Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Baleset a sípályán

ÜZENETEK (277)Időben csökkenő Időben csökkenő
magnum56
322 élménybeszámolót írt
322
15 éve tag
2023.03.09. 22:54
Szomorú minden baleset, reméljük meggyógyul az áldozat.

Én egy különös ütközéses esetet mesélnék el, ami velem történt meg, kb. 20 éve. Ez azért érdekes, mert egy hegyimentővel ütköztem össze, és igazából egyikünk sem okolhatta a másikat a balesetért.
Szlovákiában történt, Csertovicán. Aki ismeri, az tudja, hogy a pálya egy fekvő V alakban terül el, ami közepesen lankás. A V alak egyik vége a tetőn van, a másik vége a völgyben. A V alak két szára közötti rész viszont jó meredek. Három félcső-szerű teknő köti össze a V alak két szárát. Ha jó hó van rajta, akkor nagyon élvezetes a teknőkben hintázni.
A lényeg, hogy én az egyik teknőben jöttem le, velem párhuzamosan a másikban pedig egy szlovák férfi hegyimentő kabátban.
A két teknő ugyanarra a lankásabb pályaszakaszra fut ki, és később egy szűk részben végződik.
Mivel alig voltak a pályán, mind a ketten elég lendületesen jöttünk lefelé nagy íveket húzva, és amikor a lankásabb szakaszra kiértünk, egymás mellett haladva, még volt sebességünk bőven. Ekkor észleltem, hogy egyszerre fogunk beérkezni a szűk részbe, amiből baj lehet. Ezért egy erős jobb kanyarral magam elé akartam engedni a sporttársat. Csakhogy ő is éppen azt gondolta, amit én. De ő balra kanyarodott, aminek az lett a következménye, hogy éppen egymás felé fordultunk, és így szemből csattantunk össze, de keményen.
Nekem csak annyi időm volt, hogy az arcom elé emeljem a két karomat, és egy kissé elhajoltam, hogy ne teljesen szemből ütközzünk. Én ezután elrepültem vagy 15 méterre, miközben a léceim leoldottak, majd pedig simán landoltam a hóba.
Mikor magamhoz tértem és felálltam, láttam hogy a szlovák hegyimentő még a havon fekszik fejjel a völgy felé, és nem mozdul. Azonnal hozzá siettem, és próbáltam volna talpra segíteni, de szólt, hogy ne nyúljak hozzá. Mutatta, hogy a hegyimentő kollégák már indulnak a motoros szánnal, ami után egy mentő-teknőt akasztottak. Gyorsan fel is értek, bepakolták a teknőbe és elvitték "beteget".
Szerencsére nagy baja nem történt. Egy óra múlva már a kocsma teraszán gyógyította magát egy sörrel és integetett felém, jelezve, hogy nem haragszik, és nem hibáztat a kemény ütközés miatt.
Ebből számomra az volt a tanúság, hogy baleset még akkor is előfordulhat, ha nagyon vigyáz az ember. Ha pedig észnélkül száguldozik valaki egy zsúfoltabb pályán, akkor előre borítékolható a baj.
Pety99
2 élménybeszámolót írt
2
2 éve tag
2023.03.09. 19:51
Sajnos a történet nem ért véget. A lány külföldi volt majd miután hazatért, és mivel a fájások nem múltak, további kivizsgálások következtek. Végül az MR kimutatta a bajt, csigolyatörés. Hosszú gyógyulás vár rá. Remélem, hogy teljesen felépül.

És az elkövető azóta is ott van a pályákon!
Előzmény: (Pety99 218021)
BVili
2 élménybeszámolót írt
2
1 éve tag
2023.02.12. 21:34
Kedves Síelő társak !
A segítségeteket szeretném kérni.
2022 december 29-én, 11 óra körül Katschberg-Aineck sípálya rendszeren a Silverjet 2 felvonotól 50 méterre egy Osztrák fiatal a páromat és magyar síelőt legázolt. A másik magyar síelőt keressük, ő elvette a bérletét és a telefonszámát is elkérte. Sajnos mi nem, viszont később mikor mindenki elment kiderült, hogy súlyosabb gondok vannak .
Aki esetleg ismeri őket, kérem szóljon és vegye fel velünk a kapcsolatot. Előre is köszönöm a segítségét mindenkinek.
Foglalj szállást a legjobb síterepeken!
KERESÉS
nagybalu1978
15 élménybeszámolót írt
15
14 éve tag
2023.02.12. 21:17
Ilyen balesetek olvasásakor mindig felmegy bennem a pumpa. Nem is tudom mit csinálnék ha a 12 éves kislányomat (aki mellesleg nagyon jól síel) egy ilyen barom elütné. Sajnos egyre több olyan emberrel találkozom a sípályán akik úgy mennek, mint az utakon sok autós. Senkire nincsenek tekintettel! 😡 Egyre kevesebb pályán látom a sí rendőröket.
Agent
1646 élménybeszámolót írt
1646
20 éve tag
2023.02.12. 20:22
Esetleg személyleírás, szemtanúk vagy hivatalból eljáró rendőr, pályaszemélyzet, ilyesmi nem volt? Persze gondolom, hogy ilyenkor az ember kisebb gondja is nagyobb annál, hogy az elkövetővel foglalkozzon, de azért neki nem szabadna megúsznia
Előzmény: (Pety99 218021)
Pety99
2 élménybeszámolót írt
2
2 éve tag
2023.02.12. 19:25
Sziasztok. Egy szomorú története szeretnék veletek megosztani. Csütörtökön érkeztünk Bialkára, hogy 4 napot síeljünk. Minden szép és jó volt egészen tegnap délutánig, amikor egy síelő honfitársunk, aki sem síelni sem viselkedni nem tudott, kontrollálatlanul nagy sebességgel nekicsapódott egy álló lánynak aki magatehetetlenül zuhant a földre majd engem is elsodort. Rákiabáltam, hogy normális vagy? Motyogott valamit magyarul majd összeszedte magát és lement a pálya aljára. A lányt rögzített állapotban vitték le a pályáról majd a Zakopanei korházba szállították, ahol 4 óra várakozás után megállapították, hogy ágyéki gerinc zúzódást szenvedett. Nagy fájdalmai vannak a gyógyulás hosszadalmas lesz. A tönkretett síelésen, a 160 eurós vizsgálati díjon túl amit a biztosító vagy kifizet vagy nem az a legszomorúbb, hogy az illetőt abszolút nem érdekelte a dolog, otthagyta a sérültet és semmilyen intézkedést nem tett annak érdekében, hogy megkezdődjön a segítségnyújtás. Annyit üzenek neki, ha olvassa ezt a bejegyzést, szégyellje magát!
Viri
715 élménybeszámolót írt
715
20 éve tag
2023.02.09. 21:08
Hol van az a középállomás ahol ót van a felvonó alatt? Maximum az 1. parkolóhoz való lejutásnál a térkép szerint! https://sielok.hu/siterep/stuhleck/

Hol lehet azt a cikket olvasni?

--------
A szerkesztőség válasza:
itt van a cikk:
Stuhleck: magyar nő esett ki a síliftből egy autóra
https://sielok.hu/rovat/hirek/cikk/stuhleck-magyar-no-esett-ki-a-siliftbol-egy-autora/
--------
Előzmény: (Daddy 193211)
Imi95
1 élménybeszámolót írt
1
5 éve tag
2019.01.21. 14:54
Sziasztok tegnap a visegrádi nagyvillám pályán volt egy szerencsétlen esésem és a bordámat fájlaltam! Voltam röntgenen es sem törés sem repedésem sincsen csak az utés miatt fáj! Köszönöm a segítséget az ottani kollegaknak! Üdv.:Imi a snowboardos
Daddy
343 élménybeszámolót írt
343
19 éve tag
2017.01.24. 14:54
Most olvasom, hogy a tegnapi nap Stuhlecken a középállomáson egy magyar pár késve szállt ki. A urat a védőháló felfogta, a hölgy azonban az alatta lévő úton haladó gépkocsira esett. Tudom én azt hogy a késve kiszállás nem csak itt egyedi esetben fordult elő (én is elkövettem már), azonban intő példa ez az eset (is) arra, hogy veszélyessé válhat.
Brockey
209 élménybeszámolót írt
209
17 éve tag
2017.01.21. 11:24
Borzasztó!!!
Nagyon sokkoló hír!
Részvétem!

Viszont ha jól adom össze, akkor 16 halott + 39 sérült + 15 sértetlenül megmenekült egyenlő 70 fő. Ennyien utaztak a hivatalos 54fő helyett? És francia buszsofőr vitte őket?

Számomra tanulság, hogy nagyon vigyázni kell egy ilyen hosszú úton. Mi is Franciaországba járunk síelni, ugyanezen az útvonalon. Az elalvás megelőzését és a gépkocsi műszaki állapotát eddig is fontosnak tartottam, de mostantól még jobban oda fogok ezekre figyelni.
Sörapu.
1360 élménybeszámolót írt
1360
15 éve tag
2017.01.21. 09:06
Ideírom, mert a hírek között nem látom.
http://444.hu/2017/01/21/kigyulladt-egy-gyermekeket-szallito-magyar-busz-olaszorszagban
Minden együttérzésem a családoké. Mielőbbi gyógyulást a sérülteknek!
csabor
3475 élménybeszámolót írt
3475
14 éve tag
2016.01.27. 07:55
Gabóca! Kell ilyen, tavasszal lesz kutyám.
Előzmény: (gaboca 186794)
gaboca
3369 élménybeszámolót írt
3369
15 éve tag
2016.01.26. 16:59
Amikor valaki hám mellett dönt, és még csajos is.
Előzmény: (Chopoker 186788)
5049.jpg
admin ági
68 élménybeszámolót írt
68
12 éve tag
2015.02.24. 12:36
Villányi Lászlóval, Ausztriában dolgozó liftkezelővel és ratrakvezetővel készítettünk interjút baleset-megelőzés témában, érdemes elolvasni! https://sielok.hu/rovat/balesetvedelem/cikk/interju-sibalesetek-liftkezelo/
foldesjimko
13 élménybeszámolót írt
13
11 éve tag
2015.01.22. 10:21
Tisztelt, Laci!

Még egyszer köszönöm a telefon számot, beszéltem az ügyvédnővel, aki jelenleg külföldön van , de a lelkemre kötötte, hogy jövő héten hívjam újra! Baleset mentes síelést és hóban gazdag szezont kívánok neked és síelő társaimnak!

Jimko (Földes Imi)
foldesjimko
13 élménybeszámolót írt
13
11 éve tag
2015.01.18. 11:22
Köszönöm Replaci! Jelentkezem majd: Jimko
foldesjimko
13 élménybeszámolót írt
13
11 éve tag
2015.01.18. 11:17
Tisztelt Brockey!

Igen ez egy nagy dilemma bennem is, mert nem érzek szándékosságot a baleset okozója cselekedetei mögött!
Egyszerűen csak annyit tett, hogy megvárta a mentést és amikor már jó kezekben voltam, úgy gondolta, hogy ő mindent megtett a maga módján.

Mondjuk ilyen esetre nem ártana legalább két képzett elsősegély nyújtót küldenie a pálya üzemeltetőnek, aki kijön és felrak a szánra, illetve az egyikük, már a helyszínen kitölthetne egy jegyzőkönyvet az eseményről!
Meg talán, jó lett volna, ha nem 17 éves leányomnak kellet volna tartani a bokám, amíg az amúgy lelkiismeretes pályaorvos kolléga megszabadította a törött lábamat a síbakancstól! (Amit fájdalom érzetben senkinek nem
kívánok!)

Sok segítő kész hang próbált biztatni, hogy álljak nyugodtan a lábamra, mert biztos csak húzódás, szerencsére nem tettem... Ezt se ártana megtanulnunk, hogy mi a teendőnk egy trauma gyanús sérülttel!
Felmerül bennem még az is: mi van , mondjuk rosszabbul járok és a gerincem sérül meg! Azt hogyan látta volna el egyedül a szegény közegészségügyi sípálya ügyeletes?
Köszönöm jókívánságaid, lassan javulgatok! Jimko
Előzmény: (Lackó 178086)
Kanyarsíklub Replaci
1224 élménybeszámolót írt
1224
19 éve tag
2015.01.17. 16:45
Szia Jimko!

Megküldtem neked privátban egy ilyen, (síelős) ügyekre specializálódott jogász elérhetőségét.

Azt tanácsolom, hogy kérdezd meg őt, hogy mit tegyél, illetve, hogy vállalná -e, hogy eljárjon a helyedben.

Üdv.:
Replaci

Ui. Pusztán a tanulság okáért kérem, hogy tájékoztass minket a (természetesen nem részletes) fejleményekről!
Brockey
209 élménybeszámolót írt
209
17 éve tag
2015.01.17. 15:12
Én is először jobbulást szeretnék kívánni és mielőbbi visszatérést a munkahelyedre majd a sípályákra. Azzal szeretnélek vigasztalni (már ha lehet), hogy a törés - amennyire én tudom - gyorsabban gyógyul (és tudtommal ritkább is sípályán), mint pl. egy térdszalagszakadás, bár ennek az idei síszezonra tényleg nincs jelentősége.
Lackóhoz hasonlóan én is az autós példát akartam felhozni, ez ugyanaz, mint a cserbenhagyásos gázolás, csak nálunk síkultúra és elterjedt gyakorlat hiányában így kezeljük ezek szerint.
Sok minden átfutott az agyamon, amióta olvastam az esetet. A felháborodás volt az első, nem tudom, mennyire lehet egy síbaleset okozójaként nem érezni, hogy ilyen nagy bajt okoztunk.
A másik az az, hogy egy hobbi végzése közben sérül így meg az ember. Engem kispályás focin lökött a vaskerítésnek egy 19 éves nagyarcú focista kölyök, a másodperc törtrészén múlott, hogy a kezemet az arcom elé tudtam reflexből kapni, így csak a hüvelykujjam tört el. Amikor egy hétre rá bocsánatot kért, azt mondtam neki, hogy mielőtt elindul a lökőmozdulat (szándékosan), legközelebb (és mindig) gondoljon arra, hogy akinek (legyen mondjuk legalább 30-40 éves) így ilyen sérülést okoz, az nem az iskolából fog hiányozni (és még egy kicsit örül is neki), hanem betegszabadságra, táppénzre megy, kevesebb fizetést fog kapni, esetleg elveszíti a munkáját, emiatt nem tudja fizetni a lakáshitelét, nem tudja eltartani a családját, stb.
Magyarországon ha jól sejtem, a mentő, a műtét, a mentés költségei (mivel nincs mentőhelikopter) a TB által van bejelentett állással minden magyar állampolgárnak biztosítva. Tehát nincs szükség a külföldre kötött utasbiztosításra. Viszont én mindig olyant kötök külföldre (évi 2*1 hét síelés Franciaországban), amiben felelősségbiztosítás is van. És ez a rész nincs biztosítva automatikusan Magyarországon. Ebben az esetben a balesetet okozó illetőnek kellett volna felelnie (anyagilag is, és btk ügyileg is) a tettéért, ha nincs valamilyen felelősségbiztosítása. Ha az autópályán balesetet okozok, annak a felelőssége is az enyém. És ez igaz a sípályán okozott balesetre is.
Szerintem.
Előzmény: (Lackó 178086)
következőutolsó
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.