Idén 16. alkalommal rendezik meg a Prowinter szakkiállítást 2016. április 6-8 között az olaszországi Bolzanoban. A nemzetközi vásár a hegyi sportokkal teljes körűen foglalkozó nemzetközi fórummá vált, továbbra is az alpesi üdülőhelyekre fókuszálva.
h i r d e t é s
A hagyományos, kizárólag téli sportokkal foglalkozó szakmai esemény új szektorokkal bővítette palettáját, nyári és évszaktól független sportokkal is kiegészült a kiállítók sora. Ezzel az új koncepcióval a Prowinter szakmai kiállítás az új termékek és szolgáltatások széles kínálatát kívánja bemutatni a hegyi turizmus és sport szektor képviselőinek. A dél-Tirolban található Bozen (olaszul Bolzano) városa ad otthont minden évben az eseménynek.
A legfőbb társrendezvény: Forum Alpitec
Idén is az
"Alpitec" - azaz a hegyi- és téli-technológiák nemzetközi kiállítása - része a rendezvénynek. Ez főként a lifttársaságok és az egyéb téli alpesi technológiák cégei számára fontos találkozó, de egyben remek alkalom a látogatók számára is, hogy nemzetközi szinten tájékozódjanak az aktuális sí-technológiákról.
A rendezvény pénteki napján adják át az
International Skiareatest által legjobbnak ítélt alpesi síterepnek és sípályának járó díjat.
Alpesi úttörő kerestetik!
Az idei legnagyobb újdonság a
Promountain Startup Village, ahol az innovatív ötletek után kutatnak. Ezen a platformon hozzák össze a vezető technológiai cégek képviselőit, a leendő fogyasztókat és véleményvezéreket, a szakmához kapcsolódó termékek és startup vállalkozások megálmodóival.
A Promountain Startup Village az új ötleteknek és azok megvalósításának a színhelye
A nagy olasz bicikliteszt
A kiállítással szintén párhuzamosan zajlik majd a
Promountain Bike Shop Test nevű rendezvény is, melyen a kerékpár kölcsönzők lesznek a főszereplők. A három nap során bemutatják a legújabb trendeket és technológiákat az országúti és hegyi kerékpárok illetve e-bikeok piacán. A kiállításon nagy hangsúlyt fektetnek a tesztelésre, szinte mindent ki lehet majd próbálni a több mint 7000 m2-es kiállítótéren. Különös figyelmet szentelnek a
kerékpárok és kiegészítők bérlésével foglalkozó cégek bemutatásának, a hotelek és egyéb szálláshelyek rendelkezésre álló kerékpáros flottáknak és kerékpáros hoteleknek, valamint bemutatkoznak a biciklis parkok üzemeltetői és a kerékpárutak tervezői is.
A Promountain Bike Shop Test mindenféle kerékpárt kipróbálhatunk
A bolzanoi vásár fontos nemzetközi kontaktbörze cégeknek és magányszemélyeknek egyaránt. A kiállítás látogatása szinte kötelező a szakma nagyjainak, illetve azoknak, akik azzá szeretnének válni!
A vásár hivatalos weboldala:
www.prowinter.it