Bundi összefoglalója alapvetően nagyon jó, nem sok ponton gondolom másként. A megoldások persze sokfélék lehetnek (vagy lehetetlenek...). Mert ahogy tökéletes rendszerek nem létezhetnek, így a problémák egy részének a megoldását nem látom reálisnak.
Néhány pontosítás:
- A külföldi oktatás időtartama nem mindenhol 15 nap, tartományonként változó lehet. Komolyabb pénzügyi háttérrel ezt meg lehetne támadni az Európai Bíróságon, és van rá esély, hogy sikeres legyen a próbálkozás. De egyelőre senki nem futott neki, csak konkrét eseteket támadtak meg. Mindenki bízik abban, hogy értelmes szabályozás jön ki az EU Bizottságától. (Az EU alapelvek szerint a szolgáltatás igénybevevőjének joga, hogy megválassza a szolgáltatót. Ha velem kezdett el tanulni Mátraszentistvánban, akkor joga lenne tőlem tanulnia tovább bárhol az Alpokban. Ez most nincs így, tehát sérül a szolgáltatás szabad áramlásának joga.)
- A síoktató*** ISIA-bélyeget ér, a síoktató**** jelenti az ISIA kártyát (a kettő között a különbség az ISIA-teszt). Országonként különböző az elfogadási szintje, ahogy már írtam, Argentínában, Új-Zélandon pl. játszik. Az USA és Kanada vonatkozásában van rá esély, de nem tudom biztosan.
A magyar jogi szabályozásban való elmozdulásra én eddig nem láttam reális esélyt, most meg kívül vagyok, tehát nem tudom, milyen folyamatok mozognak. Az nem előny, hogy államilag ezeket a szakmákat egységesen próbálják kezelni az OKJ-n belül. A törvényhozók nem szeretik az egyedi eseteket, különösen nem pár száz ember miatt. Amit a fociban nagy küzdelemmel el lehet érni, azt a síelésben már nem biztos!
A végzettség széles körű külföldi elfogadtatása a jelen helyzetben gyakorlatilag lehetetlen. Az ISIA elnökségében ott ülnek az országok síoktatásának felső vezetői, komoly tekintéllyel rendelkező szervezet ellenőrzési jogkörrel, és még így sem tudta ezt elérni. Vajon mekkora esélye van sikeresen tárgyalni az elfogadásról a magyar szervezeteknek vagy az államnak? Akik erről döntenek, pont az ellenkező irányban gondolkoznak. Ahol elfogadják, ott is síiskolai keretekbe akarják beterelni az oktatókat (a maszek, független, szóló síoktatókat lehetőleg mindenhol háttérbe akarják szorítani). Kemény dió ezen változtatni. Hogy lehessen érezni a tárgyalási pozíciókat: Európában százezres mennyiségű síoktatóról beszélnek, Ausztriában több tízezer, Németországban csak IVSI-szintű (nálunk síoktató**) tudomásom szerint van harmincezer. Ezek után mi tudunk tárgyalni 3-500 nevében... És még mindig a harcosabb és eredményesebb partnerek közé tartozunk így is.
A kamara típusú szervezetnek kellene lennie az SMSZ-nek.
A kiképző oktatók az utóbbi években kemény rendszerben választódnak ki. Egy szigorú beugró vizsgát kell teljesíteniük 51%-kal, majd kétszer meg kell védeniük, 61%-kal és 71%-kal. A mi időnkben többen futottak neki, de csak négyen teljesítették (azóta idén még néhányan), közülük kettő fejezte be a folyamatot. Akik akkor teljesítették, emlékeim szerint egyszer sem síeltek 70-80% alatt, de voltak 90%-os eredmények is. Ezen kívül még sok feladatuk volt, és ami különösen hasznos volt, hospitálniuk kellett (saját költségen) egy vizsgatáborban, ahol minden nap más oktatónál voltak megfigyelésen, és kiértékeltük a napi anyagot. Akik ilyen kiképzésen mentek keresztül, azokért tűzbe merem tenni a kezem.
A síiskolák működésének szabályozása rendkívül fontos lenne, ott nagyon sok tennivaló van, de nem egy konfliktusmentes feladat. És azzal is tisztában kell lenni, hogy egyszerűen nincs elég képesített síoktató.
A marketing rendkívül fontos, nem keveset dolgozom rajta, így látom, hogy mennyire komoly feladat. De most azt látom, hogy sokan úgy gondolkoznak, hogy ha olyan reklámban kell részt venni, ami nem kizárólag neki hoz vendéget, már elutasítják; nem túl gyakori errefelé a széles látókörű gondolkodás. Így nagyon nehéz, de nem szabad feladni.
A korábbi terveim szerint ezen a nyáron egy komolyabb kampánynak kellett volna indulnia a síoktatóképzés népszerűsítésére. Komoly, átfogó stratégiára, koncepcióra van szükség. El kellene érni, hogy legyen legalább ezer képzett síszakember Magyarországon, részben azért, mert hiány van belőlük, részben pedig azért, mert ez is segítene kiszorítani a képesítés nélkülieket.
Nekem komoly rendszerszerű terveim vannak, amelyek messze nem annyira nagyok, mint amilyeneket te itt teljesen jogosan leírtál. De akárkivel beszélek róluk, kétkedve fogadják a megvalósíthatóságukat. Akkor most feladjuk, mert nehéz elérni a célt, vagy megküzdünk érte...?
Keresés
