Élménybeszámolók

2021.03.26/27. - Kopaonik

+15 fokban, napsütésben, pólóban pakolom a sícuccokat a kocsiba, majd száraz utakon havat az utolsó 30km-ig nem is nagyon látva utazunk Kopaonik-ig……nem is lehetne nagyobb a kontraszt a mostani túra és a februári lengyel freeride túra preludja között, amikor -15 fokban a hegyekben havazásban érkeztünk. Azért a Kopaonik-hoz felvezető szerpentin úton úgy 900m-től már látszott az előző napi havazás, majd kb 1200m-től masszív hófalak között autóztunk szállásunkig. A kontraszt ebből a szempontból is hatalmas, itt látszik igazán mennyivel havasabb volt ez a tél délen, mint északon.

Péntek reggel már korán neki indultunk, a fenyvesek még behavazva csillogtak a felkelő nap fényében. A pályákhoz közeli részek természetesen már le voltak járva, de az erdőkben még nagyon sok érintetlen útvonal volt. Erre a napra még gyenge mínuszokat írtak napközben is, de a márciusi napsütés már nem viccel és a szélvédett helyeken kifejezetten meleg lett. A nap közepére a délies lejtők így még az erdőkben is felpuhultak.

Én alapvetően inkább a klasszikus értelemben vett „szarabb” időt szeretem, ha már freeride-ról van szó, de azért igyekeztünk feltalálni magunkat ebben a napsütéses időben is. Mivel a pályarendszerben vagy 5-6 csúcsra visznek fel a liftek, sokáig sehol nem időztünk, hanem szép sorjában haladtunk az ígéretes hegyoldalak megcsúszásával.

Délutánra jutottunk az előzetesen szintrajz/google earth alapján számomra legígéretesebb útvonalaihoz: némelyikhez a beszálláshoz majd a pályákhoz való visszajutáshoz is tartozott egy kisebb túra, ezért bíztam benne, hogy ezek még érintetlenek lesznek.

Az induláshoz készülődve viszont egy pár fős túrasí csapatba botlottunk, akiket lázasan videóztak, egy hatalmas bár kissé oldschoolnak tűnő kamerával. Amíg 3. társunkra vártunk a csoport vezetője leszólított minket, hogy látja mi is erre készülődünk, így ha van kedvünk tartsunk velük.
Egy ilyen invitálásnak idegen terepen nehezen mond az ember ellent, ráadásként közben kiderült, hogy 3. társunk a pályán később tért le, így végül is előttünk jár.

A beszállót pár perc alatt elértük és már csúszhattunk is a gerincen, lejjebb viszont várt még ránk vagy 30m szint megmászása, ami cseppet sem volt könnyű, mivel comb középig érő laza hóban kellett utat törni. El is fáradtunk mire felértünk, úgyhogy jól esett a pár percnyi szusszanás és beszélgetés vezetőinkkel. Innen visszanézve útvonalunkra, végre a monitor után élőben is szemügyre vehettem a kinézett nagy katlant. Persze a helyieknek nem kellett bemutatnom, mondták is hogy a következő körben akkor csússzuk meg azt is együtt.

A kis pihenő után, egy nagyon hangulatos, még érintetlen mezőkkel tarkított lombhullató erdőn keresztül csúsztunk vissza a pályához. Az érzésről mindent elmond, hogy kurjongatásunktól volt hangos a völgy :)
A liftnél teljes lett csapatunk, gyorsan neki is vágtunk a következő körnek, nehogy lecsússzuk az utolsó liftet, amivel vissza juthatunk a hegy parkoló felöli oldalára.

A hegytetőn egy 6-8 perc sétával kezdtük ezt a kört. Már a beszálló is nagyon ígéretes volt, mert csak a távolban futott 1-2 nyom a szinte érintetlen hegyoldalon……de az indulás után arcunkra fagyott a mosoly, délután révén a már árnyékba került keleti hegyoldal elkezdett visszafagyni így élvezhetetlen lett :(
Mentendő a helyzetet, gyorsan átcsúsztam a katlan napos oldalára...na ez már igen, bár tavaszias a feeling, de nagyon is élvezhető. 🙂 A völgy aljához közeledve elértünk pár fa istállót, melyek mint megtudtuk, a háború alatt a csempészet bázisai voltak, ahova a járást már maguktól ismerő szamarak hordták a szajrét Koszovóból.

A völgyben futó patak már csak pár percre volt, ahonnan egy 20 perces fókázással/sétával jutottunk vissza a liftekhez. Egy hosszú nap igazán klassz befejezése volt ez a kör, nem igazán volt szükségünk altatóra az este.
A másnapra már igyekeztem előre készülni, főleg fejben, mivel igencsak meleg, napos idő+hétvége kombo várt. Kinéztünk pár meredek északi erdős hegyoldalt, bízva abban, hogy még pár jó kör belefér délelőtt. A kezdés igen bíztató volt, de csúszásról-csúszásra egyre nehezebb lett a hó a fákról olvadozó hó miatt, így sokáig itt sem volt érdemes maradnunk, bár ez a ritkás nagyfás erdő nagyon is marasztalt volna még.

Ez után az idegek próbája jött el számomra: a lifteknél hatalmas hétvégi tömeg, léctaposással, vállazással, de a megpróbáltatások után a lefelék sem hozták magukat, mert nagyon is tavaszias állapotok uralkodtak el. Mondtam is a társamnak, együnk valamit aztán induljunk haza, mert ebben így nincs semmi, amit élvezni tudnék.

De ezután megcsúsztunk egy déli lejtőt, ami már előző nap is megolvadhatott az erős napsütésben, és már egész kompakt ezáltal gyors volt a lankás hegyoldal ellenére is.
Miközben haladtunk a kiszemelt étterem felé, még egy hasonló déli lejtő esett útba…ekkor már tudtam, hogy az ebéd számomra kimarad, irány vissza az előző napi katlanhoz.

Most egy másik oldalról túráztam ki a lapos hegygerincen. Csak egy 50-100 métert távolodtam el a pályáktól és egy másik világba csöppentem: érintetlen havas táj, csend….nyugalom. A korábbi „ideg” elillant, már nem siettem, gyönyörködtem a tájban, még egy szelet müzlit is elmajszoltam gondolva a lecsúszás után rám váró fókázásra, aztán lassan nekiindultam, az érintetlen hómezőknek. A felső része egyszerűen pazar volt, a hóréteg teteje kicsit kilágyult, de alatta még kellemesen laza volt a hó. A katlan alsó részén persze már igen fogós volt a hó, meg is tréfált párszor :)

Lenn a völgyben már nagyobb robajjal zúgott a patak, ahol előző nap még simán átkeltünk, most már körülményesebb volt az átjutás. Átszerelés, majd kis fóka a liftekig. Egy lélekkel sem találkoztam ebben az utolsó körben, és bizton állíthatom más emberként tértem vissza, ha nincs ez a túrásabb kör aznapra, bizony hiányérzettel indultam volna haza.

A hazaút is nyugisra sikeredett, egészen a határig ahol a beléptetés kissé nehezen ment. Ahány határőr jött, mind más papírokat kért: elsőre negatív PCR-t, a következő korábbi pozitív PCR-t. Én az augusztusig érvényes védettségi igazolványom adtam oda első körben, de az sem volt nyerő, elő kellett túrnom a régi pozitív PCR-t. Egyikünk még nem esett át a betegségen, neki volt 1db 72 órán belüli negatív PCR-e, de ez végül nem lett elég. Vagy jó 20 perces adminisztráció következett, házi karantén megállapításával. Mivel már volt időpontja a 2. PCR tesztre, szerencsére hamar levették róla a rontást :)

2021.02.14. – Polska Powder Vol.1: Kasprowy Wierch / Zakopane

Korai ébresztővel indítjuk ezt a napot is. Bár csak pár km távolságra vagyunk Kasprowy lift völgy állomástól, de az autóval nem közelíthető meg, a legközelebbi parkolótól is szűk 1,5km séta vagy taxizás vár ránk. Hogy késés nem fér bele az már napokkal korábban eldőlt, mert a kabinos liftre előre kellett helyjegyet foglalni, ha azt lekéssük, akkor valószínűleg a lengyel sípályák újranyitása utáni első hétvégén már csak túrázva juthattunk volna fel a sípálya ülős felvonóihoz……de a túrázás nem a nap elejére volt betervezve.

Már fél nyolc előtt a parkolóban készülődtünk és a taxi szerzés is sima ügy volt, a parkolós srác még a léceket is kivette a kezemből és már vitte a helyben várakozó kisbuszhoz. Ez fejenként 5 zloty-ba került, de cserébe pár perccel később már a liftállomáson voltunk, ahol egy automatánál tudtuk a korábban online megvett jegyeket átvenni.

Nem sokkal később már a nagykabinos liftben állunk, nézzük az órát…még csak 8-óra múlt?! Pedig mi a 8:20-as kabinnal kéne induljunk, de a kapu simán beengedett…sebaj annál korábban indulhat a móka. A liftről igazi magas-hegyvidéki panoráma tárul elénk, először frissen behavazott fenyvesekkel majd feljebb végtelennek tűnő hómezőkkel és csipkés hegygerincekkel.
A felső állomásról kilépve, viszont nem az előrejelzett bluebird fogadott: süvítő szél, rossz látási körülmények…nem éppen ideális egy fahatár feletti új terep feltérképezésére freeride szempontból, pláne hogy egy kisebb gerinc túrát is beterveztünk.

Elsőre még a megcélzott sípályát is alig találtuk, majd mire egy kisebb mászás után meglett, az álló ülős lift késztetett toporgásra a viharos gerincen. Pedig a völgyállomás kijelzője szerint mindkét lift működik, de az erős szél nyilván felülírhatja a terveket. Egy munkás közben a pályaszéli tűzéseken állítgat valamit, majd motoros szánra pattan és felénk hajt. Kérdeznénk, de ő láthatóan sietne tovább, csak pár szót vet oda amit sajnos nem is értünk. Közben látjuk, hogy beindult a lift, neki is rugaszkodunk a tűzött pályán.

Ahogy lejjebb érünk, a szél is gyengül, a látótávolság is javul…naná hogy irány a végtelen hómező. Kompakt szél által lenyomott porhavon suhanunk, néhol jeges részekkel, majd következő pillanatban akár combközépig érő porhóval…..alakult is pár mókás pillanat ebből a mixből.

A ritkás fenyvesbe érve már jóval kiszámíthatóbb és lazább porhó következett, igazi öröm csúszás ez a javából…és még a happy finish is megvolt, mert minden gond/mászás/eltévedés nélkül jutottunk le a lift alsóállomására. Na ez a lift sem volt egy modern és gyors darab, cserébe bőven volt időnk végignézni a lehetséges útvonalakat. Teljesen bele is feledkeztünk a beszélgetésbe, volt is nagy meglepetés a kiszállónál, aminek semmi lejtése nem volt, alig bírtunk kimászni a székekből a lift forduló előtt.

Még pár kört mentünk ugyanezzel a lifttel, mivel a völgy mindkét oldalára hosszan ki lehet traverzálni, így rendkívül sok a pályán kívüli lehetőség. A völgy északi fala szinte teljesen le volt fújva, de egy tempós carving menet azért jól kiadta. Az idő sajnos nem akart tisztulni, gondoltuk bepróbáljuk a mási ülős lift völgyét. Kellemes mászás (na, jó ez nem volt az), következett a gerinc túloldalára, ahol egy 4 üléses lift mellett futott a pálya. Itt is temérdek letérési lehetőség adódott, sikerült is jó pár nagyon kellemes line-t találnunk, így a pihenőt körről-körre csak halasztottuk :)

Nem is említettem eddig a sorban állást! Már a tervezgetés közben tartottam Kasprowy-tól, lévén az egyetlen igazán magas-hegyvidéki síterepe Lengyelországnak, ráadásul idén ez az első hétvége, amikor a sípályák és vendéglátóhelyek korlátozásokkal, de újranyithattak. Sokan is voltak a hegyen, de a többség túrázott, sítúrázott, vagy csak feljött a kabinossal a csúcsra és sétálgatott/nézelődött. A sílifteknél így egész nap nulla várakozás, a becsúszás után rögtön mehettünk is fel.

Azért dél felé már bő 3 órával a másnapos lábakban egy rövid egészségügyi szünetet csak tartottunk és mire végeztünk a napsütés is megérkezett. Összenéztünk és tudtuk, hogy itt a pillanat a kis gerinctúránknak, mely lehetőséget ad egy újabb völgy megcsúszására.

Térképen nem tűnt ez egy nagy vállalásnak, a szűk 1,5km-ből bő 1km lejtmenet/csúszás, majd kb 60m mászás a következő csúcsig. De ahogy az a legtöbbször lenni szokott, a gyakorlat egy más dolog:
A gerinc végig nagyon sziklás és jeges volt, ráadásul az oldalról befújó néha erőteljes északi szél sem egy életbiztosítás, mert a gerinc déli oldalán nagy mennyiségű friss hó rakódott le, és azon az oldalon nincs lift sem ami visszahozna… A Boardos társak inkább felcsatolják a táskákra a lapokat és úgy indulnak neki. Én a lécekkel úgy vagyok, a gerinc északi oldalán szépen lassan ellavírozok.

Végül nagyobb nehézség nélkül érem el platót, majd bevárom a társakat. A szél még mindig viharos, erősen kell fognom a síbotjaim, nehogy kiragadja a kezemből őket. Mikor a léceim lecsatolom és kézbe veszem, csak romlik a helyzet, a szél vadul tépi a széles léceket.

Ahogy befutnak a társak már a B verzióval fogadom őket, hagyjuk azt a 60m szintet és a „csúcsmászást”, inkább csak traverzáljunk át a másik gerincre, ahonnan ugyancsak megcsúszható a kiszemelt völgy. De ők kicsit többet melóztak, hogy ide érjenek…..mondják most már nem lehet kihagyni a csúcsot!

Na jó, vágjunk bele…adom be én is a derekam, majd szerencsétlenkedek egy sort a lécek táskára való felkötésével. Mire végzek, ők már szépen haladnak felfelé. Nyugis tempóban, megfontolt lépésekkel én is nekivágok a kitaposott útnak. Csak semmi kapkodás…mondogatom magamban, ha túltolom az elejét, akkor kifulladhatok a végére….akkor pedig könnyű hibázni.

Nem is olyan vészes, mint gondoltam, lécekkel a táskán, síbotokkal a kézben nagyon stabil a mászás, lépésről lépésre egyre jobban élvezem. A kicsit „technikásabb” meredekebb rész gyorsan véget is ér, a lankásabb emelkedőn már az jár a fejemben, milyen jól dolgoznak alattam az új túra síbakik is, pedig ezek alapvetően lesiklás orientált darabok. Azért a figyelem nem lankad, igyekszem végig a gerinc északi oldalán maradni….pedig ekkor még nem is tudok az innen pár kilométerre történt lavina balesetről.

Aztán látom egyik társam már fenn is van a csúcson…pár lépés aztán ott állunk mindhárman…itt viszont elkövettünk egy hibát……a közös csúcsfotó bizony elmaradt :) …szóval srácok itt bizony újrázni kell majd :)

Sokáig nem ünneplünk….már az ideális start helyet keressük a csúcs másik oldalán. Kis szusszanás, csatolás és maga az álom ami ezután jött: a szélárnyékosabb völgyben nincs jeges/köves rész, csak friss porhó, ráadásul mi húztuk az első íveket a nap folyamán. Rossz szokásom, hogy freeride közben úton útfélen megállok, nézelődök, fotózok.. Na itt jó sokáig leragadtam, mert elképesztő volt a látvány amit a felhők közül előbukkanó nap elém tárt. Ha nem látom a társakat eltűnni a völgy kijáratánál, talán még most is ott állok :)

Összekapom magam, aztán spuri utánuk. A völgyből kiérve gyönyörű nagy fás erdő következik, majd vissza is értem a pályára, pont az ülős alsó állomásához vezető kereszteződéshez.

Ha most indulnunk kéne haza, már akkor sem lenne hiányérzetem…de még csak 1 óra van, irány a lift még pár kör belefér. :)
Megyünk egy kört a lift alatt is, de az pont egy szélnek nagyon kitett gerincen vezet, rengeteg a kő és a felfelé baktató túrázó, de lejjebb érve a szélvédett részekre ismét nagyszerű porhó vár minket. Ebben a körben kísért kicsit a tegnap, valahogy csak elveszítjük egyik társunkat, de a liftnél összefutunk: Mosolyogva meséli milyen vagány és még annál is gyorsabb helyi csajok mutatták neki az utat ebben a körben :)

Egy gerinctúrás újrázást a szomszédos völgybe még megszavazunk, ezúttal a csúcsmászást kihagyva, áttraverzálva a végén. Majd következett az utolsó lecsúszás egészen a kabinos lift völgyállomásáig, közel 6km hosszan.

A parkolóig tartó sétát most is kihagynánk, de a fent parkoló taxis dupla pénzt kérne a transzferért a reggelihez képest?! Hívnánk telefonon a reggeli taxist, de mire beütném a számát már be is gurult elénk.

Lenn a parkolóban gyors öltözés majd indulás hazafelé…már egy óra késést összeszedtünk a tervezetthez képest, de egyszerűen nem sikerül sietős tempóra kapcsolni: A Zakopane-tól a szlovák határig tartó hegyvidéki útszakasz a késő délutáni nap fényében egyszerűen káprázatos atmoszférát teremt.

A mosolyt az arcomról nem lehet letörölni a hazaúton….szinte teljesen üres utak…előbb az eget vörösre festő naplemente, majd sötétedés után ragyogó holdfény…. és mindehhez egy pszichedelikus rockot és jazz-rockotot sugárzó szlovák rádióadó befogása már tényleg impulzus a köbön egy ilyen hétvégén.

2021.02.13. – Polska Powder Vol.1: Pilsko Korbielów

Szombat hajnal van, ropogós mínuszokban indulok neki az útnak. -10…-15… majd Dobronya/Krupina környékén már -21 fokban haladok, valósággal süt a hideg a szélvédő felől, amint az országúton tempósabban hajtok.

Időközben megvirrad, azért február közepén már érezhetően hosszabbak a nappalok, de a látottak kicsit lehangolók, mert csupán pár centi hó fedi a tájat. A hét elején még igen biztató előrejelzés sajnos nem valósult meg, a ciklon délebbi pályán haladt, így ide csak ez a néhány centi friss hó ért fel. Donovalyn is csak a hágó környéke mutat jobb összképet a régebbi alappal, majd Rózsahegy felé haladva újra nagyon kevés a hó, sok helyen még a füves domboldalak is kilátszanak.

De ekkor már másra terelődik a figyelmem, a távolban tisztán látszik az északabbi hegyek felett tornyosuló főnfal….az előrejelzés B pontja a ciklon hátoldali torlasztással így úgy tűnik rendben is lesz 🙂

A szlovák/lengyel határra már komoly havazásban érkezem, a vadregényes kanyargós erdei utacska a mélyen behavazott fenyvesekkel lelkesítően hat. Pár percre a határtól már meg is érkeztem a sípálya parkolójába. Gyors beöltözés, és irány a felvonó ahol a társak már várnak.

Egy öregecske ülős lift visz komótosan felfelé, van idő gyönyörködni a tájban és újra átbeszélni az útvonal tervet, mert bizony először járunk ezen a helyen, és a legjobb freeride útvonal a pályáktól viszonylag messze vezet. Még 2 csákányos felvonó is vár ránk, így jutunk fel a pályák tetejéig 1450 méterre.

Bemelegítésnek 1 kört csúszunk vissza középállomásig, mert a liftről az egyik lezárt pálya nagyon jónak nézett ki. 30-40cm levegős-lebegős porhó, rögtön fülig is ért a szánk…….aztán az első tempósan betett kanyarnál koppant is a léc az összetúrt jeges alapon….bizony van az a helyzet mikor egy kissé tömörebb hó nem feltétlen hátrány. 🙂 De egészen jó ez az első menet, miután már tudjuk, mire lehet számítani a laza powder alatt.

Következő felmenetnél már a másik oldalon szállunk ki a liftből, vállunkra dobjuk a léceket/boardokat és elindulunk a gerinc felé. Itt még nagyon nem kell gondolkoznunk, kitaposott ösvényen teszünk meg kb. 150 métert +vagy 30m szintet, aztán elkezdünk készülődni. Közben befut egy helyi boardos csapat is vagy 5-6 fővel. Szóba elegyedünk velük, meséljük kik vagyunk/miért jöttünk, ők meg nagyon helyeselnek, hogy itt Lengyelországban bizony ez az egyik legjobb hely ha freeride a cél. Egyikük azért figyelmeztet, hogy 1 dologra kell figyelni, hogy nagyon ne engedjük ki jobbra a patakmederbe, mert akkor nem jutunk vissza a liftekhez……Ok, meg is beszéljük egymás közt, hogy sok újat nem mondott, ezt eddig is láttuk a szintrajzon, majd nekiindulunk velük együtt a lejtőnek.

Már a gerincen elterülő ritkás fenyvesben is nagyon jó laza 20-40cm javarészt még érintetlen porhó, mely folytatódott a ritkás nagyfák között is…ez bizony nagyon rendben van.

Persze ahogy kell, leszakadtunk a helyi srácokról, és mire észbe kaptunk nagyon ki is tértünk balra 🙂
Mi lett volna, ha nem figyelünk erre 🤣🤣

Én valamivel feljebb voltam a gerincen de a társak lejjebb és kijjebb is kerültek. Megbeszéltük (már telefonon), hogy vissza traverzálunk balra és jó lesz. Viszonylag simán visszaértem egy erdei útra, majd vártam, hátha befutnak ők is azon az úton. Közben nézegettem a völgy felé elterülő teljesen érintetlen szűzhavas ritkás erdőt…..sajnos túl sokáig álltam ott, a szirének hangjának nem bírtam ellenállni…így bevetettem magam az erdőbe 😁⛷😁 pár száz méternyi gyönyört kaptam, majd kiértem egy másik erdészeti útra. Velem szemben újabb hívogató erdő…..itt már sokat nem gondolkoztam, mentem tovább, folytatódott az extázis…majd egybefüggő erdőfal állta utam.

Áttúrtam magam egy éppen csak kicsit ritkább részen és egy patakmederben landoltam. Egy darabig tűrhető volt, aztán mellig érő cserjék állták utam. A nagy fejvakarás és térkép nézegetés közben befutott 2 lengyel srác. Mondom nekik, eddig ez fasza volt, de itt bizony beszptam. Mondják, most kevés a hó ehhez az amúgy jó lejáróhoz, majd mint a buldózer mentek tovább a cserjésen keresztül. Félretettem én is finomkodós énemet, aztán mentem utánuk és egy 50 méterrel később már kinn is voltam a pályán valamivel a középállomás alatt. Közben a társak bejelentkeztek a völgyből, mondom nekik gyorsan lenn leszek én is.

Haladtam is rendesen a pályán, de lejjebb annyira jeges volt, hogy inkább bementem az erdőbe ami határozottan jobb volt, de 1000m alatt nagyon elfogyott a hó. A friss még rendben volt, de az alap nagyon kevés. Az utolsó 200m már séta volt, mert egy patak medret is át kellett másznom.

A liften felfelé mesélik a srácok, nekik sima volt a menet, mert egy erdészeti út pont a lift alsó állomásig vitte őket vissza. Középállomásnál Kolibában kis frissítés, majd irány újra a hegytető a kis sétával. Na majd most, mondom magamban….most figyelek, hogy a gerincen maradjak.

A felső rész még mindig nagyon jó, sok szűzhavas résszel, majd a felső erdő is…..aztán megállok….már megint egyedül vagyok….?!...kicsit várok…..meg várok…..de nem jönnek a többiek…na megyek tovább, érzésre most jó az irány….aztán befutok egy erdészeti útra. Szemben hívogat az erdő…de most erős vagyok. 🙂 Csúszok inkább a pálya felé az erdészetin…..még mindig….még mindig…még mindig…mi a tökm?! Csörög a telefon..a srácok a középállomáson…mondom nekik menjenek egy kört, mert én valahol nagyon messze.

Nézem a GPS-t….ááá az nem lehet, ez biztos félrepozicionált. Követem az erdészetit, mely sok helyen klasszik félcső, így mehet a móka is, de néhol sítúrázókkal futok össze így azért nem árt vigyázni, majd nagyon-nagyon sokára kilyukadok az alsó állomásnál.

Felindulok a lifttel, közben kis piknik, majd a középállomáson összefutok az egyik társammal.
Mondja csúsztak egy kört, de elvesztették egymást 🤣 ….telefon csöng…ok, megvan a 3. csapattag is, de az alsó állomás felé tart 🙂 Mondom, akkor mi most csináljunk meg egy kört fenn ketten…hátha sikerül együtt leérni.

Séta a hegytetőre, majd indulás a gerincen…szigorúan…egy darabig jól haladunk, most már egyre több a nyom. Azért keresem az érintetlen részeket…majd egyszer csak megint egyedül vagyok….ez a csapatban csúszás valahogy aznap nem ment. 😂😂 Tartom az irányt a gerinc bal oldalán, érintetlen sűrű erdőkben csúszok….ide azért kevesebb friss hó ért le. Nemsokára kiérek a felső erdészeti útra, és ahogy csúszok rajta összefutok a társammal….legalább 1x együtt érünk le a középállomásig.

Lassan kezdjük érezni a „hegyet” de az időnk az fogytán van. Egy kört azért még tolunk, majd irány vissza az autó, mert még vár ránk egy bő órás utazás a szállásra Zakopane-ba.

Menet közben szüntelenül óriási pelyhekben esett a hó. Olyannyira, hogy 1 helyett 1,5 órát kocsikáztam, de abszolút nem bántam. Takaros hófödte falvakon vitt át az út, a jellegzetes többszintes tátrai gerenda illetve rönkházak egészen elképesztő miliőt teremtettek. Zakopane teljes fényében tündökölt, 20-30cm friss hóval a többségében díszkivilágított házak tetején, lovas szánok vitték az éppen visszatérő turistákat…..már-már giccsbe hajló idilli téli mesevilág, amiről azt hittem eddig csak a képzeletünkben él…

2021.01.20. - Parang

Fertő-tetőről autózunk lefele, a völgy túloldalán elterülő hegyek vöröses naplementében izzanak, egészen szürreális a látvány az egész napos hóvihar után….de nekem a holnap jár a fejemben.

Este csak pörgetem a másnapra vonatkozó előrejelzéseket modellről modellre, újra és újra, de az eredmény mind ugyanaz: másnap is felhőben és ködben fog úszni a hegy….nincs mese, erdő kell nekünk.

Két síterep van még vállalható távolságra, Parang és Straja. Végül a várható alacsony felhőbázis a szinte teljes egészében erdővel borított Parang-ra terel minket. Meglepően jó minőségű utakon haladunk ezen a napon is, csak pár km Petrozsényen belül, ami rosszabb. A városból kifele jövet kisvártatva egy régi kétüléses tűnik fel az egyik kanyarban, le is parkolunk gyorsan, mert ez kell nekünk.

Gyors beöltözés közben, csak a túlságosan nagy csend, ami körül vesz minket feltűnő. Csupán pár autó van a mienk mellett, de a lift megy, úgyhogy el is indulunk felé.

Közeledve kis időutazás kezdődik, oly matuzsálemi ez a lift, mellette kis bódéban jegyárusító néni üldögél. Kérnénk a napijegyünk, de csak a fejét csóválja, majd pár szóval nyomatékosítja, hogy ez nem fog menni, kezével 6-ot mutogat?!....kissé lefagyva álldogálunk, mert mi csak ketten vagyunk. Közben elsuhan egy board-os csaj mellettünk, vesz valami jegyet majd elindul a lifthez.
Kérdem angolul, hogy mi a szitu ezen a helyen, kapom is választ, hogy nem sok minden így hétköznap, majd már ül is a liftben, mi meg állunk továbbra is tanácstalanul.

Visszaballagunk a kocsihoz, hogy akkor nincs más irány Straja......de a navigáció szerint mégsem a szomszédban van, az még 40perc autókázás lenne 🙁
Közben befut egy autó két 50-körüli síelővel, kérdem őket beszélnek-e angolul vagy németül, de csak fejcsóválás…..aztán egyikük megszólal magyarul 🙂
Mint mondja, ő még nem volt itt, de a haverja szerint fenn megy valami lift még. Szóval menetjeggyel, csak elindulunk fel a hegyre. A kezelő ülésfűtés gyanánt egy pokrócot dob a székünkre, majd hosszan, de még annál is lassabban visz fel a lift 1100-ről 1650tszf-re. Mai napra már melegedést jósoltak, de továbbra is kellemetlen hideg szél hordja a havat a hegygerincen…..csak jól jött a pár perccel korábban megmosolygott pokróc.

Utunk közben alig pár embert látunk a lift felső szakasza alatt elterülő pályákon, pedig ez lenne a síterep központja. A pálya mellett büfék, hotelek, és nyaralók állnak elhagyatottan.
Közeledünk a kiszállóhoz, az állomáson túli hegytető már a felhőkbe vész…már biztos, hogy reggel jól döntöttünk, hogy bevállaltuk az utazást az erdős terepért.
Mire összekészülődünk a két fickó már oda is van, így mehetünk a saját fejünk után.

Üres pályák, álló liftek…..fura, kísérteties légkör, amit tovább tetéz az egyre erősebb havazás csendje. Elindulunk az egyik pálya mentén, talpunk alatt 5-10cm friss, de mire belelendülnénk a pályának vége, erdőfal állja utunk. Sebaj, ezért jöttünk, már haladunk is tovább. A sűrű erdőben csak kb 30cm hó fogad, óvatosabb kanyarokkal haladunk a völgy irányába, majd kisvártatva egy másik pályába ütközünk. Gyorsan keresztezzük és haladnánk tovább az erdőben, de ott még kevesebb a hó, így inkább visszatérünk a pályára.

Ahogy csúszunk a völgy felé, egyik hajtűkanyarban feltűnik egy omladozó kis liftház és mellette rozsdásan ketyegő tányéros lift. Kissé szürreális a látvány, a liftnél sehol egy lélek, sehol egy nyom, felnézve a hegyre a liftoszlopok a ködbe vesznek .….. összenézünk és már indulunk is. Fektetem az első nyomot, de pár perc múlva megáll a lift…..csússzunk vissza?!...inkább várunk még egy kicsit….és szerencsénkre újra elindul. Már megyünk egy ideje, de még mindig nem látom a végét, majd hallom a társam kiesik az egyik liftet keresztező síút meredek rámpájánál….de én nem szállok ki, mert a liftet szegélyező erdő kifejezetten jól néz ki, szóval mindenképp a liftkezelő tudtára szeretném hozni, hogy itt bizony lesz még igény erre a liftre :)

Felérek, de kiszálló kicsit messze van a liftháztól. A lift körüli irtás egész széles, és itt a hó is rendben van, kis teszt az erdőben is belefér amíg visszaérek a társamhoz. Szerencsére pont van egy visszaszállási lehetőség a liftre, mellyel következőre már a liftkezelőig húzatom magam. Nem igazán örül nekem, mutogat lejjebb, hogy ott kellett volna kiszállnom…persze, vágom én ezt, de vennék valami jegy félét, mert ugye ezek ilyen menetes liftek lennének. Túlságosan nem értjük egymást, de valami olyasmit mond/mutogat, hogy lenn kéne jegyet venni a kollégánál. Amúgy szerethető egy fazon, elkezd lemászni felém a mély hóban, hogy megmutassa merre van a pályához az átcsúszó, majd értetlenül nézi mikor a lift mellett indulok el.

Lenn a lift aljában persze senki, szóval ez a lift gratis megy nekünk, és mint a következő órában kiderül még VIP-es is, mert rajtunk kívül egy lélek nem használta amíg ott voltunk.

A lift melletti ritkásabb nagyfás erdő egész jó, így maradunk pár körre, csak az von le valamelyest az élvezetből, hogy az előző hétvége óta esett friss hó még kevés ahhoz, hogy teljesen elfedje a régi nyomokat. De a liftet keresztező erdészeti úton kicsit beljebb sétálva érintetlen részekre akadunk: a kezdeti bizonytalanságok után kezd igazi freeride szagú lenni ez a nap is :)

De nem ragadunk le itt, mert még a völgyből felvezető liftezés közben számba vettük a lecsúszási lehetőségeket, és van egy egész hosszú érintetlen útvonal. Lenne több is, csak sajnos utat építenek a hegytetőn elterülő büfékhez/hotelekhez és az út mellett végig 2-3 méter magas támfal épül, így arra csúszva zsákutcába futnánk…az átkelés esélytelen azon a szakaszon.

A csúcsról elindulva először a pályán haladunk, majd miután az véget ért a házak között csúszunk tovább a völgy irányába. Már itt belefutunk 1-1 kutyába, melyek kitartóan ugatnak, de emellett ártalmatlanok. A házakat elhagyva egy lankás gerincen haladunk tovább mikor hangos ugatást hallok a házak közül, hátra nézve kutyák vágtáznak felénk. Hirtelen gombóc lesz a torkomban, bevillan az első liftezéskor látott 4-6 tagos farkaskutya falka, melyek az egyik háznál heverésztek. A gerinc még mindig lapos, alig várom, hogy elérjük a meredekebb részt….de közben feltűnik a láthatáron az építkezés, melyet csak jobbról, kissé traverzálva lehet kerülni, így ismét lassulunk. Már nem hallom a kutyákat, csak a helyes útvonal megtalálására fókuszálok…… és végre túl vagyunk a szerpentin úton, lesz meredeksége a hegynek, érintetlen hómezőkön húzzuk az íveket….a gombóc elillan, helyette felszabadult kurjongatás hagyja el torkom.

Megállunk, szusszanunk egyet, az előző pár perc „menekülése” A kőszívű ember fiai farkas falkás jelenetét juttatja eszembe….de gyorsan el is illan a gondolat, mert előttünk újabb havas tisztás hívogat, mely visszavezet minket a régi ülős lift alá.

Nemsokára hatalmas aggastyán lombhullatók közé érkezünk. Engem mindig lenyűgöznek az ilyen matuzsálemek, így meg-meg állok nézelődni/fotózni. Innen már nincs sok vissza a liftállomásig, mert ez a ligetes rész kivezet egy tisztásra, amit már reggel alulról is megnéztünk magunknak. A hó itt már igen vékony, próbálunk lábujjhegyen csúszni, de csak-csak jönnek a felütések, majd hirtelen feltűnik előttünk egy kerítés, mely elzárja az utunkat a völgy felé.
Szerencsénkre foghíjas, így gyorsan átbújunk alatta és jöhet a végső ereszkedés a parkolóig. Lenn újabb kerítés választ el az úttól, de már rutinból bújunk át a foghíjas részen.

Lenn kis számolgatás következik, mert mai nap már indulunk is haza, és ugye este 8-ra otthon kéne lenni, de még egy kört naná, hogy bepréselünk.

Liftnél kis várakozás következik, de nem a sorban álló sízők miatt, hanem mert ez a lift teher lift is egyben, a kezelők éppen pakolnak fel egy kisbusznyi zsugorozott üdítőt. Egy darabig pakolnak tovább, mintha ott se lennénk, párszor bemozdulunk jelezve, hogy biz mi már mennénk, és végül csak hagynak egy széket nekünk is, sőt még a pokrócról sem kell lemondanunk.

Lefelé, már rutinból megyünk, a kutyáknak így esélyük sem volt, csak az építkezés egyik szakaszán készült lépcsőzetes bemarása tréfált meg, de annyira, hogy páros lábbal repültem ki a léceimből :)
Leérve sajnos látjuk, több kör nem fér bele, indulni kell hazafelé.

Parang furcsaságai ellenére is egy kellemes napot töltöttünk itt, a kihaltsága még kifejezetten tetszett is, a felvonózásra összesen elköltött kb. 2500Ft alapján meg ár/érték arányban sem rossz :)
A rossz látási körülmények miatt, erre a napra kifejezetten jó választás volt, még akkor is, ha a hó mennyiség nagyságrendileg kevesebb volt, mint Fertő-tetőn.

Az biztos, hogy felkerül a „kalandos csúszásaim helyszínei” listámra, melyekről évek múlva is mosolyogva mesélek majd. 😆

2021.01.19. - Fertő-tető / Muntele Mic

Január eleje van, az év végi chopok-i csúszást még a lábaimban érzem.
De a szlovák síterepek bezártak, az osztrák nyitás csak nem akar közeledni........viszont szlovénia kinyitott, negatív PCR-rel lehet is menni, de 24 óránál frissebb kéne a határra, ami nem egyszerű/olcsó pláne, ha csak 1-2 napra mennék.

Tovább böngészve a lehetőségeket, megakad a szemem Románián, ahova after-covidosnak nem kell teszt sem, lehet szállást foglalni és a síliftek is egyre több helyen működnek. Nem mellékesen ígéretes a havazás előrejelzés is, leginkább a Déli-Kárpátokra, ahol akad is pár síterep...
(időközben változott a helyzet, magyarok korlátozás nélkül beléphetnek RO-ba, teszt nélkül)

...és végre újra úton, még ha kicsit nehézkes is volt a hajnali indulás, mert persze mindent összekészítettem/bepakoltam, csak a telefonom maradt otthon. Fél óra mínusz, de az optimizmus töretlen, bízva abban, hogy a napi szívás talán ezzel le is van tudva.
Gyorsan fogytak a km-ek, hamar elértük a határt, amit pár perc várakozás után magunk mögött is hagytunk, hogy aztán a továbbiakban is javarészt autópályán haladjunk. Csak 90 km ami országút, ebből egy bő 20km igazi hegyi út vagy 1200m szinttel, és végén meredek szerpentinnel, ahol havas körülmények között elkél a 4x4 vagy a hólánc. Az út profilja/távja kb ua. mint ha Hockrar-ra mennénk BP-ről, csak itt az utolsó 20km-en még valamivel nagyobbat emelkedik az út.

Már a völgy is havas volt és ahogy haladtunk felfele masszívan hízott tovább a hó, a végső 5km-en már kisebb hófalak között vezetett az út, így a jókedv sem hiányzott....egészen addig, amíg a fahatár tartott, mert felette hóvihar és rossz látási körülmények fogadtak. Gyors beöltözés a metsző hidegben, majd irány a jegypénztár.

Szerencsére hamar meglett a keresett "lift társaság", mert bizony itt is van vagy 3 különböző. De minket csak az érdekelt, amely a hegy túloldalán üzemelteti az új 6-os ülős liftet is vagy 400m szintkülönbséggel, csupán egy kezelt pályával, de bőséges freeride lehetőséggel.....és ekkor hidegzuhany, a kassza zárva a kölcsönzős srác meg közli, ma nem megy a 6-os lift a rossz idő miatt, csak a húzós ami csupán 130m szintet visz fel a hegy lankásabb oldalán. Kapjuk elő a telefonokat, mert útközben még láttuk webkamerán, hogy megy az ülős lift….. egy örökkévalóságnak tűnik, mire a hegyen gyenge adatkapcsolat betölti a stream-et....és a lift még mindig jár.

Irány át a húzós felvonó aljához, mert csak azzal lehet átjutni a hegy túloldalára, de ott kassza semmi, csak a liftkezelő gépháza, az ajtón "NO ENTRY" felirat. Megkérdezzük az ott álló board-os srácot, hol lehetne jegyet venni, mondja ott kell bemenni azon a NO ENTRY-s ajtón :)
Ahogy megyünk be a liftkezelő srác elviharzik mellettünk, kérdésünkre annyit vet oda, menjünk csak be. Ott egy kedves csajszi fogad, már nyúl is a plasztik kártyákért, de csak a húzós liftre adná. Mondjuk, hogy a másik lift is megy a webkamerán látottak szerint. Kicsit mentegetőzik, hogy bár ő a manager, de nem is tudja mi van odaát a másik lifttel, majd még egy kevés telefon nyomkodás után mondja ok, itt vannak a jegyek mindkét liftre 50 lei/db áron, mert már benne járunk a napban, meg az időjárás sem valami kegyes. Azt még hozzáteszi, hivatkozzunk majd „manager Biancára” a másik liftnél, ha a kezelő nem akarná elfogadni a kártyáinkat.

Felmegyünk a csákányossal, a hegytetőn viharos szél, látótávolság a nullához konvergál, inkább úgy döntünk első menet legyen még a csákányos mellet, mielőtt átcsúszunk.
Lefelé tapogatózás, csak a lift homályos körvonala ad valami támpontot, mert a hegyoldal teljesen fa mentes.....inkább kell hagyatkozzunk a belső érzékekre, mint a látásunkra.
Bár szélnyomott, de már a hegytetőn is egész jó a hó, és ahogy haladunk lefelé egyre lazább és mélyebb. De sokáig nem maradtunk ezen a részen, a túloldal szélárnyékos részei még többet ígértek. A csúcsra érve ismét "classic deltás" idő, a gerincen futó lankás átcsúszón csak a pályaszélek tűzése az egyedüli, ami kitűnik a vakító fehérségből...aztán végre lefordul a pálya a másik völgy felé, ritkás fenyvesek tűnnek fel mindkét oldalt, ez megváltás a hegytető után.
Egyből bátrabban húzzuk is az íveket az érintetlen friss hóban, de egy patakmeder gyorsan megálljt parancsol és újra a pálya felé terel, mert kellően mély ahhoz, hogy ne lehessen simán keresztezni, könnyen be lehetne ragadni. Valamivel lejjebb csak találok egy átcsúszási lehetőséget, de itt már elég lankás a terep és megfog a mély hó, lassú a haladás le a liftig, de azért pár jó szakaszba belefutok még......következő körre meg is van a terv, bizony előbb kell fenn beszállni...


Lenn persze a kapu nem enged be az ülős lifthez. Jön a kezelő, próbáljuk neki angolul/németül magyarázni, hogy mi a szitu. Mondja ok, de rá kell fizetnünk, ha ezt a liftet is szeretnénk használni...én mondom újra németül, hogy beszéljen manager Biancával. Bemegy a liftházba, majd kisvártatva jön és mondja/mutogatja menjünk egy kört addig ő telefonál. (liftkezelő kicsit beszélni német szerencsére:)

Liften szinte egyedül megyünk felfelé, lessük a lehetőségeket, de hamar megint ködbe vész a táj, a gerincre érve csontig hatoló viharos szembeszél, a sisakon és fullface maszkon keresztül is utat talál a -10-15 fokos szél, alig várjuk, hogy a kiszállónál legyünk már, mert bár a liftnek fűtött ülései vannak, de a plexit már lefelejtették róla. Mire felérünk a szemüvegek teljesen eljegesedtek, szinte semmit nem látunk, leolvasztjuk/lekaparjuk, de pár perc múlva ismét tiszta jég.

A sínapjaim jelentős részében csúszok viharos "szar időben", mert ilyenkor vannak a legjobb havak, nyoma sincs zsúfoltságnak... ..valamit-valamiért, de ez a nap az én tűrőképességemen is túl ment. A legnagyobb gondot, a hely kiváló torlasztásos mikro klímája adta, mivel ÉNY-i irányból kb Eplény tudná leárnyékolni, köztük meg közel 400 kilométernyi alföld ;)

Ezen a napon, is erős ÉNy-i szél volt, fenn egész nap havazott, lenn a völgyben a szállásra menet pedig megcsodálhattuk a naplementét :)


És elérkezünk a hely legnagyobb hiányosságához is, hogy minden lift a fahatár felett, esetleg minimálisan alatt indul, a völgyből feljövő régi ülőszékest pedig nem üzemeltetik már. Fájt a szívem, mert a szerpentinen felfele autózva csodás erdők mellett haladtunk el, nagyon jó lett volna a vakító fehérség és erős szél elöl a fák között menedékre lelni. Ahogy a síterep grandiózus fejlesztési terveit nézegetem, a helyzet nem fog változni, maradnak a fahatár felett a tervezett újabb liftek is. :(

....azért csak keresztül verekedjük magunkat a hegytetőt és gerincet uraló ítéletidőn újra és újra, egyre beljebb merészkedve a lift alatti szűzhavas részekre, csak néha keresztezünk 1-1 nyomot, szinte nincs ember rajtunk kívül ezen az oldalon. Egyszerű dolgunk továbbra sincs, mert a hegyoldal bizony gazdagon meg van szórva patak medrekkel, így a beragadás mentes nyomvonal megtalálása igazi kihívás, a mai látási viszonyok mellett, helyismeret nélkül pedig szinte lehetetlen. Lassan a szürkület is közeledik, a nap végére szinte a lift völgy állomásáig ereszkednek a felhők...visszatérünk a csákányos lift oldalára, még tolunk pár kört a lift mellett majd vissza csúszunk a kocsihoz.


Vegyes érzésekkel távozunk, ezen a napon igazán meg kellett küzdeni az elemekkel, hogy élvezhessük a mélyhavas freeride-ot. Ugyanakkor felfedeztünk egy olyan helyet, ahova talán soha el sem jutunk, ha nincs ez a pandémia. Egy dologban biztos vagyok, hogy ide még vissza kell jöjjek jobb látási körülmények idején.

2020.12.30-31 Chopok

Karácsony mellett nekem a december végék, az utóbbi években a szezon első freeridejairól szóltak:

Az év végi szabadságok lehetőséget adtak a legjobb nap/napok kiválasztására.
Idén is szövögettem a terveket, de december eleje óta folyamatosan jöttek a szigorítások, december 20 körül virtuálisan szinte minden nap máshová utaztam, volt itt svájctól kezdve, lengyelországon át montenegróig minden.
Két fő paraméter számított: legyen nagyobb mennyiségű friss hó, és valahogy be lehessen utazni az adott országba, na persze a síeléssel töltött idő/költség arány sem volt mellékes.

Karácsonyra letisztult a kép és szlovákia nyújtotta a legjobb lehetőséget beutazás ügyileg, és az előrejelzések is szép havat mutattak a dec 28-31 közötti napokra.

A „világútlevél” beutazáshoz a 72 óránál frissebb negatív PCR teszt volt, szereztem is pár friss ősz hajszálat, hogy időben meglegyen, mert Karácsony majd a hétvége nem volt a barátom ez ügyben: 26-27.-én mindenki zárva volt, leszámítva a 40 ezer plusszos expressz szolgáltatókat. Azért csak „kigugliztam” a végére egy helyet, akik alapáron 24-48 órán belül vállalták az eredmény megküldését, így a szerdai indulás reálissá vált.

Szerda reggel eső kísérte az utam, mely nyugodtsággal töltött el. A korábbi 1-2 nap komoly szórást mutattak a modellek, és sajnos a leg megbízhatóbbnak mondott ECMWF már szinte alig jelzett csapadékot kedd estétől, de néhány rövidtávú nagyfelbontású modell egészen mást mutatott. Közeledve a Chopok délhez viszont a nagy havazásnak nyoma sem volt, még a 66-os környéki hegyek is csak hófoltosak voltak, sőt még Tale környékén is havas eső áztatott pár centi havat, csak 1-2 kilóméterre Krupovától váltott rendes havazásba.
De ez is elég volt, hogy egy másik világba érkezzek, a parkolóban már hófalak és erős havazás szolgáltatták a díszletet…..na meg rengeteg készülődő sporttárs. A kabinos lift előtt is kígyózó sorok, a friss hó másoknak is meghozta a kedvét, pedig előző nap még nem volt vészes a helyzet, a webkamerákon sem látszott, hogy az 1 fő/kabinos korlátozás megakasztaná a déli oldalt, mely alól csak a közös háztartásban élők a kivételek. Végül nem volt vészes a várakozás, a felvonó másik oldaláról pár perc alatt a kabinban voltam és gyönyörködtem a mélyen behavazott tájban, egészen addig amíg el nem tűntünk a felhőkben úgy Chopokosan :)

Azért egy teszt erejéig visszacsúsztam délen a középállomásig, de a rossz látási körülmények és kiszámíthatatlan szezon eleji hóviszonyok miatt a pályától csak minimálisan távolodtam el, ahol a törpefenyvesek sok helyen még áthatolhatatlan falként állítottak meg.

Ezután irány észak. Először mentem át, korábban valahogy mindig leragadtam délen.
Most viszont eljött észak ideje, főleg mivel az ülős liftek bár símaszkban, de létszám korlátozásoktól mentesen használhatóak voltak és én síelni jöttem nem pedig sorban állni. De ezen túl is könnyű döntés volt északnak tartani: a mostani Südstau és reményeim szerint az általa lepakolt szép mennyiségű friss hó az északi erdőkben. Szerencsére ez a vihar nem állt meg a déli-alpoknál, hanem ide is felért, és a december eleji ciklonnal ellentétben már kellő hideg is társult hozzá.
És ez Chopok szépsége, itt mindegy, hogy északról vagy délről jön a hó, ez a hegy mindkettőből tisztességgel kiveszi a részét :)

……a Luková felé tartó ülős liften már egyedül voltam, hideg szél hordta körülöttem a havat, mely szakadatlanul esett tovább. A lift alatt már volt pár nyom, melyek néhol a környező erdőkbe is bevezettek. Ki is néztem magamnak, hogy első körben ezt a részt csúszom majd meg.
A liftből kiszállva a pályák közti területen már rajzoltam is az íveket a finom porhóba, majd hirtelen el is akadtam a törpefenyvesek labirintusában, ide még bizony kell a hó, hogy könnyen csúszható legyen, pedig a síbotom markolatig minden gond nélkül szúrtam le, ami vagy 80-90cm havat jelentett. Ahogy csúsztam tovább, a törpefenyvest egyre inkább ligetes fenyves váltotta, majd beértem a teljesen zárt koronájú fenyőerdőbe, ahol szintén elegendő volt már a hó, széles mosollyal kerülgettem a fákat csak néha kereszteztem 1-1 nyomot….teljes nirvána nincs is mit ragozni
A szintrajzot végigfutva, láttam még bőven van további lehetőség ennek a liftnek a környékén, így késő délutánig leginkább ezt a részt jártam. A fenti törpefenyves minden körben kihívást jelentett, de utána kompromisszum mentes volt a lecsúszás a nagy fás és irtásos részeken.
A hó kb 1300 méteres szintig nagyon jó laza szerkezetű és könnyen csúszható volt, de azalatt gyorsan ment át nehéz vizes hóba, így 1-1 próba után már nem is csúsztam le Zahradkyba és Biela Putba.
Lassan vissza kellet indulnom délnek, ahol továbbra is rossz látási viszonyok fogadtak, viszont érezhetően hidegebb is volt, mint északon. Az utolsó pár száz méter lecsúszás a 31a pályán, igazi küzdelem volt megfáradt lábakkal, mivel az összetúrt nedvesebb hó már vissza is fagyott.

Átöltözés aztán irány a pár km-re lefoglalt szállás, már azon töprengtem mihez is kezdjek a temérdek idővel….aztán kopp, a srác mondja teltház van, ő írt is az Airbnb-nek már korábban?! Nézem a maileket, esetleg valamin átsiklottam?! De semmi, a tegnapi visszaigazolás az utolsó üzenet. Akkor ad hoc szállás keresés, persze lett is, de mire odaérek már 7 is elmúlt.

Hajnali 5-kor ébredés, már nem megy a visszaalvás, helyette félálomban tervezgetés, mi is legyen ezen a napon. Végül tutira megyek, irány Chopok másodjára is, egyszerűen túl sok lehetőség maradt még ott az előző nap után és ezekben a covidos időkben továbbra is nagy kérdés vajon lesz-e folytatása a szezonnak…..

Előző naphoz képest kitisztult az idő, jöhetne a déli oldal, de a liftek előtt kígyózó sorok völgy és közép állomáson is. Ok, kezdés akkor még északon, a völgyben hidegpárna fogad, de az erdőben ez cseppet sem zavar, az újabb elindított ülős lift további lehetőségek, még szinte érintetlen útvonalak ígéretével kecsegtet. És igen, csúszás közben csak a sítúrázók nyomaival találkozom, egyedül a laposabb nyomvonal az, ami kissé elvesz az élvezetből, de körről-körre optimálisabban sikerül a szintet beosztani. 1-1 kört beszúrok a tegnapi útvonalon is, meglepve tapasztalom, hogy még abszolúte nincs szétcsúszva, a többség inkább a lift alatti nyomot vallatja tovább.

De nézzük a webkamerákat, mi a helyzet a déli lifteknél?.... és nem hiszek a szememnek délen szikrázó napsütés minimális sorok. Következő lecsúszás már a kabinoshoz vezetett, a pálya melletti erdőben még mindig nagyon jó a hó, de nem gyengülök el, most már délnek kell jönnie.

Sejtelmes napsütés fogad, bár északról folyamatosan hullámzik át a gerincen a felhőtenger, de ez akkor is egy más világ. Megcélzom a középső Deres felé eső freeride részt. A hó még ide kevés, de akkor is hívogató. Lassan haladva keresem az ideális nyomvonalat, még bőven van kerülgetni való rész……de ez most egyáltalán nem zavar, kissé megfáradt a test a 1,5 napnyi erdőzéstől, jól esik ebben a derengő napsütésben csak úgy óvatosan siklani, nézelődni, fotózni. A felső részen 3-4 menet még bele fért az időmbe, majd szépen vissza csúszok a kocsihoz.

A két napon fellelkesülök, már a következő Tátrát érintő havazásra gondolok, de ahogy ez mostanság lenni szokott az álmok gyorsan szertefoszlanak….mire hazaérek már az a hír fogad, hogy január 1-től bezárnak minden sípályát és hotelt Szlovákiában, a téli varázs máshol kell folytatódjon…..

Sziasztok!

Tamás múlt heti beszámolójából kiindulva nem vártuk meg a szombati napot, hanem a heti nagyobb havazásokat követő első napon január 6.-án pénteken látogattuk meg a terepet. Bár az előrejelzés a napra az erős szél miatt nem volt bíztató, de így utólag azt mondom megérte kockáztatni.
Reggel a völgyállomáson -12 fok várt minket enyhe széllel, és már ott bíztató mennyiségű friss hóval,
mely szemlátomást sokakat kicsábított, mert hamar telt a parkoló.
A 4üléses lifttel a középállomás felé haladva azonban olyannyira felerősödött a szél hogy
mire felértünk teljesen lezsibbadt a szánk a hidegtől, így hamar előkerültek a maszkok.
Szerencsénkre azonban a hegy takarásában a pálya jelentős részén csak enyhe szél volt.
Csúsztunk pár bemelegítő kört a csákányos lift melletti pályán majd a szűzhavas részen,
mely hamar mosolyt csalt arcunkra, mert igazi friss porhó fogadott már itt minket.
Ezután irány a csúcs ahol persze nagyon erős szél és -18 fok várt, igazi „deltás” feelinggel,
így sokáig nem időztünk hamar nekiindultunk lefelé a szinte érintetlen szűzhavas lejtőkön, igazi mélyhavas élményt bezsebelve. Mind a törpefenyves rész, majd a pályától jobbra lévő nagyfás ligetes részen hatalmas mennyiségű porhavat rakott le a szél, hogy nem tudtunk betelni vele. Újra és újra ezt a részt akartuk csúszni a csákányos lift aljáig, a völgyig csupán egyszer csúsztunk le kíváncsiságból.
A pályakezelők által írt 140cm-es hóréteget kicsit szkeptikusan fogadtam elsőre, de az tény hogy sok részen közel derékig érő porhóval találkozunk.
Délutánra persze a fenti részt szépen összetúrták, de mivel egész nap kitartott a -14 -18 fok közötti
hideg, és mellette felhős, csupán néha derengős idő, a hó annyira laza maradt, hogy egyáltalán nem voltak zavarók a buckák. A lifteknél várakozási idő nem volt már délelőtt se, de délutánra szinte kiürült a pálya, elégedetten csúsztunk le a nap végé a hegyről.
Aki mélyhavas élményre vágyik, annak bátran ajánlom mostanság a helyet, mivel az előrejelzések szerint újabb 20-30cm havat kapnak vasárnap, így a hétfő megint egy nagyon ígéretes napnak néz ki, extraként barátságosabb idővel.