Érdekes sínap volt egy rendhagyó terepen. A pénztárnál pottyantós wc-t (!) találtam. Eljátszottam a gondolattal, végszükség esetén mit tud kezdeni az ember magával itt talpig síruhában, a nadrágon nadrágtartóval, bukósisakkal, kesztyűvel. Próba helyett inkább jegyet vásároltam. Egy régi négyüléses felvonó vitt fel 1324 m-re. Hatalmas hó mindenfelé, fentről csodálatos panorámával. A hegygerincen futnak fenti a pályák, az átkötéseket mozgó járdával lehetett áthidalni, ilyet többet is találatunk Tarvisióban. Az 1324 m-en lévő Monte Priesnig-tól átmentünk az 1789 m-en lévő dallamos nevű Monte Santo di Lussari csúcsig. Itt található az a kis hegyi falucska, amiért tulajdonképpen a sízésen kívül ide jöttünk. Az ide- és visszajutás is kalandos, egy keskeny, kétirányú hegyi ösvényen lehetett megközelíteni, egy majdnem szakadék szélén. A legnagyobb lelki nyugalommal közlekednek a sízők lábukon léccel úgy, hogy két vállasabb ember alig fért el egymás mellett. Egy darabon korlát is volt ugyan, ez azonban a méteres hóban a bakancsunk magasságában húzódott, így a tériszonyosok még rosszabbul érezhették magukat. A kolostor faluban elbóklásztunk, meglátogattuk a templomot (1789 m-en!), majd egy forralt bor után visszaindultunk. Sajnos a 9-es jelű hosszú piros pálya zárva volt, biztosan nem a hó hiánya miatt. Így a fenti pályákat csúsztuk be, majd visszamentünk a völgybe, ahol igazi kezdő paradicsommal találkoztunk, több egymással párhuzamos kék pályával, mindenféle típusú felvonóval.
Miután a maradék erőnk elfogyott, kötelező programként meglátogattuk a helyi bőrpiacot is. Alku után nem jöttünk el üres kézzel...