landsurfer által küldött hozzászólások listája

https://www.facebook.com/watch/?v=785870568281016

Új terepen (30cm por hóban):

Elolvadt a jég. Siklás a lágyabb felületen:

Ingyenes sífelvonó Gárdony - Sukoró.

Gödöllő, 2017.01.17.

Holnap vagy holnapután már talán meg is kezdhetjük a köv. hókájt szezont...

Szia Minerel!
Intézhetnél egy "kis" havat a kisapostagi reptérre a hókájtosoknak és síelni tanulóknak. Már Bessenyei Péter kollégád is leszállt, mert fent nem lehet síelni.

Czesc Hajnus64!
Én ezt a szállást próbáltam és meg voltam vele elégedve:
34-500 Zakopane, ul:Koscieliska 81. KRYSTYNA MRUGALA
Tel.:00 48 18 26 663 29, mobil:0048600712721
(Nem tudom milyen nyelveket beszél, mert én lengyelül beszéltem vele).
Üdv.: landsurfer

Optimistán remélem én is, hiszen amióta ernyővel tolom, azóta még minden évben sikerült itthon hókájtozni (átlag két hetet).

Szia, én általában megvárom, míg itt a közelben is leesik a hó és akár a szomszédos Auchan bevásárló központ előtti terepen is lehet tolni. A lényeg, hogy hó legyen és nagy szabad terület, ahova befúj a szél. Ilyen a dunaújvárosi, a börgöndi reptér vagy HHH vagy a Tési fennsík, esetleg Tinnye környéke vagy Bugyin a birka legelő, stb. Persze, előfordulnak inséges idők, amikor a környéken csak nem akar leesni a hó, akkor nincs mese, utána kell menni....Martinské Hole és Donovaly terepein már jártam.

Csengett a telefon este, jég Tomi volt a vonalban. Kérdezte, másnap beiktatunk-e egy hókájtozást Donovalyban. Nem kellett rábeszélni.
Húsvét vasárnap reggel fél hétkor indultunk a Pöttyös utcai metró megállótól és fél tízkor már a Zahradiste oldali parkolóban vigyorogtunk, miután alaposan felmértük a terepet. Tovább autóztunk a felvonók fölé. A nap már szépen sütött, fagypont körüli hőmérséklet lehetett. A hatalmas (kb.60 cm) hó meglehetősen süppedős volt és motoros szánokkal barázdázott.
A szél a völgy felől fújt a hegyoldalra, szinte vízszintesen lehetett haladni a legmagasabban fekvő szálloda és egy facsoport, illetve az aszfalt út végénél lévő információs tábla között. Nem túl tágas terep, inkább technikás. A lécek 10-15 cm mélyen a hóba süllyedtek és a motoros szánok által karistolt nyomokon hatalmasat döccentek, ehhez hozzájött a szélerő hullámzása, mégis élveztem ahogy egyre jobban megszoktam a terepet. Olyan volt, mintha egy vadlovat törtem volna be. El is fáradtam, úgy három órás freeride után.
Ekkora hóban még sohasem hókájtoztam. Furcsa volt, hogy esés után nem tudtam feltámaszkodni, mert a kezem hónaljig belefúródott a hóba. Első tapasztalat szerzésnek jó volt, de nem jobb, mint a Bakony. Ha valamikor újra eljövök, igyekszem inkább délies szelet kifogni és alacsonyabb hőmérsékletet, ugyanis a hegygerinc túloldalán tett túra során találtam egy ennél is nagyobb terepet, ahol a délies szél jól érvényesülhet és keményebb havon a lécek is jobban siklanának. Egyszer talán még jól jöhet ez tartalék terepnek, ha otthon nem lesz hó.

Ja, és kivel ne fordult volna elő gyerek korában, hogy lecsukódó szempillái mögött megjelent az az esernyős spiné.....Mary Poppins.

Kedves Daddy, engem mindig érdekeltek a szokásostól eltérő dolgok. Az a "napernyős hölgy" is egy olyan inventív ember lehetett, aki talán ötletet adott egy újdonság kifejlesztéséhez.
Eszembe jutnak erről a régi szép idők, amikor a tököli reptér aszfaltos kifutópályáján teszteltük (néhány lelkes srác) a házilag eszkábált görszörfjeinket.
A kisapostagi reptéren láttam házilag készített NASA ernyőt. Én nem adnám kezdők kezébe sílesikló pályán (emberek között), mert pöffös szélben képes meglepetéseket okozni.

A Kiteforce Baráti Társaság egyik tagja voltam. Anyagi érdekektől mentesen működtünk. Az alapítók nem voltak hajlandók elfogadni semmilyen szponzori támogatást a függetlenség megőrzése végett. Előfordult, hogy az újonnan csatlakozóknak odaajándékoztuk a már nem használt felszerelési tárgyainkat. A feloszlás után megszűnt a honlapunk is. Ezért kezdtem a Síelők.hu honlapon kutatni a szétszéledt tagok után, hátha ugyanígy "áttévedt" valaki. Az írásaimban is ezért használtam a snow kite (hókájt) elnevezést, hogy ők is könnyebben rám találjanak. Egy BT. tagot sikerült is felfedezni.
Köszönöm a lehetőséget, amit a rovat jelent és a biztatást is. Szívesen élek is vele, amint lesz friss havas esemény, amiről beszámolhatok. Tomi barátomat is erre fogom biztatni. Magyarországon most éppen nincs ernyővel szabadon síelhető terep. Gyepsível nem olyan élvezetes, inkább a vizes szezonra készülök. Lehet, hogy kicsit várni kell a következő élménybeszámolóra.
A neten fellelhető leírás alapján házilag is elkészíthető a napernyőre hasonlító ernyő NASA kite amivel kis gyakorlás után egészen jól lehet haladni sílécen, snowboardon, korival, gyepsível, landboarddal, buggyval....vízre már nem ajánlanám:-))

Aranyosak vagytok, hogy vigasztalni akartok, de egyáltalán nem bántódtam meg, csak már kiírtam magamból őszintén, amit nagyon szerettem volna rólatok elmondani. Továbbra is csodállak Benneteket. Ennyi...
Viszlát a természetben !

Köszi, de miattam ne írjátok át. Nekem sem öröm, ha ellenérzést váltanak ki az írásaim. Én vagyok a betolakodó, nekem kell mennem innen.
Az új rovatra tett javaslatot igyekszem megjegyezni és ha a következő szezonban megint lesz közölni valóm, ilyen címen teszem.

Köszönöm Kálmán. Valóban kéne egy szebb kifejezés.....csak eddig nem tudtam rájönni, ezért pofátlankodtam ide a sífutás topikba. Mindenkitől elnézést kérek érte.

Szabályos nyomok, szabálytalan találkozása

Ülepedtek az élmények, összeállt bennem a gondolatsor, így elérkezett az ideje, hogy kiírjam magamból. Az idei szezonban nem sűrűn volt hó Hármashatárhegyen (HHH). Igyekeztem egy alkalmat sem elmulasztani. Ahogy megjelent a hó, feltűntek a sífutók is. Keskeny, hosszú léceiken lendületes, összehangolt mozgással tolták magukat előre, át a Műegyetemi Repülőtér kifutó pályáján, be a közeli erdőbe, hogy ott a dimbes-dombos terepen haladjanak tovább, fel Vörös kőre vagy más magaslatokra.
Én néha incselkedtem velük, ernyőmmel gyorsabb lévén, megkerülgettem őket vagy követtem cikk-cakkban a pálya széléig. Akit véletlenül megriasztottam, annak odaszóltam: "nyugalom, uralom". Volt, hogy egymásra csodálkoztunk kölcsönösen, ilyenkor megálltunk néhány szót váltani. Úgy tapasztaltam, inkább a korosabb emberek hódolnak ennek a sportnak. Csodáltam a kitartásukat. Próbáltam megérteni, vajon mi motiválja őket, hogy ilyen strapát vállaljanak, mint a maraton futók.
Amikor beszélgettünk, láttam rajtuk, legalább úgy élvezik, mint én a hókájtozást. Megértettem, mit jelent számukra, miért szerelmesedtek bele hosszú évekkel ezelőtt. Nekik ez az egyszerű, mégis nagyszerű, minden izmot megmozgató, jó közérzetet adó, ideális téli szabadidősport.
Aztán egy verőfényes napon eltűnt a hó HHH-ról. A hótérkép szerint a Bakony fennsíkjain még mindig volt közel harminc centis hóréteg, ezért egyik sporttársammal felkerekedtünk, hogy kipróbáljuk. Az ott talált jó kondíciók miatt könnyen átszoktam. Egyik alkalommal leparkoltam autómat az út szélén, bepakoltam a termoszomat és néhány szendvicset plusz egy tartalék ernyőt a zsákomba, hátamra vettem aztán az ernyőmmel felhúzattam magam a közeli kis dombra. Így egyrészt a zsák jó tájékozódási pontot nyújt a távoli völgyekből visszatérve, másrészt nem kell az útszéli fasor által szélárnyékolt területre siklanom, ha csak enni, inni vagy pihenni vágyom. Egy alkalommal, amikor megálltam a zsákomnál, letettem az ernyőt a hóra és szendvicsemet majszoltam, amikor váratlanul neszezést hallottam. Hátrafordultam és egy hórihorgas sífutót pillantottam meg egészen közel. Közvetlenül mögötte pedig egy szép ifjú hölgy. Bevallom, kissé nehezemre is esett levenni róla a tekintetem.
A rugalmasan, rájuk simuló ruha kiemelte szabályos alakjuk sziluettjét. Úgy tűnt kissé meglepődtek hirtelen mozdulatomtól, de aztán a férfi mosolyogva mondta: - Elhoztam a lányom síelni.
Nem látszott rajtuk semmi fáradtság, szabályosan, nyugodtan lélegeztek. Néhány mondatot váltottunk, dicsértük a csendet, nyugalmat és a szép időt. Pár szóval méltatták az ernyő látványosságát...majd mielőtt rátértem volna, mennyire látványos az is amit ők csinálnak, már el is köszöntek és harmonikus mozgással elillantak úgy, ahogy érkeztek.
Amint elfogyasztottam a maradék szendvicsemet, felvettem az ernyőt és tettem egy kört vizslatva, hátha meglátom őket még valamelyik magaslatról. Egy pillanatra felbukkantak a távolban, azonban mire odaértem hűlt helyüket találtam. Csak a hóban hagyott nyomaik szabályos mintázata árulkodott ottlétükről. Elértem egy település szélét, ezért visszafordultam. Tudtam, ennek a nem tipikus találkozásnak jellegét valójában ezek a különleges emberek adták. Nagyon jó benyomást tettek rám, mégis a hétköznapok sűrű élményei kissé elhomályosították az emléküket következő vasárnapig. Ekkor egy újabb kellemes hókájtozás után már éppen összehajtogattam az ernyőm, mikor megjelentek ők ketten. Mosolyogva üdvözöltek és mivel látták, hogy társaságom van, gyorsan tovább is álltak. Én csak néztem utánuk és csodáltam azt a nagyon profinak tűnő, tetszetős mozgást, mellyel tova siklottak fürgén szökellve.
Hazafelé az autóban eltűnődtem. Mi ez a szimpátia irántuk? Miért érzem úgy, hogy olyanok ők, mint egy impresszionista költemény. Egy pillanatra előbukkannak a völgyből, belépnek a látószögembe, aztán ugyanilyen légiesen, könnyen tovalibbennek, mint egy röpke fuvallat...egy hangulat....egy benyomás és közben művészien hitetik el velem, hogy ez a tiszteletre méltó emberi teljesítmény csak egy kis vasárnapi kaland.