Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

cannibale kiemelt beszámolói
cannibale
10 élménybeszámolót írt
10
14 éve tag
Ausztria
Skigastein
2015.01.15.
Jan.7-12
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy komoly plusz költségek(szállás) nélkül járhattam ismét egyik kedvenc kis terepünkön. Úgy éreztem eddig ez egy méltatlanul hanyagolt síterep de idén először valahogy olyan másnak tűnt. A hóhelyzet nagyban építi vagy rombolja az élményt de ez most valóban más volt. Az itt uralkodó légkör valahogy kezd nagyon nyugdíjas lenni a szó rossz értelmében. Kedvenc Kirchenwirt Hotelünk is idő közben Szlovákiai kézbe került Kirchenwirt Arosa Hotel néven fut. Ide szokásunkhoz híven benéztünk de élettelen volt az egész pedig az amcsi sícsapat buszait véltük felfedezni és pár német sportcsapat buszát. Úgy saccoltuk kivették a szezonra a hotelt melynek bár és étterem része is teljesen üres volt pedig igazán elegánsan felújították. A rengeteg autóból amihez hozzászoktunk idén nem sok volt, persze tudom, a hóhelyzet és a meleg nem tesz jót a sí üdülő centrumoknak.
Szerdán érkezéskor irány a spar. A sör egy árban van az itthonival hatos Stigel Weisse búza 5.40 azért a pékáru nem olcsó 0,40 zsemle/db de vitt anyagból dolgoztunk így elment.
Mikor viziteltünk láttuk mennek az ágyuk még a völgybe vezető pályán is ami ugye a piros kabinos legalja így nem izgultunk lesz itt hó. Így vissza gondolva valóban szerencsénk volt mert a csütörtöki csúszás remekül sikerült bár hozzá teszem kétezer méter felett is akadt kavics bőven.Sorban állás nulla, így lehetett pörögni szépen. Du. -ra a pályák kicsit felengedtek a felmelegedésnek köszönhetően de egész jól bírták "még".Valahogy ezeket a pályákat nem tudom megunni igazán kellemes vonalvezetésűek. A legjobb szerintem csutkára lecsúszni aztán pihi a pirosban. Meglátogattunk pár hüttét is, az árak nem változtak, nem lett olcsóbb semmi. Ami kiborít mindig, hogy itt valahogy okádják az emberek a füstöt tekintet nélkül bárhol, a kajálda részen is. Nem dohányzó lévén ezt gyűlölöm legjobban az igazán hangulatos és szép osztrák hüttékben és a sajátos zenei világuk amit még nem tudok magamévá tenni. :D
Ennyi morgolódás jutott az első napra ezt leszámítva tényleg remek napot zártunk. Vacsora környékén nagy bánatunkra elkezdett lent szakadni az eső de azt gondoltuk ez fent biztos hó. Nos a fent olyan 1800m lehetett mert alatta rommá ázott minden.
A következő két napot Angertalban töltöttük, majd oda írok ...
Vasárnap kényelmes felébredés, reggeli, bepakolás és idén először nem vérzett a szívem induláskor, persze hétfőn melóba már inkább újra ott lettem volna ;)
cannibale
10 élménybeszámolót írt
10
14 éve tag
Ausztria
Obertauern
2014.12.26.
Dec.20-22
Jó ideje vártuk már a megfelelő alkalmat és időjárást egy kis "szezon eleji" csúszáshoz. Sok hóbaráthoz hasonlóan egyfolytában az időjárást és hóviszonyokat kémleltük de csak úgy mint tavaly, idén sem akar rendes tél lenni. :( Murauba készültünk de végül is Obertauernre esett a választás. Három napot terveztünk kint eltölteni majd irány haza. Ketten megvoltunk és mit ad Isten megint itt találtuk meg a harmadik megfelelő embert Dávidot. :)
Pénteken 18 óra magasságában indultunk, elég jól sikerült kikeveredni a pénteki városi forgatagból. Hárman, autóval, tetőcsomagtartó nélkül sima volt az út 5óra 40 perc. Oberweisburgban volt a szállásunk. A sítereptől 23km-re egy SkiVitalos apartman volt a rezidenciánk, előleget nem kellett utalni 242 euro volt 3 főnek 3 éjszaka adóval végtakarítással együtt. Lényegében lehetett volna olcsóbb is de elrontották az ajánlatot amit küldtek így olcsóbb és biztosabb volt a booking.on foglalni. Azoknak jelezném akik el vannak pattanva az Osztrák szállásoktól, hogy finoman szólva sem volt kifogástalan a hely. Ránézésre hibátlan meg elegáns de jobban szemügyre véve azért lenne min javítani. Fagyasztó ajtó letörve, mosogató gép nem volt( három pasinál szempont), fűtés langyos(picit állítottunk a fali termosztáton :) ), meleg víz hullámokban, szinte lehetetlen volt beállítani tartós hőfokra, WIFI na erről nem akarok beszélni mert volt akinek dolgozni kellett volna egy keveset. Inkább ne írták volna, hogy jár mert **** volt. Sítárolóban a bakancs épphogy megszáradt a külső héj nyelv részén nem is mindig. Hálószobában olvasólámpa nem volt. Volt helyette egy kb 10000W-os dupla csöves neon ami szerintem az alattunk lakónak is fényt adott miközben átvilágította a takaró alá rejtőzött testemet..Dupla erkély de csak az egyikre tudtunk kijutni mert a hálószobai külső redőny leszakadva. Nagyjából ennyi a negatívum meg az öt db. fogas 3 embernek. Pozitívum a tisztaság és felszereltség a konyhában (mosogatógép nélkül) és az, hogy 23:40 kor úgy mosolygott a recepciós hölgy mintha de. 9:00 lenne. Jelentem nem fanyalogni akarok csak ez a realitás és jómagam Francia szálláshoz vagyok szokva ami ezt azért jó pár esetben űbereli kivéve a méretet mert 3an voltunk 65 nm-en. Nyilván tisztában vagyunk azzal, hogy lett volna jobb szállás csak annyit nem akartunk invesztálni 3 napba így ezt a közepesen megfelelt kategóriába sorolnám vagy egy leheletnyivel jobb.
A síterepig az út autóval 30 perc... lett volna ha nem szaladunk bele mindjárt egy reggeli balesetbe, mentéssel. Így 60 perc lett és kezdtem úgy érezni ez több mint amit el tudok viselni :D A meglepő, hogy egy Magyar autót sem találtunk a 200m-es sorban.
Odaértünk, a központi P3 és P4 es parkoló fullon de bepróbáltuk és hihetetlen de pont találtunk egy helyet 50m-re a Zehnerkarbhantól. Kiszállás és Dávid már robogott is a kasszához. 3 napos bérlet 121 euro. Végre..elviselhető mennyiségű ember. Szombat lévén meg is lepődtem és ragyogó napsütés aminek örültünk de tudtam, hogy meg lesz a böjtje a + 5C-nak... kb. du. 14-re a pályák rottyon voltak de azért élveztük hiszen mégis jó volt a hely a körülmények tükrében és már nagyon vártuk ezt a pillanatot. Elsőre nekem elég átláthatatlannak tűnt a rendszer de harmad napra képben voltunk. Remek teljesítményű felvonók de a kapukhoz csatolás nélkül oda csúszni sok helyen nehézkes az emberállatok miatt, meg van pár hely ahol a kaputól a szőnyegig még vagy 30m van. Jómagam nem szívesen csatolok le de itt néha muszáj aztán beszállás előtt gyorsan vissza :/ A kabinos felvonóknál nem értem, hogy miért nem alkalmazzák a külső tároló rekeszes megoldást mikor már bevált. A pályákat nem elemezném, nekem rövidnek tűnnek egy két kivétellel. A kaját magyarosan oldottuk meg beültünk egy hüttébe és három sör (3,70) társaságában elmajszoltuk a hazait. Ciki vagy nem nem akartunk 16 euroért sült krumplit enni virslivel. Szerencsére Vasárnapra esett egy kevés hó 5-10 cm ami azért nem esett rosszul sem a lelkünknek sem a terepnek. A szél miatt lezárták a Zehnerkart mehettünk a kék kabinoshoz..A rossz látási viszonyok ellenére én jobban élveztem a pályákat mert picivel hidegebb volt és nem sütötte szét a pályákat és műhavat a nap. Sokan estek keltek rajta de megdöbbenésemre többen voltak mint Szombaton. A helyett, hogy szépen ajándékot vásároltak volna itt tolongtak. Fél egy fele már tömegek voltak a felvonóknál ezért lementünk kajálni a kocsihoz. Délutánra egész módszeresen körbe tudtuk csúszni a pályákat és megint kisütött a nap, pörögtünk még párat és kellemesen elfáradtunk. Hétfőn reggel bepakoltunk, fizettünk és elbúcsúztunk, majdnem nyitásra érkeztünk elég jók voltak a körülmények így nyomtuk ezerrel. Remek nap volt természetesen egy jó kis sörital is lecsúszott.Zárásig nyomtuk és a kocsihoz csúsztunk már szürkületben. Jó hely ez de elbírt volna még egy méter havat. Sajnos ilyen ínséges időben még 2200m-en a tetőn is kavicsos volt és ennek a lapom látta kárát de ez van, ennek is örültünk, a lapot meg majd rendbe hozzák.
cannibale
10 élménybeszámolót írt
10
14 éve tag
Franciaország
Alpe d'Huez
2013.03.28.
Sziasztok!

Március 16-24 között sikerült teljesen váratlanul-véletlenül kijutnom eme csodálatos síterepre köszönhetően a fórumos útitárs keresőnek.Gyakorlatilag Les 2 Alpes után már nem volt tervbe semmi de egyszer nekem is lehet szerencsém.. és volt is mert forumos kis csapatunk remekül teljesített minden téren! Itt köszönném meg mindjárt az elején Tézének-Zitusnak-Zolinak-Sziszónak,hogy eltölthettem velük egy remek hetet.Köszönöm nektek! :)
Az indulás kicsit izgalmasra sikeredett a Márc.15.-i hóesés miatt ill. a katasztrófa védelem és autópálya kezelő jóvoltából nomeg a márciusi hónak köszönhetően.Káosz az utakon, teljes információ hiány, zűrzavar had ne ragozzam.Gondolom akik megjárták azok sosem feledik.Megköszönném még a gyors tájékoztatást az itt jelen levő admin3 nak is aki próbált nékem az indulás elötti órákan segíteni.
Thx!

Tehát Alpe D'Huez: Maga az út végül teljesen simán zajlott 22:30 as indulásssal Törökbálintról az M7-en gond nélkül elhagytuk az országot a szokásos útvonalon Szlovénia-Olaszo.-Franciao. Jó pár pihenővel és egy Brianconi nagybevásárlással 16:15 környékén meg is érkeztünk szállás helyünkre OZ En Oisans-ba.Kicsit meg voltam ijedve mert útközben nemigen láttunk friss havat csak valami szürkés maradványfoltokat de amint oda értünk ez a rémkép szertefoszlott.Amit az Úr "elvett" tőlem Les2Alpeson azt itt visszakaptam kamatostul és az az út is bőven a jó kategóriába volt! Hét fős apartmanban laktunk öten.Részemről ekkora méretű Francia szálláson még nem laktam.Két normál méretű hálószoba, nagy nappali, két fürdő-zuhanyzó, nagy-szekrények kellő mennyiségű akasztóval,tisztítószerekkel mosogatógéppel,mikróval,TV és Szisziék jóvoltából komplett hangtechnika.. :) számomra is hihetetlen de kényelmes ágyak,tisztaság WC papír...stb.Első emelt lévén remekül meg lehetett oldani a ki és bepakolást ami azért volt fontos mert én még életembe nem láttam ennyi kaját,piát,csokit,ropogtatni valót,konzervet,zacskóslevest stb.Szerintem kb. 10-12főt tudtunk volna két hétig ellátni ergo nem szenvedtünk hiányt semmiben,erősen túl kalibráltuk a fogyasztást de soha nagyaobb bajunk ne legyen.Csak annyit mondok három üveg nutella fogyott a 700g-os ból :D viszont jól jött a palacsintákhoz!
A szálláshoz járt még mint mindig külön sítároló de mi az erkélyben hittünk elvégre reggel csak ki kellett dobálni a léceket,boardokat a friss hóba. Parkoló,boltok,pékség,trafic,Sherpa,cukrászda,Pub,két kabinosfelvonó/Alpette és Poutran I./ minden 100 méteren belül! Igen, szerintem is hihetetlenül hangzik de mégis igaz.Egy-egy hangosabb órát leszámítva esténkét nyugis volt minden, szóval nem az-az egyetemista bulihely szerencsére, bár aki akar az bulizhat is éppen, én nagyon élveztem az esti DVD-pattogatott kukorica partikat és az igen jó hangultban telt közös vacsorákat is melyeket némi italozás sör-pálinka-jager kombó előzött meg! ;)
Vasárnap reggel napsütésre ébredtünk, a pályák nem voltak rossz állapotban de azért délután fohászkodtam egyett az égiekhez, hogy legalább egy húsz centi essen mely felfrissítené a pályákat és a fényképeken is jól mutatna...Kicsit erősre sikeredhetet az ima mert délután elkezdett szakadni és Hétfő estig abba se hagyta, kb. 60cm esett a völgyben,a tetejét 2800-tól felfele pedig teljesen lezárták ami annyira nem izgatott mert mindenhol elképesztő mennyiségű hó és gyönyörű panoráma volt. Szerencsére kellően széles a terep így a nem kevés ember eloszlik a pályákon kivéve az Alpe d'Huezi rész felett mert ott azért láttam csordákat.Ezt a részt gyakorlatilag max.du kettőre teljesen szétsielik a tanulók,próbálkozók.
Kedden ragyogó napsütés egész nap csúszás zárásig. Ezen a terepen is azt veszem észre,hogy az emberek gyakorlatilag nulla tudással felvértezve próbálkoznak a tudás szintjüktől fényévekre levő pályákkal kortól nemtől függetlenül.Én ennek tudom be,hogy kora délutánra gyakorlatilag offolják a pályákat és ezt nem lehet kivédeni. :( Ez van,tömegsport és talán a Francia olcsó terepek sajátossága.Szerdán sajnos délbe le kellett jönni mert az orromig se láttam és délután elkezdett esni a hó újabb 30cm.Nem baj legalább rápihentünk a hátralevő két napra és érdemes volt mert az égiek ismét meghalgattak.Csütörtök-Péntek remek napsütéses idő.Napközbe már olvadós de legalább kellemesen lebarnultunk,van aki kicsit jobban mint tervezte... :D Én szóltam,hogy süt a nap!
Nem elemezném ki egyenként a pályákat részletesen mert ez szubjektív dolog és nem akarok megint sokat írni...Az egyik kedvencem azért La Fare nevű fekete pálya volt Vujany és OZ között.Egy hátránya,hogy az aljából induló állós hármas kabinos maga az örökké valóság,sírtam mire kiszálhattam belőle,de tényleg. Ez a szekció volt a legkevésbé használva így OZ.és Vujany között még késő délután is találni ratrak nyomot, mi ezt a részt preferáltuk.A sarenne nevű fekete pálya "végig" azért erős túlzás és van még pár ilyen színhiba a terepen de az tény,hogy itt a zöldek még boardal is becsúszhatók.
Nekem maga a rendszer kicsivel jobban tetszik mint Les2Alpes mivel nincsenek olyan kinlódós "zöld" szakaszok 1-1 helyen kell max. lecsatolni és ami hátrány,hogy itt gyakran le van zárva a 2800 feletti szakasz.Mi három napot kaptunk a fenti részből azt azért meghúztuk.A kettőből tudnék egy hibátlan helyet csinálni pl.Les2Huez :D A felvonó rendszer talán itt a legkorszerűbb Fro. viszonylatban de eszébe se jusson senkinek párhuzamot vonni egy komolyabb osztrák tereppel.Nekünk szerencsénk volt az időjárás miatt de egy két "panorámaliften" belémfagyna a csoki ha zord idő esetén.
A hütték két kivétellel elképesztően nyomorult helyeken vannak és irreálisan drágák mint az minden Francia terepen szokás.Itt egy két helyen éreztem,hogy sokkal többen lennének a hüttékben ha kicsit olcsóbb lenne.Van olyan hely azonban ahol a kávé mellé egy literes vizet adnak grátisz!Mondjuk ezen a helyen ki is van írva, hogy ne itt edd meg a hazai szendvicskédet "No Picnic" táblával! Ez a hely volt szerintünk a legjobb.Finom volt a hamburgerük és a sültkrumpli is tisztességes adag. Fanatikus vendéglátósunk jóvoltából azonban sok eurós pezsgőt is szürcsöltünk egy csodálatos panorámával megspékelt gyönyörű pénteki napsütésben.Mert mint tudjuk Franciaországban-Franciapezsgőt Hegyen inni , jóóó :)Ezzel a momentummal búcsúztattuk a hetet és úgy érzem méltó befejezése volt eme élményáradatnak amit itt kaptunk! Köszönöm,hogy megismerhettelek titeket jó volt veletek.
A következő szezonba találkozunk!

Pacsi!
DSC-1542.JPG
DSC-1332.JPG
DSC-1360.JPG
DSC-1244.JPG
DSC-1283.JPG
The Team!
DSC-1457.JPG
DSC-1338.JPG
DSC-1329.JPG
DSC-1390.JPG
DSC-1438.JPG
DSC-1492.JPG
DSC-1231.JPG
DSC-1232.JPG
DSC-1371.JPG
Lö Bagette-Lö Tej
DSC-1330.JPG
cannibale
10 élménybeszámolót írt
10
14 éve tag
Franciaország
Les 2 Alpes
2013.02.14.
Február 2-9.
Les 2 Alpes avagy a mennyország és a városi forgatag egyvelege.
Hosszú lesz!

*Utazási iroda:SkiLines.Nem tudtam olyat kérni amit nem intéztek el és korrektül meg lehetett velük beszélni mindent.Készségesek és segítőkészek voltak.Ötös.
*Utaskísérő:Nos ez egy nagyon találó név, ő az aki van is meg nincs is, foglalkozik veled meg nem is,küld smst de ha te küldesz nem válaszol,utazik veled de nem tud franciául így gyakorlatilag teljesen mindegy van-e vagy nincs ha legalább angolul beszélsz.Azon kívül,hogy a buszon szétosztotta az előre megváltott biztosítási EUB-os kék kis kártyát ami úgy nézett ki mintha egy ötéves töltötte volna ki,beszedte apartmanonként a kauciót illetve az üdülő helyi díjat azonkívül nem csinált semmit.Egyébként kedves volt és mosolygott sokat. Elősszőr járt a terepen és mint kiderült csak beugrós volt. Az Alpe de Huez-i út is csak szerinte volt teljesíthetetlen így ez az ajándék az irodától füstbe ment terv volt...Haza úton Brianconban találkozunk másik magyar csoporttal akik Alpe de Huez-ből jöttek át,érdekes onnan tejesíthető volt az út!Kínos..ezért egyes mivel megfosztott egy plusz élménytől.
*Oda út:Találkozó 20:15 Teve utcai rendőr székház előtti parkoló egyszeri 200ft-os parkolási díj,hogy a buszodhoz közel parkolhass.Szokásos csomag mennyiség: boardbag,utazótáska,hátizsák a buszra/fő.21:00-ás indulás helyett harminc perc csúszással sikerült abszolválni a kezdést.Les 2 Alpes-ra ahol ugye 1650-en és 1800-on vannak a szállások így értelem szerűen elősszőr az 1800-asok holmiját pakolják.Kicsit állatkertes az indulás, ezer ember ToyToy WC ezért egy lapos üveg sokat segíthet ;) tehát 21:30 és már indulunk is.Ne örüljünk ha nincs tele a busz ez nem azt jelenti,hogy több helyed lesz, csak később szálnak fel. ;)
Apropó le és fel szállás, ilyennel még nem találkoztam de egy komoly széktámladöntési vita miatt egy forma leszállt Olaszba kajakra csomagostul. :D Sofőrjeink örültek mikor ki kellet rámolni a fél buszt,majd Briancon előtt kb.10-km el még bejött egy defekt.Kicsit berottyantottam mert elég közel kaptuk telibe a sziklát,max. egy percig sziszegett csak a kerék de eljutottunk a "hírhedt" bevásárló centrumig.Gumi javítás miatt az egy órás pihi két órás lett amit nem is bántam mert itt "Brinanconban" mindig annyian vannak,hogy fejlövés az egész.Aki járt már itt az tudja,hogy a legjobb párosával vásárolni,már ha muszáj, egyik sorban áll a másik vásárol, aztán csere.Ezt komolyan jó tanácsnak szánom mert előttünk két srácnak nem volt szerencséje.Kihallatszott a telefonból ahogy üvöltöttek velük ,hogy negyven ember rájuk vár a buszon és azonnal induljanak...két teli kosarat hagytak a kasszánál mikor már csak ketten álltak előttük és 35 perc sorban állás után így távozni nem túl felemelő...
A közel húsz órás busz út azért egy kicsit sok volt,érkezés 1650-re Kb. 17:00-ra kicuccolás az itt lakóknak,eligazítás,kulcsfelvétel és szálláskeresgélés vagy kóvájgás.. majd 1800-on ugyan ez.A recepción beszélnek angolul de minden adatlapon amin az átadás átvétel van csak francia szöveg olvasható, ez később fontos lehet..
*Szállás:A "lakosztályunk" a Meije-ben volt M7-C3 kóddal amihez kaptunk egy papír alapú térképet,szerencsére gyorsan megtaláltuk, első blikkre kicsit ijesztő amikor keresgélned kell abban a büdös alagútban felpakolva csomagokkal de hamar megnyugszol mert hulla vagy az úttól és rajtad kívül még egy csomóan ezt teszik..
18:30-kor tehát ott állok az ajtóban boldogan mert megtaláltam,hátizsák bedob majd séta vissza a cuccainkhoz és három lakótársamhoz akiket közben kirámoltak a buszból.Újabb kanyar ekkor már az összes cuccal.Betuszkoljuk magunkat szó szerint a 4es stúdióba aztán csak állunk és nézünk.Első mondatom: Azonnal igyunk valamit,majd a második is ez,és a harmadik is.Gyerekek, Isten látja lelkemet mert mindenre felkészültem de erre nem lehet!Vagy csak olyan képes rá aki már járt ezen a szent helyen.Egy kőbányai munkás szállás szerintem tisztább és nagyobb mint ez de mire kibeszélnénk magunkból az érzéseinket szerencsére megvág a három feles pálinka mindenkit.Elkezdünk röhögni kínunkban, de ennyi.Kipakolunk és máris otthonos a mi kis lakó barlangunk. Boardok, lécek, botok erkélyre meg a hozott kaja-pia is mert a hűtőben igazi Francia sajtot érlelhettek pár napig ezért ezt egy pár órára nyitva hagytuk de végül okés lett ez is.Nagy találmány az elhúzható plusz fa ajtó az erkéjen.Megpróbáltuk hivatalosan is átvenni az apartmant papíron de erre hiányos nyelvezetünk miatt nem volt lehetőségünk.Sms-ben jeleztük a problémákat a csoportkísérőnknek és simán teleírtuk magyarul az egész oldalt minden szívbaj nélkül bár a darabszámok nem voltak lényegesek semmiből de a szétszakadt ágyat,eltört kilincset, falról leesett csempét, szétesett széket,feltört járólapot,leszakadt függönyt azért meg említettük.Na nem azért mintha zavart volna de ne rajtunk kérjék már számon.Szóval kicsit át domestoszoztunk mindent meg elmosogattunk újra de ezek a dolgok már jó hangulatban teltek.A szállás fekvését mindenképpen jónak mondanám kilátás kellemes,alulról kb. az alagút közepén van és egy emelettel lejjebb mint a Village 1800-as felvonó alsó állomása.Ezen a szinten a szánkba volt egy kis bolt ahova a bagettért,sajtért jártunk de olyan 150 méterre van egy Sherpa is.Odáig kajáért ritkán mentünk el.Éttermek és bárok is vannak 1800-on csak körbe kell kicsit nézni, persze az igazi lüktetés az valóban 1650-en van ami szerintem sétával a leggyorsabban megközelíthető.Tizenöt perc kényelmes séta a hóban és lent vagy a városban.Jómagam sokkal távolibbnak képzeltem de kellemes csalódás volt,buszra várni tök felesleges.
*Pályák-felvonók megközelítése:Az alagútban/parkolóház/ az 1800-as recepció/kulcsfelvétel helyszíne/ felé sétálva jobb kéz fele máris a pályán találjuk magunkat.Innen keresztbe lehet a leggyorsabban átcsúszni a Jandri-1 felé.Nem kell semmire fel ülni se tárcsásra se csákányosra csak csúszni keresztbe a pályákon ez a Demoiselles zöld pálya alsó része.Másképp még elindulhatunk egy emeletet feljebb majd bal kéz felé egy kis kaptatón a már említett Village 1800 ülős felvonó alsó állomásánál vagyunk.Ennek a felső állomásától nem sok lehetőség van a központi pályarendszerhez kapcsolódni sajnos, csak freeride zónákon át vagy a Fekete Valentin nevű pályán lecsúszni és egy feljebb levő zöld pályán szintén keresztbe csúszni ill. megcsúszni a teljes Demoiselles pályát/van aki ezt élvezte/.Nem mellesleg az emberek 90% -a úgyis a Jandrihoz igyekszik reggel.Első 1-2 nap tuti sorban állás és heringparti a 20 személyes állós felvonón!Nekem ez nem tetszett mert vadidegenek a pofádba lihegnek vagy húsz percen keresztül majd mikor 2600-on átszállsz a Jandri2 re akkor ugyan ez folytatódik még vagy 15 percig de ekkor már 3200 ra jutsz fel!Alacsony tolerancia szinttel rendelkezőknek ez komoly erőpróba. :D Végül is valamit-valamiért ugyebár 1600 méteres szint különbséget és több hegyet kell áthidalni. A Jandri1 mellől indul egy kicsi fehér tojás ami jópofa és ülős de nem túl hatékony viszont legalább kényelmetlen eszköze a feljutásnak.Ceuf Blancs a neve erről át kell szállni az óriás kabinosba Téléphérikue és ennek a végállomásánál még mindig csak 2600-on vagy.Egyszer-egyszer érdemes ezzel is felmenni csak a panoráma miatt de erről is csak a Jandri2 vel tudsz hatékonyan a csúcsra jutni.Próbáljátok ki az összeset.Van hat üléses modern automata meg olyan is ami úgy térdhajlaton vág,hogy ha nem akarsz akkor is beleülsz. ;)
*Hütték:Jó pár van és irreálisan drágák de legalább van wifi.Mi leginkább a 2600-on levő Touraban tanyáztunk.0,5 Stella 8euro,hamburger 5euro,sült krumli 4,50e,Pizza 8e Mars,Snickers csoki 2e Forró csoki 4.50 .Nem szabad átszámolni.... 2400 forintos csapolt sört úgyse ittam még! :D Azért ezt kedveltük mert ez három részre volt osztva és a büfé részhez /Zöld székes/ bárkit oda engednek még ha a hátizsákból iszol,lakomázol akkor se szól senki.A piros székes résznél már rendelni kell mert tíz perc után jön a pincér és ha nem rendelsz mehetsz.A fapados részhez meg csak akkor ülhetsz ha az étteremből rendelsz.Fekszel, napozol és nézed ahogy csúsznak,síelnek az emberek. Mosdó tágas tiszta majd minden helyen.Ami még tetszett ,hogy elzavarták a dohányosokat még a teraszról is bent pedig sehol nem lehet rágyújtani nem úgy mint sógoréknál..Szóval ezt szerettük,nagyon.
*A hét:Négy nap szikrázó napsütés egy nap havazás egy meg olyan ködös féleség de mindig volt a terepnek olyan része ahol jók voltak a látási viszonyok.Nekünk két napba telt mire becsúsztuk a pályákat és térkép nélkül is átláttuk az egészet de az első két napba térképeztünk egy keveset :) Lélegzet elállító panoráma, kiváló minőségű hó,elég komoly méretű pályarendszer,gyönyörű,széles pályák.Véleményem szerint a méret egyben kissé hátrány is a pályák kialakításánál mivel tele van libalegelővel,legalábbis ez volt az érzésem.Nekem ez a rengeteg alibi átkötő pálya nem tetszett annyira de persze tudom,hogy egy ekkora terepnél valahogy meg kell oldani...Nem vagyok egy beszari úgyhogy meg merem ereszteni a lapot de,hogy egy piroson elindulva kb.50-60km/h tempó ne legyen elég az átcsúszáshoz az nem igen fordult még velem elő mint ahogy az sem, hogy egy kék pályán szintén le keljen csatolnom.Igaz a méreg rögtön tova foszlott amikor körbenéztem hol is állok valójában mert ilyen csodát mint itt még nem láttam,valóban káprázatosak a földrajzi adottságok de boardos szemmel nem perfect hely ha valaki szereti pörgetni. Freeride tekintetében azonban zsír de nem veszélytelen.La Grave rész nekünk kimaradt, nem volt rá szükség,vannak itt erdős részek is úgyhogy korántsem kopár a terep. Isten ments,hogy leszóljam de ennyit régen sétáltam boardal a hátamon. Alapvetően én két részre osztanám a pályákat 2600 alatt és 2600 feletti pályák, mi alapvetően a fenti szekciót preferáltuk.Kedveltem a gleccservasutat is ami 3200-ról 3400ra visz.Amikor kiszállsz fent a liftből és ott állsz a fotocellás ajtó előtt a szél süvít és az eléd táruló látvány maga a döbbenet.. de használtuk a Jandri2-től induló dupla csákányost is.Kissé szeles de napsütésben el lehet nézelődni,nekünk ez megadatott.Nem részletezném külön a pályákat a fentiek csodálatosak szélesek a lentiek meg olyanok amilyenek.3400-ról lejönni azért nem semmi érzés,fent az arcomra fagyott a maszk lent a Jandri1 aljába meg vetkőztünk mint ha kötelező lenne :)A fekete Valentin nekem nem jött be csak friss hóval vagy reggelente, estére totál leharcolták.A Demoseillesen a lejutás kulcsa nálunk volt :D a neve Le Pano bar.17:00-ig megy a csapatás rendesen.Ezt nagyon élveztük.Ragyogó napsütés,BARÁTOK,csapatós zene,valóban jéghideg sör néha fagyott habbal a tetején,felejthetetlen panoráma, jó hangulat.Ott éreztem azt,hogy nem kívánhatok egyszerre többet, frenetikus volt.15:30-16:30 között féláron van az ital de csak módjával mert még haza is kell jutni és a sima zöldön rossz időintervallumban hazacsúszni komoly veszélyeket rejt.Első nap az az érzésem támadt,hogy az összes szerencsétlent ide sodorta az élet.Boardosok,sielők,kicsik és nagyok,félkegyelműek mind egy helyen sétálnak, fekszenek.Néni majdnem szájon vágott síbottal az első alkalommal...szóval itt nagyon észnél kell lenni.Ezt a részt rendszerint kiegyenesítettük lefele és bizton állíthatom,kevesebb veszély lesett ránk pályán kívül mint a Demoseillesen hazafele.Itt a FIS 10-et sajnos elfelejtheted, a legelképesztőbb helyeken képesek elesni. 3400-ról csapattam át Jandri5-4 kombináción,persze itt is meg kell ereszteni az átcsúszáshoz és a kanyar után vagy tíz-húsz boardos ült libasorban szépen egymás mellett..Nem szerettem,nagyon nem!Rengetegen itt tanulnak vagy próbálkoznak, persze oktató nélkül és esnek-kelnek,itt az emberek 10-15% nak elég lenne a Visegrádi Nagy villám.Komolyan.De hát ez van ezt kellett kezelni.Ezeket az apróságokat leszámítva egy csodálatos hetet töltöttünk itt,nagycsaládosoknak akik meghitt nyugis csúszkálásra vágynak nem ajánlanám a terepet de mindenki másnak igen.Ezt látni kell,érezni kell, itt gyártják az élményt és kihasználják amit a természet adta lehetőségek nyújtanak.Kevés helyen van nyugalom, lüktet a város sok az erősen illuminált fiatal de jókat nevettünk rajtuk amikor pl. -10 fokban a hóban fetrengtek félmeztelenül.Nagyon keményre tudják magukat piálni :D szóval van élet, aztán ezekkel van tele a pálya másnap nulla mozgáskoordinációval..
Jó kis hely ez csak fel kell venni a ritmusát,nekünk sikerült.Valószínű ide vissza térünk..Jó csúszást mindenkinek.
Pacsi: Krisz

UI:Szóltam,hogy hosszú lesz :D
P2040055.JPG
P2030010.JPG
P2030016.JPG
P2030017.JPG
P2040032.JPG
P2040037.JPG
P2040039.JPG
P2040042.JPG
P2040046.JPG
P2040047.JPG
P2040057.JPG
P2040064.JPG
P2040073.JPG
P2040075.JPG
P2070101.JPG
P2070104.JPG
P2070106.JPG
P2080118.JPG
P2080142.JPG
P2080146.JPG
P2090153.JPG
P2090174.JPG
P2090184.JPG
image-3.jpeg
cannibale
10 élménybeszámolót írt
10
14 éve tag
Ausztria
Skigastein
2013.01.07.
Sziasztok!
Volt szerencsénk némi kihagyás után újra idelátogatni egy kis bemelegítésre az éves Francia út előtt.Négy fős különítményünk két boardos, két síelő szerda este indult útnak Salzburg tartomány eme eldugott kis szegletébe Dorfgasteinbe.Indulás 18:00.érkezés éjfélre. Szállásunk az átalakított és újra designeolt Kirchenwirt hotelben az étkezésünk pedig félpanziós ellátás volt mely minden igényt kielégített.A szállodát a régi magyar tulajdonos eladta, tudomásom szerint egy Szlovák úriembernek így már nagy bánatunkra nem voltak magyar pincérek.Az egész hely pangott, max. 30-40%-on üzemelhetett a hely de legalább nem volt tömeg reggelinél. ;)
SkiAmade 3 napos jegy 130euro!
Csütörtökön nem toporzékoltunk nyitásra a piros-fehér kabinos aljánál inkább kényelmesre vettük és kb. 11-re értünk a csúcsra.Verőfényes napsütés fogadott bár az alsó részen kissé olvadt de közép állomásig elviselhető viszonyok voltak leszámítva a néhol öklömnyi köveket :(! Azért becsületesen nyomtuk egy-két hütte megállóval.Pohár sör 3 euró, korsó 4,Rumos tea 3,50 , sült krumpli 6, Császármorzsa 8,levesek 4-6....Nem érdemes átmatekozni!Élvezni kell minden pillanatot ha már ott vagyunk. Tömeg nem volt de voltak gyerekek rendesen mivel tartott az Osztrák síszünet mégsem volt vészes mivel azért ez a terep már nem a kisebbek közé tartozik.Délutánra kibuckásodott szépen a főbb szakaszokon de lehetett találni azért gyöngyszemeket,zárásig nyomtuk.
Este el kezdett szakadni az eső rendesen ami nem dobta fel a csapatot de tudtunk ez a közepétől felfele hó.Péntek reggel a lenti látvány elszomorító volt nem is kapkodtunk.Fent szakadó hó és frankó tejköd, 2033-ról lefele az első 400m igazi orosz rulett volt de onnantól friss havas lejtőkön zúztuk.Közepétől lejjebb nem mentünk mivel folyamatosan esett.15 óra fele meguntuk és inkább szaunáztunk,pihengettünk, társasoztunk egyet.
Szombaton korán ébredve még mindig esett ami azt eredményezte,hogy az Osztrák családok tömegével hagyták el a települést de előtte még megpróbálták értékesíteni a megmaradt 6 napos bérletüket.Húsz euróért vehettünk volna napijegyet :D
Síelős barátaink még aludtak de mi egy gyors reggeli után neki indultunk szerencsét próbálni.Megérte!Bár a hegytetőn zord idő volt és egy két pályát lezártak a nem túl sűrű ködöt leszámítva igazi snobis körülmények vártak.Hegytetőn kb. 50cm hó esett!Mondanom se kell egész nap zúztuk és fülig ért a szánk,mindössze egy pohár sör volt a jutalom dél környékén.Többször lecsúsztunk egészen az aljáig mert innen a kabinossal kb.15 -20 perc a teteje és kellett a pihenő :D Végül is egy remek napot zártunk és igencsak odatettük magunkat.Elégedetten és hulla fáradtan hagytuk el a pályát záráskor.Nem mondom lehettek volna jobb körülmények is de nekünk ez is megfelelt.
Vasárnap már csak reggeli,összepakolás és Go Home.
Még mindig frankó a hely de az időjárás jelenleg nem kedvez az alacsonyabban fekvő pályáknak!
Ha lesz még lehetőségünk biztosan visszatérünk mert remek,változatos,élvezetes pályák vannak.Minden szinten élvezhető a terep,csak ajánlani tudom!

Pacsi.
P9030001.JPG
P9030005.JPG
P9030009.JPG
P9030014.JPG
P9030045.JPG
P9030049.JPG
P9040055.JPG
P9040058.JPG
P9050063.JPG
P9050065.JPG
P9050079.JPG
P9050080.JPG
P9050073.JPG
cannibale
10 élménybeszámolót írt
10
14 éve tag
Ausztria
Annaberg
2012.12.31.
Helyzet jelentés kicsit megkésve.
A Decemberi jó idő mindenhol megtette a magáét a kétezer méter alatti helyeken.Itt is.Maroknyi fórumos csapatunk hulla fáradtan de töretlen lelkesedéssel indult útnak a két ünnep közötti Szombati napon.Már egy ideje terveztük az utat de a gyatra hóhelyzet miatt nehéz volt alkalmas terepet találni ami időpontra,távolságra is mindenkinek megfelelt.
A választás végül Annaberg-re eset,t mivel itt esett egy kevés friss hó.
Indulás 04:30 Budaörs, az út semmi extra, majdnem végig pálya, az utolsó 50-km ami kissé fárasztó a sebességhatárok váltakozása miatt.
Érkezés 08:20-ra nagy központi parkolóba 10-15 perc öltözés és irány a pénztár ami nem az első faház amire ki van írva Ski School :) hanem lejjebb az alulépcsős nagy épület.Napijegy 30+2 juró- nulla sorban állás és már csatolhattunk is.A pénztáraktól kb.200 m csúszás után meg is érkeztünk a központi négy üléseshez ami a csúcsra vitt.Gyönyörű napsütéses idő, a fákon 5-10cm friss hótakaró és hideg.Számomra örök mámor nézni a havas csúcsokat és a csendet hallgatni.
Megérkeztünk:Marcsi,Szilvi,Zoli,Tomi sí lécekkel, jómagam pedig boardal egy lightos kékkel kezdtünk majd fokozatosan nyomtuk a pirosakat és a feketéket.Pörögtünk mert éreztük lesz itt még tömeg.Sokat nem kellett rá várni mert dél magasságában már igencsak tíz perces sorok voltak.Úgy döntöttünk itt az ideje kicsit hüttézni. A napfényes időben egy jó búza sört meginni!Az élmény megfizethetetlen...A pihenő után a pályák állapota a napsütés hatására igencsak megrottyant de azért mi még élveztük(volna) pár helyen a pálya csúnyán kikavicsosodott de sógorék ezt megoldották egy táblával ahelyett ,hogy rádobtak volna húsz lapát havat.Nem nagyon értettem ennek a miértjét. (Ez van, jómagam roppant mérges voltam amikor itthon átvizslattam a sérüléseket).
A terepet gyakorlatilag két részre lehet osztani.Napfényes négy ülésesek és egy kicsit elmaradottabb tárcsás ill,csákányos rész az erdő sűrűlyében.Véleményem szerint Annaberg egy-két napos bohóckodásra tökéletesen alkalmas is lehetne ha nem lenne a fele lezárva számomra teljesen érthetetlen okból.Pályán kívül nem voltunk pedig lehet azt kellett volna erőltetni.
Mindent egybevéve azért nem rossz hely de egyszer pont elég.
cannibale
10 élménybeszámolót írt
10
14 éve tag
Franciaország
Puy St. Vincent
2012.03.28.
Üdv minden hóbarátnak!

Puy az ezerarcú.


Kis háttértörténet: 10 fős baráti társasággal terveztük az utazást privát kisbusszal.Ahogy az a nagy könyvbe megvan írva február közepére ketten maradtunk párommal.Itt a fórumon kutattam út és társaság után és természetesen meg is találtuk a megfelelőt.Innen üdvözölném őket a rengeteg név felsorolása nélkül.Nagyon jól éreztük magunkat veletek és sok jó fej sportbarátra találtunk.

Nem gondolnám,hogy bármi újat tudok mondani azoknak akik lelkes olvasói a fórumnak inkább amolyan szubjektív kis beszámolónak szánom.Lehet kicsit hosszú leszek de ez tőlem az idei szezonra az utolsó! :)
Buszos utazás: Nekünk 18 óra alatt sikerült kijutni, három óránként megálltunk(20-30 perc) plusz egy Brianconi nagy bevásárlás kb.1 óra.
Vásárlás:Itt jegyezném meg,hogy Briancon mások szerint olcsó.Nos szerintem nagyon nem!Persze ez nézőpont kérdése de gyanítom akik átlag Magyarok mint én is azoknak igenis számít az ár, hiszen ha szórhatnám valószínűleg nem busszal vergődnénk ki jó páran.Mi tudtuk ezt ezért rákészültünk.Ha teheted és szánsz rá időt készíts egy szolid listát és vedd meg itthon amire szükséged lehet, nem fogod megbánni!Gyakorlatilag a Francia termékek 85-90% ban megegyeznek az itthonival (különbség a varázslatos csomagolás és,hogy franciául van rajta minden) persze kint ezt háromszor-négyszer drágábban fogod megkapni!Azt a pár terméket ami meg valódi különlegesség azt úgysem fogod megtalálni ha először jársz itt.Talán a Cointreau(igazi alkoholos finomság) az amit érdemes megvenni 20euro ha szerencséd van amúgy 25!Egyedül a pékárúval nem érdemes vacakolni mert a kinti bagett tényleg nagyon friss és finom.Ezt viszont ne itt vedd meg előre 70centért(ritkán friss) hanem a hegyen ahol laksz 90 ért mert ott tutira max. pár órás sütés! Az 1600 on levő Sherpa bolt gyakorlatilag maximum hajnalban van feltöltve de ilyenkor mi nem voltunk hajlandóak felkelni lévén hogy igyekeztünk minél többet csúszni és pihenni.Teljesen ki van fosztva szinte folyamatosan du.ra.Egy heti kaját amúgy meg simán ki lehet találni előre és két főre minden cuccal a "Sielős mit vigyünk magunkkal síútra" mellett simán elfért két nagyobb sporttáskában, két kisebb hátizsákban melyeket a buszra vittünk útravalónak és két board bagben!!Kicsit túl is pakoltuk a konzervet de így semmiben nem szenvedtünk hiányt.Tényleg figyeljetek,sok ezer forintot lehet vele megspórolni és másra költeni.
Szállás átvétel:Délre kint voltunk egy másik Cseh busszal egyetemben.Nekik szerencséjük volt mert kb. 20 perc után már kapták is a kulcsokat. Mi 16 óra körül foglalhattuk el a szállást mivel egy Naturelles forma akinek várnia kellett volna a csoportunkat,nos ő nem kapkodta el a szitut!De remek napsütéses időben körbejártuk a terepet.
Szállás:A szállásunk a megbeszélt Homeu des Ecrins helyett az Le parc auz Etoiles ben volt egy 6 fős apartmanban szaunával(ingyenes!!!csak előre kell bejelentkezni!!) és egy kültéri saját medencével(a házé) ami 09-21ig van nyitva. Nem szabad összehasonlítani az Osztrák apartmanokkal mert hirtelen elkezdesz kiborulni.De az ár érték arányra gondolj és arra,hogy ide ketten jöttök egy Ausztriai út töredékéért és ezt úgy mondom,h Ausztria a szívem csücske.Nekem nem volt vele gondom.Öt nővel voltam egy apartmanban és nem volt gond sem a meleg víz sem semmi más.Internet ill.WIFI.Ha lemész a Magyar pizzériába ott egy sör mellett ingyen van a net! Amúgy 10euro egy hét egy gép!A sítároló nekünk megfelelő volt az öt pár léchez és a boardhoz. Az apartman átvételre érdemes időt szánni kb. 15-20 perc ha ketten csináljátok és tedd el a listát amit készítettél!Sose stimmel valami de leginkább csak pár dolog egyezik :) ha sokat olvastok esténként vigyetek egy-egy erősebb izzót mert mindenhol csak 40W van betekerve.A fűtés nagyon korrekt persze nem volt olyan hidegünk se de mindig minden 1-2 óra alatt megszáradt.Takaró és párnahuzatot + lepedőt vigyetek, amúgy 8-9 euro / fő /hét.
Szombati gyors berendezkedés után egy welcome drink kíséretében megnéztük a medencét és beiratkoztunk a szaunába a recepción.Ha ezt megteszed a szobád fogja egyedül élvezni a helységet amennyiben ezt kéred,ergo a recepciós kiterel mindenkit aki nincs az adott időpontra beírva a szaunába!
Pályák:Nem elemezném szakmailag őket mert erről a témáról már sok bőrt lehúztak a hozzá értők inkább annyit mondanék,hogy közepes tudással mind élvezhető jó vonalvezetésű pályák!Szubjektíven a Carment és a hozzá tartozó pirosakat emelném ki ami nekem nagyon tetszett mikor full porhó volt az egész kivéve azt a 300méteres letörést amit szándékosan nem kezeltek de kétszer itt is leküzdöttük magunkat. :) Boardal csak friss hóban baró!Sok izgalmas kellemes szakasz van.Szerethető nagyon mert nem túl nagy és egy nap után átlátni a pályarendszert.Izgalmas mert Off piste zónákból is van bőven az egyszerűtől a bevállalós helyekig!Jó kis hely ez,főleg ha van hó és esik egy kis friss is! :D
Időjárás:Ez ihlette az alcímet. :) Nos egy igen ínséges tél után nyugodtan mondhatom oltári mega-giga nagy mákunk volt mivel kétszer is esett friss hó ottlétünkor.Akik fórumoznak azok látták mennyire be voltam tojva.Szombati megérkezésünkkor a pályák állapota elég siralmas volt,el is voltam keseredve rendesen.Sok helyen kilátszott a föld,kavicsok,gallyak,stb. A ratrakok mégis minden nap dolgoznak és a franciák megtettek mindent ,hogy a pályák másnap használhatóak legyenek.Vasárnap reggel azért nyitásra ott voltunk és vártuk ,hogy induljanak a felvonók.Reggel mi rutin szerűen lecsúsztunk 1400 ra így egy percet sem kellett sorban állni,de aki 1600on mocorgott azok is gyorsan sorra kerültek a reggeli kulturált sorban állásnak köszönhetően.Ezt azért jegyzem meg mert senki nem akart eltaposni,arrébb lökni mint sógoréknál,sőt kifejezetten illedelmesek voltak a felvonóknál az emberek és a személyzet is nagyon készséges.Egy bonzsúr möszijő pedig mosolyt csal az arcokra és te vagy a jó fej turista. Délig minden pálya jó állapotban volt a körülményekhez képest. 13.00 kor verőfényes napsütésben úgy gondoltuk(pálya állapota használhatatlanná vált) mára elég!Irány a medence egy jó sör társaságában,különben is első nap nem kell letotálozni magad.(Persze csúszni jöttünk de megpróbáltunk a pozitív dolgokra fókuszálni)
Valószínűleg ennek az optimista szemléletnek volt köszönhető az égi ajándék ugyanis Vasárnap este elkezdett esni majd szakadni (ezek a hullámok váltakoztak) a hó.Hétfő reggelre kicsit borús ködös volt az idő de ha ez az ára a friss hónak március végén akkor engem nem érdekelt a napsütés.Kb.10 cm eshetett de fent a pályákon jóval többnek éreztük.Boldogok voltunk hisz ezért jöttünk.Az idő rendesen lehűlt így Kedd reggelre jól kifagyott,néhol jegesek voltak a pályák de használhatóak. Dél környékére ragyogó napsütés lett és szomorúan konstatáltam megint olvad.Szerda reggel azonban nem hittem a szememnek, az éj leple alatt fehérbe borult minden a ratrakolás után eshetett mert mindent szűzhó borított.Ez alul kicsit vizes minőségű volt de fent szépen kristályosan csillogott tehát fagyogatott.Ez a nap maga volt az eufória számomra.Remekül szórakoztunk egész nap és csak egy gyors forró levesre ugrottunk be a szállásra.Csütörtökre és Péntekre nekünk ez kitartott maximálisan bár az olvadás visszafagyás jelei azért mutatkoztak de ezzel nem foglalkozva szépen végig csúsztuk a napokat.Érdemes volt az elején pihenni mert így maradt power erre a két napra amikor gyakorlatilag alig voltak a pályákon,természetesen egész nap nyomtuk pici ebédszünettel.
Felvonók:Tudni kell,hogy elég sokat fejlesztettek ezen a téren és erre is rá lehet még gazdagon pakolni,a menetidőn kívül nem-igen lehet őket kifogásolni amennyiben jó idő van.Ha hideg és szél esetleg hófúvás akkor azért nem lesz kellemes a 15-20 perces csúcsig vezető út.Pár buborékos elférne!
Hütték:Három üzemelt de gyakorlatilag csak megnéztük őket pár fotó erejéig.
Szombaton szépen rendbe vágtuk az apartmant (5 nővel voltam :D ) és vártuk,hogy átvegyék a szállást (minden rendben volt) így maradéktalanul kaptuk vissza a kauciót.

Összegzés:Lehet apróságokon fent akadni és durrogni ha koszos a szellőző vagy le van szakadva a hűtőben a tejtartó ha egy út nem úgy sikerül ahogy terveztük(roppant bosszantó mikor erre az egy hétre várunk és valami nem oké) ez oké, de egyet azért leszögezhetünk.Ha a pályák jók és igazi frankó síelős idő van akkor minden gond eltörpül (legalább is nálunk) ha ehhez jön egy jó társaság és egy közepes szállás akkor tegyük össze a kezünk és élvezzük ki minden percét.Bennünk nem maradt hiányérzet és remekül éreztük magunkat.Anyagilag is bőven elviselhető volt 88e/fő jött ki cak-pak minden, út,bérlet,biztosítás,kaja,full.Ár érték arányban szerintem a Franciák verhetetlenek.

Én erre a szezonra búcsúzom a sporttársaktól és irigykedem azokra akik még karcolnak 3000 méteren.A következő szezonban találkozunk.

Sziasztok.
P6010020.JPG
P6020132.JPG
P6010015.JPG
P5310011.JPG
P6010032.JPG
P6010048.JPG
P6020062.JPG
P6020068.JPG
P6020080.JPG
P6020090.JPG
P6030167.JPG
P6030169.JPG
P6040194.JPG
P6040185.JPG
P6020124.JPG
P6050209.JPG
P6030153.JPG
P6050217.JPG
P6040198.JPG
P6020118.JPG
P6010029.JPG
cannibale
10 élménybeszámolót írt
10
14 éve tag
Üdv minden sport társnak!

Dec 28-án volt "szerencsénk" megjárni a mennyet és a poklot.
05:45-ös indulással egy nagyon jó hangulatú fórumos kis brigáddal(15 fő)
Nagyjából sejtettem mire számíthatok.A hóhiány mindenhol érezteti hatását de itt annyian voltak mintha 5 éve nem esett volna hó sehol Ausztriában plusz még sí szünet,ünnepek stb. gondolom nem kell ecsetelnem.10 óra magasságában elborzadva szálltam ki a P1-es parkolóban.Egy szemfüles sport társ már robogott is a pénztárhoz.Ezúton is külön köszönet neked(slaci)!!!
Egy viszonylag gyors öltözködés,felszerelés igazítás után mi is megcéloztuk a pénztárat.Először azt gondoltam a kasszák(jelzem mindösszesen 3!) mellett a WC-hez is sokan próbálnak bejutni,tévedtem!De fel a fejjel, Laca ott pogózott a kasszákhoz közel és egy szolidnak mondható 25 perces sorban állás után megszerezte a jegyeket a komplett csoportnak!A boldogság után jött a felvonóhoz vezető fighting szintén 20 perc.Beszállni maga volt az eufória irány a Hegy :) 10:40 kor nem is rossz a körülményekhez képest(késői érkezés,ünnepek) de a jótól igen távol még is boldogan.A felvonóról elborzadva tekintettünk le amint a P2 és P5 ös parkolóból megpróbálnak beszállni a P1től induló felvonóba.Hiába hagytak ki lent minden 3-4 székest innen én feladtam volna.Alul erős ködöt észleltünk ezért és a tömeg miatt megfogadtuk egyszer sem csúszunk le idáig.Ezek után koncentrálni kezdtünk a jó dolgokra,amint felfele haladtunk gyönyörű, napsütéses idő és a tiszta levegő fogadott. Éreztem amint megbékíti háborgó lelkemet(természetesen magam okoltam) közben megérkezünk "majdnem". :)
A narancssárga buborékoshoz érve már fel voltam készülve így már nem érdekelt az a heringparti ami fogadott.Ez egy apró kis nüansz a lentebbi viszonyokhoz képest.Még 15 perc és már indulunk is.Maga a csoda, emberek tucatjai mindenhol.Nagyüzem van!
MEGÉRKEZTÜNK!Felejtsük el embertársainkat!
A látvány káprázatos a Levegő, Napsütés és a havas hegycsúcsok kárpótolnak mindenért!Végül is ezért jöttünk,szórakozni,kikapcsolódni, barátokkal együtt csúszni,egy jó búzasört 1700-on meginni :) Mint említettem többé nem regélek a tömegről mert minden felvonóhoz jutás maga volt a rémálom megfűszerezve egy két tömegben dohányzó honfitárssal!Tehát élvezetes vonalvezetésű relatíve hosszú pályák remekül beágyúzva melyek közepes tudással kb.du 14:30 ig élvezhetőek is voltak.Ennyi!A tömeg és a napok óta tartó olvadás visszafagyás összessége megtette hatását.
Glatt jég mindenhol.Még frissen élezett boardal is élvezhetetlen volt mivel szinte keresztbe kellett menni a pálya teljes szélességében.Innentől még 2 kört mentünk és inkább a hüttét választottuk.Ez van,be kell érjük ennyivel.Inkább minthogy még egy csúszásnál bármim megsérüljön.Majd legközelebb.. ;)A P1 be vissza jutni 15:50 kor a sí lifttel :(( még 30 perc !Kisbuszunk a helyén.
Gábornak köszönhetően a parkolóban jóféle forralt bor és frissen sült kolbász,kenyér,ketchup, mustár.A nap végén ez egy mega-giga pozitívum!Köszönet érte,remek volt.
Ez nagyban hozzájárult a teljes nap értékelésében.
Konzekvencia:
Ha nem vagy kint nyitásra magadra vess de inkább nyitás előtt fél órával.
Ünnepek között, osztrák sí szünetben ,jó időben a közelben sehova!
36,5 + 2 euro kaució kártyára akkor oké ha minden klappol egyébként sok.
Jó mert közel van és jók a pályák.
A pikantériája a dolognak,hogy bár fáradtan még is röhögcsélve jöttünk haza, egy baromi jó kis társaságot ismertem meg személyesen amit nem bántam.
Pacsi mindenkinek!

Röviden ennyi ;)
cannibale
10 élménybeszámolót írt
10
14 éve tag
Ausztria
Skigastein
2011.02.16.
Sziasztok.
Volt szerencsénk pár napot eltölteni Dorfgasteinben, erről írnék pár sort azoknak akik még nem jártak ott.Bp-től 640km-re található és szinte végig autópáya.Magyar honfitársaim körében nem egy felkapott hely szerencsére ez a félreeső kis Osztrák falu ezért meglepetésként is érhetett volna minket ,hogy az egyik legnagyobb helyi szállodában(Kirchenwirt-hotel) szinte mindenki kivétel nélkül beszélt magyarul de tudtuk hova megyünk.
Egy nagyon kedves ismerősünk meghívásának tettünk eleget(ő vezeti a szállodát szezonban). :D
A falu kis temetőjéről is ismeretes ahol minden este "hivatalból" meggyújtják az összes mécsest amelytől egészen meseszerűvé válik a hely.Hangulatos kis vendéglők amik hozzáteszem nem olcsóságukról fognak elhíresülni és aprócska de annál kedvesebb üzletek.A falucska szerintem 1-2 óra alatt kellemesen besétálható és autóba sem kell ülni egy InterSpar-os bevásárláshoz ahol nemsokkal drágább bármilyen élelmiszer mint itthon. 6-os Edelweis búzasör 5.90E,kenyérféleségek 1,50-3,90 ig ..stb
Mi a szállodában étkeztünk amiről csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni.Reggeli svédasztalos, vacsora 3 fogás és a pincérek mindent megoldanak,még a repetát is!Enni itt érdemes,inni talán máshol.Vellnes részleget szintén csak ajánlani tudom a kikapcsolódni vágyóknak,hozzáteszem nem egy olcsó hely.
Cserébe minőségi kiszolgálást,szép szobákat, Magyar nyelvet mosolyt és nyugalmat kapsz.Használhatsz egy nagy közös természetesen erre a célra kialakított fűtött síléctárolót cipőszárító rendszerrel ahol nem firtatják,hogy hány board és léc tartozik a csapathoz.

A falutól az első kabinos felvonó 200m-re található.Nyitás-Zárás 8.30 tól-16.30 ig.A bérletárak mivel a Ski-Amade régióhoz tartozik elég húzósak.Napi bérlet 41E,3napos 118E de +3E letétet mindíg hozzászámolnak a csipkártyára.Rengeteg féle pálya van ezért aki itt nem talál magának élvezhető pályát annak Aspent javaslom :))
Az összes nyomvonalon szinte 40 méterenként megszámlálhatatlan hóágyú ha esetleg nem esne friss hó.Mi pont bele estünk ebbe a periódusba.Sajna 3 hete nem esett hó de ebből mi szinte semmit nem érzékeltünk.Kezelt pályák jó minőségben.Utolsó napra azér megjött a friss hó is nagy örömünkre.Egy baj volt csak :(
Haza kellett jönni pedig remek volt.
Összegezve, hibátlan volt és remélem még visszatérünk.
cannibale
10 élménybeszámolót írt
10
14 éve tag
Magyarország
Eplény
2011.02.02.
A Snow Day-ről pár mondatban.

Nagyjából tudtuk mire számítsunk...
Erzsébetvárosból indulva Szombaton reggel negyed kilenckor még egész jó helyet sikerült elcsípni a fenti parkolóban, tíz-húsz autó lehetett és ugye a pénztár már 8:30 kor nyit.Nem volt sor :)

9.00 ra azért pár lelkes sporttárs már a hihetetlen méretű kapuknál ácsorgott.A kapuk mérete hozzám speciel nem paszol és az emberek 70-80% -nak meggyűlt vele a baja.A Szent Sólyom szépen eldolgozta a sort csak az emberek hibáit nem tudta kiküszöbölni.Sokan elestek a lenti gumiszőnyegen és sokan a fenti hozzáteszem elég meredek és éles jobbkanyarú kicsúszón.Mi szerencsére egyszer sem dobtuk el magunkat.Ezen a részen kicsit lehetne dolgozni.Az idő csodálatos napsütéses a hangulat és a zene remek volt.Nekem kicsit sok volt az apró csöppség és speciel féltettem őket.Láttunk egy két csúnya bukást,kicsi a nagyot kaszálta fordítva is.Ismerem a sí KRESZ-t de legyünk őszinték tudnak meglepetést okozni.180 cm magas és 93kg vagyok erősen sportos.Mennyi esélye van egy 5-7 évesnek ellenemben a jeges pályán, hiába figyelek.130cm alatt csak a gyerekpályán engedném akármilyen jól síel.Én szerencsére nem kaszáltam le senkit egész nap de volt 1-2 csisszes manőverem.Sok barom meg a pálya közepén állt és szemrehányóan néztek ha kicsit beszartak tőlem menet közbe.
Kérdezem én.Miért a sok rendező ha szart se csinálnak azon kívül ,hogy nézik a lesikló versenyszámokat?!
Ilyenkor fokozottan és szigorúan kéne terelgetni a birkákat(tisztelet a kivételnek).Balesetveszélyes az egész pálya annyi a fekvő ülő sportember.Tudom én,meg kell tanulni valahol de azt kéne sulykolni, hogy a pálya szélén lehet csak fetrengeni 5-10 perceket.Természetesen ez nem az üzemeltető hibája csak akkor miért is vannak a rendezők?De vissza a rendezvényhez.Az elkerített részen a versenyek rendben és jól szervezetten zajlottak.Az 1-es pálya fele volt lezárva az erdei átjárótól lefele a versenyeknek .Tehát lehetett síelni, boardozni rendesen.Jók voltak a pályák de délutánra glatt jég volt az 1 es pálya a csákányos kiszállótól lefele.Az alján max kétszer sikerült boardal elcsúsznom a liftig.Az összes barom ott ácsorgott és sétált pedig simán le lehetett volna keríteni rendesen,vagy rendezőkkel biztosítani!
A választék remek volt ,akadt mindenféle jó mi szem szájnak ingere.Mi spórolósan a kocsinál kajáztunk de a hütték tutira a szezon legjobb napját produkálták forgalomban.Negatívumként talán annyit említenék ,hogy a fenti hütte(körvár)ban tutira betiltanám a dohányzást hiszen alig pár m2 az egész és ha 2-3 ember rágyújt,meg lehet dögleni bent a füstben míg kikérem a kis teámat vagy akármimet.
Volt kutyaszán gyönyörű Huskikkal és Jégszobrászkodás stíllel :)
Mi mindent egybevéve már rég éreztük magunkat ilyen jól Eplényben.
Nagyon jó volt.
Köszönjük Eplény! :)
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE