magnum56 által küldött hozzászólások listája

Síbakancsban kell mérni és bukósisakban.
A pályán is így használod, nem? :)

Örülök, hogy egyetértünk.
Boldog karácsonyt Neked, és mindenkinek, aki szereti ezt a szép sportot.

Én sem azért linkeltem be, hogy ez lenne a követendő viselkedés a zsúfolt pályákon. Úgy látom, hogy ő is inkább csak a film kedvéért játszotta el a "pálya ördögét".
Szerintem ennél is veszélyesebb, ha valaki semmi tudással száguldozik a pályán. Bukovelben volt lehetőségem megtapasztalni ilyet. Egy bátor kezdő éppen mellettem szállt el és az erdőben landolt.
Azért a sárgaruhás nem ez a kategória. Szerintem Egy-két fogást lehet tanulni tőle is.

És ezt láttad már?

Nagyon érdekes. Ilyet még nem láttam.
Ennek a technikánk mi a neve?

Igen, a csóválós technika valóban nagy újdonság volt akkoriban. Én éppen a hatvanas években, gyerekként kezdtem a versenyzést, aminek néhány év múlva vége is lett. Főleg Galyatetőn és Kékesen az északin voltak a versenyek.
Korábban a kanyarodást úgy tanultuk, hogy bottal szúrunk, tehermentesítünk, majd lépünk-mellézárunk és faroltatunk. Vagy kétlábbal ugrunk és úgy faroltatunk. Mindkettő elég darabos mozgás volt.
A csóválás viszont már folyamatos mozgást jelentett. A jobb és bal kanyarok természetes módon kapcsolódtak össze, és ezért élvezetesebb volt. A csóválást talán valamiféle átmenetnek lehetne tekinteni a tiszta farolós technika és a carving között. Persze még nem élen ment a léc és nem karcolt nyomot hagyott, de már sokkal keskenyebb volt a léc nyoma, mint a tiszta farolósnál.
De versenyen, a kapuk között, egyik technika sem érvényesült tisztán. Mint ahogyan ma sem. Én is látom a mostani versenyeken, hogy néha ugranak, farolnak, rolóznak, karcolnak, ahogy a tűzött pálya éppen megkívánja.

Azonban én az eredeti kérdést az amatőrök szemszögéből tettem fel, akik kezelt pályán szeretnek síelni, mert mi (ha nem is mindig)többnyire választhatunk, hogy melyik technikát használjuk.

Igen, ha kiismersz egy pályát, akkor ott bátrabban el mered engedni a lécet. Én is így vagyok ezzel. De azért a változatosság is gyönyörködtet. Egész napra nem szoktam leragadni egyetlen pályán.
Jó kondiban lehetsz, ha bírod 8-10 órán át. Én néha már csak 4 órás jegyet veszek. Ha nem kell sorban állni, akkor nekem elég is egy napra.

Én is szoktam 2 lécet vinni.
Egyrészt a biztonság miatt. Volt már úgy, hogy eltört a kötésem, de olyan is, hogy kiszakadt a kantnim. Ilyenkor jól jön egy második léc.
Másrészt pedig ha nagyon másak a hóviszonyok, mint amire számítottam, akkor kéznél van a másfajta léc. De nem kell mindkettőt felvinni a pályára. Ha közel van a parkoló, akkor elég a kocsiban hagyni az egyiket. Persze a parkoló sincs mindig közel.

Engem nem annyira a lejtő meredeksége zavar, inkább az ha rossz a hó minősége. Ha szépen le van taposva, nem jeges, elég széles, és nincsenek sokan, akkor a meredekebben is lehet szép íveket húzni. Ritka az ilyen, főleg reggel lehet megcsípni. Ha erősebben visszafordulok a hegy felé, akkor nem is gyorsul be a léc.
Ha széles a pálya, akkor néha az egyik oldala meredekebb is. Én ezt az oldalt szoktam választani, mert ott kevesebben mennek, és általában jobb állapotban marad a hó.
Persze ez is csak egy bizonyos meredekségig igaz. Ahol már nem tudok ívet húzni, ott lecsorgok hagyományos technikával farolgatva.

Mindenben egyetértünk.
Ha megnézed a YouTube-on a carvingos bemutatókat, akkor ott mindig csak két ember van a pályán. Aki a kanyarokat bemutatja, és mögötte lemaradva az operatőr. Így zavartalanul lehet a szép íveket húzni.

Csak könyvből nyilván nem lehet megtanulni síelni, de egy jó könyv sokat segíthet az elmélet alapok tisztázásában. De nem szabad átesni a ló másik oldalára. Ha a magyarázatok túl bonyolultak, akkor ez inkább kedvét szegi a kezdőnek, mintsem ösztönzést adna.

Engem azért érdekel a téma, mert majd 20 éven keresztül oktattunk általános és középiskolás sítáboros gyerekeket. Persze mi a táborokban nem versenyzőket neveltünk, csak az volt a cél, hogy megszerettessük a gyerekekkel a síelést. Eljussanak arra a szintre, hogy önállóan tudjanak csúszni, és élvezzék a téli mozgást.

Még néha ma is előfordul, hogy megkérnek az ismerősök, hogy menjek el velük síelni, a kisgyereküket (unokájukat) beindítani, az alapokat megmutatni. Szeretnék minél jobb tanácsokat adni a gyerekeknek, szeretnék haladni a korral, hiszen maga a síelés is változik, és ezzel együtt az oktatási módszereknek is változnia kell.

JaniJuli!

"Elmondhatom, hogy sok mindenben nem értek egyet a mai modern tematikával, ami a kezdőkre vonatkozik. Itt teljesen eltér könyvem a G2S módszereitől. "

Szeretném tudni, hogy mi az, amivel nem értesz egyet, és azt is, hogy te hogyan tanítanád a kezdőket.

Gyanítom, hogy nem a régi lécek alakja volt az oka annak, hogy meg sem próbáltak ezekkel carvingolni. Inkább a bőr sícipő.
A 60-as években, de még a 70-es évek elején sem nagyon terjedtek el a kemény műanyag cipők. A puha bőrbakancsban pedig nagyon nehéz lett volna (szerintem lehetetlen is) élen tartani a lécet. Örültünk, ha enyhén élezni tudtunk, de többnyire a léc a talpán futott.
Erről van egy érdekes tapasztalatom, ami keveseknek adatott meg, talán még az idősebbeknek sem. 1975-ben vettem az első műanyag bakancsomat Jugoszláviában, Alpina gyártmányút. Ezt könnyű volt megszokni, és már évek óta élveztem a műanyag cipő előnyeit, amikor behívtak katonának. Mivel ott csak katonai szerelésben lehetett síelni, így kénytelen voltam visszaállni a surranóra, amely ugye puha bőrből készült. Kb. két hétre volt szükségem, mire "újra" megszoktam a bőrbakancsot és tudtam vele rendesen csúszni.
Az idősebbek közül szinte mindenki átélte a bőrbakancs-műanyagbakancs váltást, de hogy műanyagról álljon vissza valaki puha bőrbakancsra (még ha ideiglenesen is), az szerintem csak kevés síelővel fordult elő.

Gyanítom, hogy nem a régi lécek lécek alakja volt az oka annak, hogy a meg sem próbáltak ezekkel carvingolni. Inkább a bőr sícipő.
A 60-as években, de még a 70-es évek elején sem nagyon terjedtek el a kemény műanyag cipők. A puha bőrbakancsban pedig nagyon nehéz lett volna (szerintem lehetetlen is) élen tartani a lécet. Örültünk, ha enyhén élezni tudtunk, de többnyire a léc a talpán futott.
Erről van egy érdekes tapasztalatom, ami keveseknek adatott meg, talán még az idősebbeknek sem. 1975-ben vettem az első műanyag bakancsomat Jugoszláviában, Alpina gyártmányút. Ezt könnyű volt megszokni, és már évek óta élveztem a műanyag cipő előnyeit, amikor behívtak katonának. Mivel ott csak katonai szerelésben lehetett síelni, így kénytelen voltam visszaállni a surranóra, amely ugye puha bőrből készült. Kb. két hétre volt szükségem, mire "újra" megszoktam a bőrbakancsot és tudtam vele rendesen csúszni.
Az idősebbek közül szinte mindenki átélte a bőrbakancs-műanyagbakancs váltást, de hogy műanyagról álljon vissza valaki puha bőrbakancsra (még ha ideiglenesen is), az szerintem csak kevés síelővel fordult elő.

Hát hogyne emlékeznék. Ilyen kötés volt az első lécemen, amelyet a szüleimtől kaptam 10 éves koromban. De nem vált be. Le kellett cserélni, mert amikor gyakoroltuk a 180 fokos helyben megfordulást, a lendítésnél néha lerepült a léc a lábamról. A kötés gyakorlatilag használhatatlan volt.

Én sajnos voltam katona, de ott is tudtam síelni. Tagja voltam a laktanya sícsapatának. Télen versenyre mentünk, Kékesen a déli pályán volt a lesiklás, Mátraházán pedig a futóverseny. Ugyanazzal a léccel, katonai surranóban.

Végeztem egy kis kutatást a garázsomban. Megtaláltam a feleségem első lécét, amit a 70-es évek végén vásároltam. Ez egy "Fischer SPRINT" léc. Megmértem a szélességét: 84/65/72 mm. Vagyis ekkor már biztos, hogy nem voltak teljesen "egyenesek" a lécek.
Találtam egy "Fischer RC4 RS super plazma edge" lécet is, aminek a szélessége: 82/63/72. Szóval ez sem egyenes.

Én a 60-as évek második felében kezdtem a sízést csavarozott kantnis faléccel. Szerintem ez sem volt teljesen egyenes. Ennek meg volt az oka.

Bizonyára te tudod (a fiatalabbak nem biztos), hogy ezek a lécek még "huzalos" kötéssel rendelkeztek. Elől csatolódott és a huzal a léc oldalán ment hátra a cipő sarkához. (Ilyenek voltak a katonai lécek is). A léc két oldalán volt egy-egy fémlemezből készült kengyel, ami leszorította a huzalt, és így fixálta a cipő sarkát. Ez volt a léc lesikló üzemmódja.

Ha azonban kiakasztottad a huzalt az oldalkengyelből, akkor a cipő sarka meg tudott emelkedni és így túra kötéssé változott. Ha a léc egyenes lett volna, akkor az oldalt kiálló kengyelek túra üzemmódban akadályozták volna a léc haladását, a maga vágta nyomban. De ha a léc közepe keskenyebb, akkor az oldalt kiálló kengyelek is elférnek a a szélesebb orr által vágott nyomban.

Ezért gondolom, hogy már a falécek sem voltak teljesen egyenesek. De ezt nem tudom megmérni, mert a gyerekkori lécem már nincs meg.

"Ha teljesen egyenes léccel karcolsz, akkor egyenesen megy a léc, nem kanyarodik be magától."

Ezzel több probléma is van:
- Nincsenek (és nem is voltak) "teljesen egyenes" lécek. A hagyományos, egyenesnek nevezett léceknek is keskenyebb volt a közepe, csak nem volt akkora a különbség, mint a modern piskóta léceknél. (ezt már többen leírták)
- A karcoláshoz (élen futtatáshoz) be kell dőlni a kanyar felé, és a bedöntött tested a kanyarodásból származó centrifugális erő tarja egyensúlyban. Ha a léc élen futtatva egyenesen menne (nem kanyarodna) akkor egyszerűen eldőlnél, mert nem keletkezne centrifugális erő.
- A hagyományos léc is bekanyarodik élen futtatva, ugyanis a léc nem csak az alakja miatt kanyarodik, hanem a síző által kifejtett nyomás miatt meg is hajlik, és a hajlás miatt is kanyarodik. Ha nem így lenne, akkor nem lehetne ugyanazzal a léccel különböző ívű karcolt íveket húzni. Tehát a ha elég erősen megnyomják, akkor a hagyományos léc is tud karcolni.

Hát én valóban úgy gondolom, hogy merev bakancsban nem lehet bokával élezni, és nincs is rá szükség. Ezért jobb a merev magas cipő, mint az alacsonyszárú puha cipő.
Én nem csinálok tudományos kérdést az élezésből, nem forgatom sem a nagylábújamat, sem a kislábújamat. Egyszerűen csak elbillentem a cipőket és máris élen van a léc. Megnyomom a cipő nyelvét és már kanyarodik is a léc a nyomás erősségétől függő íven. Majd felengedem a nyomást és kezdem az ellenkező kanyart. Nem bonyolítom el.

"...az új ívkülsö lécnek meg kell előznie az új ívbelsöt..."

Nálam ez éppen fordítva történik. Az ívbelső halad elől (kisebb terheléssel) az ívkülső pedig kissé lemarad.
Ahogyan te írod, olyat a telemark sízésnél láttam, ahol az ívkülső léc halad elől, az ívbelső pedig hátrébb.

"Képzeld el, hogy rézsút haladsz párhuzamos léceken és fordulni szeretnél. "

Ha a hegy felé akarok kanyarodni, akkor elbillentem a lécet a hegy felé és a léc kanyarodni fog a hegy felé, amíg meg nem áll. Ugyanezt megcsinálom a másik irányba is. Többször megismétlem a gyakorlatot mindkét irányban, majd összekötöm a két ívet. Ez alapgyakorlat. Én nem látom bonyolultnak.

"Bokáiddal kell élére állítani a léceket, ami nagyon szokatlan mozdulat."

Réges-régen, amikor még alacsony szárú bőrbakancsban síeltünk, akkor valóban bokából kellett élére állítani a lécet. Mikor katona voltam, akkor magasabb szárú surranót használtam, és talán még erre is igaz volt, hogy bokából kellett élezni vele. De a kemény műanyag bakancsban ez nem így van. A bokám meg sem mozdul benne, lábszárral billentem el a cipőt és vele a lécet is. De ez ugyanígy van a sodródásos élezésnél is.

"Ehhez tehermentesíteni kell a léceket először, lábhajlítással. "

Szerintem nem kell feltétlenül tehermentesíteni, de lehet úgy is. Élre billenteni tehermentesítés nélkül is lehet. Biztosan láttál már olyan videót a YouTube-on, amikor guggolva carvingolnak, szinte a lécen ülve. Ebben a testhelyzetben lehetetlen tehermentesíteni, mégis tudnak élen menni, és az élváltás is működik. Tehermentesíteni csak a hagyományos fordulóhoz kell, mert teher alatt lehetetlen elfordítani a lécet. De carvingnál nem te fordítod el.

"Ez nehéz dolog, úgy érzi az ember, mintha elvesztené uralmát a lécei fölött."

Én még sohasem éreztem ilyet.

"Én úgy gondolom, hogy a sodródásos kanyaríveket sokkal könnyebb megtanulni és megcsinálni, mit a karcolásosakat. "

Csak néhány okot mondjál röviden, hogy miért.