1,5 hónap punnyadás és semmittevés után ( 2011.dec. 3: jobb kéz sajkacsont törés ) tegnap hóközelbe kerültem végre Niederalpl síterepén, illetve már az odavezető úton is. Éppen, hogy fel tudtunk menni hólánc nélkül, bő gázzal, az első nyomot fektetve az utolsó hókotrás óta az útra esett kb. 5-10 cm-es hóba. Szakadó hóban érkeztünk meg 3 autóval, megelőzve az ismerősökkel tele iskolai síbuszt, aki nem úszta meg hólánc szerelés nélkül.
Mivel a jobb csuklóm még alig – alig mozog, és fogni is csak igen gyengén tudok vele, az volt a terv, hogy egy bottal, óvatosan elcsúszkálok a sok gyerek közt, és majd osztom nekik az észt, hogy hogyan is kell síelni. ( Még ha nem is teljesen hiteles ezt tennem befáslizott, sínbe rakott kézzel ) Egy darabig bírtam is, de miután a 125 cm-es botomat könnyedén tövig nyomtam a rossz kezemmel az erdőszéli hóba – és még nem ért kemény talajt az alja – nem bírtam tovább. Ekkora friss hóban még nem volt részem sípályafutásom során - irány az erdő! Szárnyaszegett madárként, DE „repültem” pár kört a fák közt, aztán mielőtt túlzottan felbátorodnék visszatértem a többiekhez.
A ratrakolt pályán is 5-10 cm friss hó volt, így a pályasíelők is belekóstolhattak a "szűzhavazásba"
A metsző szél és az egésznapos hóesés ellenére a gyerekeket (is) úgy kellet meggyőzni, hogy záróra van, le fognak állni a liftek, haza KELL menni – sajnos.
Ui: most sajog minden porcikám.
Koty