Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Semmeringen versenyeznek a legjobb női versenyzők

2018.12.27. Bata Attila

Ismét itt az alkalom, hogy a határhoz közeli síterepen lehessen megcsodálni a világ legjobb síelőit. Ezen a héten, pénteken és szombaton a világ legjobb női alpesi síelői mérik össze tudásukat a technikai számokban (szlalom és óriás-műlesiklás) a közeli Semmering (Hirschenkogel) síterepén.
Kezdjük először is a sítereppel, amely komoly és talán mondhatjuk, hogy pozitív változásokon ment át az idén. A síterep egyik célja, hogy idén ne jelenjen meg róluk annyi negatívum a sajtóban, mint tavaly. A tavalyi gondok felsorolásától most eltekintünk, a cikk alján található hivatkozásokból mindent meg lehet tudni.

Szóval, szerencse, hogy itt csak minden második évben (évenként felváltva a kelet-tiroli Lienz síterepével) rendeznek versenyt, mert tavaly a sok gond miatt ez biztosan nem jött volna össze. Az idén eddig simábban alakulnak a dolgok, fejlesztettek is, így a beszerzett hóágyúk jó szolgálatot tettek a pálya előkészítésénél.
Közel 300 önkéntessel a lehető legjobb pályát próbálták előkészíteni, de ez nem egyszerű ebben az időjárásban. Közel 40-50 cm vastag a hó a pályán, amelynek a minősége igencsak eltérő a különböző pontokon. Teljesen más a hőmérséklet a hegyen és a völgyben, a pálya tetején havazott, az alján eső esett az utóbbi napokban. A szervezők megpróbálnak mindent megtenni, hogy jó pályát és fair körülményeket teremtsenek, ha közben kedvezőtlenül alakulnának az időjárási viszonyok.

Készül a pálya
A pálya tehát kész, elkészültek a tévétornyok, a fan club lelátók is. A két napra a szervezők közel 20 ezer nézőt várnak, akik részére az S6-os mellett külön parkolót alakítottak ki, ahonnan buszok hozzák és viszik a verseny színhelyére az érdeklődőket.

A nézettségnek talán jót tesz egy kis "botrány" is. A versenyt először 1995-ben rendezték meg, majd 1998-ban egy olyan plakáttal reklámozták, amelyen egy meztelen női alak síel a kapuk között. Az idén ezt a plakátot már szexistának bélyegezték és a szervezők jobbnak látták eltüntetni őket. Ugyanezeket a plakátokat még két évvel ezelőtt is használták.
A vitatott plakát. Élt 10 évet ....
A vitatott plakát. Élt 10 évet ....
A szervezők várják a bécsieket, innen kb. egy óra, valamint a magyarokat, akiknek ritkán van alkalmuk ilyen rangos versenyt megtekinteniük a közelben. Bizonyára szép számmal érkeznek a szlovákok is, hiszen Petra Vlahova a legesélyesebb arra, hogy az amerikai szupersztárt megszorongassa. Vlahova egyébként fiatalkorábban többször is síelt a síterepen.

Az osztrákok a két nap alatt leginkább Stephanie Brunner, Bernadette Schild és az utóbbi időben feltűnt fiatal vorarlbergi szlalomos, Katharina Liensberger síelésében bízhatnak.

Persze, a legtöbben a már említett amerikai szupersztárt, Mikaela Shiffrint szeretnék látni. Shiffrin múlt héten ismét fantasztikus teljesítményt ért el, külön klasszis a mai női alpesi sísportban. Ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy két évvel ezelőtt, amikor még három versenyt rendeztek itt, mindhárom versenyt megnyerte, akkor tényleg reális az esélye, hogy osztrák versenyen dönti meg az utóbbi évek legjobb osztrák női szlalomosának, Marlies Schildnek a rekordját. Mindketten 35 szlalom világkupa győzelemnél tartanak.
Már csak múlt a villanyfényes versenyek
Már csak múlt a villanyfényes versenyek
A két évvel ezelőtti és a korábbi versenyekhez képest egy fontos változás lesz. Most nem lesznek villanyfényes, esti futamok, minden versenyt nappal rendeznek meg. A FIS indoklása szerint így nem ütközik más sportversenyekkel, tehát többen nézhetik a tévében.

Egy másik változás, amely már eldőltnek tekinthető, de érhetően senki sem hajlandó erről beszélni a verseny előtt, hogy mostantól nem két, hanem háromévente rendeznek itt versenyeket. Az Osztrák Sí Szövetség elvette Bad Kleinkirchheimtől a gyorsasági versenyeket, de kárpótlásként Lienz és Semmering mellé betette őket a decemberi versenyre. Így Semmeringre csak három év múlva kerül sor legközelebb, újabb indok, hogy kilátogassunk a versenyekre.

A program már csütörtök este kezdődik Neunkirchen településen, ahol 18:30-tól a szokásos buli keretében a másnapi verseny rajtszámait sorsolják ki a legjobb 15 versenyző között. Pénteken az óriás-műlesiklás, szombaton a szlalom versenyeit rendezik meg. Az első futamok 10:30, a második futamok 13:30-kor kezdődnek. Az Eurosport mindkét napon élőben közvetít.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Gasthof Gesslbauer
45 ágyas családi fogadó nagyjából félúton Semmering-Stuhleck (2,5 km) és Semmering-Hirschenkogel (3 km) között. 2, 3 és 4 ágyas szobák reggelivel, szauna, pihenőterem és sószoba.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hirschenhof Apartmanház
A 90 férőhelyes apartmanház a Semmering-Stuhleckre vezető négyülős lift alsó állomásától 300 méterre található.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Althammerhof
Az Althammerhof modern, 60 m²-es jól felszerelt apartmanokat kínál egy családi juhtenyésztő farmon, Semmering-Hirschenkogeltől kb. 13 km-re.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE