Egy újabb rekord, amelyről eddig nem sokan tudták, hogy jegyzik valahol. Ezzel együtt komoly teljesítmény, ha valaki két nap alatt 45 kilométert lefut a hóban – mezítlábasan.
A tél sokakat csábít rekordok megdöntésére, ahogy ezeket lentebb felsoroljuk. A francia-kameruni André Belibi már nem kezdő az un. extrémsportolók között. Ezúttal is a francia síterep, Tignes adott otthont legutóbbi világrekord kísérletének.
A januárban beharangozott tervek szerint öt napon át futott volna a hóban mezítláb, legalább 100 kilométer volt a cél. Valamilyen okból a rekordkísérlet redukálódott, így február elején két nap alatt kb. 45 kilométert teljesített mezítláb. Szó se róla, nekünk átlagembereknek, a száz méter is megkottyanna, efelett már az elképzelhetetlen kategória bármennyi kilométer is.
24,4 km futás a második napon
Hírek szerint Belibi sem érezte teljesen jól magát a teljesítménye után, az újságírókhoz sántikálva érkezett és lábfájásra panaszkodott. A mezítlábas hóban futás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a mentális betegségekre, amelyekről sokan tudomást sem vesznek, vagy nem tulajdonítanak nekik komolyabb jelentőséget.
Belibi korábban sem riadt vissza a jéghideg produkcióktól. Többször ült már hordóban/ dézsában nyakig jégkockák között hosszú ideig, hogy egyéb betegségekre hívja fel a világ figyelmét.