Május közepén Görögországban tartotta kongresszusát a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS), ahol (nagyjából) véglegesítették a 2018/2019-es alpesi világkupa színhelyeit. Eldőltek a következő évek világversenyeinek színhelyei is, Saalbach lemaradt a 2023-as világbajnokság megrendezéséről.
h i r d e t é s
Nincsenek vaskos meglepetések a jövő tél versenynaptárában. A szokásos forgatókönyv: kezdés a söldeni gleccseren, majd Finnország, aztán Észak-Amerika. Utána decemberben a hölgyek svájci/francia útra, a férfiak pedig olasz körútra indulnak.
December 28-29-én a nők a közeli Semmeringen (Hirschenkogel) versenyeznek. Itt ezt a versenyt a páros években rendezik, a páratlanokban Lienzben. Két éve a hóviszonyok miatt elmaradt Semmeringen, tavaly decemberben pedig szerencsére Kelet-Tirolban rendezték, amikor a
szomszédban kissé zavaros volt a helyzet.
Versenynaptár. Klikk a nagyításért.
A nők márciusában ismét ellátogatnak az olimpia színhelyére Szocsiba, majd utána a csehországi Špindlerův Mlýn következik. Ez az időpont lehetett volna esélyes Jasnának is, de idén a csehek rendeznek. Az üzemeltetőknek annyira nem gond, lévén mindkét síterepet ők kezelik. A hírek szerint Jasna 2020/21-ben számíthat versenyre ismét.
A férfiak sem ússzák meg Kelet-Európát. Kisebb szünet után ismét a bulgáriai Banszkóban versenyeznek, ezúttal három számban is.
A szezon fő eseménye a világbajnokság február 5. és 17. között a svédországi Aréban. A világkupa döntőit az andorrai Soldeu rendezi március 13. és 17. között. Az összes klasszikus verseny (Wengen, Kitzbühel, Schladming stb) természetesen jövőre is helyet kap a naptárban.
Az is eldőlt, hogy a 2023-as alpesi világbajnokságot a francia Courchevel-Meribel páros rendezheti, az osztrák Saalbach-ot előzték meg. A salzburgiak nem szomorkodnak, 2025-öt is megpályázzák. A szlovén Planica is negyedszerre pályázott az északi világbajnokságra, amelyet végre el is nyertek 2023-ra. Legalább ez sem lesz messze tőlünk.
Érdekesség, hogy a 2021-es olaszországi (Cortina) alpesi világbajnokságon már parallel-szlalomban is osztanak érmeket, mármint egyéniben. A FIS tervei szerint a világkupában legkésőbb 2021-re megszűnik az alpesi összetett (leánykori nevén a kombináció), és áttérnek a parallel versenyekre.
Most lett volna itt az ideje a tavalyról elhalasztott kérdésnek: versenyezhet-e végre Lindsey Vonn a férfiakkal? Ez továbbra is nyitott. Vonn a következő szezonban nem akar férfiakkal bajlódni, inkább a világkupa győzelmekre koncentrál, hiszen jelenleg 82-nél tart és ebben a szezonban utolérheti a legendás Ingemar Stenmarkot, aki 86 elsőséggel vezet. Férfiakkal esetleg 2019 végén versenyezne...
Az osztrák Hannes Reichelt, a versenyzők képviselőjeként rendkívül aktív volt, de szinte minden javaslatát leszavazták (FIS pontok változtatása, emelt pénzdíjak, hasonló darabszámú versenyek a gyors és technikai számokban, új rajtsorrend a gyors számokban stb). Két javaslatát nem vetették el teljesen. Januárban lehet egy extra férfi super-g verseny Garmisch-ban, ha a szervezők is beleegyeznek. A FIS szerint a január már így is túlságosan zsúfolt. Másrészt a városi versenyeken alanyi jogon indulhatnának a szakágilag hátrányban lévő lesiklók is. Ennek a pontos kidolgozását őszre ígéri a FIS.
Még lehetne folytatni, de szezon közben úgyis előjönnek az újdonságok. Sajnos még nagyon sokat kell várni, hogy október 27-én Söldenben elinduljon az első versenyző...