Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Jasná: már árulják a jegyeket a világkupa versenyekre

2023.10.10. Bata Attila

2024. január 20-21-én rendezik meg a szlovákiai Jasná-Chopok síterepén az alpesi világkupa technikai versenyeit, vagyis világ legjobb női síelői szlalomban és óriás-műlesiklásban mérik össze tudásukat. Mától már lehet jegyeket vásárolni a versenyekre.
Petra Vlhová, a helyiek kedvence
Petra Vlhová, a helyiek kedvence
Mivel az idei szezonban a közeli versenyhelyszínek közül Zágráb, Maribor és Semmering is kiesik, Budapesthez legközelebb a szlovákiai Jasnán lehet világkupa futamokat a helyszínen megtekinteni. Ezúttal is a hölgyek versenyeznek Jasnán, a színvonal és az izgalom garantált, hiszen a legjobb síelő, az amerikai Shiffrin és a helyiek kedvence, Vlhová összecsapását nagy várakozás előzi meg. És természetesen rajtuk kívül még mások is esélyesek a győzelemre.

A jegyárusítás 10.10-én 10 órakor kezdődik meg ünnepélyesen a verseny honlapján. Az első 1000 darab jegyet kedvezményes árakon lehet megvásárolni. Ez azt jelenti, hogy mindkét napra érvényes belépőt a felnőtteknek 38 euróért, a diákoknak 31 euróért árulják. Azok, akik a síterep saját online alkalmazásán (GoPass) keresztül vásárolnak jegyeket, további kedvezményeket kapnak. Számukra 35, illetve 28 euróba kerülnek a kétnapos belépők. Hat éven aluliak ingyen tekinthetik meg a versenyeket.
Kedvezményes jegy 35 euróért, GoPass alkalmazáson keresztül
Kedvezményes jegy 35 euróért, GoPass alkalmazáson keresztül
Érdekesség, hogy parkolóhelyeket is lehet vásárolni a GoPass-on keresztül, a síterepen csak limitált mennyiségben, a Liptószentmiklósról induló különbuszok közelében többet.

Miután az első 1000 darab belépőt értékesítették, az árat felemelik 45 euróra.

Jasná a közelmúltban már kétszer rendezett hasonló versenyeket, 2016-ban és 2021-ben. Júniusban a nemzetközi szövetség pályabejárást tartott, ahol a részleteket is véglegesítették.

Azt érdemes tudni, ha az időjárás miatt valamelyik futamot nem tudják szombaton vagy vasárnap megrendezni, akkor azt a már előre kijelölt hétfői napon bepótolhatják.

A síelést nem igazán akadályozza a verseny, három pálya (Petra Vlhová, Majstrovská és Biela Púť) kivételével a bérletesek az egész síterepet használhatják. 
KOMMENTEK
tuccelni | 2023.10.12. 11:08
Legutóbb lemaradtunk, de most elmegyünk,
igaz már a 45 eurós jegy elkelt. Most kerestem rá a Gopass alkalmazásban ahol már 55 euró a legolcsóbb jegy.
Bata Attila | 2023.10.12. 12:33
Igen, a szervezők szerint nagy az érdeklődést. Au első ezer darabot 35 euróért 5 perc alatt eladták. A 45 eurósak is gyorsan elfogytak. Ahogy látom, 10 euróként emelik az árakat, már 8000 darabot adtak el.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Grandhotel Jasna csillagcsillagcsillagcsillag
Chopok észak egyik "legleg" szállodája közvetlenül a sípályák mellett, 50 méterre a kabinos lift állomásától! 1-4 fős szobák standard és deluxe felszereltséggel. Wellness: medence, szaunák, gőzfürdő, kültéri melegvizes jacuzzik!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Chata Chopok
A Chata Chopok egy stílusosan berendezett, modern házikó az Alacsony-Tátrában, Bystrá falucskában. Maximum 9 fő elszállásolására alkalmas, Myto-tól 1,7 km-re Tále-tól 2,8 km-re, míg a Chopok déli oldalától 8,7 km-re található.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Bor apartmanok
Modern apartmanház Jasná / Otupné oldalán, 200 méterre a legközelebbi (kezdő) sípályától. Jól felszerelt, 2-5 fős, 1-2 hálószobás apartmanok közös, vagy privát szaunával, wifivel, TV-vel. Reggeli házhoz szállítás igénylehető.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
KIEMELT SÍTÁBOROK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE