Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
h i r d e t é s

Élménybeszámolók

rockenstein kiemelt beszámolói
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Ausztria
Kaprun
2014.12.08.
A hétvégén ízelítőt kaptunk egy szörnyű jövőből, amikor csak a gleccsereken lehet majd síelni télen is. Hazafelé a Hitradio Ö3-on vezető hír volt, hogy szombaton 8000 ember síelt Kitzsteinhornon. Gyakorlatilag nem volt olyan szolgáltatás a hegyen, amiért nem kellett egész nap sorban állni a felvonóktól a hüttékig, a vécétől a parkolóig. Szombaton egyetlen nap során háromszor ütöttek el, 20 év síelés alatt nem jött össze ennyi vétlen esésem. Ami megnyugtató viszont, hogy a lezárt pályákat ilyenkor is elkerüli a nép. Tanulság: meg kell tanulni pályán kívül síelni, vagy meg kell várni, amíg máshol is lesz hó!
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Az októberi telet kihasználva ma kiugrottunk a nyitónapra Planaira, hogy 2000 méter alatt kezdhessük meg a szezont októberben, ami azért nem minden évben adatik meg. Kissé tartottam tőle, hogy nem lesz még elég hó, kevés pálya lesz nyitva, azon is tömeg, de sikerült minden várakozást felülmúlnia ennek a napnak. Egy apró negatívum a feljutás volt, ugyanis nem ment a kabinos a völgyből, helyette fel kellett autózni a Planaihof szálloda parkolójáig, majdnem a hegy tetejére. Szerencsére az út végig széles volt és hómentes, így még nyári gumival sem okozott különösebb gondot, de nem értem, meddig tartott volna bekapcsolni a kabinost, ami egyébként nyáron is közlekedik. Viszont ami odafent fogadott bennünket, az maximálisan kárpótolt a szerpentinezésért: 1 méter friss hó, ragyogó napsütés, 0 fok reggel 9-kor, tökéletes síelőidő, igazi téli feeling. A Marchenwiese és a Burgstall liftek üzemeltek, mindegyikhez 2-2 pályával, plusz a köztük lévő átkötésekkel, így 5-6 különböző variációval lehetett lejutni a hegytetőről valamelyik lift aljába. Nekem a piros 3-as tetszett legjobban, teljes szélességében hibátlan kompakt, ratraknyomos hóval fedve még délután is. A pályákon többnyire keményre fagyott tömörített hó volt, itt-ott kisebb kátyúkkal és hupnikkal, pályán kívül friss porhó, déltől kezdett kicsit firnesedni. Tömegnek nyoma sem volt, várni egy pillanatig nem kellett sehol, a parkolóban kb 100-150 autó volt dél körül, nagy részük csak sétálni, szánkózni jött fel, vagy csak egyszerűen havat nézni. Mindent összevetve tökéletes téli hangulatú, hibátlan szezonnyitó nap volt, simán megérte azt a 12 óra autózást, és a 23 eurós napijegyet!
WP-20141025-011.jpg
WP-20141025-029.jpg
WP-20141025-033.jpg
WP-20141025-054.jpg
WP-20141025-059.jpg
WP-20141025-057.jpg
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Magyarország
Visegrád
2013.01.19.
Egyszerűen nagyszerű volt ma a visegrádi sípálya! Először jártam itt síelni, de biztosan nem utoljára. Szuper kis pályarendszer, változatos felvonókkal és pályákkal. Különösen tetszett, hogy a tanulóknak 2-3 különböző szintű pálya is van mindegyikhez külön felvonókkal, így nem zavarják egymást a kezdők és a haladók. Az itthon régen látott sok hónak köszönhetően az összes pálya működött, a felső piros viszont csak haladóknak ajánlott meredeksége és kezeletlensége miatt. Az alsó pályáknak viszont stabil ágyúzott alapja van, ami a ráesett és leratrakolt természetes hóval szinte tökéletes síélményt nyújtott ma. Reméljük, még sokáig marad a hideg és csapadékos tél, és még sokszor lesz alkalmunk ilyen kellemes csúszásra Visegrádon!
DSC05193.JPG
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Idén a nyári szabimat egy hosszabb hollandiai kirándulásra lőttem el, amelynek a bázisa Hága, ezért barátnőmmel igazi megszállott síelőhöz méltó módon kipróbáltuk a De Uithof beltéri sípályát. A belvárosból kerékpárral (eltévedések nélkül) egy órára található ez a gyönyörű park, ahol az erdei tanösvénytől a csónakázótóig, gokart pályától a korcsolyacsarnokig számos lehetőség kínálkozik a szabadidő aktív eltöltésére. A síelés és boardozás szerelmeseit egy 200 méteres sípályával (plusz tanulópálya és snowpark) rendelkező csarnok várja, kellemes -6 fokra behűtve, az év minden napján. Az első pozitív meglepetés rögtön a kasszánál fogadott, ugyanis mindössze 15 eurót kellett kicsengetni fejenként a belépőért, ami tartalmazta a felszerelés (léc, bakancs, bot) bérleti díját is, ez az ár kifejezetten barátságosnak mondható, még magyar pénztárcával is. Mivel hétköznap munkaidőben voltunk ott, nagyon kevesen voltak az egész létesítményben, a sípályán kb. 25-30-an lehettünk, így élvezhető köröket lehetett menni a keskeny hócsíkon, amelynek két oldalán funpark elemek szűkítik le a "normál" síelő lehetőségeit. Emiatt a főszezonban (ami meglepő módon itt is télen van) valószínűleg jó kis tömegjelenetek alakulhatnak ki, de így augusztus közepén sok más nációhoz hasonlóan szerencsére a hollandok is inkább valamelyik meleg tengerparton égetik hófehér germán bőrüket, és meghagyják a sícsarnokaikat a hozzám hasonló télőrülteknek. Maga a pálya egyébként kék lejtésű, a tetején egy rövid meredekkel (mint a versenypályák tetejének katapultja), amin megszerezhető a teljes lejtőre elegendő lendület egy jó tempós menethez. Azt kell mondanom, hogy még a hosszú alpesi pályákhoz szokott síelők is találhatnak örömöt ebben a nyúlfarknyi kis pályácskában, de a hosszú nyarakon berozsdásodó technika karbantartására kifejezetten ideális helyszín, tehát aki erre jár, ne hagyja ki. Márcsak a feeling miatt is érdemes kipróbálni: ahogyan a 22 fokos holland nyárból néhány fotocellás ajtón át a mínusz fokos havas télben találja magát az ember néhány órára, majd a síruhát levetve rövidgatyában és pólóban kerékpárra pattan, és élvezi tovább a nyarat, nem mindennapi érzés!:)
20120809648.jpg
20120809655.jpg
20120809654.jpg
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Magyarország
Dobogókő
2012.02.19.
Tegnap végre eljutottam Dobogókőre, az idei szezonban először, és az időjárást elnézve egyben utoljára. Olvasom a pálya állapotáról szóló beszámolókat, szokás szerint vannak elégedetlenek, és vannak a megszállott Dobogókő-fanok. Én inkább az utóbbihoz sorolom magam, ezért nem okozott csalódást a pálya tegnap, nagyon jót síeltem rajta, sőt, az elmúlt hószegény évekhez képest kifejezetten jó állapotban van. De megértem az elégedetleneket is, hiszen aki osztrák pályaminőséghez szokott, és először jön Dobogókőre, nyilvánvalóan csalódni fog. Hiszen a pálya infrastruktúrája sajnos még magyar viszonylatban is (pl. Eplény, Mátraszentistván, Visegrád) fejletlennek számít. Modern hóágyúrendszer nélkül nem készíthető el a kellően kemény, jeges pályaalap, ezért ratrakolni sem lehet minden nap, ráadásul az öreg ratrak a porhóval eleve nem képes csodákra. Ezek sajnos adottságok, amelyek meghatározzák a sípálya minőségét, és a síelhető napok számát is. Dobogókő ugyanakkor olyan természeti adottságokkal is rendelkezik, amelyek számomra és még sokak számára bőven kompenzálják a fejletlen infrastruktúrát. Közelsége, egyedi mikroklímája, természeti szépségei, a pálya lejtése és szélessége, az üzemeltetők lelkesedése, közvetlen és barátságos hozzáállása, az étterem házias ízei, ezek mind-mind olyan szubjektív tényezők, amelyek miatt érdemes Dobogókőre járni. Ha valaki mindenben a hibákat keresi, persze bőven találni itt is, de aki pozitívan, optimistán látja a világot, és a szépet és jót látja meg a dolgokban, az nagyon jól fogja magát érezni Dobogókőn, legyen az kezdő vagy profi síelő!
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Hétvégén megnéztük Kreischberget. Az utóbbi időszak hóhiánya ellenére gyönyörű havas táj, és meglepően jó körülmények fogadtak mindjárt a völgyben. A fekete pálya alja szinte tökéletes állapotban volt, és a libegővel jól lehetett pörögni rajta, sorban állás itt egyszer sem fordult elő. A bemelegítő köröket minden reggel itt nyomtam le, a frissen kivasalt pályán. Mivel pénteken már mentek fenn a csákányosok, a többség inkább az ezekhez tartozó kék pályát részesítette előnyben, de tömeg itt sem volt. Szombattól már a kabinos középállomásáig is le lehetett csúszni, így már egész jó kis besíző pályaválaszték állt rendelkezésre. A fenti hosszú kékeken jókat lehetett iskolázni, az alsó rövid meredeken pedig élesben tesztelni a sítudást. Mindehhez ragyogó napos, szélcsendes idő társult előszezoni bérlet és szállásárakkal, úgyhogy mindent összevetve jó kis hétvége volt, megérte kimenni. A további pályanyitásokon is gőzerővel dolgoznak a sógorok, sok helyen napközben is mentek a hóágyúk. Reméljük, hogy a természet is besegít hamarosan! Ízelítőnek következzen néhány kép.
201112092531.jpg
201112092581.jpg
201112092611.jpg
201112112671.jpg
201112112681.jpg
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Ausztria
Hintertux
2011.10.10.
A 2011/12-es szezon nyitányaként a hétvégét Hintertux gleccserén töltöttük, és rögtön ízelítőt kaptunk az igazi télből. Szombaton reggel -10 fok és 35 cm friss porhó fogadott odafenn, de folyamatosan jött az utánpótlás. Vasárnapra virradóra újabb 55 cm-t kaptak a pályák, és még ma is keményen havazott, igaz már kissé enyhébb hőmérsékletek mellett, és kissé nedvesebb hó esett, a Fernertől lefelé pedig már eső. A három nap alatt összesen 2-3 órára sütött ki a nap, amúgy folyamatos hóesés és köd jellemezte az időjárást, kemény mínuszokkal. Szombat-vasárnap a Gefrorene Wandnál -10-14, a Fernerhausnál -6-8 fok volt, de még a parkolóban is fagypont körül mozgott a temperatúra. Tegnap reggelre Finkenbergtől felfelé téli ruhába öltözött a táj így október elején, ami az itthoni +25 fokos vénasszonyok nyarából érkezve lenyűgöző látvány volt. Síélmény szempontjából nem ez volt életem legjobb besízése, de a téli feeling ezt is kompenzálta. A szezon első íveit 20-30 méter látótávolság mellett, hóviharban, ködben, összetúrt porhóban, alig kezelt pályákon húzni kemény dolog volt, igazi mélyvíz a nyári kihagyás után. Aki viszont ezután indul útnak, garantáltan nem fog csalódni, hiszen annyi hó esett (több mint 1 méter!!), hogy a szezon végéig is elég lenne, és mindehhez holnaptól napsütést ígérnek az osztrák időjósok, szóval lécre fel!:) Néhány kép ízelítőnek:
DSC02456.JPG
DSC02448.JPG
DSC02433.JPG
DSC02443.JPG
DSC02398.JPG
DSC02458.JPG
DSC02462.JPG
201110091511.jpg
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Ausztria
Kaprun
2011.05.08.
Tegnap méltó módon elbúcsúztattuk a 2010/11-es szezont Kitzsteinhorn gleccserén, amely pénteken és szombaton is tökéletes körülményeket biztosított erre az alkalomra. Szikrázó napsütés, príma tavaszi hó, sehol egy felhő, szélcsend, és az ürességtől kongó pályák, ennél többet egy síelő sem kívánhat, esetleg még egy kis hideget, de így május elején a +5 fokkal ki lehet békülni még 3000-en is. A hóminőség a legfelső pályákon (csákányosok aljáig) reggel keményre fagyott, délutánra laza firnes, de buckák még zárás előtt sem voltak, annyira kevés volt a nép. Imádom ezt a puha, de mégsem ragadós firnhavat, eszméletlen tempóval lehet benne húzni az íveket, egyszerűen minden hibát elnyel. Az Alpincenterhez vezető pályákon már reggel is firnes volt a hó, ami délutánra teljesen fellazult, és buckás lett, viszont ezt orvosolandó, a kritikus részeken dél körül és zárás előtt is végigment a ratrak. A Langwiedhez vezető pálya már zárva volt, de azért a nap végén még le lehetett csúszni rajta. Mindent összevetve, az eddigi legkésőbbi szezonzáróm minden várakozást felülmúlt. Ezzel a szezon huszonötödik csodálatos sínapjával elbúcsúztunk a téltől egészen októberig. Addig is mindenkinek kellemes nyarat kívánok!
DSC01997.JPG
DSC02004.JPG
DSC02016.JPG
DSC02024.JPG
DSC02053.JPG
DSC02056.JPG
DSC02108.JPG
DSC02111.JPG
DSC02117.JPG
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Ausztria
Obertauern
2011.03.31.
Érdekes, mi is OT-ban voltunk a hosszú hétvégén, de nekem valahogy nem volt zavaró a tömeg. 5 perc volt a legtöbb, amit felvonóra vártunk, az átlag 2-3 perc. A 100 km pályából mindig találtunk olyat, ahol kevesen voltak, és jó volt a hó, még délután is! Mivel rendkívül meleg volt azon a héten, ezért nyilván sokan jöttek ide fel az alacsonyabban fekvő pályák helyett (mi is), és a meleg délutánra már itt is kikezdte a naposabb pályákat, de ez csakis az időjárás, és nem a pálya hibája. Katschbergen ennél sokkal rosszabb volt a hóhelyzet, persze nyilván kevesebben voltak. Plusz 10-15 fokokban nem kell csodát várni egyik sípályától sem!
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Ausztria
Obertauern
2011.03.16.
A meleg időjárás miatt radstadti szállásunkról az eredetileg tervezett Salzburger Sportwelt pályái helyett a magasabban fekvő Obertauernt választottuk a 3 napos hosszú hétvégi sítúránk helyszínéül. Ebben a helyben még nem csalódtam, és ezúttal is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az enyhe idő ellenére kiváló pályákat találtunk, reggel tökéletesen kezelt és jól kifagyott hóval. A Seekareck felőli oldalt jobban sütötte a nap, ezért hamarabb felpuhult a hó, dél után már erősen buckásodott. Ezzel szemben a Zehnerkar és a Gamsleiten lejtőin még zárás előtt is találtunk kiváló minőségű pályákat, nekem különösen az 1-es különböző variációi jöttek be, a d jelű igazi titkos tipp, itt egész nap alig járt valaki rajtunk kívül. Egyébként meglehetősen nagy volt a tömeg, de ez a modern lifteknek köszönhetően nem érződött a várakozási időkön, 5 percnél többet sehol sem kellett várni egy felvonásért. Ugyan jelenleg az itt megszokottnál jóval kevesebb hó van, a síelhetőség egyelőre tökéletes, a következő lehűléssel és havazással pedig felfrissülhet a pálya, és kitarthat a szokásos május eleji szezonzárásig. Képek az alábbi linken láthatók:
https://sielok.hu/fotoalbum/590014/...galeria/
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Magyarország
Eplény
2011.02.26.
Na, hogy egy kicsit on-topic is legyen: nemrég voltam Eplényben egy hétköznap délelőtt. Nyitásra odaértem Bp-ről, szuper volt a pálya, szépen kezelt, kőkeményre fagyott, tényleg osztrák minőség. A felvonó is, pont jól jön ki a felfelé út hossza, ami alatt kipihenhető a csúszás, de még nem kezdek el fázni. Óránként átlagosan 5 kört tudtam teljesíteni, a 3 óra alatt így kb. 15 km-t csúsztam. Ez pont elég is nekem fél napra, ráadásul ilyen szuper hóban még az élvezeti érték is tökéletes volt. A hüttében csak egy teát fogyasztottam, mert jól bereggeliztem, és hoztam magammal egy szendvicset is otthonról, fél napra nekem ez pont elég (bárhol síelek mindig viszek magammal egy szendót). Az árak szerintem rendben vannak, ha hosszabb időre megyek legközelebb, biztosan letesztelem a minőséget is! Kedves volt a kiszolgálás, igényes a berendezés, és majdnem be tudtam csúszni a pályáról az étterembe, ilyen szolgáltatásért szívesen fizetek akár egy kicsit többet is az átlagosnál. De még csak azt sem mondanám, hogy többet kellene, Mátraszentistvánon is voltam nemrég, ott is hasonló árak voltak, de akár Bp-en egy hasonló szinvonalú helyen is elkérnek ennyit.

Összességében nagyon meg voltam elégedve a Síarénával, elképesztő nagyot fejlődött az elmúlt években. Mikor először voltam itt 2007-ben, még 1 csúszás/óra volt az átlag, és minden más szolgáltatás, infrastruktúra is jóval fejletlenebb volt. De most már tényleg európai színvonalú minden, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy menjen el Eplénybe, ha teheti. Anyagilag is jóval kedvezőbb, mint akár Ausztria, vagy Szlovákia. Először is, szállásra nem kell költeni, Bp-ről másfél óra autóval. Úgy, hogy egyedül voltam, és nem oszlott el az üzemanyag költség, így került kb. 10.000 Ft-ba a kiruccanásom, felvonózással, mindennel együtt. Ausztriában egy napi síbérlet sem jön ki ennyiből. Egy környékbelinek fejenként 4-5 ezerből megvan egy fél nap síelés, nem sokkal több, mint egy mozijegy popcornnal és kólával, és még jó levegőn is vagy, és mozogsz! Szóval, hajrá Eplény, csak így tovább, hosszú és hóban gazdag szezonokat kívánok!
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Mit csinál egy igazi siőrült egy olyan országban, aminek a neve alföldet jelent, a legmagasabb pontja pedig alig több, mint 300 méter? A válasz természetesen a sicsarnok! Rövid szilveszteri rokonlátogatásunk végére ma délelőtt beiktattuk a SnowWorld Zoetermeer nevű létesitményt, mondván, ha már itt vagyunk, megnézzük, milyen érzés fedett pályán sielni. A csarnok mintegy 500m pályával büszkélkedhet, ami ebben a műfajban jónak mondható. A gyakorlatban ez három pályát jelent, egy hosszabbat (kb. 250 m), és két rövidebbet, ebből egyiken snowpark található. A pályák mindkét szélére valamilyen felvonót raktak a hollandok, korongost, tolókarost, vagy varázsszőnyeget, ez tömeg esetén bizonyára hasznos dolog. Megfelelő fényviszonyok, konstans -5 fok, amit folyamatosan dolgozó hűtőventillátorokkal érnek el, hóágyú, raktak, zeneszó a pályán, egyszóval minden, ami egy sipályához hozzátartozik. A belépő elég drága, a 4 órás jegy fejenként 50 euro felszereléssel együtt, de ha kijössz a pályáról pihenni, az az idő nem számit bele. Mivel hétköznap délelőtt voltunk, igy nem voltak sokan, lehetett pörögni. Érdekes élmény volt, egy próbát megért, de azért nem lehet összehasonlitani az igazi hegyekkel!
DSC01481.JPG
DSC01480.JPG
DSC01483.JPG
DSC01484.JPG
DSC01487.JPG
DSC01488.JPG
DSC01490.JPG
DSC01497.JPG
DSC01499.JPG
DSC01500.JPG
DSC01501.JPG
DSC01507.JPG
DSC01496.JPG
DSC01509.JPG
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Ausztria
Riesneralm
2010.12.25.
Egy hosszabb schladmingi síelés végén, hazafelé úton levezetőnek megnéztük Riesneralmot. A főn már igencsak dolgozott, kemény plusszok voltak, minél magasabbra értünk, annál keményebbek, érdekes módon. Lent az Enns völgyében még 0 fokot mutatott az autó, fent a pályák aljában már +5, a hegyen pedig még ennél is több volt. Maga a pályarendszer nem túl bonyolult, a csúcsról két irányba lehet elindulni, és ugyanebből a két irányból lehet ülőfelvonóval visszajutni. Az új 6 személyes melletti pályák nekem jobban tetszettek, annyiszor keresztezik egymást, hogy a variációk számát fél nap alatt nem is sikerült megfejteni. A másik oldalon van egy fekete pálya is, amin mintha félbe maradtak volna az előkészületek, kőkeményre volt ratrakolva, de teljesen egyenetlen volt a felszíne, hepe-hupa, kátyú és göröngy mindenhol, úgyhogy a belünket is kirázta, mire leértünk. Nevéből kiindulva (Europacup-hang) valószínűleg versenyre készítik elő, mindenesetre csak mazochistáknak ajánlom jelenlegi állapotában, helyette a piros alternatívát érdemes választani, sokkal kellemesebb élményeket tartogat. A csúcson vadiúj hütte nyílt elképesztő kilátással, hangulatos berendezéssel. Összességében nagyon barátságos hely, magassága miatt hóbiztosnak tűnik, viszont eléggé eldugott, tömeggel talán még a főszezonban sem kell számolni, és a napijegy árak Schladminghoz képest közel 25%-kal olcsóbbak, ami újabb vonzerőt jelent. Egy hétvégét egész biztosan megér, főleg a szomszéd Planneralmmal kombinálva!
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Az elmúlt 5 napban a megunhatatlan Schladming-Dachstein régiót, nagy kedvencemet fedeztük fel újra. Az időjárás kegyes volt a síelőkhöz, az ünnepek előtti héten tökéletes síelő idő volt, -10 fok, felhőtlen ég, szélcsend, és szikrázó napsütés. Utóbbi sajnos csak a hegycsúcsokon volt észrevehető, a pályarendszer fekvése miatt ugyanis ősszel és a tél első felében a nap nagyobb részében árnyékban vannak a pályák, ami a hóminőségnek kedvez, a hangulatnak nem annyira. A napsütés szerelmeseinek emiatt inkább tavasszal ajánlanám ezt a régiót.

Elsőként dec. 19-én Galsterberget vettük célba, amolyan bemelegítésként a "síhinta" előtt. Hétvége ellenére alig lézengett valaki a pályákon, pedig a körülmények tökéletesek voltak. A hidegnek köszönhetően nagyon kemény és gyors volt a hó, és egyáltalán nem romlott a nap folyamán a minősége. Előszezon lévén 1-2 pályával még nem készültek el teljesen, a csúcsról induló fekete és a síkrossz pálya sem volt még ideális, gondolom a főszezonra lesz 100%-os a rendszer. Ennek ellenére nagyon jókat lehetett csúszni, és külön szerencsénkre ezen a napon ingyenes sítesztet tartott egy helyi bolt, aminek köszönhetően kipróbálhattam a Fischer idei versenymodelljeit, mondanom sem kell, nehéz volt megválni tőlük, különösen a szlalom léc jött be nagyon. Galsterberg nagyon szuper kis hely, barátságos hangulat, változatos pályák, család- és gyermekbarát szolgáltatások jellemzik, mindenképpen megér egy napot.

Hétfőn Hauser Kaiblingból indulva Planaion át, Hochwurzenig hintáztunk, majd vissza. Az első összeköttetés sokat javult a Planaira vivő új 8 személyes ülőfelvonóval, ezzel az utolsó stratégiai fontosságú helyen is felszámolták a csákányost a síhintában. A schladmingi Zielhangot ilyen jó állapotban még nem láttam, se bucka, se jég, csak kompakt műhó, némi porcukor szórással, egy álom volt rajta leereszkedni. Az új völgyállomás nagyon high-tech, nem lehet belekötni semmibe (talán csak annyi, hogy nekem túl meleg volt a lenti zárt részen, a dolgozók rövidujjúban flangáltak, síruhában ez kicsit erős). Hochwurzenben a kétszemélyes ülőlift már megérett a cserére, a 3 felvonóval közel fél óra az út a csúcsig, remélem a VB előtt ezt is eltűntetik a stájer sógorok, és varázsolnak a helyére valami újabb csodát. Aki kifejezetten itt akar síelni, ajánlott Pichlből feljönni a kabinnal (Reiteralm felől). Amúgy nekem az itteni pályák jönnek be a legjobban a négy hegy közül. Délután az utolsó felvonóval értünk vissza a Kaibling csúcsára, így már naplemente közepette ereszkedtünk le a parkolóba a piros pályákon. Fél 5 körül már csak a személyzet volt látható rajtunk kívül, síelő sehol, a hó azonban még mindig tökéletes volt. Mire leértünk, a telihold is feljött az égre.

Kedd Planai és Hochwurzen, az előző naphoz hasonlóan zéró ember, hibátlan síélmény. Délutánra balga módon, előzetes tájékozódás nélkül beterveztük Dachsteint, ami sajna karbantartás miatt elmaradt, elvileg holnap nyitnak. Úgy tűnik, minden évben ilyenkor karácsony előtt zárnak be néhány hétre, megint tanultam valami újat a régióról. Helyette Rittisberg lett a beugró, amitől nem sokat vártam, ehhez képest meglepően kellemes piros pályák (2 db) találhatók itt, ráadásul 15 és 16 óra között összesen 3 emberrel találkoztam rajtunk kívül (ami újabb 3 főt jelent, így a létszám 50%-át tettük ki). A 4 személyes ülőlift kicsit lassú, de cserébe gyönyörű innen a panoráma a Planaira és Hochwurzenre, mindkét hegyet teljesen belátni, pályákkal, liftekkel együtt, mint egy nagy sítérképen.

Szerda Reiteralm. Kisebb megfázás miatt csak délre értem ki a pályára, így mindenhol csak egyszer tudtam csúszni. A vadonatúj Preunegg kabinos melletti pályák egy csúszás alapján is biztatóak, a jövőben nagy kedvencek lehetnek, jól variálhatóak a többivel, nem csak az új felvonó tetejéről, hanem a Gasselhöhéről is elérhető ez a rész. Reiteralmon is van még egy gyenge pont, a Pichlből felhozó kétszemélyes "romantische lift", ami megérett már a cserére. Bár van egy elméletem, miszerint azért nem nyúltak még hozzá, mert a 3 lifttársaság (Hauser Kaibling, Planai&Hochwurzen&Dachstein, Reiteralm&Fageralm) egymással is konkurál, ezért inkább azokat a fejlesztéseket helyezik előtérbe, amelyekkel saját pályáik vonzerejét növelik (Preuneggbahn), és nem a szomszédba való átruccanást könnyítik meg a turistának. Meglátjuk, mi lesz 2013-ig a lift sorsa, valószínűnek tartom, hogy a közérdek előbb-utóbb érvényesülni fog.

Tegnapra utolsónak beiktattuk Riesneralmot, de erről majd a saját topicjában.

Kellemes Ünnepeket, és hóban gazdag Új Évet mindenkinek!:)
DSC01154.JPG
DSC01197.JPG
DSC01212.JPG
DSC01229.JPG
DSC01248.JPG
DSC01254.JPG
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
A hétvégét kint töltöttem Kreischbergen, ezzel egy nagy hiányosságomat pótoltam, ugyanis eddig még sosem jártam a legmagasabb magyar hegyen. Pályák: nagyon jó vonalvezetésűek, szélesek, jól karbantartják őket, nagy a választék, nálam mindenképpen jeles. A fekete talabfahrt csúcsszuper, és különösen jó állapotban volt a hétvégén! Felvonók: ezen a téren lenne még tennivaló, a Kreischbergre vivő csákányosok helyett indokolt lenne egy gyors ülőlift, amelynek alsó állomását kicsit lejjebb kellene elhelyezni a kabinos felső állomásánál, és a hütténél is, hogy ne kelljen annyit síelni felfelé. A Rosenkrantzra is jó lenne egy gyorsabb ülőlift, lehetőleg buborékkal, az elmúlt 3 napban nagyon el tudtuk volna viselni az erős szélben, főleg a tetején. Infrastruktúra nálam közepes. A táj, kilátás, hangulat, atmoszféra, és egyéb szubjektív tényezők alapján érthető, miért lett a magyarok kedvence: nagyon könnyen megszerethető a síterep, ráadásul közel hozzánk. Egész biztosan jövök még máskor is!
DSC01084.JPG
DSC01090.JPG
DSC01113.JPG
DSC01122.JPG
DSC01123.JPG
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Megjártuk ma a Varázshegyet egy lelkes kis Bp-i csapattal. Az odaút triller volt, a visszaút horror. Összesen közel 10 órát töltöttünk el az autóban ülve, ezzel szemben 5-öt a sípályán. Az időjárás a mai napon közúti közlekedésre teljesen alkalmatlan volt. De megérte! Hirschenkogel kongott az ürességtől, ha voltunk 100-an egész nap, akkor sokat mondtam. A kabinossal gyorsan lehetett pörögni a két megnyitott pályán (Weltcup és Familien), időnként a többin is. Kb. 20-25 cm igazi friss porhó fedi a kemény műhavas alapot, nagy élmény volt benne rajzolni az íveket. A még nem nyitott pályákat nap közben is lőtték, és ratrakolták, a ma esett hómennyiséggel szerintem napokon belül teljes üzem lehet. Egészen megkedveltem a terepet, ilyen kevés embermennyiséggel, ilyen finom porhóval, 1-2 napra ideális. Legközelebb jó időben megyünk!
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Megvolt az első sínapom Söldenben, és mindjárt verhetetlenre sikeredett. Egyszerűen mesés idő volt ma fent 3000 méteren: szikrázó napsütés, felhőtlen, gyönyörű kék ég, 0 fok feletti hőmérsékletek, semmi szél. Mi kell még egy tökéletes októberi csúszáshoz? Egy ilyen szenzációs pályarendszer, mint amit a Rettenbach és Tiefenbach gleccserek kínálnak. A fenséges tiroli hegyek között a síterep összes ősszel használható pályája (37 km) a síelők és boardosok rendelkezésére áll. Szinte kihasználhatatlanul széles pályák, tökéletesen ratrakolt porhó, modern kabinos, és ülőfelvonók, a változatosság kedvéért néhány csákányossal megspékelve, és 0 perces várakozási idő az összes felvonónál egész nap! Mivel kifogytam a szuperlativuszokból, beszéljenek inkább a képek. Holnapra már felhősebb időt mond, ma a 0 fok határa valahol 3700 körül volt, holnap ez lejjebb jön 3000 környékére, vasárnap pedig már 2500-ra, tehát kétségtelen, hogy a mai nap felülmúlhatatlan lesz!
DSC00925.JPG
DSC00892.JPG
DSC00910.JPG
DSC00948.JPG
DSC00951.JPG
DSC00960.JPG
DSC00968.JPG
DSC00934.JPG
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Ausztria
Kaprun
2010.10.25.
Ezt a lírai mélységű szépirodalmi remekművet lehetetlen volna überelni, így aztán csak néhány plusz infót osztanék meg, jó technokrata módjára. A hó tényleg hibátlan volt, a tömeg is elviselhető, de azért a fenti csákányosoknál előfordult 5 perc feletti várakozási idő is, különösen délelőtt, amikor a versenycsapatok még teljes létszámmal képviseltették magukat a pályákon. Viszont aki kellően szemfüles volt, mindig találhatott olyan felvonót, ahol gyakorlatilag nulla volt a várakozás, a Kitz és Kees lifteknek jó alternatívái voltak tömeg esetén a Magnetköpf és a Gratbahn. A legjobb időszak 12-13 óra között volt, amikor a tömeg a felvonóktól áthelyeződött az Alpincenter éttermének kasszáihoz, ilyenkor gyakorlatilag mindenhol nulla volt a várakozás. Tehát egyátalán nem osztom azt az elterjedt magyar álláspontot, hogy "Kaprunba ne menj, mert k**va sokat kell sorban állni", ehelyett azt mondanám, hogy "Kaprunba menj, ha októberben tökéletes porhavon akarsz síelni a szikrázó napsütésben"! Összegezve tökéletes besíző hétvégében volt részük mindazoknak, akik Kaprunra szavaztak, és úgy vettem észre, innen a fórumról is jópáran voltunk kint. Nekem az egyetlen szívfájdalmam, hogy sajnos vasárnapra sem nyitották meg a Sonnenkar és a Kristallbahn pályáit, pedig szerintem csak az akaraton múlott, hó volt bőven. Persze azt is megértem, hogy ennyi pályával is ki lehetett szolgálni az igényeket, akkor meg minek erőlködni. Jövőre remélhetőleg ugyanitt!:)
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Ausztria
Bad Gastein
2010.04.06.
A húsvéti hosszú hétvégét Gasteinben töltöttük, szezonzárónkon 4 napból 3 tavaszi, az utolsó pedig téli időjárás jegyében telt. Rövid helyzetjelentés a környék pályáiról, ha valaki esetleg még ide készülne (ápr. 11-18-ig vannak nyitva):

Dorfgastein-Grossarl: harmadszor jártam a régióban, és ismét meg kellett állapítanom, hogy Dorfgastein az abszolút első helyezett a gasteini síterepek közül. Rendkívül változatos, élvezetes pályái többségében közepes nehézségűek, minden igényt kielégítenek. A grossarli és a dorfgasteini oldalon egyaránt igaz, hogy a csúcstól a középső állomásig való eljutásra számtalan különböző variáció kínálkozik, a visszajutást pedig gyors és kényelmes, modern liftek teszik lehetővé. A Fulseckről Dorf felé induló piros pályák nekem különösen tetszettek, magasságuk és fekvésük miatt még a meleg (+10-15 fok), napos tavaszi időben is egészen zárásig kiváló állapotban maradtak, és az új 6 személyes lifttel nagyszerűen lehet pörögni rajtuk (vagy közöttük, igény szerint). A völgybe vezető Tahlabfahrtok egyes szakaszai már-már a síelésre alkalmatlan állapotban voltak a melegnek köszönhetően, de kit érdekel a völgy, ha ráadásul a hegyen vannak a legjobb pályák?!

Schlossalm-Stubnerkogel: hogy a pozitívumokkal kezdjem, kielmelendő a Hohe Scharte nevű, több, mint 10 km hosszú pálya a Schlossalmon, ami még mindig síelhető volt teljes hosszában, ez szerintem kisebb fajta csoda, hiszen a völgyben nem sok hó esett az egész szezonban. Ez a pálya nekem még úgy is megérte, hogy 40 perc, és 4 felvonó kellett a feljutásra, amiből az utolsó 2 személyes libegőt a legkisebb szélfújásra leállították. Ezen kívül a Stubnerkogelről Angertal felé vezető piros és fekete pályákat említeném meg, amelyek jobb hóviszonyok közepette biztosan nagy élvezetet nyújthatnak, tegnap reggel viszont az összetúrt firnre hullott tapadós hóban inkább túlélőshow forgatására lettek volna alkalmasak, mint síelésre. A Bad Gasteini Tahlabfahrt sajnos már nem működött, így arról nem tudok nyilatkozni, talán ráférne már egy hóágyúrendszer, mert az előző két ittjártamkor sem lehetett rajta lecsúszni, pedig nem csak húsvétkor próbálkoztam.

Sportgasteint ezúttal sem tudtam tesztelni, mivel tegnap reggelre kb. 30 cm friss hó esett itt, és a hóesés napközben sem állt el, így nem is ment tovább a kabin, csak a Mittelstationig, és az így használható 2 db pályát is 1 csúszás után elhagyta az a kb. egy tucat lelkes fanatikus, akik a reggel 9-es felvonónyitást megvárták, és nem fordultak vissza azonnal a látási viszonyokat és a hóhelyzetet látván. Ezt követően 10 óra után nem sokkal le is állították a liftet aznapra az érdeklődés hiányára való tekintettel. Talán majd legközelebb itt is sikerül egy jó csúszni. Kár, hogy ők is bezárnak 2 hét múlva, pedig a mostani hóhelyzetet elnézve itt még május elején is lenne síelésre alkalmas hó! Mellékeltem néhány fotót illusztrációként, az egyiken már látható a gyepsíszezon közeledte is!

Kellemes nyarat, és korai szezonkezdést kívánok mindenkinek!!
DSCN5058.JPG
DSCN5062.JPG
DSCN5067.JPG
DSCN5082.JPG
DSCN5093.JPG
DSCN5094.JPG
DSCN5116.JPG
DSCN5121.JPG
DSCN5124.JPG
DSCN5076.JPG
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Tibi, jól döntöttél, hogy szombaton mentél Reiteralmra, ma már elég sokan voltak. Ennyi Atomic Race-es félprofi osztrákot egy helyen még nem láttam, szerintem fél Ausztria ma vette meg a szezonjegyét. Délre már teljesen szétzilálták a pályákat a +15 fokban!:) Azért nekünk pont jó volt a hétvége zárásaként, a Gasslhöhén elfogyasztott gőzgombóc után 13kor indultunk is haza. Péntektől vasárnapig sorrendben Planai, Dachstein és Kaibling, és Reiteralm is megvolt, nálam Kaibling volt az abszolut nyerő. Az a két nyitvalévő pálya szinte egész nap árnyékban van, ezért még délután 4-kor is szinte tökéletes volt rajtuk a hó. Azért reméljük, hogy mire legközelebb megyünk, már fehérbe öltöznek a völgyek is!:)
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
A Hauser Kaibling kellemes meglepetést okozott nekünk ma, a középállomásig tökéletes körülmények között lehetett síelni egész nap. A Quattralpina felvonó mellett az 1-es és 2-es pályák üzemeltek, a hó keményre volt ratrakolva, és a +10 fok ellenére a felső részen még zárás körül is kőkemény volt a pálya, de alul sem volt kásás vagy buckás, és teljes szélességében vastagon be volt havazva a végéig (ellentétben Planai-al, ahol a középállomásnál már csak egy keskeny csíkon lehetett síelni). Ugyan csak 2 pálya működött, de az minden igényt kielégít, és a tömeg is messze elkerülte Kaiblingot ma.
Image0492.jpg
Image0490.jpg
Image0493.jpg
Image0504.jpg
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Mai infó Planairól: a felmelegedés miatt pánik eltúlzottnak bizonyult. Habár már délután 13 volt, mire felértünk a hegyre, a pályák még mindig kiváló állapodtban voltak, különösen azt figyelembevéve, hogy 17 fokot mértek a hegytetőn (érdekesség, hogy a völgyállomásnál csak +4 volt). Viszont nagy előny, hogy délután már szinte sehol nem süti a nap a pályákat, ezért nem is nagyon romlott a hóminőség, főleg, hogy alig lézengett valaki a pályákon. A Mittelstation-ig kiváló pályán lehet lejutni, a végén ugyan már csak egy keskeny sávban van hó, de az épp elég, ha nem 200-an akarnak egyszerre átpréselődni rajta. Ezen kívül a Burgstallabfahrt, és a csúcsra közlekedő csákányos melletti pálya is üzemelt. Szóval aki erre jár, nyugodtan csússzon egyet Planai-on, főleg, ha nyitásra kiér, nem fog csalódni Néhány kép mellékelve ízelítőnek!
Kep0193.jpg
Kep0196.jpg
Kep0197.jpg
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Sziasztok!
Most értem haza Schladmingból, nagyszerű besízésben volt részem. Az osztrákoknak szombattól hétfőig van hosszú hétvégéjük, ezért erre a 3 napra megnyitott Kaibling, Planai és Reiteralm is, 2-2 pályával mindenütt. Szombaton Reiteralmon kezdtünk, ahol az 1-es (versenypálya) és 2-es pályák üzemeltek 1-1 felvonóval, valamint a GoldenJet kabinos a völgyből. Párás, viszonylag hideg idő volt, így a pályák nem sokat romlottak délutánra sem, kifogástalan körülmények között kezdhettük a szezont. Tömeg egyátalán nem volt, alig lézengett néhány síelő, sem a felvonóknál, sem a hüttében nem kellett sorban állni. Ma délelőtt Planai-on is hasonló volt a helyzet, valamvel melegebb időben (5-10 fok a hegyen), sütött a nap, de korán reggel még kőkeményre fagyott pályák fogadtak. Dél körül már kezdtek kialakulni a kisebb buckák, és kissé olvadt is a hó, de ez senkit nem zavart igazán. Itt ugyanaz a 2 pálya működött, mint múlt hétvégén két felvonóval, és főleg a helyi síklubok fiatal versenyzőivel lehetett találkozni. Dél körül már kezdett sokasodni a nép, ezért mi le is léptünk. Összességében elmondhatom, hogy fantasztikus élmény volt októberben ilyen kiváló körülmények között kezdeni a szezont, ráadásul 2.000 méter alatt!! Sajnos rossz hír, hogy nagyon vékony még a hótakaró, és ha marad a mostani enyhe időjárás, akkor jövő hétvégéig már nehezen fog kitartani (habár az osztrákoktól sokminden kitellik, lehet, hogy csodát művelnek majd)!
DSCN4929.JPG
DSCN4942.JPG
DSCN4909.JPG
DSCN4912.JPG
rockenstein
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Hello,
én tavaly karácsonykor voltam Fiemmében, Cavaleseben volt a szállásunk, emlékeim szerint jár síbusz a Fiemme völgyben biztosan, amivel a Latemart el tudod érni (a Predazzoból induló kabinossal). Pampeagoba, és Bellamontéba is biztosan megy busz, de azokat nem ismerem (főleg kocsival közlekedtünk). Cavalese gyönyörű hely, és nekem személy szerint az Alpe Cermis tetszett legjobban a környék pályái közül, a baromi jó fekete pályái miatt, és a tömeg is elkerüli. Persze kezdőknek is van elég kék pálya, de nekik inkább Bellamonte vagy Latemar az igazi (Bellamontéba csak frissen vaxolt lécekkel érdemes menni, olyan lapos és hosszú pályái vannak). A legnagyobb királyság viszont a Pampeago tetején lévő disco, ahol este 8-ig zajlik az élet (a legnagyobb party, amit sípályán láttam), a végén pedig ratrakkal lehozzák az ittas tömeget a hegyről (a bátrabbak és kevésbé ittasak bányászlámpával a fejükön lesíelnek a sötét pályán). Amikor először voltam ott 2001-ben, még nem voltak ratrak-járatok a buli végén, hanem a hegyimentők vadásztak le mindenkit egyesével a pályákról, aki nem tudott a saját lábán (vagy lécén, deszkáján) lemenni.
Ciao Italia:)
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.