A fenntarthatóság napjainkban olyan fontos turisztikai trend, amit az energiaválság most jelentős mértékben felerősít. A Schladming-Dachstein üdülőrégió a klímabarát utazások támogatásán, a síhegyek energiaoptimalizálásán, valamint a szálláshelyek környezetvédelmi minősítésén dolgozik, és konkrét eredményekről tud beszámolni.
h i r d e t é s
Fenntartható turizmus = élettérmenedzsment
A turizmus minden túlzás nélkül nevezhető összművészeti alkotásnak is. Ahhoz, hogy fenntarthatóan működjön, sok fogaskeréknek kell tökéletesen egymásba kapaszkodnia és mindeközben a helyiek, valamint a vendégek érdekeit is védeni kell. Ezért a turizmus egyre inkább olyan élettérmenedzsmentté válik, amelyben minden érintett érdekcsoport igényeit figyelembe kell venni. Mathias Schattleitner, a Schladming-Dachstein Turisztikai Hivatal ügyvezető igazgatója csapatával együtt azon dolgozik, hogy a régió fejlődése a lehető legkiegyensúlyozottabb legyen: „rendszeresen megpróbáljuk az összes érdekelt felet egy asztal köré ültetni, hogy együtt dolgozzanak a hosszú távú siker érdekében. Munkánk jelenlegi fókuszpontjai például az környezetbarát mobilitási megoldások, a regionalitás előmozdítása, a vendégáradat irányítása és a széleskörű információs politika.”
Környezet- és klímabarát utazás
A környezet- és klímabarát üdülés az érkezéssel kezdődik és a távozással ér véget. A skandináv vendégek például 2022 karácsonyától 2023 március közepéig közvetlen vonatjáratot vehetnek igénybe Malmöből (Svédország) Koppenhágán (Dánia) keresztül egészen
Schladmingig. Ebben az időszakban a svéd Snälltåget vasúttársaság péntekenként közvetlen járatot kínál Schladmingba, szombatonként pedig vissza Skandináviába.
Ausztrián belül egész évben gyorsvonatok közlekednek Bécsből közvetlenül Schladmingba, ill. vasárnaponként Schladmingból vissza Bécsbe. A 2022. december 17. és 2023. április 8. közötti időszakban az ÖBB Urlaubsexpress járattal szombatonként egy további közvetlen összeköttetés jön létre Bécsből Schladmingba és vissza.
Az ÖBB direkt összeköttetést biztosít Bécs és Schladming között | Fotó: schladming-dachstein.at
2023 januárjától rendszeres közvetlen buszjárat indul Prágából Píseken és České
Budějovicén keresztül a Schladming-Dachstein régióba. A Čedok utazási iroda által kezdeményezett buszos utazásokat bárki lefoglalhatja online – akár egyirányú utazásra is. Magyarországról induló buszjáratról egyelőre nem tudunk, de hátha lesz olyan szervező, aki lehetőséget lát majd ebben.
Erőforrás-hatékony mobilitás az üdülőhelyen
Az erőforrás-takarékos turizmus egyik lényeges eleme a mobilitás az üdülőhelyen. A tömegközlekedési kínálat folyamatos bővítése mellett a Schladming-Dachstein régióban télen mindenekelőtt a síbusz-hálózatra összpontosítanak.
Kép: planaibus.at
A síbuszok érvényes síbérlettel korlátozás és felár nélkül használhatók. Már az első elektromos buszok is munkába álltak a síbuszvonalakon.
Riesneralm: díj a fenntartható energiagazdálkodásért
A Donnersbachwaldban található
Riesneralm az egyetlen olyan síterep Stájerországban, ahol a hóágyúrendszer közvetlenül egy vízerőműhöz kapcsolódik, ezzel is csökkentve ökológiai lábnyomát. Ez az ötmillió eurós beruházás kétszer annyi áramot termel, mint amennyire az egész síterepnek szüksége van a gasztronómiai egységek és felvonók üzemeltetéséhez, valamint a hóágyúzáshoz. A többlet zöldáramot a közüzemi energiahálózatba táplálják.
A hóágyúzást szolgáló vízierőmű tulajdonosa 100%-ban a Riesneralm Lifttársaság
A Riesneralm ezért a projektért megkapta a Tanúsítottan fenntartható energiagazdálkodás díjat. Bővebb infó erről a projektről
itt.
Már nyolc szálloda rendelkezik az osztrák ökocímkével
A
Schladming-Dachstein régióban jelenleg nyolc szálloda rendelkezik az osztrák ökocímkével (Österreichisches Umweltzeichen), összesen közel 1000 vendégággyal. További hat létesítmény esetében pedig már folyamatban van az eljárás. Az ökocímkével rendelkező szálláshelyeken a személyzet is speciális képzésben részesül, hogy a lehető legalacsonyabb szinten tudják tartani az egyes vendégek tartózkodásának környezeti hatását, úgy, hogy mindeközben ne csorbítsák az üdülés élményét. További fókuszpontok például a hőhasznosítás innovatív megoldásai vagy az élelmiszerek regionális partnerektől való beszerzése. Ez utóbbihoz a Schladming-Dachstein régióban már kiépült egy erős hálózat az ínyencpartnereknek köszönhetően – a kezdeményezés az AMA ÍNYENCRÉGIÓ minőségi védjegyét viseli és több mint 60 partnerüzlettel rendelkezik.