Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

Peverell kiemelt beszámolói
Peverell
10 élménybeszámolót írt
10
13 éve tag
Franciaország
Serre Chevalier
2017.03.25.
2017.03.11-19.
Az egy hetes síelésünkhöz/snowboardozásunkhoz idén Serre Chevalier síterepét választottuk.

Sokadik éve a Skilines-al utazunk, de idén első alkalommal volt szerencsénk a "nagy" buszt kifogni, ahol végre ha nem is maximális kényelemben, de már majdnem elfogadható helykínálatban volt részünk :)

Mondjuk ha már nagy busz, induláskor tolatás közben szegény sofőrünk odakarmolt egy autónak, de pár perc alatt elintézték a papírokat és indultunk is újra.

A szállásunk a Residence Brianconban volt közvetlenül a kabinos lifttel szemben. Szokásos kicsi apartman, átlagosan felszerelve, de legalább az ablakból és erkélyről láthattuk reggelente, hogy mikor indulnak a felvonók.
Bevásárlás szempontjából nagyon jó itt síelni, mert ha nem is viszünk magunkkal semmit, akkor is simán be tudunk vásárolni, majdnem itthoni árakon.
Az érkezésünk előtti héten leesett 30-40 cm hó nagyon kellett, mert a városban már szombaton 17-18 fok volt amikor leszálltunk a buszról.

A pályarendszer nagyon könnyen kiismerhető, már a második napon alig kellett térképezni.

A Briancon feletti pályák nekem nem nagyon tetszettek, kivéve a Prorel kabinos alatt/melett futó pirosak, amik még nap végére is egész jó állapotúak voltak a nagy meleg ellenére is.
A Prorel csúcs másik oldalán a Chantemerle feletti részhez levezető myrtilles (kék) saludes (piros) viszont egész héten jó állapotban voltak.
Az Aiguilette ülős mellett két nagyon jó lendületes piros pálya van, érdemes menni rajtuk pár kört, ottjártunkkor alig-alig voltak arra síelők.

A Chantemerle rész fölött nagyon jó és széles kék, zöld pályák vannak ülős felvonóval is (Grand Serre) így kezdőknek ideális.
A csúcsról a legjobb útvonal itt a draye piros és a luc alphand fekete pálya végig.

A Villeneuve rész fölött szinte minden pálya nagyon jó volt, így általában itt voltak a legtöbben is.
A sok síelő/snowboardos + meleg miatt ezen pályák állapotba már dél körül eléggé megviselt volt, tele buckákkal.
A Clot Gauthier ülős meletti két piros viszont egész héten szuper volt.
A felvonóból jobbra kicsúszva át lehet menni a Méa/Clot/Barres húzós felvonókkal ellátott részhez, ahol nagyon széles, lankás, jó minőségű, kezdőknek, gyakorolni vágyóknak szuper kék és zöld pályákat találunk!

A Villeneuve részen van még egy jó hosszú kék (Marteau), amin kétszer is sikerült úgy végigmenni, hogy 5 síelőnél többel nem találkoztam rajta.
A legjobb pálya itt a casse du boeuf, ami egy nagyon jó vonalvezetésű, élvezetes, néha könnyebb néha nehezebb, néha lassabb, néha szupergyors, szóval olyan mindenes. Minden napos program volt csúszni rajta egy-két kört :)

A sokak által dicsért cucumelle valóban egy szuper piros pálya, körülötte óriási freeride résszel. Híres is, szép is, jó is, így ismert is, szóval szinte állandóan itt voltak a legtöbben. Ettől függetlenül én nagyon szerettem.

A Monetier rész tetején nagyon jó kék/piros pályák vannak. Kár, hogy az Yret/Cibouit/Eychauda felvonó hármas baromi lassú.
Ezen a részen az egyik kedvenc útvonalam az yret - eychauda - combe rateau - corvaria - aya volt.
A Bachas/Lauziéres felvonó alatti pirosak itt is nagyon szuperek.

A hét végére az összes pálya településekhez közeli levezető része komoly olvadásnak indult, köszönhetően annak, hogy 2000 méter fölött is 4-5 fok volt, lent pedig akár 14-15 is. Sokat le is zártak vagy telerakták táblákkal, mert itt-ott kilátszott már a fű/föld. A levezető pályák mellett pedig szó szerint zöldült a táj!

A nagyon melegnek köszönhetően pár nap alatt is sokat romlott a pályák állaga de úgy gondolom mi még épp jókor voltunk itt ahhoz, hogy egy élvezetes hetet töltsünk el Serre Chevalier síterepén.

Aki még nem volt itt, annak mindenképp ajánlom!
IMG-5891.JPG
IMG-5798.JPG
IMG-5816.JPG
IMG-5800.JPG
IMG-5892.JPG
IMG-5802.JPG
IMG-5812.JPG
IMG-5815.JPG
IMG-5819.JPG
IMG-5881.JPG
IMG-5888.JPG
IMG-5890.JPG
Peverell
10 élménybeszámolót írt
10
13 éve tag
Ausztria
Sportgastein
2015.02.16.
Szombaton voltunk Sportgasteinben. Pálya kb. annyi van, mint egy alsó-ausztriai síterepen, bár itt legalább jó széles mindegyik. A mostani hójelentés adatai viccnek is rosszak... 255 cm hó talán akkor van ezen a terepen, ha ratrakkal összetolják egy kupacba amit ott találnak. A déli oldalon itt-ott még a fű is kint van a szinte párhuzamosan egymás mellett lefutó pályák között.
Az északi oldalon valamivel jobb a helyzet. A felső rész jeges, megfagyott hóval van borítva, a "vadászház" erdőhatár környékén viszont kimondottan jó még a hó állapota.
Biztos szuper freeride terep ez ha van rajta friss hó, de így a 47,50 Euros belépővel óriási csalódás volt.
Ez a terep csak annak jó aki ott lakik és nagyobb hóesés után azonnal tud csatolni, mert ezért a néhány pályáért ennyi pénzt kiadni felesleges.
Peverell
10 élménybeszámolót írt
10
13 éve tag
Ausztria
Zauchensee
2014.03.16.
Március 8.
Szuperdrága belépő 48,5 Euro -3 kaució (Franciaországban csak 5 terepen drágábbak a napijegyek), tömött sorok a gyors kényelmes felvonóknál, szikrázó napsütés, kiváló pályák, még jobb szűzhavas részek, csodaszép panoráma, délutántól alul komolyan olvadó, térdig érő buckás-kásás hó...
Zauchensee a Ski Amade régió egyik kis gyöngyszeme, aki még nem járt erre, mindenképp tegye meg, nem fog csalódni!
Nekem nagyon tetszett, hidegebb időben szerintem még nagyobb élmény lett volna, így délutánra az alsó pályák azért komolyan megsínylették a nőnapi 12-13 fokot.
IMG-2301.JPG
IMG-2305.JPG
IMG-2306.JPG
IMG-2319.JPG
IMG-2324.JPG
IMG-2329.JPG
IMG-2335.JPG
IMG-2337.JPG
Peverell
10 élménybeszámolót írt
10
13 éve tag
Ausztria
Obertauern
2014.03.10.
Március 7. Péntek Obertauern

(+)
A síterep csodaszép, gyönyörű napsütéses idő, a pályák vonalvezetése is szuper, a körhinta kialakítás nagyon jól átláthatóvá teszi a rendszert, a felvonók jók, gyorsak, kényelmesek (kivéve egy-két régebbit), hó van bőven még pályán kívül is.

(-)
Óriási tömeg, bár 3-4 percnél többet sehol sem kellett várni a felvonókra, már-már túlságosan meleg idő, ami miatt délre úgy néztek ki a pályák, mintha tankok rendeztek volna rajta
drift bajnokságot, ugyanezen okból kifolyólag alul nagyon vizes, kásás hó, rövid pályák.

Személyes vélemény, hogy a pályák nem túl hosszúak, sőt inkább rövidek, majd minden pálya néhány vagy többnyire 2-3 perc alatt véget ér, aztán újra felvonó - engem ez zavart itt a legjobban.
A hírhedt Gamsleiten is kicsit csalódás volt, persze nem azt mondom, hogy könnyű, vagy egyszerű pálya, de nekem a Tunnel (Alpe d'Huez) sokkal jobban tetszett :)

A pályán kívüli lehetőségek nagyon jók - pont a kör kialakításnak köszönhetően szinte bárhol találni offpiste terepet, ezért kár, hogy ottjártunkkor igazi friss hó nem nagyon akadt, többnyire itt is vizesebb, olvadozó hó takarta be a hegyoldalakat.

Összegezve a síterep tetszik, de legfeljebb 2-3 nap amit egyhuzamban el tudnék itt tölteni, mivel ezalatt az egy nap alatt is másfél kört tettünk a terepen. (még mielőtt jönnek a hipervándorok - biztos, hogy nem voltunk minden pályán ami itt fellelhető, de majdnem mindegyiken :)
Akik szeretik a hosszú sítúrákat azok ne ezt a terepet válasszák, de családoknak, lassabban, kényelmesen síelőknek-snowboardosoknak tökéletes választás.
IMG-2272.JPG
IMG-2275.JPG
IMG-2277.JPG
IMG-2279.JPG
IMG-2280.JPG
IMG-2281.JPG
IMG-2284.JPG
IMG-2293.JPG
Peverell
10 élménybeszámolót írt
10
13 éve tag
Február 1-7 között töltöttünk el Valmeinierben egy keretes szerkezetű hetet, ami abban nyilvánult meg, hogy az első és az utolsó napon is szakadt a hó, a köztes 4 nap pedig napsütéses és egyszer átláthatatlan ködös volt. Azt hozzá kell tenni, hogy az utolsó (a 6.) :) napon olyan komoly hóesésben volt részünk, hogy az Armera pályáról letérve az erdőben és az odáig vezető úton a saját snowboard nyomomat, 40 perc elteltével már alig találtam meg, amikor újra arra jártam.
A pályarendszer amúgy jól átlátható és kényelmes tempóban 3-4 nap alatt be lehet barangolni az összes pályát, kedvező időjárási viszonyok mellett.
Freeride-olni szinte bárhol lehet, köszönhetően annak, hogy a 3 hegy és a 2 völgy az egyik végétől a másik végéig be van hálózva pályákkal a közti részeken pedig tényleg arra csúszik az emberfia amerre a hóviszonyok és a saját sí- snowboard tudása engedi.
Nagy ködben, szélben, ajánlom a már említett Armera pályát és a pályát körülölelő erdőt, amelyben ottjártunkkor nagyon jó minőségű volt a hó és az újabb havazásokat látva ez a helyzet szerintem csak javult.
Nekem nagyon tetszett a síterep, a pályákat minden nap rendszeresen kezelik és sok köztük a piros amiket én a legjobban kedvelek a freeride mellett. Néhány felvonón viszont szó szerint majd elaludtam annyira csigatempóban vánszorogtak felfelé, úgyhogy ha negatívumot kell mondani akkor ez mindenképp az, főleg a már említett nagyobb hóesésben, amikor is a felvonózás közben a kabátomról és nadrágomról, két-három hógolyónyi havat sikerült eldobálnom unalmamban.
Ha ezeket a csigákat szépen kicserélgetik, akkor nálam mindenképp megérdemli majd a terep az 5 csillagot, addig meg lehet megelőlegezem :)
IMG-2216.JPG
IMG-2207.JPG
IMG-2186.JPG
IMG-2191.JPG
IMG-2195.JPG
IMG-2199.JPG
IMG-2209.JPG
IMG-2219.JPG
IMG-2232.JPG
IMG-2233.JPG
IMG-2239.JPG
IMG-2234.JPG
IMG-2249.JPG
IMG-2261.JPG
Peverell
10 élménybeszámolót írt
10
13 éve tag
Franciaország
La Plagne
2013.01.29.
La Plagne 2013.01.19-01.26.
Téli vakációnkat ebben a szezonban La Plagne síterepén töltöttük. Már az elején megjegyezném, hogy bár Paradiski bérlettel rendelkeztem, csak a La Plagne oldalról fogok írni, mert úgy gondolom, hogy "odaát" is el kell tölteni legalább egy hetet, hogy igazán hasznos és tényleges élményekről számolhassak be.

Ismét busszal utaztunk, és a január 18-i hazai hóhelyzet alapján félve foglaltuk el helyeinket, hogy egyáltalán kijutunk-e az országból. Nos kijutottunk és a határon túl már nyoma sem volt a szinte egész Nyugat-Magyarországot megbénító "hatalmas" hótömegnek. Az út pihenőkkel és egy Albertville-i vásárlós megállással majd 20 órásra sikeredett, de ezt úgyis tudja mindenki aki busszal jár a francia Alpokba. Az úton amúgy meglepően kevés hóval találkoztunk és kicsit szorongtam is, mert eddig mindig hó fedte a Szlovén, Olasz és Francia tájat is az utazások alatt. Az út végén a szerpentinen viszont már teljesen megnyugodtam mert ami az odavezető úton nem volt meg az szerintem mind Paradiski-re hullott inkább.
Fél órás röpke várakozás után megkaparintottuk az apartmanunk kulcsát, ami Plagne Villages-ben volt és a Soldanelles névre hallgatott. Nem ez volt az első francia utam, de ekkora 6 fős apartmanhoz még nem volt szerencsém. 4-en foglaltuk a 6 fős (2 légteres) szállást, hisz tudtuk jól, hogy szűkösek a franciák apartmanjai, de óriásit kellett csalódnunk és végre pozitív irányban. Nagy nappali, nagy erkély, tágas fürdőszoba, előszoba, megszokott konyha, wc és egy mini folyosó (kb. 2x1 m) alkotta az apartmant kiegészülve a 4 fős emeleteságyas szobával, mely akkora volt, hogy akár 4-en is elfértünk volna benne, de így volt a legtökéletesebb. A felszereltségről annyit, hogy volt minden, USB-s Led TV, mikró, kenyérpirító, fondü készlet, vízforraló, mosogatógép, stb. és még könyveket és társasjátékokat is találtunk a polcokon, szekrényekben. Kisebb fekete pont, hogy a fürdőben és a konyhában rossz volt a biztosíték, és hiába szóltunk hétfőn reggel, a problémát nem orvosolták ottlétünk alatt, így az esti zuhanyzáskor jól jött a zseblámpa amit vittem.

A szállástól kb. 50 méterre van egy Spar, egy kölcsönző és szerviz, valamint 2-3 étterem. Nem nagy választék de a Villages forgalmát tökéletesen kiszolgálják és amúgy is ott van a Telebus kabinos átvonója ami 1 perc alatt átdob Plagne Centerbe ott meg aztán tényleg minden van. Élelmiszerek terén az árak a Spar-ban picit alacsonyabbak voltak, mint tavaly Oz-ban (Alpe dHuez), - talán az árzabáló miatt -, de összeségében nincs sok eltérés. Menyasszonyomnak elszakadt a hótaposója így Plagne Centerben választott magának újat, akciósan 39 Euro-ért. Ugyanez a Yeti-s hótaposó idehaza 11.999 ft-ért kapható a neten, szóval igazán nem buktunk a kinti vásárláson. Barátomnak törte a lábát az itthon bérelt síbakancs így bérelt magának másikat 4 napra 36 Euroért. Nem mondom, hogy olcsó, de ha ilyen helyzet adódik akkor ki lehet fizetni az összeget, főleg a kényelmi szempontok miatt.

Az időjárással nagyon meg voltam elégedve: első nap szikrázó napsütésben csúszhattunk, a második nap végig szakadt a hó még éjszaka is, a következő 4 napban pedig újra a napsütés vette át a főszerepet, így pedig igazán szuper volt friss hóban karcolni az íveket pályán és többnyire azon kívül.
A síterep pályái hihetetlenül jól vannak összedolgozva, nagyon jól átlátható az egész rendszer és a környezet amiben fekszik még rádob sok-sok lapátnyi élményt, így bár még sok francia terepet nem ismerek, biztosan kijelenthetem, hogy Paradiski örök kedvenc lesz számomra.

A szállástól kb. 50 méterre volt a Mira pálya alsó szakasza, melyen minden reggel nekivágtunk a csúszásoknak. Ezen elindulva közvetlenül le lehet jutni Plagne Centerbe. A szállás és a Mira pálya között van egy apróbb gyakorló pálya mely gyerekeknek, kezdőknek tökéletes az alapok elsajátításához és egy lassú, könnyen megszokható rögzített rudas tányéros felvonó tartozik hozzá. Ha valaki szeret bemelegítő köröket futni akkor pedig az Aoletts nevű indítópálcás tányéros lifttel húzathatja fel magát a Ramy és Mira pályák kereszteződéséig. Plagne Centerből a Funiplagne kabinos felvonó visz fel a Grande Rochette csúcsára, ahonnan a már említett Mira kék pálya indul. Az innen induló fekete pálya (rochette) nem vészes, haladók is simán kipróbálhatják. A másik oldalra indulva a kamikaze piros pályán indulhatunk Champagny en Vanoise felé. Dél körül ez a pálya már eléggé jeges volt pedig minden nap ratrakolták. Ezen az oldalon a Verdons Sud felvonó mentén több nagyon jó vonalvezetésű piros és kék pálya is fut és a bosses nevű feket buckapályát is érdemes legalább egyszer kipróbálni. Ugyanez igaz a Verdons Nord menti les verdons és mercedes kék és fekete pályákra. A pályák között mindenfelé szűzhavas területek vannak így nyugodtan le lehet térni a kijelölt útvonalakról. Champagnyba két piros pályán lehet lejutni. Ottjártamkor a les bois nevű pálya alsó szakaszán öklömnyi jégkockák hevertek szerte szét, az egyik majdnem fel is borított. A háborús pálya (mont de la guerre) teteje vékonyka szekérút és mire kiszélesedik már nem is érdemes foglalkozni vele, mert hihetetlenül jó szűzhavas terület fekszik a pálya mellett. A borseliers felvonók menti piros és kék pályák lankásak szélesek és nem túl forgalmasak, így gyakorolni tökéletesek, valamint találunk itt egy boardercross pályát is a Rossa felvonó mellett.

Plagne Centertől a térképen jobbra a La Roche menti két piros pálya szinte egész nap árnyékos a fák miatt és a meredek részeken kemények, jegesek. A montalbertbe vezető pályák is hasonló cipőben járnak, de az erdei hangulat miatt egyszer mindenképp érdemes lecsúszni az alsó állomásig.
Szintén a Centrumból indulva a Becoin 8 üléses felvonó mentén van az egyik legjobb piros pálya a Sardane. Sajnos szinte mindig zárva volt a héten mert versenyzők használják, de reggelente mindig belógtam és a friss ratrak nyomokban Carvingoltam egyet-kettőt, amíg a személyzet nem kezdett komorabban nézni rám. Nagyon széles és eszméletlen sebességeket lehet rajta elérni, néha már majd elhagytam a fejem a menetszéltől. A 8 üléses tetejéről Le Fornelet felé 3 hasonló nehézségű fekete buckapálya vezet le, kezdőknek nem ajánlatos.

A Funiplagne és Verdons Nord felvonók között található a Colorado felvonó amelyről két hasonló kék pálya visz le a Centrumba. A két pálya között fekszik egy nagyon szuper szánkópálya, amely minden nap nyitva van délután 13:30 és 18:30 között. Egy csúszás 8 euro, kettő vagy több 7 euro/csúszás. A Centrumból a Bergerie felvonóról indulhatunk el legkönnyebben Bellecote és a Roche De Mio felé. A Bergerie a Colosses és a Les Blanchets felvonók közötti területen sok jó és széles kék pálya van. A Les Blanchetsról indulva Belle Plagne felé, találunk egy snowparkot, egy kisebb boardercross pályát és szlalom pályát is. A Larpette felvonó alatt széles kék pályák futnak egymás mellett, de néha el kell engedni a lovakat, mert van ahol emelkedik a pálya és ha nincs elég lendület akkor jöhet a botozás, vagy rollerezés.
Plgane Bellecoteból indul a Roche de Mio kabinos amely 2700 méterig repíti az utasokat egy kisebb megállóval Belle Plagneban. Innen csak szuper pályákon lehet csúszni induljunk bármerre is. A levasset kék és la mio fekete pályák Champagny felé indulnak, de a Carella felvonóval hipp-hopp újra vissza lehet kapaszkodni 2700-ra. A la mio fekete pálya az első amit franciaországi snowboardozásaim alkalmával ratrakolva találtam (nagy piros pont érte). Bellecote felé indulva a les sources piros pálya a másik kedvenc piros szakaszom La Plagneban. A tunnel nevű pálya csak nevében hasonló Alpe dHuez tunneljéhez, de egész jó vonalvezetésű és széles kék pálya, melynek közepén egy alagút található nagyon találó farkasos és sasos képi és hanghatásokkal.

A Roche de Mio-ról tovább utazva jutunk fel a gleccserre, melyet kezdőknek csak nézelődésre ajánlok, leszámítva a la fréte és lanche ronde kék pályákat. Ezek alá viszont még véletlenül se tévedjenek kezdők és haladók is csak akkor ha kellő önbizalommal rendelkeznek. Mondom ezt azért mert a le derochoir fekete pálya közepén van egy igen komoly, tábla szerint 53%-os lejtőcske, néhol ember nagyságú buckákkal. Kiültem egy fa mellé és egy csokit majszolgatva figyeltem kb. 10 percen át, hogyan küzdik le a síelők és boardosok a buckákat. Sokakon kifogott a meredek szakasz és síléc helyett a fenekükön csúsztak és még úgyis komoly kihívás volt. A pálya alján viszont jön egy kéknek sem nevezhető szakasz, amin bizony sétálni vagy botozni kell a Bauches felvonóig. Innen tovább senki se menjen mert a route des bauches pályán több mint egy km pálya fut esés nélkül (egyszer elég volt rajta végigsétálni).

A Montchavin Les Coches oldalon a Montalbertihez hasonló szuper kék és piros erdei pályák vannak, de több helyen jeges szakaszok nehezítik a csúszást és idelent a hó minősége sem olyan jó mint 2000 m felett. Ettől függetlenül a pályák rendben voltak és ha már itt vagyunk ezt a részt is érdemes besíelni. A terület fölötti részen a Crozats, Salla, Carroley, Plan les Haux felvonók között szintén jó kis kék pályák vannak szűzhavas részekkel tarkítva.

Utoljára hagytam a kedvenc részemet, mely pályán kívüli rész, de szerintem a La Plagne oldal gyöngyszeme. Szigorúan haladóknak, vagy komolyabb tudásúaknak: A Roche de Mioról induljunk el a les sources piros pályán. Az első jobb kanyar után jobbra hagyjuk el a pályát. A térképen a Roche de Mio felirat alatti részen kezdődik az említett rész. Innen sétálni kell kicsit felfelé és ha a térképet nézzük akkor a les sources felirat utáni második szaggatott vonal alatti hasadék tetejére kell érkeznünk. Innen lefelé egy hatalmas széles szűzhavas terület tárul elénk, amelyen Belle Plagne-ig csúszhatunk. Amúgy az egész síterep tele van nagyon szuper pályán kívüli részekkel, szóval szinte bárhol hódolhatunk ezen szenvedélyünknek, ha unjuk az amúgy tökéletes pályákat.

Végezetül megemlíteném, hogy ennyi balesetet már rég láttam, mint La Plagneban. Sokan nem veszik figyelembe a kereszteződésekre figyelmeztető táblákat és emiatt felesleges és értelmetlen ütközések hadát kellett végignézni. Bár tudom, hogy nem csak magyarok vannak a síterepeken fontosnak tartottam ezt leírni, hogy figyeljünk magunkra és másokra is akik ugyanúgy szeretnének épségesen hazatérni, mint bárki más!
IMG-0175.JPG
IMG-0177.JPG
IMG-0181.JPG
IMG-0188.JPG
IMG-0189.JPG
IMG-0190.JPG
IMG-0192.JPG
IMG-0207.JPG
IMG-0215.JPG
IMG-0229.JPG
IMG-0230.JPG
IMG-0235.JPG
IMG-0236.JPG
IMG-0238.JPG
IMG-0240.JPG
IMG-0246.JPG
IMG-0248.JPG
IMG-0250.JPG
IMG-0260.JPG
IMG-0297.JPG
IMG-0309.JPG
IMG-0312.JPG
IMG-0314.JPG
IMG-0325.JPG
IMG-0342.JPG
Peverell
10 élménybeszámolót írt
10
13 éve tag
Franciaország
Alpe d'Huez
2012.02.12.
Alpe d'Huez 2012 Február

Február 3-án indultunk a Skilines szervezésében. Szokásos hosszúkás buszos út, 20 és fél óra alatt meg is érkeztünk. Azt hagy jegyezzem meg, hogy ennyire kényelmetlen buszon még életemben nem utaztam (Volvo), pedig nem az első buszos utazásom volt.

Szállás a Couleurs Soleil 5 fős apartmanjában Ozban. Franciásan szűk, kicsi, de aránylag minden fontosabb eszközzel felszerelt, így a 7 éjszakára pont megfelel.
A check listát érdemes végignézni minden esetben és rászánni azt a fél órát az ellenőrzésre, mert egyre jobban figyelnek az aprób hiányosságokra, takarítási dolgokra is. (persze pénzt még eddig mindig visszakaptuk, főleg, hogy lassan többet takarítok ott mint itthon...)
Amúgy van ingyen tv "szuper" kis francia adókkal, melyek között találtunk is egy zenecsatornát ami jó szolgálatot tett az esti órákban főzés, étkezés, vagy csak úgy pihenés közben.
A szállás körül két helyen is lehet kapni friss pékárut (bagett 0,90 Euro, croissan 0,85 Euro, sütik 2,2 Euro, stb.), plusz vannak kölcsönzők, éttermek és egy Sherpa bolt is, ahol mindent lehet kapni amit egy kis itthoni közértben.
Oz csendes kis üdülőfalu, így aki pörgésre vágyik az max a "Jeti"-re támaszkodhat ilyen téren. Van viszont wifi amihez a szállás recepcióján lehet hozzáférést kapni, ha valaki nem bírja ki ezt a pár napot net nélkül.

Az idővel szerencsénk volt, mivel napos tiszta időnk volt itt-ott egy kis köddel (felhővel), de ezek ahogy jöttek úgy mentek is. Egy kis friss hó elkelt volna mert eléggé kemények, több helyen jegesek voltak a pályák napközben is.

A pályák:
Kezdeném azzal, hogy a csendes Oz-i szállás számomra legnagyobb előnye, hogy két-három percnél tovább egyszer sem kellett várnom a felvonókra. Szinte csak a L'alpette felvonót használtam, mert a várakozás itt másodpercben sem volt mérhető és errefelé indulva sokkal kevesebb alaklommal ütköztünk tömegbe, mint Alpe d'Huez felé.

Montfrais:
Eldugott kis rész a terep térkép felőli bal oldalán, kicsi rövidebb pályákkal, kevés síelővel, családiasabb rész. Edelweiss pálya ottjártamkor tükörjég volt, így hamar rájöttem miért is vagyok egyedül...

Vaujany:
L'alpette felvonótól indulva chalets - les travers - vaujaniate pályák élvezhetően hosszúak és szép a táj is. Kissé rontja az összképet, hogy a szakasz végén oda kell "lépni", hogy ne kelljen botozni vagy rollerezni, valamint az is, hogy visszafele kettőt is kell felvonózni 2050-ig és a Vaujany-Alpette felvonó nem épp a járatsűrűségről híres. Gyorsan meg is jegyzem, hogy a 160 fős Alpette felvonók csak akkor indulnak ha tele vannak, így megesett, hogy 7-8 perces álldogállás nézelődés is megelőzte az indulást.

Oz fölött:
2800-ról két lehetőség az indulásra a le dome, vagy le belvedere. A le dome közepén a kanyarban szó szerint emelkedik a pálya így bot vagy roller... a le belvedere első 100 métere teljesen sík, sétálós-botozós. Itt gyorsan megjegyezném, hogy életemben nem láttam még olyan jelenséget mint a le belvedere pálya felső harmadában. Szeles időben egy pillanat alatt valami hiperhurrikán söpört át rajtunk. Én felborultam a többiek térdeltek-fenékre ültek, egy kb. 10 fős francia társaság egymás hegyére-hátára borult. 20 másodpercig tartott, így esélyem sem volt előkapni a kamerát, de utána jót nevettünk a franciákon akik nem bírták szétszedni az összegabalyodott síléceiket.
A les rousses pálya nagyon tetszetős száguldozós szakasz, leszámítva a L'alpette felvonó előtti lapályt, ahol nagy sebességgel ugyan át lehet csúszni, de állandó a sétáló-botozó forgalom.
A 2700-ról induló chamois-poutran piros összeköttetés is nagyon szuper szakasz, itt viszont a poutran alsó szakaszán van állandó jegesedés, amire nem árt figyelni, mert nagyokat lehet esni egy-egy váratlan jégfolton.
A másik oldalon az alpette-chevreulis piros-kék "hazacsúszó" pályák voltak a kedvencek.

Alpe d'Huez:
Próbáltam nem sokat időzni itt, mert a sorbanállás ezen a központi részen sajnos nem ritka. Megesett 10-12 perces araszolgatás is a Marmottes, Troncon felvonónál. Ettől függetlenül a "teknő" közepe tele van nagy széles zöld pályákkal, teljes mértékben gyakorlós, bemelegítős rész.
Signal szakaszról jó minőségű kék és piros pályák futnak le, bár szerintem nincs különbség a pályák nehézsége között.
Annál inkább a "Mormota" felvonóktól indulók között.
A Combe charbonniére jelzésű fekete pályával kezdők ne nagyon próbálkozzanak. Első szakaszán pálya nélkül a Clocher de Macle hegyoldalon kell a síléc nyomban csúszni, hajtani jó 150-200 métert, majd kiérve a pályára a gyönyörű kilátás melett, a tunnelt megszégyenítő jeges-buckás szakasz kezdődik a chalvet felvonó környékéig. Innen a campanules piros pálya viszont teljesen üres, széles jól kezelt, élvezetes rész, mondhatni ajándék annak aki idáig "leér" :)
Említésre méltó még a mormota kettőről induló promontoire-olimpique piros rész is, ami a rendszer egyik legjobb piros szakasza, ráadásul az olimpique résztől szinte állandóan üres.

Pic Blanc:
A tunnelt sokan emlegetik akik megforulnak Alpe d'huez-ben. Én nem tudok semmi különlegeset írni. Az első 30 méteres buckás meredek részt magunk mögött hagyva a pálya bal oldalán szuper kis szűzhavas terület van, ahol nagyon jól meg lehet ereszteni a "lovakat". Ezután a Lac Blanc felvonó felé haladva jön egy kis emelkedős sétálós rész, majd újabb buckapálya és a már említett felvonó. Szerintem nem olyan "halálos" mint ahogy sokan írják, inkább csak azért tűnhet "legendásnak" mert sokan rámennek megfelelő sí-snowboard tudás nélkül csak azért, hogy onnan is legyen fényképük, vagy netán kéz-lábtörésük...

A 3060-ról induló kék pályákon nincs semmi különös kivéve a szép kilátást, valamint azt, hogy a közöttük futó piros hermine pálya 6 napig ratrakolatlan-kezeletlen volt.

A Sarenne feketeségéről nem akarok vitatkozni, éjjel biztos elég sötét, és a páyla felső szakasza mind kilátásban, mind élményben kitűnő, de abból a 16 km-ből 6-ot simán lehúzhatunk, sőt az Auris alatti részt még zöldnek sem nevezném, inkább csak sífutó pályának. Itt még gyorsan megjegyezném, hogy a 3330-ról induló részek nagyon kövesek, sziklásak ezért akár pályán is könnyen össze lehet szedni egy-két mélyebb sérülést a sí, board talpán.

Az Auris-i részre nem jutottam át, mert az arra szánt napon épp le volt zárva az "átvonó" a szél miatt, a másik arra szánt napon pedig inkább Les 2 Alpes-t választottam... azt hiszem ez érthető :)

Összegezve Alpe d'Huez egy nagyon szép környezetben fekvő jó adottságokkal rendelkező pályarendszer, élvezetes és kevésbé élvezetes (botozós, lépkedős) szakaszokkal. Egyszer mindenképp érdemes kipróbálni, ha van sok hó, csalódást biztos nem fog okozni.
Naplemente-2100.jpg
Oz-en-Oisans-2.jpg
Oz-en-Oisans-1.jpg
Couleurs-Soleil.jpg
Alpette-Rousses.jpg
Le-Belvedere.jpg
Alpe-dHuez-2100.jpg
Alpe-dHuez-1850.jpg
Lievre-Blanc.jpg
Chamois.jpg
Poutran-1.jpg
Poutran-2.jpg
LOlmet.jpg
Sarenne.jpg
Sarenne---Le-Gua.jpg
Herpie.jpg
3060-m.jpg
Tunnel.jpg
Alpe-dHuez-Naplemente.jpg
La-fare.jpg
Alpe-dHuez-1860.jpg
Plat-des-Marmottes.jpg
Oz-en-Oisans-hajnal.jpg
Peverell
10 élménybeszámolót írt
10
13 éve tag
Franciaország
Puy St. Vincent
2011.02.24.
Sziasztok!

Február 5-12 között töltöttem el Puy-ben egy ragyogó napsütéses hetet.
A szállásunk a Residence Parc Aux Etoile-ban volt 1800 méteren egy 6 fős apartmanban. Igazi pályaszállás, ahogy kilépsz a házból azonnal a pályán találod magad. 6 főre kicsit szűkös, de az esti iszogatásnál/kártyázásnál simán elfértünk 8-10-en is, napközben meg úgyis a pályákat szántod, szóval nekem tetsztett. A felszereltséggel nem volt gond, amire szükséged van arra az egy hétre azt megtalálod. A medence vize kicsit lehetne melegebb...

A pályák nagyon szuperek voltak és minden reggelre le voltak ratrakolva mindehol. A fekete pályákon kívül minden pályát csak ajánlani tudok mindenkinek, mert a pirosak is szélesek és délelőtt nagyon jó minőségűek. Délutánra azért itt-ott megjelennek jégfoltok és azokra könnyen rá lehet futni, leginkább azért, mert sajnos a nap lebukik a Pendine hegycsúcs mögé és az utolsó 1-2 órát árnyékban kell végigcsúszkálni. Nekem a kedvencem a méltán híres/hírhedt Les Bois des Coqs pálya volt. Igaz vannak benne olyan részek/letörések/kanyarok ahol ha túl bevállalós valaki könnyen elszállhat egy mélyebb szakadékba a fák közé, de a látvány a kilátás és a pálya egyedi hagulata szerintem különleges itt Puy-ben.

Nagyon tetszett még a Boarder Cross pálya amihez hasonlót eddig csak TV-ben láttam, ahogy a profik száguldoznak rajta. A harmadik naptól fogva szinte minden délelőtt eltöltöttem ott egy-egy órát, annyira élveztem a dimbes-dombos kanyargós vonalvezetést. Ezt is próbálja ki mindenki aki arra jár, még ha csak kezdő akkor is, mert lassan is élmény végigcsúszni rajta!
A pálya összes részét el lehet érni ülős felvonókkal (hála a két új ülőliftnek), szóval aki hozzám hasonlóan nem táplál baráti érzéseket a húzós felvonókkal kapcsolatban, minden bizonnyal elégedetten lógatja majd a lábát az ülős felvonók nyújtotta kényelemben :)

Éjszakai sízést/boardozást is érdemes kipróbálni ha már ingyenesen tehetjük ezt minden kedden és csütörtökön. Ugyan a kettes felvonó nagyon csiga és a hozzá tartozó kék pályán a lecsúszás ideje szinte töredéke a felvonózással eltöltött időnek, de egyszer mindenképp megéri jól felöltözve menni pár kört és efféle élményekkel is gazdagodni.

Hüttékben vásárolni nem érdemes, hacsak valakinek nem számít az ár. Helyette ajánlom a sokak által említett Sherpa boltot 1600-on, ahova ingyenes síbuszok is közlekednek a nap minden szakában.

Összegezve úgy gondolom Puy nagyon szép hely, jó adottságokkal, változatos hangulatú, minőségi pályákkal!
Nagyon tetszett minden és szinte csak pozitív élményekkel gazdagodtam!
Egy dolog azért van amiért nem tartozik majd a legkedvencebb síterepeim közé Puy és az nem más mint a "sötét oldal"... :) - engem nagyon zavart az utolsó 1-2 órában az árnyékos hegyoldalon történő csúszkálás (persze lehet csak az én szemem szúrta a dolog...)

:)
DSC08134.JPG
DSC08114.JPG
DSC08131.JPG
DSC08140.JPG
DSC08190.JPG
DSC08193.JPG
DSC08228.JPG
DSC08251.JPG
DSC08332.JPG
Peverell
10 élménybeszámolót írt
10
13 éve tag
Ausztria
Gerlitzen
2010.12.27.
Sziasztok!

Én 2009 és 2010 Februárjának első heteit töltöttem el Gerlitzen síterepén.
A szállásunk a felvonótol kb. 50 méterre lévő Kanzelhofban volt. Diákszállásnak nevezném a szűkebb szobák, régebbi berendezések és a közös zuhanyzók miatt, de annak tökéletes! A személyzet nagyon kedves és főzni is jól tudnak, szóval ha nem zavar, hogy szerényebb körülmények között hajtod fejed nyugovóra akkor csak ajánlani tudom! (a lényeg úgyis a pályán van)

No igen a pályák nekem nagyon bejöttek!
A 2 a, b, kék pálya igazi kis bemelegítő rész, amihez egy kétüléses felvonó tartozik. (napközben 1-2 perc sorbanállás mindig volt de nem vészes)
Sok kezdő síelő és boardos bontogatja szárnyait rajta, úgyhogy a haladóbbak inkább menjenek a csúcsra és bemelegítésnek használják az 5-ös kéket.
Jó széles pálya és elég hosszú is, hogy reggel segítsen ráhangolódni az aznapi csúszásra.
Mivel itt 8 személyes a felvonó, így hamar a csúcson lehetsz ismét, ahonnan tényleg arra és olyan pályára mehetsz amihez épp kedved van.

A déli oldal tele van piros pályákkal, valamint sok-sok szűzhavas résszel amik a 10a, 10b, 12, 19, 25-ös páylák között terülnek el. Aki nem szereti a csákányos felvonót, az kerülje a 12, 19, 25-ös pályákat, mert a csúcsra vivő kétüléses felvonóhoz, ezen pályák aljáról csak ilyennel lehet felmenni.

A személyes kedvencem természetesen az Északi oldalon található 8, 9-es jelzésű Klösterle. Nagyon szuper piros pálya, aminek a felső 1/3-ánál van egy kis erdőcske, amiben nagyon jól lehet fákat kerülgetni, de csak óvatosan! - ha sok hó esik akkor odabenn akár derékig is el lehet süllyedni egy-egy borulás alkalmával :)

Aki inkább száguldozni szeret annak ott a 24-es piros pálya, az alján sebességmérővel, felette nem sokkal webkamerával, hogy repesztés közben haza is tudj integetni az otthoniaknak.

A 3-as és 20-as fekete pályák nem rosszak, de hozzájuk is csak csákányos felvonó tartozik így sokat nem időztem rajtuk. Ha sok hó van a pályák aljáról balra tartva, egy dózerúton át tudsz csúszni az 1-es pályára.

Az 1-es piros pálya is szuper, de kezdők ne nagyon használják, mert néhol egész meredek és ilyesztő is, főleg ha még nem tudsz biztosan íveket váltani. Délelőtt érdemes használni, mert a nagy forgalom miatt délutánra nagyon kibuckásodik és jegesedik.

A hüttéket nyugodtan lehet használni, teljesen átlagos osztrák árak, 10-12 Euro körül meg tudsz ebédelni.
Ha mégis magadnak főznél, akkor Annenheim-ből Villach felé sétálva (kb. 20 perc) jobb oldalon van élelmiszerbolt, jó árakkal (a nevét most meg nem mondom) vagy még 5 perc gyaloglás és bal oldalon Lidli :)

Kétszer voltam Gerlitzenen, de bármikor visszamennék! Nekem nagyon tetszett, mindenkinek csak ajánlani tudom!
P6160013.JPG
P6160017.JPG
PA180018.JPG
PA180022.JPG
PA180024.JPG
P6160015.JPG
P6160023.JPG
P6180020.JPG
P6180006.JPG
Peverell
10 élménybeszámolót írt
10
13 éve tag
Ausztria
Gemeindealpe
2010.12.27.
Én 2010. Február végén látogattam ide egy napot.
Rokonoknál pihiztünk Sopron közelében és síelők.hu-s kommenteken felbuzdulva egyértelmű volt, hogy ki kell próbálni ezt a még határközelinek épp nevezhető terepet.

Az idő szép volt, a pálya a csúcson kissé jeges, de már csak a kilátásért is megéri felmenni. Alattad az Erlaufsee, veled szemben Mariazell, körülötted szép hegyek :)

A pálya:
Sok emberfiával nem találkoztunk aznap... kongott a pálya az ürességtől, de nagyon élveztem, hogy bármerre száguldozom sehol senki :D (sorbanállás fogalma ismeretlen)

Az előttem szólókkal ellentétben nekem és haveromnak nagyon bejött az "erdei ösvény" kék pálya, mivel rengeteg olyan szakasza van ahol a fák között le lehet csúszni a következő fordulóig az érintetlen mély hóban. Ráadásul ha végig a kék nyomvonalat követed, egész hosszúra nyúlik a menetidő az alsó felvonóig. (Szerintem a szűk gyors forulókat gyakorolni tökéletes)

A pálya felső szakasza tényleg nem kezdőknek való! - nekem kicsit több a bátorságom mint a jelenlegi snowboard tudásom és persze kétszer is bepróbáltam, hogy ügyesen lenavigálok a piros részig, de mindkét alkalommal lecsüccsentem egyszer-egyszer úgyhogy maradt a kerülő kék ösvény, majd onnan a piros. A pirosak teljesen jók, lehet rajtuk vadulni, meg gyakorolni is.

A pálya végefele említett vízszintes rész tényleg zavaró kicsit, de nekünk egyszer sem kellett ugrabugrálni, mindig volt elég lendületünk, hogy átérjünk rajta.

Ugyan csak egy napot voltam itt, de nekem nagyon tetszett és ha csak egy-két napra is de szerintem megéri kipróbálni bárkinek aki a kezdő szintet már kicsit átlépte és a profit még nem érte el.
DSC04896.JPG
DSC04881.JPG
DSC04913.JPG
DSC04917.JPG
DSC04918.JPG
DSC04922.JPG
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE