Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Új lift: a nassfeldieknek elegük lett az olasz ígéretekből

2006.04.26. Bata Attila

Az olaszok jól becsapták a nassfeldieket és Karintiát és akkor talán még finoman is fogalmaztunk. Legalább is ezt gondolják most az osztrákok, akiknek tíz év után fogyott el a türelmük, hogy az olaszokkal közösen egy nyolc kilométeres sílifttel összekössék nassfeldi síparadicsomot a határ másik oldalán található Pontebba nevű falucskával.

Már korábban beszámoltunk róla, hogy az építkezést finanszírozó osztrák Hypo Bank március végéig adott határidőt az addig csak ígérgető és mellébeszélő olaszoknak, hogy végre tettekkel is bizonyítsák, hogy tényleg szeretnének egy új liftet a nassfeldi pályarendszerhez az olasz oldalról. A határidő lejárt és az olaszok semmi jelét sem mutatták, hogy komolyan vennék a 45 millió eurós beruházást és beszállnának a rájuk eső 16 millió euróval.

A bank vezetőségét teljesen letaglózta az olaszok hozzáállása, hiszen a tíz éve tervezgetett projektet már szinte teljesen előkészítették, akár azonnal kezdődhetne az építkezés. Ezen felül a projekt előkészítésére, amely annak idején a legnagyobb barátságban közös projektként indult már tekintélyes összeget is elköltött a bank, amely így utólag komoly pénzkidobásnak tűnik. A bank vezetősége nyilatkozataiban felvetette annak a lehetőségét is, hogy akkor inkább osztrák területen Rattendorf irányába fogják fejleszteni a nassfeldi síarénát.

Az olaszok hozzállását mindenki furcsálja, hiszen az építkezés hírének hatására az olasz oldalon megemelkedtek az ingatlan és telek árak, valamint számos új panzió és szálloda építését kezdték el. Persze még mindig van utolsó utáni remény. A bank még nem zárta ki teljesen, hogy sutba dobja a terveket és rövidesen találkozik a két szomszédos tartomány legfőbb politikai vezetője, ahol talán előremozdulhat a sífelvonó ügye, annál is inkább mert az olasz politikus annak idején lelkes támogatója volt az ötletnek.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Das Kleine Feriendorf
Egyszerűen berendezett, természetközeli üdülőházikók Nassfeld sítereptől mindössze 4 kilométerre. Az önellátásos, állatbarát hütték egyenként maximum 5-6 fő kapacitásúak.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Landhof zum Waidegger Wirt csillagcsillagcsillag
Igényesen felújított, osztrák családi hotel Karintiában, 5,5 kilométerre Nassfeldtől, ahova a ház elől induló ingyenes síbusszal is eljuthatnak a vendégek. 2-4 ágyas szobák, félpanziós ellátás, étterem, bár, játszószoba és szaunarészleg.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓK (3)
Almhotel Kärnten csillagcsillagcsillagcsillag
Az új 4 csillagos Almhotel Kärnten 1.500 méteren, közvetlenül Nassfeld síterepe mellett várja vendégeit, kétágyas és családi szobákkal, félpanziós ellátással. Síelés után a modern szauna részlegben pihenhetünk meg, panoráma kilátással.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek