Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Világkupa: mindenki erről a maszkról beszélt a verseny után

2020.10.22. Bata Attila

Szerencsére a hétvégi alpesi világkupa versenyeket a söldeni gleccseren gond nélkül sikerült lebonyolítani. A győztesek mellett a világ leginkább egy svájci síelő maszkjáról beszélt, amely elég viccesnek, illetve bizarrnak tűnt a közvetítésben.
Nagyon fontos volt a szezon első versenye, ahogy már írtunk erről, kísérleti és nagyon szigorú szabályokkal. Például a versenyzőknek a kijelölt területükön kívül maszkot kellett viselniük.

Amint a versenyben az aktuális első helyezett beért a célba, rögtön elfoglalta helyét az első helyezettnek fenntartott helyen és természetesen a tévések minden menet után bevágtak egy rövid képet róla.

Teljesen megszokott képeket láthattunk, amíg a svájci Justin Murisier át nem vette a vezetést. A 28 éves svájci 2018-ban szalagszakadást szenvedett, karrierje során immáron harmadszor. A tavalyi évben próbált visszatérni hosszú kihagyás után, de még nem jöttek az igazi eredmények, így Söldenben magas rajtszámmal, 26-ossal vágott neki a versenynek.

Aztán a második futamban rövid időre az élre állt, és akkor többször is mutatta a kamera, miután a képen látható maszkot hordta. Egy osztrák lap kiderítette, hogy a maszkot az egyik barátja hozta neki Baliról.

A maszk elég nagy sikert aratott a helyszínen és a tévéközvetítésben is. Mivel a hatályos szabályoknak teljesen megfelelt, ebben a maszkban nyilatkozott a svájci tévének is.
Kép: Justin Murisier
Kép: Justin Murisier
Murisier végül a 11. helyen végzett, a versenyt meglepetésre a norvég Lucas Braathen nyerte, két svájci, Odermatt, illetve G. Cavizel előtt.

A női verseny olasz sikert hozott. Marta Bassino kis különbséggel verte honfitársát Federica Brignonét. A harmadik hely is félig az olaszoké, hiszen a szlovák Petra Vlhovát is olasz edző irányítja.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástipp
Top Tirol Apartmanház csillagcsillagcsillagcsillag
Az apartmanház Huben faluban, Söldentől északra található. A síbusz megállója közvetlenül a ház előtt van, amivel 10 perc alatt a kabinos felvonónál lehetünk. A házban összesen 24 db, 4 különböző típusú 2-7 fős apartman található és egy kiváló wellness részleg.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE