Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
h i r d e t é s

Élménybeszámolók

Balog Attila kiemelt beszámolói
Balog Attila
19 élménybeszámolót írt
19
18 éve tag
Tiszteletem!

Az osztrák szigorítások miatt a Síparkban töltöm az évi rendes január végi síelésemet.
Hétfőn volt az első sínapom lassan két esztendő óta, s nem várt tömeg fogadott eme hétköznapon(a felvonósok is megerősítették, hogy egy erős hétvégi napot zártak). Mivel minden rosszban van valami jó így legalább vissza kellett fognom magam amelyet a testrészeim, főképp láb tájékon... erőteljes hálával fogadtak.
A pálya rendben van, nyilván délutánra azért voltak keményebb(más talán jegesnek írná) felületek, de az utolsó fél órában(very happy half on hour) is tökéletesen lehetett közlekedni a lécek élein.
Kint volt a magyar demo sícsapat is ill. oktatták az ifjabb tehetségeket is.
Na ilyenkor az ember picit magába száll, aztán megpróbál ellesni valamit a NAGYOKtól.
A HÜTTE hozta a várakozást, tömeg, drágaság és SÖR továbbra sincs....mondjuk hála Sörapunak ill. a Zenthus sörfőzdének(Szentes) nem maradtam szomjas.
A napsütés csodálatos, a pici sípadavanok meg olyan cukik, hogy az ember nem is foglalkozik azzal, hogy 20percet áll sorba 2perc síelésért.
Remélem ma kisebb tömeg lesz, s akkor szebbeket írhatok.
A személyzet hozzáállása abszolút pozi, ők sem számoltak ekkora tömegre így szerintem a hétvégi létszámnál kevesebb fővel hozták le ezt hétfői-szombatot:)
sipark.jpg
sibaca.jpg
Balog Attila
19 élménybeszámolót írt
19
18 éve tag
Szlovákia
Tátralomnic
2018.01.25.
Sziasztok!

Vasárnaptól három remek sínapot töltöttünk itt a Gopass kártyánknak hála.
A Lomnici nyereg szűzhavas hegyoldala ámulatba ejtett bennünket, s végül persze "életre szóló szerelem" lett belőle.
A reggeli, délelőtti pályasízés után, csak a kettes ülőst használtuk ill. egy-egy megállásra(serital/leves kombó) beugrottunk a Kőpataki menedékházba, ahol a tátrai serpa-legenda, Laco Kulanga csapolta nekünk a szomjoltót (bővebben: http://www.magas-tatra.info/2011/07.../tatrai-rekorder-laco-kul... ).
Persze eme menedékház-élményért kell néhány 10métert a kezelt sípályától sétálni ill. bátrabbak léccel is mehetnek(szűzhavas részen simán vissza lehet kerülni a pályákhoz is), de a remek fekvésű kuckó megéri a pici fáradtságot. Napsütésben, a felhőtenger felett, a kényelmes babzsák-foteleken ücsörögve megérzi az ember, hogy mit jelent a szó: kikapcsolódás. A tömegek meg fogyasszanak fent a kabinos melletti modernizált kiszolgálóegységben...
De visszatérve a sípályákra:
A kabinos alatti terület igazi kezdő paradicsom, kék(zöld) pályarészekkel.
A kabinos mellett igazi pirosak találhatóak, odafenn pedig ott a csodás nyereg. Hmmm itt aztán meg lehet találni a "síszámításainkat".
Kedden a nap végén sikerült fél négy előtt 3perccel elcsípni az utolsó kettes ülőszékek egyikét. Szép meló 2190m-ről 880m-re lesíelni a már üres pályákon, azaz "délutáni" sör beáldozása/kihagyása meghozta a jutalmat.
Egyébként délelőttönként elég sokan érkeztek a közeli iskolákból is(a stabil hideg és a napsütés eredményeképp), láthatóan szervezett keretek között.
A szállásunk Tátralomnicon a hatos ülőstől kb.:100m-re volt(Pension Hello, Marika, a panziót üzemeltető házaspár hölgy tagja jól beszél magyarul).
Az esti Lomnic is megér egy szép sétát, a Grand Hotel Praha impozáns látványa a hóesésben, hmmm... filmbéli hangulatot áraszt a százéves épületegyüttes.
Hasonló síélményeket kívánok mindenkinek!!!
Balog Attila
19 élménybeszámolót írt
19
18 éve tag
Szlovákia
Csorba-tó
2018.01.25.
Üdv mindenkinek!

Tegnap este értünk haza a Magas Tátrából, s az utolsó(tegnapi) napon a Csorba-tó volt a célterület.
Az időjárás elég cudar volt odafenn, nem ártott a símaszk, fújt a szél rendesen, s néha havat/hódarát vágott az arcunkba és sajnos a látási viszonyok is folyamatosan változtak, de hát ez van, szabadtéri sport ez. Bezzeg amikor picit kisütött a nap akkor felbátorodva lehetett róni a köröket a hatos ülős melletti kiváló piroson.
A kellő hidegnek, szélnek megfelelően kemény és gyors volt a pálya, de a jobb szélen egy 5-6 méteres sávba folyamatosan hordta a szél a "friss" porhavat.
Kifogástalan volt a sítechnika csiszolására, melynek eredményeképp új izomtónusokat(csipő mindkét oldalon) sikerült "lázba hoznom". Szerencsére volt két-három kiválóan síelő sporttárs, s el lehetett lesni néhány dolgot a felvonóról szemlélődve.
A hideg ellen a Szoliszkó menedékház nyújtott szó szerint menedéket, a kandalló mellett kiengedtek a testrészeink, a csapolt Pilsner pedig továbbra is az egyik kedvenc "ivósöröm"(3Eur). A kaják is jól mutattak(6-13Eur között), de azt most kihagytuk. A belső tér nekem már picit túl modern. A 6-os ülős aljában megbúvik egy hangulatosnak tűnő, hóba vájt bár is, no annak volt "romantikája", de ahhoz stabil napsütés, nem pedig szélvihar kellett volna(napozóágyak, babzsák fotelek várják a vendégeket).
Mindenesetre soha rosszabb sínapot...(14:30-kor már úton voltunk hazafelé és a Gopass szerint így is 48km-t síeltünk)
Ja és nincs esti sí a "Tátrában"(a szállásadónk a Magas Tátrát egyszerűen csak Tátrának hívta).
Anno Lomnicon a "Jamy" üzemelt esténként(épp közvetlen mellette volt a szállásunk), de az új tulaj megszüntette ezt a pályarészt.
Balog Attila
19 élménybeszámolót írt
19
18 éve tag
Nos legyen szó egy kis síelésről is végre:
A mai napon a két kamasz fiammal a Sípark (mű)haván sportoltunk, s elégedetten érkeztünk haza a hómentes, ősz végi/tavasz eleji alföldi szülőhazába.
Jó volt végre a téli szünetben legalább egy napot, az évszaknak megfelelő időjárási körülmények között, s főképp sítalpon tölteni.
Tegnap félóránként böngésztem a netet, figyelve a hőmérsékleti adatokat és a pályák kameráit.
Döntöttem, menni kell, hóra fel.
Kíváncsian vártuk, hogy az ülős felvonót "munka közben" is tesztelhessük, s jelentem szépen kiszolgálta a síközönséget. Kényelmes utazás, lábak/lúdtalpak pihentetése, bár nekem továbbra is szokatlan a gyermekbarát, s így "középen záró", így középső lábtámaszos megoldás, de ennél nagyobb bajunk a (sí)életben ne legyen...
A sípályán található, bár ratrakolt, de frissen hóágyúzott havat hamar összetúrta a síelők hada, de sebaj, így fejlődik a sítudás, jó ha az ember megtanul a változó hóviszonyokkal együtt élni. A felső rész, a kiszállók alatt a nap végéig remekül síelhető maradt, a híd után már egyre munkásabb volt a helyzet ahogy telt az idő, megküzdöttek vele az újoncok, de szerintem ezzel sincs semmi baj.
Kettő körül a Hüttét is leteszteltük, hiszen a kamaszok gyakorlatilag egész nap folyamat tudnának enni, s kevésnek bizonyult már a zsebekből benyelt csokicsapat és az erős reggeli is.
Picit féltem, mert a sor vége az ajtón kívül volt, s szeretünk minél több időt a havon tölteni, de végül fejet hajtottam, beálltunk a sorba, s meglepetésünkre "fertájóra" múlva már falatozhattunk kedvünkre, bár csak odakint volt hely. Ízlett a fiúknak(brassói aprópecsenye) is, s nekem is(palócleves).
A délután második fele igazi örömsíbe csapott át, ahogyan az megszokott.
A fogyatkozó sítársak függvényében nőtt a sebesség és az önbizalom, s remek volt a sínap végén már lámpafénynél csapatni.
Szóval a többnapos síelések között még talán visszatérünk egy zúzósabb esti síelésre.
S míg el nem feledem előszezoni jegyárak voltak a mai napon, ami azért nekem kellemes meglepetés volt.
Nos akkor Porhóban Gazdag Új Esztendőt minden sítársamnak és az összes hazánkban található sípályának úgyszintén.
üdv
Balog Attila
19 élménybeszámolót írt
19
18 éve tag
Gyermekeim helyett a Sípark ajándékozott nekünk egy "csillagos ötöst" a tegnapi sínapra. Gyönyörű idő, az Alföldhöz képest kellemes hőmérséklettel, s a háttérben kedvenc párosunk is színesítette a díszletet(Alacsony + a nagytesó Tátra).
A pályák egyszerűen tökéletesek voltak, igazi napsütéses örömsíelésbe csöppentünk. Kipróbáltunk minden felületet, kellemes a szerpentin is, még mindig kafa a híd alá "beívelődni". A 3-as pálya is remek, de csak a felső részen menni is kellemes gyakorlás(a baloldal valóban pirosas).
Kiváló lehetőség volt eme nap a sí-csöppségek tanítgatására is, ahogyan ezt ki is használták sokan.
No így könnyen meg lehet kedveltetni eme remek kikapcsolódást/sportot.
A Hüttében pedig még Sörapuval is összefutottam(amúgy épp a piciny lányával síelgettek együtt...megérezték a lehetőséget).
Egy pici negatívum azért a Heineken 750Ft-os ára, de azért jól esett. Persze egy SÖR jobban esett volna(aki igazán szereti/ismeri/tiszteli a SÖR-t az tudja miről beszélek).
Nos a lényeg, hogy mindenki húzzon síelni, mert sok éve nem voltak ilyen stabil, jó körülmények az országban.
Használjátok ki a hétköznapokat, abszolút megéri.
Aztán pedig csak imádkozni tudok, hogy jövőre már a négyes-ülősből lessem a Magas-Tátrát, mert a lábszerkezetem sícipőn belüli anatómiája teljes szívéből gyűlöli a csákányozást, kiemelve csodás lúdtalpam...
Szép szezont mindenkinek!
Balog Attila
19 élménybeszámolót írt
19
18 éve tag
Szlovákia
Jasná - Chopok
2016.12.23.
Több, mint 10év után újra meglátogattuk eme csodás helyet, anno az északi oldalon, a kiváló helyen megbúvó Zahradky faházak egyikében megszállva. Persze a fejlesztéseket folyamatosan figyeltük, s idén végre a lábunkkal is tesztelhettük az eredményt. GoPass kártyával érkeztünk, megelégedve távoztunk az idei első sínapunk után, 42km-el a lécünkben. A déli oldalon parkoltunk, hajnali 3:30-as indulással(Alföld) és 8:10-es érkezéssel a 4-es ülős aljához. Ragyogó napsütés, kellemes hőmérséklet, SZÉLCSEND még a csúcson is. Bezzeg anno Delta-fíling, s az északi oldalon a kettes ülős felső állomásától síbakancsban, léccel a vállunkon "sétáltunk" fel a csúcsra, majd egy sörre a Kamenna Chatá-ba, s lefelé a szélfútt, kőkemény havon lesíelve, s vissza a Zahradky 6-os ülős felé(micsoda tömegek álltak sorba odalent). Manapság meg felvonók mindenfelé(ami persze nem baj).
Leginkább a Turisticka környékén róttuk a köröket, hisz elég nekünk a kék pálya is első alkalommal. Később persze a pirosakat is megnéztük, ízlettek azok is. Tömeg semmi, de ezért is jöttünk Karácsony előtt. Délután megint a Turisticka felé vettük az irányt, ahogy telt az idő egyre jobban gyorsultak be a pályák, s igazi örömsíelés lett a végére, mert a lábak szerencsére nem felejtenek. Jó volt látni, hogy a pályákon maradt sítársak 2/3-a szintén "bevagányult" a nap végére. Maradtunk volna még egy-két körre, de várt a déli oldal hiszen ott parkoltunk.
Fel a csúcsra, majd gyönyörködés a naplementében és a háttérben megbúvó Mátrában, Bükkben. Végül lesiklottunk a déli oldal Panoráma pályáján, ami meglepően jó állapotban volt. Tökéletes nap volt, visszajövünk még, s reméljük lesz elég természetes hó is, mert annak idején a "halálfejes"-törpefenyős pálya volt kedvencünk, ratrak-mentes havával. S a déli frírájd oldal ráadásul még teljesen ismeretlen számunkra...
Jövőre tán a szezonjegyre is "rácsúszunk"...:)
Szép szezont mindenkinek.
Chopok-2016.12-5.jpg
Chopok-2016.12-3.jpg
Balog Attila
19 élménybeszámolót írt
19
18 éve tag
Ausztria
Gerlitzen
2016.03.21.
Üdvözletem!
Az elmúlt héten újfent csodás sínapokat töltöttünk itt remek hóviszonyok közepette, mind a kezelt pályákon, mind pedig a kezeletlen "felületeken". Mivel a szállásunk 1600m felett található, így folyamatosan igazi téli hangulatban múlattuk az időt, s végre az erdei síutakat is használni tudtuk reggel ill. zárás után a Pöllinger Hütte - szállás - Kanzelbahn között.
Minden reggel kellő időben érkeztünk a Kanzelbahn-hoz, így az elsők között csúszhattunk, porhavas körülmények között. Reggelente a Villach környéki nyugdíjasok számából lehetett időjóslásba bocsátkozni(minden tiszteletünk az övék, s irigykedve gondoltunk arra, hogy talán majd mi is megérjük eme napokat, hasonlóan jó erőben). A pályákon szinte csak lézengtek az emberek, a vendéglőknél is alig-alig voltak, ha nem volt kék az ég.
Az új 6-os nagyon komfortos, de a legnagyobb "király" az alatta található, s csákányosban végződő pálya volt. Gyakorlatilag minden sítársamat "dalra fakasztotta"(11-42éves korig), igazi adrenalin-bomba, csak arra kell figyelni, hogy a Seppl-Hütte előtt maradjon erő megállni:)...ahol egyébként is érdemes elidőzni egy italra, s szemügyre venni a vendéglőhöz méltóan, a környék leghangulatosabb illemhelyét(parfüm, papír-zsebkendő, egyedi fűtés, intim-betét!!!). Nagyon komoly(még szállásnak is bevállalta volna egyikőnk:)
Az igazi szenzációt viszont a kezelt+kezeletlen pálya kombinációja jelentette, gyakorlatilag bármerre elindulva, persze a csapat kedvence továbbra is a Klösterle/Neugarten, kiegészülve az előbb már említett útvonallal.
A középhaladó síelőink is nagyon ügyesen fejlődtek, remek hely ez, csak azt nem értettem, hogy hová tűnt a sítársadalom? No persze nem bántuk, hogy kevesen vannak, de felmerült bennünk a kérdés: Vajh, mennyire rentábilis mindez?
Remélhetőleg jövőre is itt múlatjuk a síszabadságunkat, soha rosszabb körülmények között.
Amúgy a legjobb csapolt sör továbbra is a 8-as ülős aljában(Neugarten) kapható(Hirter Privat Pils), a többi helyen mért Villacher Bier nem igazán karakteres, de azért folyadékpótlásnak megfelelő:)
Gerlitzen-2016-1.jpg
Gerlitzen-2016-2.jpg
Gerlitzen-2016-3.jpg
Gerlitzen-2016-4.jpg
Gerlitzen-2016-5.jpg
Gerlitzen-2016-6.jpg
Gerlitzen-2016-7.jpg
Gerlitzen-2016-8.jpg
Balog Attila
19 élménybeszámolót írt
19
18 éve tag
Sajnálattal olvasom az átmeneti bezárásról szóló híreket. Bizony nehéz szezon ez idehaza. Ezért is nagyon örülök, hogy szombaton felugrottunk az esti síelésre két lelkes gyerkőcömmel. Az észérveket sutba hajítva aznap délben kitaláltam, hogy menni kell, mert egyszerűen síelni kell míg van hó és így délután fél kettőkor elindultunk az alföldi-esős, februári tavaszból a téli Mátrába. Elsődleges célom a SÍELÉS-en túl az volt, hogy az erőteljes növekedésben lévő gyermekeim sítechnikai feltételeit "bemérjem"(felszerelés, ruházat, lécbiztonság) a márciusban esedékes sítúra előtt.
Négy óra körül csodálkozva tekintettünk a szépségesen behavazott Galyatetőre és az épp akkor elsuhanó hódúrókra.
Sajnos Szentistván egy picit alacsonyabban található, így ott kevésbé maradt meg a friss hó, de a síelésnek semmiféle akadályát nem láttuk. Gyors öltözés, bérletvásárlás, közben egy-egy hózápor és 5óra előtt már léc került a talpunk alá. Két bemelegítő kör a kicsi tányéroson, bakancsállítás és indulás a pálya aljába. A nagy csákányos közlekedett az este folyamán, mely bőven elegendő volt az igen kis létszámú síelőnek. Így aztán remekül lehetett körözni a változóan ködös, de "símagányos" pályákon. A 3-as pálya is kellemesen síelhető volt, de legtöbbet a 4-es/5-ös pályán mentünk. A a felső rész bal szélén tempósan lehetett kanyarogni, majd egy jó kis ív balra át a híd alatt és tovább... Kiváló síélmény volt, izzott a comb rendesen a pálya aljában. Álmodozva meséltem a fiaimnak a csákányosnál, hogy jövőre talán már az ülőszékesen tudom pihentetni a fránya lúdtalpaimat felfelé menet...
Félidőben egy forrócsokira azért megálltunk, majd ahogyan az egy sí-fanatikus csapattól/családtól elvárható minden percet kihasználva este 9-ig pörögtünk tovább.
Elmondhatom, hogy a "kirándulás" tökéletesen elérte célját, öröm volt nézni a gyerekek síélvezetét, a sícuccok lecsekkolva, sőt a bothasználat is bevezetésre került(szerencsére nem vált be az előzetes rossz megérzésem, mely szerint majd magukat ill. más sítársukat döfködik a síbotokkal és esetleg szétesik a mozgásuk).
Végül kellemesen elfáradva, de feldobódva indultunk haza és éppen éjfélkor gurultunk a bejáróra. Másnap délelőtt csodás napsütésben, körülbelül +14fok társaságában rendezgettem/szárítgattam a felszereléseket és hitetlenkedve gondoltam vissza a szombat esti (sí)lázra...
Balog Attila
19 élménybeszámolót írt
19
18 éve tag
Üdvözletem!
Tegnap végre eljutottunk a Biharba és egy igazi téli sínapot töltöttünk a négyüléses segítségével, mely remek, kényelmes felvonó. A sípályán mozgó sítársak mentalitása szintén pozitív csalódás volt. A hóminőség egészen jó volt, annak ellenére, hogy a ratrak meghibásodott és így csak részben kezelte le a pályát. Délutánra persze romlott a helyzet, de akkor meg felfedeztük a pályaszéli szűzhavas részt, hála az előző nap leesett 15-20cm hónak. Ha sikerül képeket is teszek fel. Először, de biztosan nem utoljára jártunk erre. Gyerkőcökkel is jó lehet a hely, a meredek rész előtt, megfelelő hómennyiség esetén(tegnap ez OK volt) egy szekérúton is le lehet menni a pálya aljára. Szerencsére egész nap fagyott. A felső rész ettől függetlenül napközben erősen belassult, ahogy puhult a pálya, majd ahogyan hűlt az idő újra síelhetőbb lett. A felső kétharmad egyébként valóban egy "kezdő-paradicsom".
Azt azonban továbbra is elképesztőnek tartom, hogy nincs egy saját honlapjuk, s mi sem tudtuk előre pontosan, hogy mi is a helyzet.
A környezet csodálatos, behavazott fenyvesek mindenfelé, háttérben a Mező-havas,Istenek-havasa, Horgas-havas gerince és a Bocsásza.
P1060630.JPG
P1060632.JPG
P1060650.JPG
P1060657.JPG
Balog Attila
19 élménybeszámolót írt
19
18 éve tag
Magyarország
Eplény
2014.12.30.
Tiszteletem mindenkinek!
Egy röpke 20órát vendégeskedtünk a Bakonyban, kisebbik fiunk születésnapja ürügyén. Egy hete bizony még elképzelni sem mertük, hogy karácsony után idehaza sikerül majd lécen ünnepelnünk. A Mátra számunkra(Dél-Alföld) közelebb helyezkedik el, ezért a végsőkig kivártam a "síhírekkel" és csak tegnap reggel döntöttem Eplény mellett és vettem kezembe a telefont szállást keresve.
Mivel egyszer már jártam a Mókus-büfében(ámbár csak étkezni), így itt próbálkoztam először. S legnagyobb szerencsénkre sikerrel jártam, mert az Ámos vendégházban volt szabad szoba számunkra...
Délután négy előtt érkeztünk és sebtiben elfoglaltuk a szállást majd siettünk a pályára, ahonnan már szállíngóztak kifelé az autók, így a legközelebbi parkolóban kaptunk helyet. Csatolás, jegyvásárlás. Az ülősnél szinte nulla sorállás, a pálya meg a lehetőségekhez képest szinte tökéletes. Fent persze "szélfútta", de a jobboldal még este is fincsi volt. Az idény első csúszásai persze a síemlékek ébresztésével telt, ám ahogy múlt az idő és ürült a pálya, nőtt az önbizalom, megjött a szükséges terhelés és végre visszatértek a sílábak. Öröm volt a gyerkőc mozgását is figyelni, de az igazi boldogság a határtalan lelkesedése eme csodás sport iránt. Este hét után beindult az adrenalin és kilencig kitartott...,azért az esti síelésnek hangulata van.
Gyorsan autóba és irány a Mókus büfé, mely kilenckor zár és ennek megfelelően bizony a rácsos ajtó már behajtva találtatott. Ám a kutyus ugatására kinézett a vendéglős hölgy és rögvest beinvitált minket. Isteni finom volt a Bakonyi-betyár leves, köszönet érte újfent.
A kései vacsi után gyors zuhany és egy ízletes Cesky Krumlov-i barna serital majd alvás sebtiben.
Ma reggel fél kilenc előtt már újfent a parkolóban öltözködtünk így gyerkőcöm nem kis örömére az első sólyommal sikerült felérnünk. 9-fél11-ig szinte várakozás nélkül és majdnem üres pályákon sportolhattunk. 11 után már átcsábultunk a csákányoshoz és délig ott is maradtunk. Ekkor már bizony kétségtelenül komfortmentessé vált a tömeg. S csak ömlöttek a síbarátok a pályákra meg a pénztárhoz, a kölcsönzőhöz és a parkolók is még telis-teli voltak sízére elszánt embertársainkkal... Bizakodom benne, hogy türelemből is elszórt annyit Holle-anyó, hogy kitartson az ünnepekre és mindenki olyan pozitív élményekkel távozik, ahogyan nekünk is sikerült.
Üdv és csodás szezont mindenkinek!
Balog Attila
19 élménybeszámolót írt
19
18 éve tag
Magyarország
Eplény
2014.02.14.
Bizony kisebbfajta csoda, hogy a tegnap este síeléssel telhetett számunkra ezen a télbe szorult tavaszon. Két igen kedves barátomat sikerült elcsábítanom az ésszerűség határainak erőteljes feszegetése közben.
Az Alföldről nettó 6órás út(oda-vissza) mellé 4órás síelés társult. 11fok, napsütés az induló oldalon d.u. 1/2 1-kor, s síelhető sípálya az érkezésnél 1/24-kor.
Átöltözés, jegyvásárlás, irány a "maxi"-ekszsólyom. Néhány kör, ismerkedés, hetes-egyes vegyesen, a hóminőség a lehetőségek fényében elismerésre méltó. 0km-es lécem(no persze csak az én lábszerkezetem számára, különben használt lécről vagyon szó) tesztelése persze nem volt épp egyszerű, de az elszántság a fő. Végül értelemszerűen a hetes lett a nyerő "hosszútávon", s a lécpróba is átment az evolúción ahogy az értelem is az agresszívabb "élhasználat" felé tolta az ingereket(nesze nektek hóbuckák).
Az időbe belefért egy Balaton-nézés is a kilátóból(csodás körpanoráma), majdan egy csapolt Tuborg odalent(friss,ám sajnos 4dl-s és műanyag pohárban). Viszont ezt követően ellazult elmével, bátrabban él(v)eztük a lehetőségeket, egyre fogyatkozó létszám mellett. Közben egy ratrak is megmozdult lentről, némi hóáthelyezés okán a hetesen, így kötelező ratraknyomsíelés várt lécemre.
Fél nyolc után szinte teljesen kiürült az aréna, s ez szintén bátrabb tesztelésre késztette lábamat, sajnáltam az idő múlását nagyon, a szívem még bírta volna...

Mindhármunk egyöntetű véleménye s reménye, hogy előbb-utóbb az időjárásnak is fel kell nőnie a feladathoz eme gyöngyszem mellé, mely idehaza is ellát bennünket alpesi-impulzusokkal. No persze a Mátrát mindemellett továbbra is szeretjük, s hasonló jókat kívánunk oda is.
Hazafelé az eplényi Mókus-büfében pótoltuk a folyadékveszteséget és a helyi tócsi sem maradt el. Hangulatos kis hely, ahogy néztük panzióval...
Bizony ha jókívánságaink értő fülekre találnak, és az egész , "cuki" pályarendszer üzemel akkor több napra is érdemes ide ellátogatni.
Viszont sajnos ránk még várt 3órányi hazaút éjfélig..., köszönet ezúton is a sofőrnek, és a fanatikus síbarátaimnak...no és köszönet az Aréna csapatának is
Balog Attila
19 élménybeszámolót írt
19
18 éve tag
Magyarország
Kékestető
2013.02.11.
Megerősíthetem az előző hozzászólásokat, bizony remek körülményekkel találkoztunk mi is a szombati napon.
A számunkra ismeretlen Északi pálya csodás síélményeket tartogatott. A pálya felső része kiválóan piros, ahol az ember ténylegesen SÍELŐnek érzi magát, s végre kénytelen komolyabban koncentrálni és használni az izomzatát, s néhány álomszerű ív is belefér.
S az alsó, valóban fekete részre hatványozottan igaz, hogy minden mozdulatra figyelni érdemes és izzik a comb(sőt még a sarokcsontomat is megéreztem...).
Érdekes, hogy "az évi rendes" síeléseken a fekete pályákat jómagam például lehetőség szerint kerülöm, holott fejlődni, tanulni, új mozgásokat, ébredő erőket megtapasztalni ez remek lehetőség.
Van mit csiszolnom még(egyenlőre inkább reszelővel/flex-szel) a meredeken, ez hamarjában kiderült, s erről aztán biztosan nem a pályaminőség tehet.
Nos aki tud menjen s tesztelje magát no meg a Mátrát, hó bőségesen áll rendelkezésre...
P1000974.JPG
P1000975.JPG
P1000984.JPG
Balog Attila
19 élménybeszámolót írt
19
18 éve tag
Ausztria
Krippenstein
2013.01.12.
Híven a fórum névadójához (Dachstein West - Krippenstein) jómagam (a többiek egyéb okok miatt néha kihagyással) 5napot síeltem az elmúlt vasárnaptól e hét csütörtökig D.W.-Kr-D.W.-Kr-D.W. ritmusban...
Szállásunk Gosau-ban volt, mely csodás Gosaukamm-i kilátással kecsegtetett amit az időjárás sajna randán megakadályozott.
A völgyben a héten gyakorlatilag konstans +2fok és eső, némi köddel fűszerezve...
Vasárnap magányosan síeltem, legalábbis a ködben úgy tűnt. A pályarendszer megismerését tűztem ki célomul, míg barátaim felsőlégúti- ill. gyomorpanaszok végett nem tartottak velem.
A Hintertal felőli kabinossal érkeztem az ismeretlenbe, ahol a 11A-n elindulva(egyébként csodás hópaplannal léceim alatt) próbáltam helyismeretet szerezni...nem sikerült...Biztos és kellemes támpontot a Zaishofhütte csapolt Zipfer-e jelentette.
A pályák egyébként fent végig kellemesen síelhetőek voltak, a felvonók pedig a legváratlanabb helyen és időben bukkantak ki a ködből, sokszor még azt is nehéz volt eldöntenem, hogy az alsó vagy a felső állomáson történik-e mindez.
A pályák átjárhatóságának elsajátítása, "Meiner Meinung nach" (véleményem szerint) átlag feletti intelligenciát kíván(főleg ködben) s ezzel bizony úgy tűnik én nem rendelkezem...
Második nap a folytatódó ködös idő miatt a Krippenstein-i magasság mellett döntöttünk, melyet végül kalandvágyilag egyáltalán nem bántunk meg.
Háromszor mentünk fel "alólról", melyből két alkalommal mindösszesen HÁRMAN utaztunk a 60fős kabinokban. No persze ennek oka a fenti látási(v)iszonyok voltak. Gyakorlatilag csak találgattunk, hogy merre lehet a 11km-es Talabfahrt.
A sítérkép a 10m-es látótávolságban tökéletesen értelmét vesztette, a fenti 4-es ülős hóba/dérbe öltözött, melyet a liftkezelő próbált mezteleníteni több ám még kevesebb sikerrel.
Szerencsére egy nagyobb köd-hóvihar párosítás után(500m hossz lehetett) egész kellemes pályát kezdtünk megismerni.
Az első csúszás alatt ha jól emlékszem nem találkoztunk sítársakkal, s ez hatalmas élmény volt a csodás, a helyi infó szerint 60cm-es friss hóval betakart környezetet szemlélve. Kábé félúton egy kisebb gyönyörteli hegyi "tanyavilág"(Bergdorf Krippenbrunn), ahol némi Lupulinpótlást(sörital áldásos összetevője) követően már csúszhattunk is tovább.
Sajnos kábé 1200m tengerszint alatt(jelen időjárási körülmények közepette) némileg komplexebb sítudás szükségeltetik, mely a buckasí és a latyaksí alapiskoláinak elsajátítását feltételezi.
Jó ha az embernél vannak "cserecombok", miután a "gyári" elégett...
Amúgy FIS lesiklásra a pálya alsó harmada tökéletes, persze FIS-fittség állapotában.
Vannak botozós részek, melyek megismerve később, némi sítudás és bátorság, s főként megfelelő erőállapot mellett megelőzhetőek(lesiklással).
Nos amíg lehetett a Krippenstein-i napok javarészben a fenti "retró-sárgakabinos" körökkel teltek 3-3völgymenettel.
A táj, a panoráma(már ha látható) vad hegyvidéki, szóval bjutiful.
A fenti kocsma(Lodge) bent sajnos nem túl autentikus, kint meg akkora hó volt, hogy a teraszt csak sejteni lehetett, pedig a kilátás pazar.
A második, naposabb napon megjelentek a szűzhavazós "csapatok" is, olyan lécekkel melyeknél a szélességi méreteket szerintem már cm-ben adják meg...
Szóval Krippenstein komoly Freeride terep, komoly útvonalakkal, melyeket még a kabinokból is tisztelettel(s irigykedve)szemléltünk.
A közbülső "gosau-i" nap hozta a legstabilabb láthatóságot, s a legszebb fotókat. A 11A itt már "szemre" is kiváló volt, gyakorlatilag az összes(általunk ismert) sítechnikát kipróbáltuk rajta. Jártunk a 17-es családi pályán, amellyel csak az volt a gond a felső hóminőség középen selejtessé vált, amelynél az alsó kása(kemény alappal) is síelhetőbb volt, azaz ide is elkél a SÍTUDÁS az adott körülményhez(+/-2fok).
A nap vége felé kerültünk át a Russbach-i piros 1-re, amely kétségtelenül a legnagyobb felületű pálya a "hegyen" s nagy élmény végigdöngetni rajta(jó lenne egyszer stabilabb hidegben is).
Utolsó nap sokat él(v)eztük a 2-es pályát a gosau-i 6-os ülős mellet, majd déltől ismét a 11A-t s néha a kezeletlen 11 környékét túrtuk, többször hangoztatva, hogy bárcsak egy ilyen pálya lenne az Alföldön, esetleg a Mátrában...(meg persze egy "szűk" Gerlitzen-i "Nójgárten").
Az utolsó sínap végét természetesen a bájos Zaishofhütte csapolt söre zárta, melyet az intelligenciamentességnek(és térképismeret hiányának) köszönhető 15óra59perckor elcsípett 6-os fűtött üléses előzött meg(aki járt erre tudja miről beszélek)... Szóval végül majdnem ott ragadtunk(sajnos mégsem).
P1000722.JPG
P1000721.JPG
P1000694.JPG
P1000691.JPG
P1000672.JPG
P1000750.JPG
P1000764.JPG
P1000772.JPG
Balog Attila
19 élménybeszámolót írt
19
18 éve tag
Magyarország
Kékestető
2012.12.29.
Előzmények: ld. Sípark-fórum...
Nos szóval a szombati napra Kékes volt az esedékes mátrai síterep. Az autós hőmérő Mátraházán -4fokot mutat, fent -3fok, hmmm... ezek biztató mérési eredmények .
Reggel(8.30) "szokás szerint" elsőként érkeztünk a parkolóba, s a síéhes csapatot(négy már nem teljesen kezdő ill. jómagam) felvezényeltem az északi oldalra, sajnos még nem síelni, hanem, csak úgy túrabakancsosan "Tátralátóba".
Szerencsénkre pompás kilátás várt minket, mert a csipkés hegycsúcsok nem voltak szégyenlősek s mind az Alacsony-, mind a "nagytestvér" Magas-Tátra igen csinosnak mutatkozott, s hamarjában elmeséltem a síeléstől minap megfertőződött csapatomnak, hogy pl. a Chopokon micsoda remek pályák találhatóak, s hogy mekkora élmény az északi oldal "halálfejes" feketéjén a még gyerkőc fenyőket kerülgetve esni-kelni a szűz hóban...
No de ez sem tarthatott sokáig, hisz az én gyerkőceim is vágytak már a hóra, s az idő is közelített már a 9óra felé.
Gyors jegyvétel, felszerelés-előbányászás s már lehetett is csatolni.
Persze kezdetben nagyon furcsállották a "már nem teljesen kezdő" társaim, hogy most ez a mai hó miért is olyan más(kemény, csúszós), mint a tegnapi kásás testére, ám végül egyre szélesedő mosollyal rótták a köröket, megismerve s szerencsére szinte azonnal elsajátítva a csákányozás fortélyait. Egyre ügyesebben, bátrabban(néha persze vakmerően) s a délelőtt folyamán meglepően szófogadó állapotban közlekedtek az új "játszóterükön".
Aztán délután vérszagot kaptak, s "Csabor után szabadon" egy csapásra élvezeti síelőkké változtak, amelybe persze némi versenyszellem is belefér. Egyre szélesebb mosollyal néztem immár tevékenységüket, s végül jónéhány körön keresztül jómagam is kiaknázhattam a pálya lehetőségeit, amellyel tökéletesen elégedett voltam.
Korábban is írtam már, hogy gyakorlásra, a technika csiszolására, családoknak, s főként kezdőknek tökéletes választás a Kékes.
Jó síelést, s hasonló pozitív hazai síélményeket minden síbarátnak(persze nem árt ha a hőmérő higanyszála negatívan áll hozzá...)
Balog Attila
19 élménybeszámolót írt
19
18 éve tag
Üdvözletem!
A rövidített síhétvégét (péntek-szombat) a Mátrában töltöttem családommal. Két nap, két síterep írhatnám nagyképűen meg akár anélkül is.
Pénteken Mátraszentistván volt terítéken, ahol az 5fős csapat 4/5-öd része élete első sílépéseit, majd csúszásait élhette át. A gyerkőceim, akik 8. és 10. évüket tapossák most lettek "lécérettek"(legalábbis szülői megérzésem ill. pénztárcám szerint) s megelőzve infarktusomat no és főként megalapozva síszeretetüket egy 2x2órás oktatásra írattam be őket, melynek eredményét ezúton is köszönöm a Síparknak.
A ramaty plusszos időjárás ellenére a pályák főként a felső részen egész nap jól tartották magukat.
S bár volt szerencsém néhányszor Alpe d'Huez, Seranne nevezetű pályáján is lejönni(16km hosszú, 3300m-1300m) mégsem jut eszembe sosem, hogy a Mátra adottságait az Alpokhoz mérjem, éppen ezért csalódnunk most sem kellett, sem a pályahossz sem az időjárásból fakadó kásás hó miatt.
A sínapot végül mindannyian zárásig kihasználtuk, élményekkel telve s szem előtt tartva, hogy az Alföldi tavasz után mégiscsak a télben találtuk magunkat.
Örömmel olvasom, hogy a hideg végül péntek estére megérkezett, ami azért sejthető volt hiszen este a mátraházi szállásunkon a Hold előbukkanása erre komoly reményt adott, mely végül a mai napra kiváló körülményeket teremtett a Kékesen is, de erről egy másik, véleményem szerint méltatlanul hanyagolt topikban...
Szép szezont, jó havat, köszönet még egyszer a négy kezdő nevében is!
Balog Attila
19 élménybeszámolót írt
19
18 éve tag
Ausztria
Gerlitzen
2011.03.16.
Üdvözletem!

Március 5-9.-ig mi is itt jártunk, s ezek szerint jók a síszemüvegeink, ugyanis nem láttunk semmiféle embertömeget.
Talán 10 körül volt a "csúcs" amikor jöttek a sí-manók oktatásra, de max. 23 másodperc várakozást követően szinte üres pályán lehetett mozogni(Klösterle), s a Neugarten bal széle is egész nap alkalmas volt a gyakorlásra.
S épp szerda délután a Klösterle-i magányban készítettem olyan felvételeket, melyeket az emberek teljes hiánya jellemez. Az időjárás pedig csodaszép volt végig, kedd reggel a szállásunknál(1600m) -18fokot mutatott a hőmérő, s bár nappal valóban pluszba kúszott a higanyszál, de jéggel csak esetleg a nappal szemben elhelyezkedő pályákon lehetett találkozni.
A Klösterle alsó része még szerda délután is kifogástalan állapotban volt.
Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy erre a hétre mennyit romlott a pálya, mert a múlt csütörtökön amikor hazaindultunk már a reggeli órákban sem fagyott.
Balog Attila
19 élménybeszámolót írt
19
18 éve tag
Magyarország
Kékestető
2011.01.06.
Szia!
Tegnap voltunk fent, s remek délelőttöt töltöttünk el, melyhez a kiváló hóviszonyok is nagyban hozzájárultak.
Síelhető hó bizonyára marad a hétvégére is.
Véleményem szerint a déli lejtő előnye, miszerint egyenes, enyhe lejtésű, s így ideális a gyakorlásra, elsősorban erős mínuszok mellett érvényesül.
Enyhébb időben sokat lassulhat a pálya, bár ez talán a kezdőknek megfelelő.
Egyébiránt a korrekt, segítőkész személyzet, az ízletes forralt bor, a zúzmarás táj, no és nem utolsósorban a várakozásmentes felvonózás is teljessé tette élményeinket.
üdv
Balog Attila
19 élménybeszámolót írt
19
18 éve tag
Franciaország
Alpe d'Huez
2008.01.21.
Tiszteletem mindenkinek!
A múlt hetet sikerült itt töltenünk, csodálatos hóviszonyok közepette. Szombaton friss hó várt bennünket(ahogy írtátok), majd hétfőn még leesett vagy 30centi. Aztán szinte végig napos időnk volt, hózáporokkal.
Még hétfőn a havazás előtt kétszer megjártuk a 16km-es Seranne-t, s a második alkalommal ( gondolom a romló időjárás miatt) szinte emberrel nem találkoztunk, fantasztikus volt, s bár a pálya alja valóban erdei út, de gyönyörűséges.
Csütörtökön a Tunnel-t cserkésztük be, mely akkor épp kedvesebb arcát mutatta, napsütésben, porhóval, ami sokat javított a meredekség-érzetünkön. Visszanéztem Rossi képeit(fórum-2007.12.07), s az idén(egyenlőre) nincs a Z-alak bevájva, bár a hó állaga oly barátságosnak mutatkozott, hogy szinte öröm volt benne elesni is.
No és a szállás környéke(Oz En Oisans)valódi képeslapformában tündökölt. Az erkélyünk idén befelé, a nyugalmat árasztó, autómentes, sétáló utcára nézett, mely hóesés közben mesebeli látványt nyújtott.
A helyi Sherpa üzletben a 26db-os Kronenburg sör(0,25l/db) 12Euro, ugyanez útközben a Casino-ban 10Euro. Szemben a fájdalom-pékségben(PAIN) a kenyér még mindig kiváló.
Remélem mindannyiótók hasonló körülmények között töltheti síelését a közeljövőben.
Kérdéseitekre szívesen válaszolok(ha tudok).


Balog Attila
19 élménybeszámolót írt
19
18 éve tag
Franciaország
Alpe d'Huez
2007.01.15.
Tiszteletem!
Tegnap hajnalban értünk haza, nagyon kellemes élményekkel! A szállásunk Oz-ban volt, s még pénteken is -a langyos idő ellenére- le tudtunk síelni a szállásra! No azért egy jó kis fagy természetesen kellene, hogy a levezető ill. alsó pályákat hóágyúzni lehessen, mert a múlt héten ez esélytelen volt, s így vannak lesíelt szakaszok! A felső pályák viszont kitűnő állapotban vannak, elegendő hóval(kedden egész nap esett)! Csak egy nap voltak lezárva a nagy szél miatt, egyébként javarészt ott síeltünk, 0-max.10perc sorbanállással! A 3300-ra vezető ülős liftnél pediglen soha nem kellett várni, annak ellenére, hogy a síelők nagy része felsomfordált a felső pályákra, a remek hó ill. a kellemes napsütés miatt! Csütörtökön kezdték behordani a havat a Tunnel-be, elég mókás látvány volt, sajnos kipróbálni már nem tudtuk, pedig nagyon érdekelne, hogy mi várt volna ránk a túloldalon!
Ha valakinek van tapasztalata, azt szívesen olvasnám! A szállás korrekt volt, az árak a boltokban teljesen rendben vannak, jövőre semmit nem cipelünk magunkkal! A pályákon gyakorlatilag nem vettünk semmit, csak pénteken lazítottunk egyet a nadrágszíjon, s egy órán keresztül kortyolgattuk a 2korsó-egy pohár/20Eurós sörünket, egy kellemes napozóágyból! A sokkot enyhítendőleg, suttyomban kiürítettük a lapos üveg tartalmát, melytől egy igen vidám sítúra befejezés kerekedett!
No és a franciák kedvesek, mosolyognak, jó arcok!
Jövőre visszamegyünk, hátha megláthatjuk a Tunnel túloldalát!
üdv mindenkinek
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.