A szombati ausztriai havazást látva, egy hirtelen ötlettől vezérelve, vasárnap kiugrottunk egy 4 fős társasággal Mönichkirchenbe, csúszni egyet. Elsősorban a közelsége miatt választottuk, valamint az előzetes tájékozódás szerint arrafelé minden utat tökéletesen járhatónak jeleztek és ez így is volt a valóságban is. A reggel fél hetes budapesti indulást követően 10 órakor már a bérletpénztárnál álltunk. A Sonnenbahn lift parkolójában már szép számmal volt autó és főleg honfitársaink képviseltették magukat, de azért még találtunk szabad helyet. A pénztárban egy kedves magyarul is beszélő lány adta a tickettet, ami egész napra 36,5 euro és délig óránként 2 euroval csökken, de van 2-3-4 órás jegy is. Az előrejelzések szerint napos, de szeles időt ígértek, de megérkezésünkkor a hegy épp álmosan egy nagy felhődunyhába takarózott, amit Holle anyó meg is rázott egy kicsit, így hóesésben kezdtük a síelést, de egy óra múltán valóban teljesült az előrejelzés, mert szélúrfi elfújta a felhőt és a nap hátralévő részében napos, de szeles időben róttuk a kilométereket. Minden felvonó és minden pálya üzemelt, bár a hóréteg helyenként nem volt túl vastag, mert a szél lefújta a havat és ott kicsit jeges volt. Néhol már kis barna foltok is át-át ütöttek a fehérségen, néhány apró kavics társaságában, máshol meg kicsit buckás volt a pálya, amin technikai és természetes hó keveredett. Első csúszásra bemelegítésként a Schwaigbahn tetejétől (1315 m) teljesen lecsúsztunk a parkolónkig (1000 m), de kb. félúttól a Sonnenbahn lift melletti 5-ös pálya egy lejtés nélküli helyenként botozós, nem túl élvezetes szakasz, úgyhogy ezt legközelebb már csak a hazainduláskor vettük igénybe. Inkább átmentünk a másik oldalra és a Panoramabahn melletti 7-8-9-10-es pályákat váltogattuk, egyszer egyszer visszacsúszva Schwaigbahn aljába, majd újra vissza a Panoramabahnhoz. Fél kettő felé, amikor már kellően átfújt minket a szél egy fél órácskára meglátogattuk az 1415-ön lévő Stoa-Alm hüttét, amelynek teraszáról gyönyörű kilátás nyílt a tájra, de mi most inkább bent a melegben ettünk egy forró sajtos knédlis levest (4.30 euro) ki-ki egy forraltborral (4.50) vagy búzasörrel (4.50) leöblítve, majd folytattuk ahol abbahagytuk egészen zárásig. Összességében egy jó kis nap volt. A pályán helyenként sok volt az ember, főleg kezdő és snowboardos, meg sok gyerek, ezért nem nagyon lehetett full tempóban közlekedni, főleg a 9-es pálya alsó részén kellett vigyázni, de azért a 7-es pálya tetején az indulása utáni letörésen bátran lehetett engedni. A fekete jelölésű 8-as pálya sima piros, bárki bátran kipróbálhatja. Az időjárással is szerencsénk volt és most a pályarendszer gyakori hátránya az előnyére vált, mármint hogy alacsony, mert a felvonók és a pályák így végig a fák között mennek, amelyek azért jócskán felfogják a szelet, más magasabban fekvő pályákon fahatár felett ilyen szélben már nem biztos, hogy mentek volna a felvonók. Bár a pályákon sokan voltak, de a lifteknél egyszer sem kellett sorban állni. Kezdőknek és a haladó szintre most lépőknek egy-két napra ideális síterep, de úgy érzem lehetőség szerint mi is kimaxoltuk. Az ilyen távolságban (kb. 3-3 és fél óra Bp-től) lévő síterepek közül Donovalyval és Hirschenkogellel, nagyjából egy szinten van és bár Stuhleck nagyobb (és drágább is), de az ottani hétvégi sorbanállás okán Mönichkirchen sokszor jobb választásnak tűnik egy napra.