Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Hóban gazdag volt az előző síszezon Magyarországon

2018.10.31. sielok.hu

Az elmúlt öt év legjobb szezonját produkálták a hazai síterepek 2017/18-ban. A hóban gazdagabb tél javított a hóágyú nélküli síterepek helyzetén. Fontos megjegyezni, hogy az előző szezonban két ülőliftet is átadtak, egyet Eplényben, egyet pedig Mátraszentistvánban.
Mátraszentistván, 2018. február 28.
Mátraszentistván, 2018. február 28.
A számok alapján elég hosszúra nyúlt a hazai síszezon. Tavaly december elsején már Visegrádon síeltek, idén húsvétkor, április 2-án még Eplényben és Mátraszentistvánban is lehetett egy utolsót csúszni. Persze, közte voltak napok, amikor itthon nem indultak be a liftek.
Idén is Eplényben lehetett a legtöbbet síelni, mind az üzemnapok, mind a pályakilométerek tekintetében. A nyitást jól előkészítették december 21-re, a négyüléses melletti pálya az egész szezonban használható volt. A 102 napos szezonból a négyüléses 98 napon át üzemelt, amely egy igazán megsüvegelendő szám.

2018. február 2-án átadták a második ülőliftjüket az A7-es pálya mellett, majd a kedvező időjárás és a hóágyúzás közös eredményeképpen február 23-től két héten át az összes pályán (8 km) lehetett síelni.
Mátraszentistván az előző szezonban átadta hazánk egyetlen új (nem használt) ülőliftjét, amelyet síterepen építettek fel. A természet itt is besegített, a pályán a hóvastagság a másfél métert is elérte, sőt még a Mátrában is lehetett a fák között síelni. Itt december 23-tól húsvétig 87 napon át tartott a síszezon.
A természet sokat segített a hóágyú nélküli síterepeken. Bánkút és Nagy-hideg hegy már december legelején kihasználta a nagy havazást. Bánkút és a Bükk sok havat kapott az előző szezonban, így a bánkúti 56 napos szezon már-már a régi szép időket idézi.
A Budapest környéki síterepek (pl. Nagy-hideg hegy, Dobogókő és Visegrád) az utóbbi öt év átlagánál valamivel többet tudtak üzemelni. Visegrádon március 11-én zárták a szezont, volt olyan szerencsés hétvége, hogy az összes lift és sípálya is üzemelt.
A mediterrán ciklonok sokat segítettek a Dunántúlon. Nemcsak Eplény, hanem Pécs is élvezhette ennek előnyeit. Kilenc évvel ezelőtt lehetett ilyen sokat csúszni a pécsi pályán.
Végezetül, íme, a szokásos táblázatunk az elmúlt kilenc év hazai szezonjairól. Ebben látható, hogy mely síterepünk hány napot üzemelt szezononként.

Hány napot üzemeltek a hazai síterepek szezononként

09/1010/1111/1212/1313/1414/1515/1616/1717/1818/1919/2020/2121/2222/2323/2424/25
Eplény 96 107 109 107 72 92 66 95 102 93 78 116 89 70 72 0
Mátraszentistván 90 86 91 106 50 89 46 82 87 85 71 89 107 75 73 0
Sátoraljaújhely 54 94 95 94 44 58 44 85 59 79 60 59 66 4 32 0
Visegrád 60 80 49 61 15 41 29 73 53 51 35 40 33 10 28 0
Kékestető 79 79 71 90 11 41 20 66 68 47 9 45 0 0 0 0
Bánkút 32 29 58 45 2 26 2 20 56 17 0 17 0 19 0 0
Szilvásvárad 42 37 31 36 6 11 0 6 0 9 0 0 0 0 0 0
Dobogókő 26 21 37 38 0 23 0 12 20 0 0 0 0 0 0 0
Pécs 35 7 21 31 13 28 5 21 34 15 0 0 0 0 0 0
Nagy-Hideg-hegy 37 3 0 0 0 7 0 13 15 0 0 0 0 0 0 0
Mátraszentlászló 22 5 27 17 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Tokaj 15 17 10 0 2 2 3 7 2 2 0 0 0 0 0 0
Súr 31 11 15 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Zebegény 16 12 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Dunakömlőd 0 0 14 3 4 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Ajka 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
Szállástippek
Mantara Vendégház
Mátraszentlászló központjában, a mátraszentistváni Síparktól mindössze 700 méterre, 6 hálószobás vendégház várja vendégeit hétvégenként. 80 m2 tágas nappali, 14 fős étkező, felszerelt konyha áll rendelkezésre.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Avar Hotel Mátrafüred csillagcsillagcsillagcsillagSuperior
Vendégeink 5 különböző szobatípusból választhatnak, éttermünk svédasztaláról falatozva kulináris élményeket élhetnek át, felfrissülhetnek több mint 1.000 m2-en elterülő wellness oázisunkban, aktív kikapcsolódásként kétpályás bowling pálya és fitness termünk vár.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Fogadó a táncoló kecskékhez
Összesen 12 darab kétágyas szobával várja vendégeit a fogadó, Galyatetőn, a mátraszentistváni Síparktól 3 km-re. Ellátás: félpanzió, vagy a'la carte a ház éttermében és kávéházában. Wellness: szauna és jacuzzi.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE