Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Svájci szigor: 10 síterep üzemelt a hétvégén

2020.11.02. Bata Attila

Sorra zárják be síterepeiket novemberre az alpesi országok. Jelenleg leginkább a francia, olasz és osztrák gleccserpályák érintettek a novemberi korlátozások miatt. Svájcban, bár a járvány szintén erősen jelen van, a síterepeket még(?) nem zárták be.
Andermatt
Andermatt
Miközben szinte a teljes Alpok egységesen a síliftek bezárása mellett döntött a nagyközönség számára, Svájc még nem zárta be a síterepeket. Az előző hétvégén 10 svájci síterepen lehetett síelni, közülük 4 (Andermatt, Arosa, Laax és Verbier) most nyitott ki idén először. A tervek szerint a síterepek nagy része november végéig csak hétvégeken üzemel, csak négy síterep üzemel naponta.

Svájcban is szinte naponta szigorítanak a korlátozásokon. A szövetségi szabályokon sokszor maguk a kantonok szigorítanak, néha még a települések is szigorúbbak a kantonoknál. Tehát, teljesen egységes szabályokról nem tudunk beszélni. A maszk már régóta kötelező fedett helyen, október vége óta pedig szabadtéren is, ha a másfél méter távolságot nem lehet betartani.
Verbier a hétvégén
A szövetségi szabályozás szerint maximum 10 ember találkozhat egyszerre privátban, ezt már több kanton is 5 főben maximálta mától. Rendezvényeken 50 fő a maximum, néhány kanton ezt 30-ra csökkentette. Sokan kérdezik, ha ilyen magas a fertőzöttek száma, és baráti találkozókon 10 fő a limit, akkor mi a helyzet a síliftek körüli tömeggel?

A hétvégén szezont nyitó Andermatt például próbál megfelelni biztonságos síelés feltételeinek. A múlt héten az olasz és osztrák politikusoknál is kiverte a biztosítékot a liftek előtti és kabinokban látott tumultus, amelynek képei bejárták a sajtót és bizonyosan részük volt a szigorításokban.

Andermatt először is korlátozta a síelők számát. A síelhető pályafelület jelenlegi nagyságát figyelembe véve úgy döntöttek, hogy maximum 1000 síelő vehet napijegyet. A jelenleg üzemelő fenti pályákhoz feljutás szűk keresztmetszete a nagykabinos lift, amelynek 60 fős kapacitását 75%-ban (45 fő) korlátozták.

Erre a liftre reggel és délutánra (visszaútra) az interneten lehet helyet foglalni előzetesen. Az ezer bérlet 80%-át az interneten értékesítik. A foglalással a síelők időpontot is foglalnak. Például 9:20-ra ott kell lenniük a liftnél. Ha erről lemaradnak, akkor a következővel még felmehetnek. Ha azt is lekésik, akkor bukják a foglalást.

A maradék 20% a helyszínen vehet napijegyet. Ők vásárlás után beolvasnak egy QR-kódot, amely a legközelebbi szabad időpontot kínálja fel nekik a kabinos liftben. Felfelé 12 óráig, visszafelé 14 órától csak a foglalós rendszerrel lehet közlekedni. A síterep még annyit segített a síelőknek, hogy egy órával (reggel 8-ra) előbbre hozta a nyitást, így is széthúzva a síelhető időszakot.

A síliftek három várótermében 180 utas fér el, mostantól csak 45 síelőt engednek be. Beszállás után mindenkinek kötelező a maszk. Aki nem visel maszkot, azt leszállítják, addig nem indul el a lift. A maszk minden felvonón kötelező, még a húzólifteken is. Maszkot kedvezményes áron, 5 svájci frankért árulnak a síterepen. A maszk viselete nem kötelező 12 év alattiak számára.

Vendéglőkben a szabadtéri kapacitást növelték meg a felével. A leülő vendégek meleg takarót kapnak és beleegyeznek a kötelező adatszolgáltatásba egy későbbi kontaktkutatás esetén. Az elfagyott végtagok melegítésre vágyó családok betérhetnek a vendéglőbe, ahol műanyag és mozgatható falakkal ellátott melegedőkben tartózkodhatnak.

Rengeteg új szabály, számos kísérlet, amelyekkel nemcsak a síelők, hanem a síterep alkalmazottjai is csak most ismerkednek. A tervek szerint folyamatosan finomítanak majd rajtuk. A kérdés csak az, hogy mennyi idejük lesz erre? Maradhat-e a síelés Svájcban a következő időszakban? 
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.