Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Kis Kovi által küldött hozzászólások listája

ÜZENETEK (284)Időben csökkenő Időben csökkenő
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
2025.02.20. 20:19
Elmúlt szezonokban sokat tekintettem a webkamera (akár nap végén visszanézve az időképen) képekre és úgy láttam, hogy nagyon "szép" az érdeklődés a pályarendszer iránt és igen gondosan kezelik a tulajdonosok a rendszert.

Véleményem szerint komoly állami támogatást érdemelnének a károgók ellenére, mert például az a "szomszédoknál" is belefér olyan terepek esetében is, amelyek más ottani konkurensekhez képest gyengébb adottságokkal bírnak.
Komoly versenyhátrányba voltak a hazai dolgok, legyen az földrajzi, finanszírozási, tulajdonosi, tapasztalati, technológiai vagy versenytársi aspektus, de segíteni érdemes egymást, nem gátolni, amíg a harmadik idegen fél pedig csak profitál ebből a felállásból.

A hazai gazdasági szereplők és lehetőségek dotálása nem eretnekség, mint azt sokan szeretnék folyamatosan mantrázni, hanem józan érdek, csak hát a szolgai bezzeg (antant) tudat nagyon erősen fertőzött az elmúlt évtizedekben, főleg, hogy racionalitásnak csomagolják.

Amíg például energiafaló kubatúrában deviáns művészek nyomhatják a rizsát szűkebb rétegeknek különböző támogatási módozatokkal, addig nyugodtan bele kellene, hogy férjen egy ilyen tevékenység támogatása, amelyre amúgy is jelentős hazai kereslet van és normális, egészséges szabadidős tevékenységet biztosít az érdeklődőknek.
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
2025.01.15. 19:18
Szia!

Ezekbe futottam bele, amikor nézelődtem.

Kitzbüheli Alpok térségében igen nagy a választék ilyen téren:

https://www.kitzski.at/de/skigebiet-tirol/kostenlose-uebungslifte-im-tal.html

https://www.skiwelt.at/en/schwoich-lift-system.html

Itt nincs ingyenesség, de amúgy igen jó áron lehet a rendszer "könnyebbik" részét igénybe venni, ami már nemcsak a teljesen kezdőknek szól (elég sokféle jegy váltható):

https://www.bergbahnen-werfenweng.com/winter/preise-zeiten/ikarus-arena-5-tallifte/

Persze, ezek elég messze vannak és a szállások sem igazán olcsóak a környéken, így egy fizetős közelebbi helyszín összességében jóval olcsóbban megúszható.

Szerintem sok helyen van még ilyen lehetőség, hogy egy-egy nagyon egyszerű lift ingyenes, talán még Riesneralm esetében is van egy lift, ahol viszont az első lépések után igazi gyerek/kezdő paradicsom áll rendelkezésre (most is volt arra felé újabb fejlesztés, itt is írtak róla), de az már fizetős.

Szerintem itthon is lehet kezdeni, egy-két napig feltétlenül jó megoldást tudnak nyújtani a hazai lehetőségek is.
Előzmény: (kiskakas8 222273)
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
Topik: Visegrád
2025.01.13. 21:29
Nagyon örülünk, reméljük beindulhat majd az üzem az ország legszebb fekvésű pályáján.
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
Topik: Visegrád
2025.01.01. 12:52
Kedves Rezső!

Nagyon szépen köszönöm a kimerítő tájékoztatást, helyzet értékelést és kívánok boldog és eredményekben, sínapokban gazdag új évet Önöknek!
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
Topik: Visegrád
2024.12.31. 07:50
Feltételezem, ha ez a tegnap kezdődött és várhatóan csütörtökig tartó három napos inverziós időszak sem ad kellő muníciót a pályák előkészítéséhez, akkor egy hamar itt nem fogunk tudni síelni.
Sajnálom, mert ez tényleg egy könnyen elérhető gyönyörű, kedves helyszín sokunknak egy kis mozgásra, de nagyon nehéz lehet itt már optimális döntést hoznia az üzemeltetőnek a jelen feltételrendszerek mellett, akinek elhivatottsága eddig is átlagon felüli volt.
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
2024.12.28. 16:00
Az eddigi tapasztalataim - igaz rég jártam arra - alapján Riesneralm.

Kevés felvonó (a lenti tanulópályákat persze nem számítva), de azok igen nagy besíelhető területet szolgálnak ki. Jó hosszan lehet egybefüggően csúszni változatos pályákon.
Hatalmas tömeget nem tapasztaltam annak idején (már legalább 10 éve volt, hogy arra jártam) a pályákon, még ünnepek környékén is lehetett élvezni, igaz, akkor azért nem kihaltak a pályák.

Szerintem a panoráma is igen elragadó, s mivel egy "zsáktelepülés" (innen - Donnersbachwald - már nem megy tovább a közút), így egyfajta nyugalmat is áraszt a környék, persze Ti az egyik legforgalmasabb időszakban mennétek.
Bár befelé kell menni jelentősebb távolságot (15-20 km) a hegyek közé az Enns völgyéből, ennek ellenére az útvonal könnyen abszolválható.
Előzmény: (D.Dani 222011)
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
2024.12.21. 10:27
Érdemes lenne az arányokat nézni.

Magyarországon a rendszerváltást követően az elmúlt évtizedekben csökkenő lakosságszám ellenére a korábbi bevásárlási, fogyasztási helyszínek többszöröse épült meg, egyetlen közepes helyszín egyszeri (beruházás) és működtetési, illetve ott realizált (beszerzett) (túl)fogyasztási cikkek ökológiai lábnyoma többszöröse egy ilyen jellegű bővítésnek.

A gépjárműpark és napi használatban lévő járművek esetében ugyanez elmondható.

A lakóterületek vagy szabadidős célú épületek (idegenforgalom, + kedvtelési ingatlan) egy főre jutó négyzetmétere is többszöröse lett az előző század közepéhez viszonyítva.

A kulturális (pld-ul: szórakozóhelyek), szocális és egy sportingatlanok szintén hasonló arányban, de még a közutak is hasonló mértékben bővültek.

A zöldről pofázók akárcsak mobilitási szokásai ugyanez, a Normafáért aggódó egyik álcivll FB profilja tízezres km-ekkel járó repüluta(kat) feltételez.

Emberek ezrei egy-egy rövidebb síelésért is km ezreket utazgatnak nyugatra.

A divatipar, amely jelenleg éppen a lányokat fiúnak, a fiúkat nőknek öltözteti és kétszer annyi anyagot használ fel a ruházat kapcsán egy-egy terméknél, mint ami szükséges lenne brutál mértékű felesleges fogyasztást indikál, nem beszélve az évente cserélendő ruhatárakról.

A hiúsági ipar által indikált - valójában teljesen felesleges - (túl)fogyasztás brutális mértékben növeli az okológiai lábnyomot, mégsem foglalkozik vele senki, ehelyett orrkarikás, zöld hajú kamu aggódók osztják a rizsát a fenntarthatóságról, holott a zöld ipar fajlagos beruházási, anyag- és logisztikai költségei, általuk termelt későbbi hulladék teljes életútja sokkal szennyezőbb, mint a korszerű atomerőművekben előállított energia.

Még az étkezési, fogyasztási pazarló szokások (nem környezetünkben termelt termékek fogyasztása, túlfogyasztás, feleslegek, hulladékok, azok szállítása) is fényévekkel nagyobb kibocsátásokkal, szennyezésekkel járnak.

Szóval véleményem szerint elég az álszenteskedésből, képmutatásból és ördögűzésből a hazai síélet tekintetében bármilyen beruházás kapcsán, mindenki nézzen körül hogy miként élünk és teljes rendszereket vizsgáljon, ne egy kiragadott szegmenst.
Egy füstölő club hétvégének országszerte összességében nagyobb a kibocsátása, mint amiről itt például beszélünk több évtized tekintetében.
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
2024.12.14. 06:56
Igen, az csak egy átmeneti időszak lenne, sőt a tél - nyár szempontjából extrém, gyakorlatilag két évszakos, a jelenlegi mérsékelt éghajlati övezethez képest a társadalom többsége számára élhetetlen időszak köszöntene be.

Azért sokat elmondanak ezek a webkamerás képek is arról, hogy az elmúlt években a Kékestető magassági "előnye" mennyit számított, szinte egyedüli terület volt az országban, ahol a tél szempontjából természetes úton is még jelentős volt a hótakarós napok száma.
Az elmúlt évtizedek átlagos hőmérsékleti emelkedése feljebb tette a "lélektani" határt min. két-háromszáz méterrel.
Előzmény: (TZoli 221499)
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
2024.12.11. 18:52
Ez már valószínűleg nemcsak teszt.
MSZI-20241211.jpg
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
Topik: Donovaly
2024.11.13. 06:38
Köszönöm szépen az információkat.
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
2024.11.10. 06:42
Köszönöm, ez valószínűleg tényleg megoldás erre.
Előzmény: (TZoli 221595)
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
2024.11.08. 20:32
Valaki próbált esetleg már korábban Flixbus-szal síelni menni ide?

Azért kérdezem, mert a honlapjuk szerint van olyan járat, amely de. 10-re elvisz oda Budapestről és 17:20, illetve 19:20-kor pedig van visszafelé közlekedő busz.

Olyan tapasztalatok felől érdeklődnék például, hogy amennyiben nem a helyszínen bérel az ember lécet, úgy annak szállításával nincs probléma?

Ez nem a buszhoz kötődik, de esetleg még az lenne szempont, hogy van-e a helyszínen bérelhető tároló, ahova el lehet helyezni napközben cuccokat?

Köszönettel.
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
2024.10.15. 18:00
Valószínűleg ez csak egy átmeneti időszak, legalább is tervek szintjén már prosperálóbb jövőt vizionálnak a környékbeli turisztikai ágazatnak, azon belül a téli sport lehetőségeknek is (nemcsak Kékes, hanem Mátraszentistván és Galya-tető fejlesztési lehetőségei is terítékre kerültek).

https://gyongyosma.hu/2024/08/29/a-matra-2034-re-az-orszag-legnepszerubb-turisztikai-tersege-lesz/

Ez egy neten fellelhető tanulmány/stratégia, amelyben egész merész távolabbi elképzelések is vannak (pld-ul: Mátraszentistván - Galya-tető összeköttetés, északi leágazásokkal) , bár kétlem, hogy azok megvalósulnának (mondjuk nagyon tetszenének:).

https://aofk.hu/wp-content/uploads/2024/07/matra_tats_aktualizalt_2023_fin.pdf

Minden esetre jó lenne, ha közelebbi helyeken is lehetne sok téli élményt szerezni (még ha kisebb dimenzióban is), csak az éghajlati anomáliák kifutása nehezíti meg az álmodozást, bár simán benne van az is a pakliban a következő évtizedekben, hogy a tengeri áramlatok változásával a ló másik oldalára kerülhet a térség tél tekintetében (igaz, akkor nem a szabadidő eltöltése fog a fókuszba kerülni).
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
Topik: Normafa
2024.10.12. 14:46
https://www.skiplus.hu/magaselet/normafa-sifutas-sieles-szanko/

Elég nagy csend van a téma körül, bár látva a térségbeli önkormányzati változásokat, nem meglepő.
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
2024.09.13. 17:20
Szerintem - a Google Earthet alapul véve - a feltételezetten használtan megvásárolt felvonó melletti pályák főként nyugati, észak-nyugati tájolásúak lesznek és magasabban futnak (800 - 870 között) mint a jelenlegiek. A Mátraszentlászló felé lemenő szakasz pedig egyértelműen északi (egy kis keleti tájolással) lesz.
Igen, az obszervatórium felé menő "egybe pálya" nem igazán lehetséges.
Amennyiben valahogy össze tudnák "kötni" a nagyobbik új pályaszakaszt (Kút-hegy) a régi rendszerrel (azaz egyben síelhető lenne), akkor közel 1.500 méter lehetne a leghosszabb "egybe csúszási' lehetőség.
Mondjuk ezt nem tudom miképp lehetne kivitelezni nagyobb beruházás nélkül a főút, a parkoló, illetve a gyakorló pályaszakaszok miatt.

Igen, egy új felvonó valószínűleg kockázatos beruházás lett volna a megtérülés tekintetében, de használttal talán még nem akkor lutri, igaz oda sok egyéb beruházás szükséges még, főként a hóágyúzásra tekintettel.

Ami a klímát illeti, szerintem két véglet van. Az egyik hogy folyamatosan továbbmelegszik még évtizedekig a légkör kisebb-nagyobb kilengésekkel, így egyre nehezebbé válik a "téli feltételek" biztosítása, a másik, hogy hamarosan (évszázad közepéig) az észak-atlanti áramlatban olyan anomáliák lépnek fel, amely keményebb teleket hoz majd magával, viszont akkor meg biztos, hogy nem a síelés lesz a legnagyobb "gondja" a társadalomnak.
Előzmény: (TZoli 221379)
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
2024.09.10. 17:19
Ez szerepel a honlapjukon:
"2023-ban 720 ezer EUR értékben megérkezett a legújabb négyüléses felvonó, telepítése 2024-2025 várható"

Már az árból is feltételeztem, hogy valahol leszerelt felvonóról lesz szó, mert az Alpokban 20-30 millió EUR-ért szoktak modern lifteket telepíteni.

Az lenne a "csúcs", ha a Piszkés-tető obszervatóriumig menne fel egy pálya (az már tényleg hosszú csúszás lehetőséget tudna eredményezni, főleg, ha át lehetne csúszni a mostani pályákra - az már összességében a 2 km-t is meghaladhatná), de szerintem itt nem erről lesz szó.

Úgy gondolom, hogy lesz egy 600-700 méteres pálya az "új" lift mellett kialakítva, majd feltételezem lesz egy csákányos vagy tárcsás még Mátraszentlászló felé, legalább is ezt lehet sejteni a honlapon lévő ide vonatkozó további bejegyzésből.

'Négyévszakos hegyi élmények a Kúthegyen, és a falvakat a meglévő sípályákkal összekötő Síhinta Projekt megvalósulása 2025-től várható"

Minden esetre bizonyára már nagyon sokan várjuk a fejleményeket, terveket és hogy kipróbálhassuk majd az új részeket is.
Reméljük nem jött közbe semmi, ami hátráltatná a projektet.
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
Topik: Donovaly
2024.01.15. 17:01
Az általad leírtakat egyelőre Normafa is tudja prezentálni (50-100 méter), mert tavaly óta kellő hideg esetén hóágyú segítségével szoktak havat készíteni (persze, ha van természetes hó, az is "hozzá jöhet"). Az "álcivilek" próbálnak keresztbe tenni, de egyelőre tudtok most oda is menni kicsiket csúszni.

Amennyiben aránylag biztos természetes havas környezetet szeretnél télen, akkor manapság minél magasabbra kell menni, de Donovaly azért februárban jó szokott lenni ilyen szempontból, mert a 200 km-rel északabbra való "tájolódás" is számít, nemcsak a magasság. Mondjuk ott emlékeim szerint a sípályán kívül vannak olyan szakaszok, ahol ilyen távolságokat azért lehet csúszkálni, de "természetesen" a sípályákra nem mehettek fel.

Tudnék olyan helyet javasolni, ahol akár több km-et is lehet egyben csúszni, sőt esténként még akár világítás is van, és valamennyire a pályát is karbantartják, sőt még ingyen is van (persze nem felvonóval), de azért sokkal messzebb kellene utaznotok (Ahrntal - Dél-Tirol, Olaszország).
Előzmény: (murdock25 220286)
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
2024.01.10. 17:27
Szerintem jól érted.

Az átlagbér (bruttó 564 ezer Ft volt 2023. októberben) után kb. három-négyszer annyi közteher folyik be az egészségbiztosítási ellátásokra (18,5 % tb-járulék és 13 % szociális hozzájárulási adóból az egészségbiztosítási kasszát megillető összegek, azaz kb. a bázisra jutó 7-8 %), mint a havi 11.300,-Ft-os összegű egészségügyi szolgáltatási járulékból.

Azaz, ha valaki egészségügyi szolgáltatási járulékkal (havi 11.300,-Ft-tal) járul hozzá a "közös költségekhez", az tulajdonképpen egy hihetetlen nagy mértékű szociális támogatást kap meg még egy átlag magyar kereső állampolgárhoz viszonyítva is. Még a minimálbérből élők is több, mint kétszer annyi egészségbiztosításra jutó közterhet fizetnek be ilyen célra.
Megjegyzem, az aktívak kb. hasonló számú (gyermek, nyugdíjas) nem járulék fizető után is hozzájárulnak az egészségbiztosítás fedezetéhez, azaz a befizetett pénzek nem egy ember, hanem két ember ellátását kell, hogy fedezzék.

Szóval igen, ilyen esetben (elég komoly anyagi invesztíciót igénylő szabadidős tevékenység) teljesen etikátlan, egyfajta élősködési attitűd a szituáció - ha tetszik, ha nem, ez a megállapításom -, még ha a jogszabályok jelenleg lehetőséget is biztosítanak erre.
Előzmény: (Lackó 220175)
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
2024.01.09. 18:18
Az ún. EU-s kártya (lejárata) esetében véleményem szerint az (egészség)biztosítási jogviszony megléte a fontos, azaz, ha valakinek van hosszabb ideje munkaviszonya vagy más módon, mondjuk nyugdíjasként vagy tanulóként "alanyi jogon" jogosult egészségbiztosításra (alapjogviszony), akkor max. csak az lehet a technikai kérdés, hogy milyen sorrendben és milyen gyorsan intéződnek el a dolgok (utólag).

Persze, nem lehet kellemes dolog előre kifizetni mondjuk egy jelentősebb kórházi ellátást a kártya és a biztosítás hiányában, de ha valakinek van mondjuk foglalkoztatása által érvényes biztosítási jogviszonya, az a személy szerintem jogosult az egészségbiztosítási szerv utólagos térítésére (még ha le is járt a "plasztik" kártyája), persze, ha nem valami totál magán (és persze, ha nem EU-s vagy azzal egészségbiztosítási szempontból nem partner ország területén) egészségügyi intézményben látják el, amely nem működik együtt az egészségbiztosítási szervekkel.

Feltételezem már az egészségügyi szolgáltatói járulék (akinek nincs aktuálisan jogviszonya, ezt kell megfizetni tételes járulékként) is keletkeztet ilyen egészségbiztosítási viszonyt, persze az más kérdés, hogy mennyire etikus havi 11.300,-Ft ellenében "nem olcsó szabadidős" tevékenységből eredő baleset miatt milliókra megterhelni az egészségbiztosítási tárcát, azaz a valós vagyoni, jövedelmi viszonyuk szerint fizetők állampolgárok zsebeit.
Bár nem ismerem az esetleges "kisbetűs" (jogszabályi) feltételeket e tekintetben.

Továbbra is azt javaslom, hogy mindkettő legyen, azaz társadalombiztosítási jogviszony (foglalkoztatott, főállású vállalkozó, tanuló, nyugdíjas, stb.) és utasbiztosítás is, mert önállóan egyik sem nyújt mindenre fedezetet.
A magánbiztosítások sokszor kikötik a szerződési feltételeikben (persze nem hívják kellően fel a figyelmet rá), hogy szükséges az "állami" biztosítási jogviszony (EU-s kártya) is, ugyanis nem feltétlenül ezek a magánbiztosítók fizetik ki a teljes kórházi ellátás költségeit, szívesen támaszkodnak a háttérben a nemzeti egészségbiztosítási alapokra (ettől lesz nekik ez kifizetendő üzlet:). A magánbiztosítók viszont olyan szolgáltatásokra is nyújtanak fedezetet, amelyre az "állami" egészségbiztosítás már nem feltétlenül.

Egy időben még én is voltam tagja az Österreichischer Alpenverein-nek, ugyanis ott találtam - ahogy más is említette már - igazán komoly mértékű felelősségbiztosítási fedezetet.
A szimpla utasbiztosítások egy jó része tartalmaz ilyen fedezetet is, de elég marginális kárfedezettel ahhoz képest, hogy milyen kártérítési összegek is "előkerülhetnek".

Nagyon komoly károkat tudnak keletkeztetni bizonyos baleseti szituációk, ahol ha nem vétlen (mondjuk szimplán gondatlan) az adott szituációban az ember vagy nem tudja kellően a per során a vétlenségét, gondosságát bizonyítani az ellene felhozottak tükrében (idegen "pályán" játszani és anyagilag bírni egy ilyen eljárást is már kimerítő lehet), akkor akár tízmilliókra is perelhetnek (például egy baleseti szituációban a másik fél (is) tartós, akár élete végéig szóló egészségkárosodást szenved, így azzal összefüggésbe hozható jövedelem csökkenés, illetve anyagi és nem anyagi kárigények nagyon komolyak lehetnek, amit a másik fél támaszthat).
Kis Kovi
287 élménybeszámolót írt
287
14 éve tag
2023.11.19. 10:44
A mai versenyt egyelőre 12-re ütemezték, bár tegnap eléggé lemondóan nyilatkoztak róla.

Tegnap új helyszínen Gurglban a férfiaknál nagyon jó verseny lehetett volna, ha a legizgalmasabb periódusban nem érkeznek meg az új bolsevikok (klíma tüntetők – ökó nácik).

Az osztrákok tarolása így egy kissé fanyar volt, de nagyon tetszett Kristoffersen „tökössége” a tüncizők kapcsán, csak sajnos egyre kevesebb ilyen őshonos karakter van arra felé.

A deep state emberei egy jakuzziban hemperegve a több száz, ezer négyzetméteres villájukban lediktálták a következő feladatot, hogy gyorsan a sí világkupát is szabotálni szükséges (paraszt vakításként avagy a lényegről való elterelésként) még az elején.

Persze, nem a cseppfolyósító (LNG) terminálokba, tankerhajókra, nem a csúcsra pörgetett hadipari üzemekbe (gyárts konfliktust hozzá előtte), nem a hihetetlen energiaigényes chipgyártókhoz (pld-uL tudatos szoftveres avultatás, pár évente cseréld az eszközeid) és nem azokba a térségekbe, ahol megfelelő élettér hiányában is háromszorzódott a lakosság fél emberöltő alatt (természetesen onnan folyamatosan más térségekbe orientálják, szervezik a felesleget le/belakni más helyszínen is a környezetet), küldték a követeiket, ahol nem marginális, hanem globális módon folyik pazarló hatás a környezetünk terhelésére. Persze nem véletlen ez a színjáték és a technológia olyan szinten befolyásolja a felnövő nemzedéket, hogy fingjuk nincs a valóságról, csak amit éppen diktálnak nekik.

Mi lesz a következő fokozat, az összes egyéni épület (kertes ház) elbontása és a lakók társasházba való terelése, az úthálózat felszámolása, a színházak, kulturális, sport és bevásárló központok megszüntetése, a kulturális örökséget képező „öreg” épületek eldózerolása, aztán tömeges eutanázia (sok fiatalt már megmérgeztek azzal a tudattal, hogy minek erre a világra akár egy gyerek is). Persze, a folyamat vége csak az lenne, hogy jön (sőt egy részük már itt van) egy élelmesebb népség és szépen belakja ezeket a térségeket is.
következőutolsó