Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

sipcomp által küldött hozzászólások listája

ÜZENETEK (26)Időben csökkenő Időben csökkenő
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
2014.03.02. 20:13
Én és kis családom 2014.február 23-27. között volt ezen a síterepen.
Szállásunkról először, pályáról másodszor, de mind a kettő sajnos nem a legjobb. Zdiar főutcán a Panzio Goraltourist-ban voltunk félpanzióval felnőtt 23 EUR illetve az egyik gyermekünknek 18 EUR volt éjszakánként mert már betöltötte a 6. életévét, viszont a kisebbnek aki most még csak 5. éves neki ingyen volt. Múlt évben is ebben a családi összetételben voltunk, ugyanúgy a gyermekünk ingyenes volt, de mikor megkaptuk a szobánkat azzal kellett szembesülnünk, hogy nem kapott ágyat, így közöttünk kellett aludnia, múlt évben pedig egy másik szlovák síterepen azért volt ágya és étele (és megmerem kockáztatni mindenhol). Abszurdnak viszont azt tartottam, hogy sem reggelit sem vacsorát nem kapott, később egy bögrét kaptunk reggelihez, viszont hála istennek bőséges volt mind a reggeli és a vacsora, tehát a két gyerek tudott osztozni, nem tudom mit tettem volna, ha nem így lett volna. Mikor a szállást lefoglaltam tudattam a szállásadóval, hogy milyen idősek a gyermekeink, és így igazolta vissza. Épp ésszel ezt még fel sem tudom fogni, hogy hogyan gondolkoznak így, ingyen van, de ételt hozz neki otthonról. Továbbiakban a pályáról mert mint írtam osztoztak az ételen az ágyakat összetoltuk így négyen viszonylag kényelmesen tudtunk aludni. Azért választottam a Bachledovai síterepet, mert a párommal mi januárban Murauban nagyon nagyot tudtunk síelni, ez a néhány nap csak a két gyerekről szólt, kevés költséggel szerettük volna, mivel a Panzió írta hogy ad 20% kedvezményt a síbérletből kiszámoltuk és jó ár-érték arányt gondoltunk. A pályát pedig azért mert három hosszú kék pályát írt, és a 7 éves gyermekünket tavaly már megtanítottuk síelni, most az 5 évest tanítottuk, és neki kerestünk "volna" hosszú tanulópályát.
Nem tudom hol kezdjem, de inkább ide írom mint a végére, soha ne válasszátok ezt a síterepet, még akkor sem ha kicsit kíváncsiak vagytok rá.
Az első nap csak délután síeltünk, vettünk egy kétórás jegyet. Tudtuk a fórumbeírásokból, hogy van néhány olyan pálya amit a Bach. Dolinás síbérlettel nem tudunk használni, ez ott ki is derült, mi az a Deny oldal. Három külön álló rész, inkább oda vettük a két órás jegyet, mert olcsóbb volt, tanulni az is kék pálya volt,(a háromból csak egy működött), hóekézni jó az. Felmentünk a pályára, igazából két órakor már mi sem számítottunk túl jó pályára, de azért ennyire buckásra azért nem. Lehet így utólag így volt a jó, a gyerek megszenvedett ugyan, de két körben két óra alatt nagyon szépen le hóekézett, olykor már fordult is, az utána lévő sárról inkább nem beszélek amíg visszaértünk az autóig.
A következő három nap felemás érzéseket keltett bennünk. A gyerekek hihetetlenek ők még a buckás pályát is tudták élvezni, de tényleg nagyon veszélyes volt. Ami felháborító, hogy az állítólagos 8-as pálya ami a térképen van, szerintünk már több éve nem működik, kb. akkora kis fenyők nőnek a közepén mint a kisebbik gyermekünk. Ez nem vicc tényleg igaz. Tehát az 1. és 4.-es pályára szorítkozott minden síelő (teli parkoló). 11 órakor már akkora buckák voltak a pályán hogy a gyerekemnek csak a sisakját láttam. Ami megint csak minden síterepen jelen lévő probléma a hőmérséklet miatt. A pályák túl keskenyek, csak a 3-as fekete pálya működött, de látva az is nagyon buckás volt. Halálfélelmem volt olykor a pályán, pedig tényleg nagyon jó síelők vagyunk, főleg szlovák és lengyel síelők, voltak fiatalok és idősebbek, akik azt gondolták ezeken a kék pályákon megmutathatják mit tudnak. A gyerekek mellett úgy zúztak el, hogy tényleg szerencsénk volt a három nap alatt, hogy egyiket sem gázolták el, illetve néhányszor mi okoztunk jó néhány embernek szárnyaló kellemetlenséget. Én még nem láttam így embereket esni, több métert repülve. Volt olyan pályarész ahol a sítanár a diákjait egyesével hozta le. A felvonóknál pedig sorban állás ezerrel, délután kettőtől pedig senki, viszont addigra már mi sem tudtunk lemenni egyik pályán sem.
Összességében nem bántuk meg, mert a gyerekek ennek ellenére élvezték, hát igen ők még nem voltak Murauban, hogy tudják miről beszélek.
Viszont be kell látni, hogy időjárás ide vagy oda Szlovákiát már el kell felejteni, legalább is ezt a síterepet.
DSC09565.JPG
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
2013.11.21. 13:12
Köszi!
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
2013.11.19. 21:12
Üdvözlök mindenkit!
Kis segítséget kérek,ha valaki tud jó kis szállást jasnán vagy közelében , középkategória érdekelne.
előre is köszi.
h i r d e t é s
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
2013.02.02. 19:29
Opalisko, Zavazna Poruba
Szeretném leírni öt napunkat ezen a síterepen. Családunk életkora meredekebben ível felfelé mint a piros pálya, de sebaj. Csapatunkat alkotta: egy négy éves fiú, egy hat éves fiú, egy 17 éves lány és egy 20 éves fiú, ők a gyermekeink, valamint párom (42) és jómagam (30).

Tehát kellő képen fel volt adva a lecke, hogy az öt napban mindenki jól érezze magát. A két kisfiam még sosem síelt,tanulás céljából vittük, párom felnőtt gyermekei jó síelők. Én nem akartam olyan síterepen tanítani őket, ahol sokan vannak, figyelnem kell őket percenként, vagy ők félnének. Másik szempont volt pályaszállást akartunk, mert nem tudtam, hogy a kicsik meddig bírják és haza tudok menni velük, mivel úgy számoltunk, hogy az autóval ők Jasná-ra mennek mindennap ami Zivka Panziótól 12 km-re volt mindösszesen. Hétköznap voltunk vasárnaptól-csütörtökig, tehát Opalisko pályáink, alig négy-öt síelő volt, nagyobbik kisfiam egy nap alatt megtanult síelni, második nap pedig, a tányéros felvonóval menni, a felvonó ellenőr, is segítőkész volt, nem láttam rajta a "jajj ne már" arckifejezést, ráadásul a gyerekeknek nem kellett venni bérletet, és mi is naponta 10 EUR-ot fizettünk napi jegy formájában.

Az első napon érkezésünk délutánján a fiúk itt síeltek a piros pályán, bemelegítésnek jó volt, utána sajna volt egy fél napunk mikor esett az eső, de délután lehetőség volt a síelésre, a többi napon csak hó esett. Egy nap átmentünk Tatranska Lomnic-ra, hogy a jól síelni tudók is sielni tudjanak, összesen 130 EUR fizettünk a bérletért, úgy hogy fent teljesen köd volt, alig lehetett látni merre megy a pálya, a gyerekekkel egyáltalán nem tudtunk síelni, mert a pálya teteje piros volt és csak a közepétől volt kék, valamint a legfelső pályát meg lezárták a köd miatt, tehát túlzottan nagy értelme sajnos nem volt.

De visszatérve Opalisko-ra két kisgyermekkel,jobbat el sem tudtam volna képzelni, a célnak megfelelt, míg felvittem az egyik gyereket a tányéros felvonón és tanítottam,addig láttam a másik gyermekemet ahogy szánkózik a pálya alján, a bébi pályán, és egyáltalán nem féltem sem ő, mert mind a ketten láttuk egymást, még ha kicsit messzebb is voltunk. Az utolsó két nap pedig úgy telt, hogy 6 éves kisfiam és párom 17 éves lánya, már együtt síeltek, kicsit fura volt, mondhatnám, "lekakilta a fejemet". Kihasználva próbáltam a 4 éves kisfiamat tanítani, de teljesen két lelkületű gyermekek, arra a hóekére még nem áll rá a lába, kicsit erősödnie kell, de tudtunk szánkózni, és egyáltalán nem utáltattam meg vele a síelést.

Egyszóval a pályák a mi célunknak tökéletesen megfeleltek, ezért kizárólag csak gyermekes családoknak ajánlom elsősorban.
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
2011.03.06. 17:06
SZiasztok !
Valaki járt mostanában erre felé friss infóó??????
köszi.
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
2011.02.22. 20:16
sziasztok!
valaki tud bővebb infót a gasthof RAUNIG-ról.kaja,ház fekvése.köszi a választ
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
Topik: Nassfeld
2010.12.26. 12:02
Sziasztok!
érdeklődöm szilveszterkor mekkora tömeg van a pályákon,érdemes ilyenkor sielni?
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
2010.12.10. 10:59
Köszi az infót már indulunk is.
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
2010.12.10. 09:28
Szia Katalin megtudnád mondani melyik pályán lesz a verseny ,sajnos a sok felhőtől semmit nem látunk ,most vagyunk itt először a pályákon sok a friss hó így a sielést sem lehet nagyon élvezni,a ratraktok gondolom hiába mennek.
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
2010.12.06. 19:13
Szia Katalin!
látom te benfentes vagy,mi szerdán megyünk szerinted a többi pálya mikor nyithat? köszi a választ
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
2010.11.26. 20:25
Helló mindenki!
Saalbachba utazom dec 8.án érdeklődöm melyik úton jobb menni,Sazburgon át vagy pedig lenn az S6-os.köszi a választ
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
2010.02.03. 19:31
köszönöm a mindent kielégítő válaszokat,neked is eperke,holnap csúszom egy keveset.
Előzmény: (kócos 83084)
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
2010.02.03. 18:07
Üdv mindenkinek!
holnap szeretnék egyet csúszni érdeklődöm mekkora tömegre lehet számítani.illetve a parkoló milyen messze van a felvonóktól? síbaráti üdvzlet.
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
Topik: Polana
2010.01.25. 22:13
hali itt mindent látsz: https://www.polana.sk
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
Topik: Donovaly
2010.01.08. 19:25
helló mindenkinek!érdeklődöm pálya matricát hol tudok venni!
köszi a választ.
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
Topik: Nassfeld
2010.01.04. 18:36
SZIASZTOK!tud -e valaki sioktatót nassfelden márciusban.előre is köszönöm
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
Topik: Nassfeld
2009.11.04. 20:41
Sielő társak érdeklödöm nassfeld környékén tud-e valaki fürdőzési lehetőséget?
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
Topik: Polana
2009.03.05. 18:32
polanai helyzetről itt tájékozódhatsz:
WWW.POLANA.SK
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
2009.01.09. 18:01
Helló minden sielőnek!
Érdeklődöm tud e valaki esti síelést Kreischberg környékén,köszi.
sipcomp
26 élménybeszámolót írt
26
17 éve tag
2008.01.24. 22:20
Ede köszi, vasárnap megyünk ,hol tudunk megtalálni?
következőutolsó
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE