2004 februárjában voltunk utoljára Chopokon (még külön északon) gimnáziumi sítáborban és most, 15 év elteltével visszatértünk egy hosszú hétvégére három sínapra, március 15-16-17-re. Hát, Chopok nem okozott csalódást, sőőőt!

Chopok-délre foglaltunk szállást, a Kosodrevina szálláshelyre, amely 1440 méter magasan helyezkedik el, lényegében a déli oldal közepén. Mivel Srdieckoból nem járt a B6-os felvonó, ezért Krupovára siettünk, hogy elérjük a 16:00-ás utolsó felvonót, mert csütörtökön csak eddig jártak. Jól haladtunk, odahaza még +12 fok volt aznap. Bár intő jel volt, hogy Besztercebányánál már csak +8, Breznóbányánál meg már csak +5 fok volt, de arra nem számítottunk, ami ezután következett. Ahogy megkezdtük az emelkedést, Tálét elhagyva már összefüggő hóréteg volt, majd olyan 800 méter magasságban már az út is elkezdett latyakosodni, bár szórták, tehát nem volt gond. A Krupovára felvivő utolsó 300 méteres út viszont nem volt takarítva, 0 fok alá hűlt a levegő, az autónk elkapart, miután elfogyott a lendület. Kiszállás után derült ki, hogy tükörjég az egész út, semmi esélyünk feljutni, bár már láttuk az emelkedő végét. Az autót kézi erővel megfordítottuk az úton keresztben, majd a sofőr egyedül beülve lépésben elindult vele lefelé. Ekkor fentről lassan elkezdett csúszni egy Mercedes kisbusz, ami a jégen keresztbe fordult, elzárva az utat. Ezután villámgyorsan követték egymást az események, alig bírtam elugrani a lefelé egyre jobban begyorsuló és a jégen teljesen kontrollt vesztett autók elől. Hiába integettünk a lefelé haladóknak, ahogy csak tudtunk, hogy álljanak meg, ők nem értették, mert a kanyar miatt nem látták a keresztbe állt Mercit, továbbá az út nem csillogott, nem látszott, hogy le van fagyva, jöttek tovább. Másodjára egy fehér teherautó száguldott bele a szalagkorlátba majd a Mercibe, majd ezt követően két magyar rendszámú autó rohant bele a keresztben álló kisbuszba. A legvégére egy BMW tette fel a koronát, amelyik a fehér áruszállítót találta el. Mindez kb. egy perc alatt zajlott le. Ezután fentről lezárták a parkolót, majd alulról is. A jégen teljesen irányíthatatlan volt minden, életemben talán csak egyszer láttam hasonlót, 1994/95-ben az Alacsony-Tátrában jártunk hasonlóan egy Ikarus 250-sel. Három autó totálkár, kettő súlyosabban sérült, mi kb. egy percen múlt, hogy megúsztuk.

Saját videóim:





Szlovák híradó:
https://www.noviny.sk/krimi/422597-sneh-dazd-a-lad-pri-chopku-sa-zrazilo-5-aut

A hókotró kb. három percet késett, és ő sem bírt először feljönni, végül rückvercben tudott feljönni, hogy szórta a hajtott kerekek előtt a követ. Mint kiderült, az elágazástól az utolsó 300 méter az nem a Közútkezelő fennhatósága, hanem a lifttársaságé! Szinte hihetetlen, de március 14-én abban a rövid idősávban (kb. 15:50 - 16:00 között), amikor az út elkezdett lefagyni és amíg nem jött a hókotró, csak hólánccal lehetett volna kb. feljutni.

Miután telefonszámot cseréltünk a pórul járt magyarokkal és elirányítottuk a rendőröket és mentőket a baleset helyszínére, elindultunk Srdieckóra, hogy ott parkoljunk. A Hotel Srdieckóban elmondtuk a recepción, hogy fel akarunk jutni Kosodrevinára, erre némi telefonálást követően megjött egy hómobilos arc. Fejenként 10 euróért felvitt minket kettesével csomagokkal együtt, 75 km/h-val a sípályán, nagyon élveztük az utat. Így olcsóbb és gyorsabb volt, mintha a felvonóval tettük volna meg ugyanezt (18 euró egy menet).

A Chata Kosodrevina egy a 70-es években épült funkcionalista tömegszállás, amelyen nem sokat javítottak azóta. Az ágyak viszonylag újak és a közlekedők, de minden más a régi. A fűtés jó, továbbá a félpanziós ellátás is finom. Legnagyobb előnye, hogy ez tényleg pályaszállás!

Március közepéhez képest úgy 15-én és 16-án is hideg volt, a fagyhatár 1000 méter alatt, mínusz mindenhol, és mindkét reggelre esett vagy 10-15 cm hó, azt hiszem, ez nem túl szokásos március közepén 1000 méteres magasságban. A hóviszonyok ezért ideálisak voltak, 1200-1300 méter felett kifejezetten sok hó volt, a csúcson elérte az egy métert is. Vasárnap, 17-én bejött a meleg, az alsó állomásokon +12 fok volt (Magyarországon ugyanekkora +23 fok), a csúcson is olvadt kissé, szóval erősen kásásodtak a pályák 1400 méter alatt.

Mindettől függetlenül hihetetlen mennyit fejlődött ez a terep, 2004-ből három olyan felvonóra emlékszem Chopok-északról, amelyik még most is üzemel, a nagy hatos Záhrádkynál, továbbá a Jasnáról és Otupnéről induló négyes franciák Lukovára. Az összes többi cserélve lett, csak hüledeztünk. Megépült a dél-észak összeköttetés, új hóágyúk,jobb pályakezelés. A nagyobb felvonókapacitásnak köszönhetően jobban oszlik a tömeg a lifteknél, nincsenek a hosszú 10 percekig tartó sorban állások, de tény, viszont sokkal többen vannak a pályákon, mint mondjuk 15 éve. Kellemes meglepetés volt, hogy ennek ellenére a pályák aránylag jól tartották magukat, nem nagyon jegesedtek, bár nap végére már buckásodtak. A fekete 7-es pálya (ami régen mindig rettenetesen jeges volt) most egészen kiváló volt, a terep egyik legjobb pályája. Ugyancsak jók voltak a 11-es, 12-es pirosak, de a fekete 3-as sem volt rossz. Nagy sebességet lehetett elérni, csoportunk egyes tagjai 100 km/h felett is jöttek.

Vasárnap még megnyomtunk egy pályán kívülit, lejőve a csúcs mellől jobbra a Lukó-tóhoz (Lukové pliesko), majd végig le szűzhavon egészen majdnem Záhrádkiig. Ez sem mindennapos, hogy március közepén ezt még meg lehetett csinálni.

Összességben, rengeteg izgalommal telten (visszafelé Zólyom után elszállt az autónk generátora, az olaj a minimumon, továbbá majdnem kifogytunk az üzemanyagból is) jöttünk vissza, egy nagyon emlékezetes sítáborból! Chopok nemhogy még most is jó, sőt, most volt igazán jó, méltán a legjobb terep a Felvidéken, igazi profizmust sugall most már hüttékben és minden egyéb szolgáltatásban is. Felveszi a versenyt a jó pár osztrák tereppel is.

Azt hiszem, a következő télen megint útba fogjuk ejteni.