Bár úgy lenne, hogy túl jól síelnék! :-)
Sajnos persze nem így van.
Viszont éppen az oktatási tapasztalataim miatt úgy érzem, hogy tudok a kezdők fejével gondolkodni, és tudom, hogy mi az, ami elvárható tőlük, milyen tudásszinten mire képesek.
De ugyanakkor azt is tudom, hogy hogyan kell(ene) síelni, a tanulás során mi a cél, amerre egy kezdő elindul. (és valameddig eljut, ki meddig)
Ezért mindig, a pályán minden feladatnál, oktató szándékú videónál vagy éppen egy fórumos magyarázatnál is azt nézem, hogy mi a célja, hasznos-e vagy éppen nem, egyértelmű-e vagy éppen összezavarhat valakit.
Abban igazad van, hogy nem csak egyféleképpen lehet valamit elmagyarázni. Sőt, mivel a síelés egy erősen összetett mozgás, sokszor nehezen érthető vagy érezhető, ezért a legtöbbször többfelől, többféle magyarázattal és gyakorlattal lehet elérni egy adott célt. Van, akinek elég szokatlan módon vagy magyarázattal lehet megtanítani valamit.
Ha tudnád, hogy időnként milyen módszereim vagy magyarázataim vannak, akkor csak kerekedne a szemed! :-)
Szerintem kevesen vannak, akik nálam nyitottabbak az új magyarázatokra, módszerekre. Rendszeresen figyelek más oktatókat, és magam is kipróbálom amiket ellestem, hogy hasznosak-e. Ha tetszik, akkor kipróbálom, hogy tanulóknál hogyan működik.
Ugyanígy vagyok a felesleges vagy éppen hátráltató, emiatt kerülendő módszerekkel, azokat kigyomlálom.
De a lényeg. Van, ami jó, és előre visz, vagy éppen ellenkezőleg, nem segíti, sőt esetleg hátráltat vagy félrevisz.
De a legfontosabb! Minden oktatás, gyakorlat, magyarázat csak akkor működik, ha valaki tudja, hogy hova tart, mi a cél, mi az a síelés, amit meg akar tanítani.
Ha nem tudom, hogy hogyan kellene síelni, nincs erről egy tiszta kép a fejemben, akkor hogyan tudnám eldönteni egy oktatási módszerről, hogy jó-e? Ez mindennek az alapja.
A videó, amit belinkeltem éppen arra jó példa, hogy egy nem létező cél felé viszi a tanulót. A lapon forgatott síelés -tanuló szinten- szakmailag helytelen megoldás, nem lehet cél ennek a tanítása.
3-4 olyan -egymást gerjesztő- hiba is van benne, amelyek kimondottan kerülendők.
Tökéletesen megerősít az, hogy amikor a videó végén elkezd a csaj síelni, akkor már nem csinálja ezeket, hanem átvált egy normál technikára. :-)
Más. A válaszodban van pár dolog, amit szerintem elírtál, ezekre utaltam. ("rézsút haladásaim (kikormányzás) közben", "azzal indítjuk be a kikormányzást a csúcspontban")