Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Síelés közben lábát törte a szlovák kormányfő

2006.03.05. Bata Attila

Tegnap síelés közben a lábát törte Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök. A sportos életviteléről közismert szlovák kormányfő a Beszkidekben található Velka Raca (Nagy Raca) terepén töltötte a szombatot, amikor a baleset érte. Először a legközelebbi város kórházában vizsgálták meg, majd később a pozsonyi kórházba szállították.
Velka Raca
Velka Raca
h i r d e t é s
Dzurinda már eddig is többször bizonyította, hogy a kemény politikai csaták mellett aktívan sportol, nem kis fejtörést okozva ezzel például testőreinek, akiket gyakran hoz nehéz helyzetbe, amikor elindul egy nagyobb maratoni futóbajnokságon, mint pl. a londoni versenyen.

Vélhetően tegnap is vigyáztak rá a testőrök, de ezúttal inkább a terep és a frissen esett mély hó okozott gondot a szlovák miniszterelnöknek, aki állítólag a pályán kívüli méteres szűzhóban síelve szenvedett baleset.

Mivel ez előző esete jelentős mennyiségű friss hó esett, már reggel nyolc órakor a pályán volt. Ha kicsit gonoszak akarunk lenni, akkor feltételezhetnénk, hogy egy ilyen illusztris személy látogatásakor a pályákat is természetesen kitűnő állapotba hozták, de igazságtalanok lennénk, ha nem jegyeznénk meg, hogy Velka Raca az utóbbi évek legdinamikusabban fejlődő síterepe Szlovákiában, itt épültek a legmodernebb felvonók az utóbbi három évben. A három összekötött dombra modern osztrák felvonók visznek fel, többek közt a legismertebb részre Laliky-re is, ahol a kormányfő balesetet szenvedett.

Dzurindának igazán nem hiányzott ez a baleset, hiszen az ország előrehozott választások előtt áll, a miniszterelnöknek pedig hamarosan találkoznia kellene az angol miniszterelnökkel és az amerikai elnökkel.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE