Előzmény és válaszok a Gyermek síoktatás topikból

- kiterhelés, ívkülső bakancs érintése:

Ilyen jellegű gyakorlatot (ív külső mellett húzni a botot a földön ...) velem csináltattak anno (Hochkaron - JoSchi). Jelezte a srác, hogy ez egy eltorzult mozgás, de rávezet az ív külső léc belső élének terhelésére. (Remélem elég szakmai voltam.) Az életem során egyedül ott vett 2x2 óra érzésem szerint nagyban segített síelésem javításában ... Utána úgy éreztem, hogy sokkal inkább élen síelek (stabilabban) mint előtte.

Ezeket NEM tanítják szerintem sehol:
- párhuzamosítás után ívbelső felemelése kanyarban
- ívbelső rántása az ívkülső mellé
Az előfordulhat, hogy a tanulónak így sikerül leutánozni az oktató mozgását, de ilyen jellegű gyakorlatot tudatosan végeztetni én még sehol nem láttam.

"Így aztán a profi síoktatás nem módszerekről, hanem a problémák megoldás irányába mutató kezeléséről szól." Laci, milyen problémát oldhat meg az ívkülső felé dőlés, amikor a hosszú távú cél az ívbelső húzása? A két oktatási módszer egymással éppen ellenkező oldali kormányzást tanít a kezdetektől. Hozzászólásodban megint ködösítesz. SíMan történetének nincs köze a felvonókötél elengedéséhez vagy a szülőkhöz való viszonyhoz.

Régóta zajlik a vita különböző topikokban, de még sosem kaptam tisztán érvelő választ arra (ezért lett rögeszmém), hogy a hivatalos tematikában miért van kiterhelés, ívkülső bakancs érintése, párhuzamosítás után ívbelső felemelése kanyarban, ívbelső rántása az ívkülső mellé stb., és amikor mindez már megy, akkor jön a mozgásforma-változtatás. Ameddig sok oktatmány már nem jut el...

Az újabb tematika szerint haladó bárhol hagyja abba az oktató által irányított tanulást, már a jó mozgásforma különböző szintjén lesz! Kezdem azt hinni, hogy ennek az egésznek hatalmi játszma az oka, és főként anyagi érdekek húzódnak a háttérben. Mert egyszerű logikával simán belátható lenne. Persze nehéz sok évtizedes oktatói rutint felülbírálni.

Nagy igazság hogy a pedagógiai kézség sokat számít.
De ugye hiába a jó pedagógiai érzék, ha tévútra visz a tematika. Ha mindkettő magas szinten van, akkor nincs mitől tartani.

Az a helyzet kedves „amatőr szakértők”, hogy a napi 4 – 5, heti 30, szezononként 2 – 300, tíz év alatt akár 3000 kisgyermek oktatását elvégző síoktatók szerint nem a módszer, hanem a gyerek (tanuló) született és idővel felvett készségei – képességei a síoktatás igazi próbakövei. Alapvetően más az a kisgyerek, aki azonnal elengedi a felvonó kötelét, amikor rászólok, (reakcióidő), és egészen más, akit méterekkel előbb kell a cselekvésre felszólítani. És folytathatnám a különböző megoldandó egyensúlyproblémákkal, stb.. Mert MEGOLDÁS NÉLKÜL NEM LESZ FELMUTATHATÓ EREDMÉNY. Így aztán a profi síoktatás nem módszerekről, hanem a problémák megoldás irányába mutató kezeléséről szól. Amiben vastagon benne van, a szülőkhöz való viszony kialakítása, kezelése.
Tévúton jár, aki a (bármifajta) módszerből vezeti le az akár jó, akár a kevésbé jó végeredményt.