Barátainkkal immár közel tíz éve járunk ide az egyik legjobb salzburgi síterepre. A pályarendszeren kívül a szállás elhelyezkedése az atrakció ugyanis a 166-os sípálya közepén található. A Muhbarackot valamikor pásztorszállásnak építették és hosszú ideig ekként is funkcionált, míg sok évvel ezelőtt egy egyszerű túristaszállást alakítottak ki belőle. 4 hálószoba 14 ággyal és egyetlen fürdővel, wc-vel és egy szűkös közösségi tér fogadta a vendégeket, ahol sparhelten főztünk és fatüzelésű kályhával fűtöttünk. Még a mosogatáshoz szükséges melegvizet is úgy kellett melegíteni. Itt aztán mindenkinek volt ház körüli feladata a favágástól kezdve a fűtésig, a takarítástól mosogatásig sok minden. A szűkös és spártai körülményeket feledtette a nagyszerű társaság, a mesés panoráma, vagy az, hogy a házból kilépve már a sípályán voltunk. Kezdetben még a csomagjainkat a Kohlmaisbahn középső állomásától kézben cipeltük. Ez pár éve már egyszerűbb lett, mióta egy ratrakossal hozatjuk-vitetjük a cuccokat. Lássuk be ennyi ember egyheti élelmét, ruháját vagy azt a 4 hordó sört nem is lehet már máshogy szállítani.

Aztán erre a szezonra minden megváltozott. Már hiába keresi egy arra síző a Muhbarackot, hiszen a cégér a bohóccal már egy maishofeni raktár mélyén pihen. A házat kibővítették és teljesen átalakították. A Schattbergre és a völgyre néző közösségi teret megduplázták, egy minden igényt kielégítő konyhát és nagy étkezőt varázsoltak belőle. 4 tágas apartmanban 16 ágy található és a fűtés is XXI. századi színvonalú. Az új cégérről pedig megtudható, hogy ezentúl Sinnlehenhof néven várja majd a vendégeket.

Idén is itt töltöttük január második hetét még bevezető áron. Az anticiklonnak köszönhetően minden nap giccses képeslap-időben síztünk, illetve napfürdőztünk a ház teraszán. Tavaly ennek épp az ellenkezője volt, amikor a szűnni nem akaró havazás miatt többször órákra lezárták a völgyet. De ha így alakult elviseltük és esténként a szintén vadonat új szaunában folytatódott a relax.

Tegnap reggelre a havazás is megérkezett, mi pedig fájó szívvel, de összepakkoltunk és hazaindultunk. A házat pedig le is foglaltuk jövő január 2. és 3. hetére, úgyhogy a csoda folytatódik.

Már hetek óta megvolt az elhatározás a Challenge teljesítésére, de mindig közbejött valami. Az elmúlt hétvégére végre összeállt minden. Szombat hajnalban indultunk és gyors ebédet követően az 1-es pályán melegítettünk a másnapi kihívásra. Tisztázni akartuk, hogy az utolsó és egyben egyetlen fekete pálya másnap a 16 fok körüli hőmérséklet melletti kása, bucka, fáradtság egyveleggel okoz-e megoldhatatlan nehézséget? Jól mentek a körök, megnyugodtunk.

Reggel a szállásunkról kényelmesen elsétáltunk a Schattberg X-press felvonóhoz és 9 előtt elkezdtük a kört. Csodálatos pályák vártak. Leszáguldottunk Volderglemmbe, végigszáguldoztuk Leogang kékjeit. Saalbachba visszaérve a Bernkogelbahn épületében az előzetesen tervezetthez képest félóra előnyünk volt. Tirolba érve annyira megörültünk az F14 pirosnak, hogy a völgybe leérve berongyoltunk a TirolS I. felvonóhoz a II. helyett. Már menet közben gyanús volt, hogy ennek rövidebb utazásnak kellene lennie, kiszállás után a már ismert pályaszámok megerősítették a gyanút. Az eddigi félóra nyereség nagyobbik része elment a 727m plusz szintre, de legalább az egész nap talán legjobb pályájára áldoztuk. Nem mellesleg dupla vagy semmivé lépett előre a 13000m szintes titkos elképzelésem. Fieberbrunn pirosai tetszettek, a meleg ellenére jól tartották magukat, mint ahogy mi is a menetrendünk előtt jártunk, de újabb időt már nem sikerült szerezzünk.

Hinterglemmbe érve aztán vége lett az aranyéletnek. Itt kettő órakor már kása és bucka volt mindenhol. Kemény ’gyorscsíkot’ is csak itt-ott sikerült találjunk, rendesen le is lassultunk. A nap legkínosabb része a 22a volt a Zwölfer-Nordbahn előtt. Normál pályaviszonyok mellett ez egy pillantásnak néz ki. A csúcson kicsit keresgéltük a rosszul kijelölt 17-es pályát ahelyett, hogy rögtön a Zehner liftet néztük volna, ezért később a Westgipfelbahn beszállójánál nagyot néztünk, hogy csak 10 perccel vagyunk záróra előtt. A 16:15-ig járó Limberg lifthez már iparkodtunk, az 1-es pálya pedig már ismerősként üdvözölt.

Vasárnap, ragyogó napsütéses időben egyetlen liftre sem kellett várni. Porhó kivételével minden volt, 13097m szinttel én a szlogennek megfelelően a határomat talán kicsit túl is lépve teljesítettem. Ha nem lett volna meleg, biztosan többen síeltek volna. Előző este ugyanis teltház volt mindenhol, az úton pedig belvárosi forgalom. Liftenként 2 perc várakozás pedig keresztülhúz mindent.

Némi hiányérzetem azért maradt. Az egésznek nem is sport, hanem túlzottan teljesítmény értéke van, mint a gyalogos teljesítménytúráknál. A síélmény háttérbe szorul és ezen a terepen eddig nem jártam.