseck kilőve, Fanningberg péntek akkor irány Katschberg.

Ránézve a térképre az Ainecki oldal 1000 méter, akkor inkább a hágó, 500 méterre vagyunk a céltól majd rendőrök fordítják vissza a kocsikat a havazás miatt. Így maradt Aineck, a kettesülőssel felcsoszogtunk a középállomásra ahol már havazás fogadott. Itt mentek a csákányosok és a kabinos, itt ezek mellett lehetett pörögni, de sajnos nagyon rossz látási viszonyok között. Nem nagy meglepetésre a csúcslift nem üzemelt a szél miatt. Az A1 nagyon megtetszett, meg az üzemelő rész is, ez a hely megér még egy próbát majd egy kedvezőbb időjárással. Csütörtök este még Obertauernben voltunk éjszakai síelésen szakadó hóesésben, mindenkinek ajánlom főleg, hogy ingyenes is.

Péntekre maradt Fanningberg amelyről itt nagyon sok jót hallottam, felértünk a szűk kis szerpentinen látva egy nagy rakás autót, azt gondoltam lesz vagy 2-3 autó. Ennek ellenére a Sámsonnál minimális sorban állás volt, a másik liftnél pedig egyből lehetett menni. A pályák úgy néztek ki, hogy fent 15-20 cm friss hó aztán lefelé egyre kevesebb az aljánál meg inkább jeges alap. Nagyon széles pályák, és annak ellenére, hogy családbarát a haladók is megtalálják a számításaikat elég csak ránézni a pályatérképre. Az ebéd az itt is dicsért Pizzastadl-ban volt ahol 7€-tól indulnak a pizzák. Sajnos a csákányos lift nem ment, így az itt kedvencnek mondott pályákat nem tudtuk kipróbálni, de így is elnyerte a tetszésünket.

Összességében kellemes 5 napot töltöttünk itt, a Lungo bérlet abszolút megéri a pár eurós felárat. Egy kiadós havazás jót tenne a régiónak, bár a csütörtök esti is javított a helyzeten.
Plattenkarbahn (Obertauern)
Panoráma a 4-es pályákróé (Obertauern)
4a (Obertauern)
Schaidberg (Obertauern)
Úton a Hundskogelbahn-nal (Obertauern)
Gamsletein 2 (Obertauern)
Gamsletein 2 (Obertauern)
Berner Würstler, Gruber Stadl-Obertauern
Esti sízés Obertauernben
Esti sízés Obertauernben
Látkép Ainecken
Fanningberg
Fanningberg
Fanningberg
Fanningberg
Grosseck völgypálya Fanningbergről
Fanningberg hóviszonyok.
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Január 25-től voltunk idén is, mivel már tavaly írtam beszámolót ezúttal rövidre fogom. Kezdésképp idén Zalaegerszegen kétszer akkora hó volt mint lent Schladming városában. Ami még feltűnt az a hatalmas készülődés a világbajnokságra, helikopterrel pakolgatták a cuccokat a hegyen, az épülő Audi "szalon".

Planai-on nekünk reggelente az 5-ös volt a tuti recept, délután pedig az 1-es, bár ennek a legeslegutolsó szakasza délután már buckásodik. Aki szeretne hasonló hosszú pályákon menni, de még erős neki azoknak Hauser Kaibling bal oldalán a két Höfi kék pályája (3-as) ajánlott. Hochwurzenen pedig a 41-esen szinte sosincs senki. A pályák egész héten tökéletesek voltak, azonban délután a parkolókba vezető pályák (pl Reiteralm 2a, Planai 6) erősen jegesek és buckásak lettek. Simán le lehetett jönni, de tavaly a lent lévő több természetes hó miatt jobb volt. Tömeg egyáltalán nem volt, szépen eloszlottak a síelők a 4 hegyen. Ezt azért is hoztam fel mert utolsó nap átugrottunk Flachauba. Aki volt ott tudja mire célzok.


Apropó, a következő szezonra a Hochwurzen-i Gipfelbahn-t lecserélik egy 10 személyes kabinos Leitner felvonóra. Ezzel 2500 fő/órára feltornászva az eddigi 1000 fős kapacitást.
Kilátás a  Rohrmoos II-ről (Hochwurzen)
Délelött 11 órakor kék 42-esen (Hochwurzen)
"Tömeg" a piros 41-esen (Hochwurzen)
Dachstein panoráma
VB stadion
Gipfelbahn és a fekete 7-es (Hauser Kaibling)
Dachstein panoráma Hauser Kaibling-ról.
Kaibling 6-er és a kék 4-es (Hauser Kaibling)
Sun Jet (Hochwurzen)
Sun Jet  tetejéről (Hochwurzen)
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Franciaország
Tignes
2013.02.18.
Mi is megjártuk Tignes-t Február első hetében szintén Skilines-szal. Nem volt zökkenőmentes az út mivel a busz rossz műszaki állapota miatt kétszer is meg kellett állni rövid időre már Magyarországon, ennek ellenére továbbhaladtunk. Majd aztán Olaszországban, már közel a francia határhoz két alagút között hirtelen füstölve megálltunk egy viadukton. Innen rendőri segítséggel legurultunk egy oázishoz ami teljesen zárva volt a mosdó kivételével, majd itt dekkoltunk 5 órát míg jött egy busz ami már végzett a franciáknál és felvitt minket.


Szállásunk Val Claret negyedben volt, mégpedig a Bollin nevű apartmanházban. Egy felől a lifttől pár méterre voltunk ami igen kedvező, másrészt mivel a település széle volt ezért eléggé hűvös volt az apartmanban a működő fűtés ellenére. Szerencsére a villanytűzhellyel feltaláltuk magunkat.

Maga Val Claret nem egy szép település, de azt meg kell hagyni az örökségeket próbálják minél jobban eltakarni szóval nem olyan vészes, sőt a főutca egész hangulatos. Mi a Sherpa boltba jártunk vásárolni, reggelit pedig a bolt melletti pékségben szereztük be (bagett 1,1€, croissaint 1€)

Reggel érdemes korán menni mivel a Bollin/Fresse, Tichot illetve a Les Lanches alján nagy sorok alakulhatnak ki. Ez utóbbi lift alatt futó double M pálya reggel nagyon ajánlott szépen meglehet rajta ereszteni, később már nagyon telítődik. Ha friss porhó van érdemes feldöcögni a Col Des Ves felvonóval, főleg a jobb oldalán lehet szépen szűzhavazni. Kiemelném még a L' Aiguille Percce -egyébkénr gyönyörű- csúcsról induló cyclamen nevű pályát ami fenséges panorámát kínál. A csúcsról a másik irányba haladva érhetjük el a sache pályát ami különösen ajánlott, nehézsége azért igen erős túlzás, hogy végig fekete. Ezután megérkezünk Les Brevieres-be amit látszik, hogy az utóbbi években dobtak fel modern liftekkel. Itt mindig kevesen vannak pl. a Boisses nevű új kabinoson alig van ember, nem lett volna rossz az a lift a Marais ülőliftje helyett.

A parádés hóviszonyokat a kezeletlen feketéken (Golf, oeillett) meglehetett tekinteni. A pálya közepén a leszúrt bot teljesen elmerült a hóban. A Toviere csúcsot érdemes a Val Claret-i Tufs felvonóval megközelíteni mint a kényelmetlen és gyakran sorbanállós Aeroski-vel. Szerencsére jövőre már egy hipermodern új lift váltja majd fel. Ezen a hegytetőn illetve a Tignesbe vezető szűk trolles pályán gyakran alakul ki tumultus.


Val D' Isére egy pár fokkal szebb település mint a fenti szomszédok. Aki szeret erdőben kalandozni annak ajánlott a legszélén a triffolet, a "pályázóknak" pedig az "ok" nevű pálya. Érdemes kiprónálni a Funiculart, szinten hihetetlen, hogy 4 és fél per alatt felrepít a Bellevarde csúcsra. Ha már itt az ember akkor érdemes lejönni a Face pályán, ami az elején szűk, majd a végén kiszélesedik ezt a szakaszt ismerhetjük a FIS világkupa versenyről. Még tovább haladva ajánlott a kis eldugott "arcelle" pálya a Manchet Express mellett, amely meglepően hosszú főleg a térképre ránézve. Csodás panorámát nyújt a kacskaringós "Germain Mattis" nevű pálya is és a legszélén fekvő "mangard" nevű kék pálya is. A Vallon De L' Iseren lifttel feldöcögve érhetjük el a Col De L'Iseran-t ahol a Cascade express alatt a természetesen ugratókon lehet bohóckodni a hatalmas hóban. Innen Tignes felé a híres/hírhedt Leissieres lifttel juthatunk fel. Sajnos mikor mi mentünk vele ködös idő volt.

Ha már időjárás, sajnos nem volt tökéletes az idő, igencsak februári volt, de azért szerencsére a végére kisütött a nap amikor mi is egyből nekivágtunk a Grande Motte-nak, aminek a tetején meglepő szélcsend fogadott minket azonban a pár másodperc alatt lemerülő telefonok és fényképezők figyelmeztettek a hidegre. (reggel a Les Lanches tetején 2800 méteren -20 fok volt)
Innen a glacier nevű piros pályán fantasztikus minőségű hó fogadott minket, kár, hogy nem volt gyakrabban nyitva.
L
Carline (Tignes)
Úton a Col Des Ves lifttel (Tignes)
A fekete pramecou (Tignes)
Toviere csúcs távolról
Toviere szintén
Piros pavot útban Les Brevieres felé
Piros cyclamen
stade Olympique de Bellevarde (Val d
A kék "mangard", Val d
Funicular felső állomás
Le Fornet, Val d
Funival, Val d
Reggel Tignesben.
Les Lanches tetején, hattérben Val Claret
La Grande Motte
Les Lanches (Tignes)
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Weinebene
2013.01.03.
Vasárnap (12.30)-án voltunk Weinebenén, reggel nagy tömeg fogadott minket a pénztárnál, ahol csak kettő volt nyitva érthetetlenül. A tömeg miatt voltak azért sorbaállások, de nem volt olyan vészes.
A pályák a viszonylag kevés hó ellenére (50 cm, a napokban esett valamennyi friss hó), jó állapotban voltak, persze voltak jeges szakaszok.
Egyedül a déli pálya nem ajánlott mivel a teteje szépen fel volt szórva kővel, nem nagy meglepetésre alig használta valaki egész nap. Sajnálatos, hogy az elmúlt 15 évben még mindig nem jutott pénz az ülőliftre, sokat dobna a helyen. Mi így is szeretjük, Zalaegerszegről 2 óra 15 perc alatt ott lehet lenni kicsit tempósabban.
Ami újdonság volt számomra a parkolónál lévő hangulatos hütte, természetesen tömve volt. Nem csoda, kicsit jobban a pályán érzi magát az ember mint a kasszánál lévő szocreál hüttében.
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Sziasztok mi Január 28-tól voltunk négy napig a régióban, szombaton a stadion alatti parkolóba érkeztünk ekkor egy kis sorban állás után fel is értünk Planai majdnem tetejére. Egész napra jellemző volt a sok ember, de ennek ellenére annyira nem voltak vészesek a sorbanállások. Az első két nap Planai-on és Hausek Kaibling-on síeltünk. A két hegy összeköttetése jól szuperál lent az autóúton még ráncoltuk a homlokunkat, hogy igen messze van a két hegy egymástól, de fent már egy karnyújtásnyira tűnik csak. Ahogy Csabor is leírta a Höfi liftek a kezdőknek tökéletesek, a völgybe pedig tényleg azonos szintű a fekete és a piros pálya is. Az 1a feketéről egy 1b nevű átkötőn le lehet csúszni a régi Tauern kabinoshoz. Mármint a térkép szerint, a valóságban pedig egy kellemes sétát kell tenni a hegynek felfelé a lifthez a siút után. Szóval aki nem akar nosztalgiázni nyugodtan kerülje el ezt a felvonót. Ennek ellenére ennek a "MÁV vagon"-nak is megvolt a hangulata a maga kulcsra zárt ajtajával.
A két éve készült Gipfelbahn felett lévő kis csúcsra érdemes felmászni a kereszthez, gyönyörű a kilátás. Innen megy a 9-es sítúra útvonal ami ottjártunkkor épp le volt ratrakolva is illetve a 7-es fekete ami szerintem egy kellemes piros pálya. Ha valaki vissza akar térni Planai-ra annak érdemes lecsúsznia rajta mert a Gipfelbahn alatti síúton botozni kell rendesen. Innen egy szép erdei út (6a) visz az új Alm 6-os ülőshöz itt egy kellemes kék pálya van aminek az alja délutánra szépen megtelik az itt síelőkkel és a 6a-ról jövő emberekkel.

A két hegyet összekötő liftek közül a fűtött 8-as ülős Mitterhaus sokak kedvence a modern lift és a nagyon széles kellemes pálya miatt, itt a kezdők is szépen elevickélhetnek a profibbak pedig száguldozhatnak kedvükre, bőven elférnek olyan széles a pálya. Az itteni hütténél ebédeltünk kétszer is, általában tele van ha jó az idő érdemes kiülni szép a kilátás innen. Bent van egy elkülönített plexis dohányzós részleg, na ez egy gázkamrához hasonlít ezt kerülje mindenki aki kellemes akarná magát érezni. Planai-on nekünk legjobban az egyes pálya tetszett illetve a 3-as 5-ös. Ezek széles kellemes piros pályák. A völgybe az egyes illetve a 3-as szlalom VK pályán lehet leérni, a kezdőknek már az előbbi is gondot okozhat délután mikor megtelik a kibuckásodott, kemény pálya. Planai-on egy dolog nem tetszett az pedig a kitáblázás hanyagsága maga a pályák ki vannak viszont az átvezetők elég felületesen.

A szállásunk Schladmingban volt körülbelül egyforma távolságra a stadion és a Planai-Hochwurzen állomástól, így harmadik nap ide érkeztünk ahol már reggel szépen vártak minket a parkolós emberkék. Itt kanyarodnék vissza Planai-hoz ahol a stadion alatt és mellett is van egy csúcsminőségű parkolóház ami nem mellesleg ingyenes is. Van itt öltözősarok, ingyenes elektromos autó töltő, az oszlopokon kefék a lécek, cipők pucolására röviden egy nagyon komoly komplexumot építettek. Hochwurzenre egy lassú kettesülős majd egy újabb 6-os ülőssel lehet felérni közben lehet gyönyörködni a libalegelőn. Hochwurzen a négy hegy közül a legcsaládiasabb kellemes széles pályákkal. Itt érdemes kipróbálni az éjszakai síelést ami a 33-as pályán van és hozzá működik a kabinos felvonó. Alig vannak és tökéletes minőségűre megcsinálják, lehet pörögni rendesen. Ide Schladmingból a Rohrmoosstrassén lehet feljönni ami tökéletes minőségű és az út mellett lehet gyönyörködni a szállásokban az út mellett. Itt a kedvencem a 31-es pálya volt a 33-mas mellett. Itt érdemes betérni a gyönyörű Tauernalm hüttéhez.

Reiteralmra a kacskaringós 40-es pályán lehet lecsúszni ami elég hosszú és árnyékos majdnem megfagyunk míg leértünk. Innen a Reiteralm I nevű régi kettesülőssel lehet feljutni ami a pályarendszer másik gyenge pontja a lifteket illetően. Ezt nem is erőltettük a továbbiakban, szerencsére feljebb voltak pályák bőven. A kedvenc az 5-ös volt a fűtött kis kabinos Preunegg Jet felvonóval ami szintén erre a szezonra készült el. Az egész hegyen kellemes piros pályák vannak modern liftekkel.

Összegezve a négy napot jól sikerült, jövőre mindenképpen visszatérünk. A hegyen nagyon nagy a hó, nyugodtan tervezhet mindenki. Jó időt sikerült kifognunk bár utolsó nap a -11 már hideg volt, de hát tél van vagy mi a szösz. Főképp a középhaladóknak ajánlott a széles piros pályák miatt és jellemzőek a modern liftek látszik, hogy nem kevés pénzt fektetnek be. A pályák kifogástalan minőségűek voltak, egyedül a völgybe vezető pályák kemények kicsit. Pár képet csatolok.
P1060782.JPG
P1060600.JPG
P1060796.JPG
P1060800.JPG
P1060810.JPG
P1060812.JPG
P1060820.JPG
P1060834.JPG
P1060836.JPG
P1060863.JPG
P1060866.JPG
P1060882.JPG
P1060889.JPG
P1060601.JPG
P1060617.JPG
P1060626.JPG
P1060651.JPG
P1060664.JPG
P1060679.JPG
P1060710.JPG
P1060737.JPG
P1060741.JPG
P1060776.JPG
P1060750.JPG
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Mönichkirchen
2012.01.03.
Péntek reggel voltunk, időben érkeztünk a felvonónál lévő parkolóban megtudtunk állni, a pénztárnál sikerült egy magyar hölgyhöz kerülni aki a német akcentusomat látva visszakérdezett, hogy akkor 3 felnőtt jegy lesz?.

Én legutóbb akkor voltam itt mikor még az egyszemélyes lifttel kellett felmenni, azóta sokat változott a világ, kulturált parkoló, ülőliftek. Hó az kevés van, sőt a két csúcstól eltekintve természetes hó szinte nincs is, ennek ellenére meglepően jók voltak a körülmények. A 2-3-4-es pálya bárcsak sokkal hosszabb lenne mert tökéletes állapotban volt, illetve itt a Schwaigbahn néha álldogált pár másodpercre a kezdők miatt. A Mariensee oldalon a 7-es és a 8-as pálya is jó állapotban volt, utóbbin fekete pálya mivoltja miatt alig mentek. Viszont a 9-es pálya már reggel is elég buckás volt, főleg az alsó szakaszon kövek, fűcsomók, szóval figyelni kellett. Délutánra még rosszabb lett, el is tűntek róla az emberek jó kis comberősítő volt azoknak akik erre vágytak. A hóhiány ellenére a pályák minőségével a Mariansee-i alsó rész kivételével nem volt gond, semmi jég, jól kezelt pályák. A pályákon sokan voltak, de sorban állás maximum két-három perc volt főleg a völgyliftnél és a fentebb említett Schwaigbahn.
Kezdőknek tökéletes terep, Zalaegerszegről kényelmes 2 óra alatt itt lehet lenni autópálya matrica nélkül, szezonkezdésre tökéletes volt.

Természetesen hó kellene, ahogy néztem a víztórolók is elég üresek, rakok fel pár képet is.
P1120988.JPG
P1120992.JPG
P1120994.JPG
P1120996.JPG
P1130007.JPG
P1130008.JPG
P1130015.JPG
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ma voltunk Stuhlecken, Zalaegerszegről kényelmes 2 óra alatt oda lehet érni. Semmering előtt semmi hó a pálya mellett és ilyen 8-9 fokok voltak, aztán átértünk az alagúton és a Stuhleckbahn alsó állomásánál -1 fok és köd fogadott emellett meglepően sok hó (főleg a semmihez képest). Szerencsére a köd a középállomásnál már eltűnt és lényegében egész nap szép napsütés volt. Szerencsére kevesen voltak, egyből lehetett menni. A legtöbbet a 3-ason és az 1b-n voltunk, az előbbi hóminősége az egész nap folyamán kiváló volt régen síeltem már ilyen jó pályán. Az 1b-nek a felvonóhoz vezető kanyar előtti pár 10 méteres rész lett délután buckás és jégfoltos, de összességében ez is egész nap nagyon jó volt. A napsütés ellenére a csúcson eléggé komoly szél fújt, érdekes volt látni, hogy a hegytetőn gyakorlatilag nincs semmi hó -a szél miatt- csak a pályán van. 10-esen voltunk ami jó is lett volna, de az alján olyan szembe szél volt, hogy megálltunk szinte a pályán. A 11-es ránézésre az 1-2 barna folttól eltekintve jól nézett ki, de inkább nem akartunk liftezni ilyen szélben. (amúgy továbbra sem értem miért nem plexis a liftet csináltak).
P1110718.JPG
P1110711.JPG
P1110717.JPG
Semmering-Stuhleck 2010. december 23-án
P1110727.JPG
P1110742.JPG
P1110746.JPG
P1110759.JPG
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Obertauern
2009.01.03.
Sziasztok!

December 20-27ig voltunk Obertauernben. Szállásunk Twengben volt a Hotel Gell-ben, amiről csak jókat mondathatok. A síbusszal 6 perc alatt fel lehet érni.
Első nap (dec 21) elég zord idő volt, nagyon erős szél és váltakozó intenzitású havazás volt, hideg nem volt (-2 fok). Gründwaldkopfbahn, Seekarspitzbahn és még 1-2 magasabb csúcsokra vivő lift nem ment. De folyamatosan indultak, ahogy csillapodott a szél.
December 22-én egész napos havazás, még mindig erős széllel, de enyhe hőmérséklettel (0 fok).
December 23 borult idő felhők között néha szűrt napsugarak.
December 24-én hasonló, de délután már szikrázó napsütés, hidegebb (-5 fok)
December 25 ködös idő, Gamsleiten 2 megnyitása.
December 26 szikrázó napsütés, reggel -15fok, napközben -10 körül.

Összefoglalva, a pályák kiválóak, főleg a havazás elállta után a ratrakolásnak köszönhetően. Ja és hó is van dögivel.
Liftinfrastruktúra parádés, húzóliftet nem is használtunk egy hét alatt. Időjárás változó volt, a magasabb csúcsokon az erős szél gyakori, maszk ajánlott. Nagyon jól éreztük magunkat, reméljük jövőre visszatérünk. Apropó ekkora A8-as flottát ritkán látni ami OT-ban parkol :D
P1070276.jpg
P1060672.jpg
P1060686.jpg
P1060829.jpg
P1060941.jpg
P1060870.jpg
P1060859.jpg
P1060785.jpg
P1060966.jpg
P1070114.jpg
P1070313.jpg
P1070162.jpg
P1070239.jpg
P1070244.jpg
P1070320.jpg
P1070158.jpg
P1070317.jpg
P1070129.jpg
P1070224.jpg
P1070485.jpg
P1070475.jpg
P1070399.jpg
P1070387.jpg
ho.jpg
OT-hazak-kozott.jpg
Kehrkopfbahn-on-felfele.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Gerlitzen
2008.01.19.
Elnézést a késlekedésért, de sajnos nem értem rá.

Január 8tól 13-áig voltunk ebből 9től 12-ig síeltünk. Féltem, hogy kevés pálya lesz megnyitva a hóhiáőny miatt, de pozitívan csalódtam.

Első két nap napsütés, szuper idő. 2 lift nem működött a Birkenhof és a Finsterbach.
A déli oldalon egydül a 10a (Wörtherseeabfahrt) volt síelhető, ez a pálya a gerincen fut le a végén egy meredek letöréssel az ülőlift aljához.
Kellemes laza pálya gyönyörű kilátással.
Újdonság volt még a Kanonenrohrabfahrt ami a Klösterle 2 lift alatt fut, gyakran le van zárva gyakorlás miatt és szinte mindig ki van tűzve kapukkal. Újdonság volt még a Gegendtalerabfahrt is, 1700 métert írnak, de lényegében jössz le az 1es pályán és lakanyarodsz róla jobbra, de elég rövid. A 3as (Pacheinerabfahrt)egyik nap nyitva volt a másiknap nem, de havat nem láttunk rajt, a Pach. csalási végig zárva volt. A 8-as lift nagyon jó lett megszűnt a várakozás és a kezdők fő terepe lett a pálya ezért gyakran kell kerülgetni az össze-vissza vonatozó csoportokat.
Reggelre kiválóak a viszonyok, frissen ratrakolva a pályák, mivel kevesen voltak ezért nem is lett délutánra sokkal rosszabb, bár az 1-es pálya most is "habos" volt.

Pénteken elég viharos nap volt, a csúcsra a lifteken csak 11felé indították be, a szél miatt. Maradt hát a G és F jelü 2üléses lift. Órási sorok alakultak ki, teljesen fölösleges volt fél órát várni azért az 500 méterért. Amint beindult a Gipfelbahn mindenki el is tünt. Amint kiért a lift az erdősávból igen komoly szél fogadott. A sízők nagyrésze a Klösterle alsó szekcióján maradt.

Szombaton korán érkeztünk gondoltuk tömeg lesz. Lennt a völgyben esett az eső. Sajnos felértünk a kabinossal és ott is az eső esett, de láttuk felfelé már fehérek a fák. Nem kellett sokat menni (ahol a 2es pálya keresztezi a liftet) és esett szépen a hó.
A Neugarten pályán legalább 10-15 cm friss hó fogadott minket. A Klösterle 1-2 találkozásánál már inkább havaseső fogadott minket, meg is kérdeztük és lennt mi a helyzet mondták zuhog az eső. Sajnos mivel iskolai csoporttal voltam ezért délben elkellett mennünk mivel tápos társaság volt, ugye a bébiliftnél eső, fennt meg a kezdőknek nagy a hó megállnak benne stb.
csodas.jpg
klosterle-1-szerda.jpg
klosterle-1-szerda2.jpg
klosterle-1-szerda3.jpg
8as-alja.jpg
Kanoen-es-Klosterle-2-talalkoz.jpg
klosterle-2.jpg
8as-indulo.jpg
keresztezodes.jpg
gyonyoru-kilatas.jpg
csucs-fele-gipfelbahn.jpg
Wortherseeabfahrt-1.jpg
Worthersee-kilatas.jpg
8as-hegyiallomas.jpg
klosterle-2-telthaz.jpg
napsutes-kivalo-ho.jpg
reggeli-csodaminoseg.jpg
Kanonenrohrabfahrt-reggel.jpg
Wortherseeabfahrt-alja.jpg
Pollingerbahn-tetejen.jpg
hohatar.jpg
Mar-ho.jpg
friss-ho.jpg
havazas.jpg
friss-ho2.jpg
havazas2.jpg
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE