Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Hogwash kiemelt beszámolói

2019.02.20. Síterep: Dachstein West, mások beszámolói
Február 13-17 között síeltünk itt, immáron sokadszor, viszont most először volt Annabergben a szállásunk. Sokat segített az annaberg-i oldalon, hogy az elavult lassú és hosszú kétülésest modern 8-as kabinra cserélték. Én eddig is nagyon kedveltem ezt a helyet (lásd korábbi bejegyzéseimet), de most a szokásos színvonalra is rátett egy lapáttal: 3 méter hó + szikrázó napsütés minden nap szünet nélkül :) Tömeg nem volt, ne néhol nagyobb volt a népsűrűség, különösen délben, a hütték környékén. A Zwieselalm leghátsó pályáján viszont soha nem voltak sokan, még a hüttében sem: egyrészt ez a rendszer legeldugottabb pályája, másrészt a hüttébe csak fekete pályán lehet becsúszni (tudom, hivatalosan a jobb ág piros, de igazából az is ugyanolyan szemétledobó, mint a bal...) Igaz, hogy akad még néhány lecserélendő csákány a rendszerben - az külön kaland -, de itt még van sör 4 euró alatt a hüttékben, és a szállások ára sincs az egekben ;) A mi annaberg-i apartmanunk példának okádék mindössze 1 kilométerre volt a felvonótól, minden szempontból kifogástalan volt, és adóval-takarítással-mindennel kicsit kevesebbe került 20 euró/fő/éj-nél.
IMG-20190214-125911.jpg IMG-20190215-110242.jpg IMG-20190214-105116.jpg DSC-1577.jpg
h i r d e t é s
2019.01.21. Síterep: Riesneralm, mások beszámolói
Szerencsénk volt... Amikor lefoglaltam a szállást Donnersbachwaldban, akkor még nem lehetett tudni, hogy január első két hetében leszakad az ég ebben a régióban is olyannyira, hogy Planneralm napokra el lesz zárva a világtól. Viszont szerdán (01.16) már sütött a nap, így mi már száraz utakon autóztunk, csütörtökön pedig - szintén szikrázó napsütésben - ratrakolt pályákat élvezhettünk. Pénteken hajnalban és reggel azért a biztonság kedvéért még leesett 30 centi hó a hegyen, hátha kevésnek találjuk azt a két és fél métert, ami már ott volt, ezért aznap freeride (vö. Pókmalac) arénává változott az egész terep, de ezt is nagyon szerettük, különösen délután, mert akkor már újra sütött a nap. Szombaton kicsit megszeppenve keresgéltünk szabad parkolót 1/2 10-kor - ehhez nem vagyunk itt hozzászokva -, de a felvonóknál és a pályákon ez nem volt feltűnő, max. 1-2 perces várakozást jelentett délelőtt, délután pedig újra szinte elnéptelenedtek az immáron ismét simára ratrakolt pályák. A hóminőség a -12 és -3 közötti hőmérsékletnek megfelelően végig olyan volt, mint a mesében. A szállásunk nagyon színvonalas apartman volt az információs iroda épületében, a tanuló pályák közelében (a zöld "i" betű a térképen), teljesen meg voltunk vele elégedve. A gyerekek is beleszerettek a helybe :)
2018.03.18. Síterep: Tátralomnic, mások beszámolói
Sikerült a hosszú hétvégét itt tölteni. Utoljára három éve jártunk Lomnicon, azóta történt néhány jelentős fejlesztés, új pályák, új felvonó. Az időjárással nem volt szerencsénk, de szombaton az alsó pályákon (1-2-8-9-10-11) igazán jót lehetett síelni, a hegyen viszont sajnos sűrű volt a köd. A pályák egyáltalán nem voltak jegesek, viszont rendesen kifagytak, ráadásul volt rajtuk egy leheletnyi friss hó, remekül lehetett rajtuk hasítani. Annyit azért megjegyeznék, hogy gyerekekkel drágább ez a hely - síbérletről beszélek -, mint néhány lényegesen több pályával, jobb adottságokkal rendelkező osztrák pálya, mert a gyerekbérlet - ellentétben az ottani szokásokkal - nem a felébe kerül a felnőtt árnak, hanem közel háromnegyedébe (27/37). A szállásunkat szeretném a figyelmetekbe ajánlani, Wili Tatry apartmanház, szintén osztrák árakkal, de hibátlan minőségben, extrákkal, és egy nagyon kedves, angolul remekül beszélő, mindig elérhető, és segítőkész gondnokkal. Számunkra Lomnic legnagyobb előnye az, hogy kényelmes három óra háztól-házig, így időről-időre visszacsábulunk, ezzel a szállással ez még valószínűbb :) Kalandos volt ma az út hazafelé, no, nem Magyarországon, ahol sötét lila riasztás volt éppen, hanem Poprád és Dobsina között a hágón, ahol helyenként 20-30 centis hó borította az utakat, erős hófúvás közepette, néha a járgány elejét sem láttam, de vasárnap lévén még nem kezdtek hozzá a takarításhoz délelőtt 10 óra magasságában. Ez is Szlovákia :)
2018.02.19. Síterep: Riesneralm, mások beszámolói
7-8 éve készültem ide, nézegettem a szállásokat. Tetszett, hogy közel van, hogy vannak hosszú erdei pályák, hogy van jól felszerelt, tágas gyerek terület, szóval messziről nagyon szimpi volt a hely. Viszont minden szezonban SSSC szezonkártya volt a zsebemben, az pedig ide nem volt érvényes - egészen a tavalyi szezonig, amikor is Riesneralm is csatlakozott az immáron csak SSC-nek titulált bérlethez. Végre a múlt hétre egy kicsi, ámde annál ütősebb társaság is összejött, így aztán uccu neki, irány Donnersbachwald :) Itt kiderült, hogy közelről legalább olyan jó a hely, mint messziről, sőt! De menjünk sorjában. Rossz beidegződés, hogy a "családi síterep" kicsi, elmaradott infrastruktúrával - főleg régi húzóliftekkel - rendelkező helyet takar. No, ez messze nem ilyen! A 30 kilométer pályát két négyes, és egy hatos szék szolgálja ki, amiből kettő párnás-buborékos, és csak az egyik négyes régebbi típus, de legalább az is rendelkezik gyorsító szőnyeggel. A pályák elképesztő jók, általában szélesek, változatos vonalvezetéssel, élvezetes letörésekkel, kanyarokkal, és ritka hosszúak! Beszélgetünk itt hosszú kék pályákról: az 5-ös konkrétan 7 (!) kilométer hosszú, közel 900 méter szintkülönbséggel, és sehol nem síút jellegű, vagy unalmas. Van egy piros variáció mellette - 15-ös és 6-os - ugyanezzel a szintkülönbséggel, de "csak" mintegy 5 kilométer hosszan. És a többi pálya sem pite: van klasszikus meredek, de ratrakolt fekete (3-as), van bucka pálya, freeride helyek, időmérős szlalom, és amit a kölykök a legjobban bírnak, pályaszéli ugratók sokasága :) A gyerek központ 4 hektár, és itt van Ausztria leghosszabb varázsszőnyege, ami 170 méteres, de van hosszú kényelmes tárcsás felvonó is a tanulóknak. A hütték hangulatosak, és barátságos árfekvésűek - általában persze magyar pincérekkel :D -, de van önkiszolgáló étterem is a Berghofban, ha valaki azt jobban kedveli. A barátságos árfekvés a napi jegyre is vonatkozik, ami mindössze 41 ajró felnőtteknek. Ez a visszafogottság a szállás árakban is megjelenik, Donnersbach-ban laktunk egy minden igényt kielégítő, tágas, modern, két fürdőszobás, jól felszerelt apartmanban 17 ajró/fő/éj áron főszezonban (plusz Dagobert 3 ajró/éj áron :D) A családi kedvencünk Fanningberg, ahová minden évben visszatérünk, de ez a hely is ugyanarra a polcra került. Családok számára nem nagyon tudok jobb helyet ajánlani, de gyerekek nélkül is kiváló a terep ;)
2018.01.17. Síterep: Fanningberg, mások beszámolói
Még mindig Fanningberg: tegnapelőtt délután, tegnap pedig délelőtt sütött a nap, de egyébként is szél- és ködmentes, kifogástalan volt az idő, a pályák nemkülönben. Minden pályán síeltünk, beleértve a 15-ös kezeletlent is, ami piros szaggatottal van jelölve, de igazi mélyhavas szemétledobó, csak bevállalósaknak ;) Sok egyéb mellett ez is Fanningberg erőssége, hogy van itt minden: (nagyon) hosszú kék, tempós hosszú piros, élvezetes fekete és ráadásnak még szűzhó is. Tömeg még mindig sehol, délutánonként legtöbbször szinte csak mi voltunk a pályákon. Ma hajnalra cudarra fordult az idő, napközben is intenzív havazás, hófúvás, a hegyen -10 alatti fokok, de mi ezt Tamswegben, a Bade Inselben vészeltük át. Aki még nem próbálta, annak bátran ajánlom: családi belépő (2 felnőtt, 2 gyerek) 29 ajró egész napra, rendes beltéri úszómedence, beltéri melegvíz pezsgőfürdővel, dögönnyel, stb., kültéri melegvíz, 80 méteres zárt csúszda (beltérről indul és oda is landol) gyereknek-felnőttnek, normális büfé-étterem, és itt is voltunk talán összesen tizenöten... isteni volt :)
2018.01.14. Síterep: Fanningberg, mások beszámolói
Fanningberg ma is hozta a formáját: imádta az egész család :) Rengeteg hó van, a pályák kifogástalanok, még azok a részek sem jegesedtek délutánra, amik egyébként erre hajlamosak - pl. a 8-as vagy a 11-es szűkebb része. Ember alig, 1/2 10-kor közvetlenül a pénztár alatti lépcső elé parkoltunk, pedig féláras vasárnap volt. Ez egész nap így maradt, a liftekhez mindig be lehetett csúszni, sor nuku. Aki itt volt, az is - szinte kivétel nélkül - mind magyarul beszélt :) Igaz, hogy a felső részeken néha keresgélni kellett a pályát, mert volt némi köd, de kicsit lejjebb már teljes tempóval lehetett ereszteni a léceket. Számunkra ma a legjobb a 3/6 pálya volt - persze 8-11 mellett -, de holnap remélhetőleg - mivel némi napsütést, de legalábbis köd nélküli napot ígér a prognózis - a 4/6 kombinációt is támadjuk :)
2017.01.18. Síterep: Sátoraljaújhely, mások beszámolói
Ma voltunk családostól. Annyi kiegészítést tennék, hogy a II-es pálya teteje kezelt, az I-es teteje nem, de az is síelhető. A hóviszonyok kiválóak, a pályák kifogástalanok, talán húszan-harmincan köröztünk :) Mindenki nagyon kedves és segítőkész - ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni, mert tényleg! Az egyedüli érthetetlen elem ebben az egyébként igényes rendszerben a beléptető kapuk, amik finoman szólva is minimum röhejesek, nem sípályára valók. Látszott az igyekezet, hogy próbáltak javítani rajta, de még így sem az igazi, nagyobb látogatói létszám mellett lehet ebből komoly torlódás is. Kár érte, mert egyébként nagyon jó a hely, csak így tovább! A II-es felvonó (indítópálcás tárcsás) a legszebb csehszlovák hagyományok szerint induláskor kétszer egymás után méterekre repít, jót nosztalgiáztunk :D
2017.01.15. Síterep: Obertauern, mások beszámolói
Nekem is volt hasonló dilemmám, mert rendszeresen járunk Lungauba, de a legkisebb gyerek még csak öt éves, és bár ügyes, de még nem való neki az, hogy körbehurcoljuk OT-ben. Az én megoldásom az, hogy ő csak a lentebb említett két hely közül síel az egyiken - természetesen egy felvigyázóval - míg a többiek kalandoznak. Ha a Grünwaldkopf - Hochalm - Sonnenlift 1 környékére esik a választás, akkor a 3-as parkoló a nyerő (a 2-es is megfelel, ha csak ott van hely, mert a 3-as elég kicsi) + a Hochalm hütte. Ez utóbbi egy nagy hütte, ahol sokszor élő zene is van a teraszon. Nagyon hangulatos tud lenni. Ez egy nagyobb terület, több kék pályával: 10-es a Hochalmbahn tetejétől, 8-as, 15 a-b-c, oldalt a két hátsó ülőszékes, a Monteflubahn és a Kehrkopfbahn a 6-os és 7-es pályákkal, mind kivétel nélkül kék! Ez önmagában egy kisebb pályarendszer. Ez az én választásom, mert ez változatos, nem unalmas, ráadásul ott van a szomszédban a két piros kedvenc (5 és 21), valamint a Seekarek felvonónál pályán kívül is lehet huncutkodni, és a szintén kedvenc 1-es is a közelben van, a Zehnerkar kabinos mellett. Ha viszont az Edelweiss a szimpatikusabb, akkor a 6-os parkoló a tietek. Itt a felvonó tetején és az aljában is van kipróbált, hangulatos hütte napozó székekkel. Ez viszont csak egyetlen, és nem túl hosszú pálya, a kezdőket szokták itt tanítani. Ha próbára akarod magad tenni a G2 kezeletlen feketén - jó móka -, akkor a Zehnerkar tetejéről a 14a pályán egyenesen a G1 felvonó aljába csúszhatsz, nem kell körbemenni. Vissza a G2-től a Grünwaldkopfhoz ugyanígy egyenesen lehet csúszni. Én a helyedben nem cipelném körbe a párodat, mert egyikőtöknek sem lesz az igazi.
2017.01.14. Síterep: Obertauern, mások beszámolói
Nem csoda, hogy mindig Fanningbergre szeretne menni a párod, mert sem Katschbergen, sem pedig Grossecken nem jellemző a kék pálya. Ehhez képest OT-ben vannak nagyon kellemes kékek. Nem az átkötő, keskeny síutakon kell síelni, vannak jó kék pályák. Például a Grünwaldkopf melletti (8), és ezt egybe lehet síelni a Hochalmbahn melletti 10-essel. Közvetlenül ezek mellett van egy kétüléses régi típusú libegő, a Sonnenlift, itt általában kevesen vannak, és van kellemes kék ága a pályának, amire a 8-asról át is lehet síelni. Ezzel pontosan szemben van a másik oldalon a Zehnerkarbahn kabinos, annak a pályának is van részben kék, nagyon kellemes, hosszú és széles ága. A kivilágított pálya is kék, sőt, meglehetősen világos kék, az Edelweissbahn mellett. A pirosak között is van néhány nagyon élvezetes, személyes kedvencem az 5 és 21, ezek szélesek, jó lejtésűek, egyáltalán nem durvák - akár kék is lehetne talán - igazi tempós carving pályák. Érdekes, hogy egyesek átláthatatlannak minősítik OT-t, pedig tök egyszerű a rendszer a völgy két oldalán, el sem lehet tévedni, bármelyik irányban simán körbesíelhető, és ez jól ki is van táblázva. Én legalábbis nagyon kedvelem :)
2016.12.29. Síterep: Fanningberg, mások beszámolói
Ma már szikrázó napsütés + minimális szél fogadott Fanningbergen :) A népek ennek megfelelően megszaporodtak: 10 óra után nem sokkal az összes fenti parkoló megtelt, és visszafordították az autókat a lenti parkolóba, hogy jöjjenek fel busszal. Mi még találtunk helyet... A lenti hatülésesnél (Samsonjet) délelőtt 10 perc körüli várakozással lehetett kalkulálni, de a fentinél (Zirbenjet) nem volt sor. Remek napunk volt! Holnapra ugyanilyen az előrejelzés, amit mi nem bánunk, de kell még ide legalább egy félméter hó, mert délutánra helyenként jegesednek a pályák. Februárban jövünk vissza, addig talán esik még :)
Lungau nyáron is fantasztikus! Sok egyéb program mellett felmentünk az Aineckre (Aineckbahn), a Grosseckre (Grosseckbahn), a Speiereckre (Sonnenbahn) és Fanningbergre is. A sípályák remekül néznek ki, buja zöld minden, és tele van tehénnel (valamint a tehenek járulékos termékeivel) :) Néhány hütte működik, ki is használtuk a lehetőséget... A Grossecken lesétáltunk a Trog Alm hüttébe, majd a 3-as piros pályát felfelé teljesítettük gyalogosan. Sível lefelé egyszerűbb, sokkal gyorsabb, valamint kevésbé fárasztó. A gyerekek persze szaladtak felfelé is. Fanningbergen épül egy pályaszállás komplexum 12 db 6+2 személyes házzal, közvetlenül a pálya aljában, a kis csákányos és a hatüléses között, ahol tavaly még az óriás hóember volt. Szép, szép, de kb. 50-60 euró/fő/éj ellátás nélkül - a hirdetések szerint ennyibe fog kerülni - kicsit húzósnak tűnik... Mindenesetre mi nem ide, hanem a faluba foglaltuk a Karácsony-Szilveszter szállást :) A Lungau Card remek találmány, mi egészen pontosan 301 eurót spóroltunk vele, ami egy hét alatt elég jelentős támogatás. Jövünk jövő nyáron is!
2016.02.17. Síterep: Fanningberg, mások beszámolói
Ismét itt, ezúttal a családdal. Tegnap estétől ma délig-délutánig leesett mintegy 30 centi hó a régió pályáin. Mi Fanningberget választottuk, ahová a szerpentinen csak hólánccal engedték fel az autókat. Akinek nem volt felszerelve, azt kiterelték a lenti parkolóba, és aki nem akart szerelni, az onnan síbusszal ment fel a pályákhoz. Én már a szálláson felszereltem, mert reggel még az utakon is elkelt a lánc, ezért mi egyenesen suhantunk a szinte üres felső parkolóba. Ilyen közel sem parkoltam még a felvonóhoz :) A szállásunk mintegy 15 perc autókázásra, Göriachban van. Nagyon tudom ajánlani a Bogensperger apartmanokat. Egy kisebb - 2-3 ágyas egy hálószobás - és egy nagyobb - 4-6 ágyas két hálószobás - tökéletesen felszerelt, modern, kifejezetten igényes apartmanjuk van a nagyon kedves, figyelmes házigazdáknak, amiket még a főszezonban is kedvező áron adnak ki. Mi öten vagyunk, a nagyobbik apartman ára így 80 euró/éj. Extraként van egy nagyobb komódjuk, ami játékokkal van tele: kirakók, társasok, Lego, meg minden, amiben a kölykök élvezettel válogatnak. Remek sínapon vagyunk túl, nagyon élveztük az igazi friss porhavat a pályán. Volt némi köd, ami a tetőn elég sűrű volt időnként, de a hóminőség mindenért kárpótolt. Hát még ha a következő napokban egy kis napot is látnánk...
2016.01.01. Síterep: Dachstein West, mások beszámolói
Ismét Russbachban töltöttük családostól az óév utolsó napjait, most Minerelék csatlakoztak hozzánk, reméljük nem utoljára ;) A csapatot így két hölgy, két kislány (4 évesek), egy fiú (8 éves), két pasi, vagy egyszerűbben hat síelő és egy renegát boardos alkotta:) Természetes hó az nincs. Ma reggel esett a tetőn valamennyi, de nem számottevő. A hétre az előrék jósolnak még 5-10 centit, de az csak optikai tuningnak való. A síiskolák pályáin kívül csak a Gosau talabfahrtot (2 és 2a pályák) havazták be, azt tartják síelhető állapotban, egyébként sikerrel. Az üzemeltetők előtt mindenesetre megemelem a kalapom, mert nem játszák el a szokásos műsort, hanem a főszezon ellenére, a limitált pályák miatt jelentős kedvezményt adnak minden nap amíg ez a helyzet tart: 27 eurós felnőtt és 11 eurós gyerek napijegy formájában. Délelőttönként 11-ig, esetleg délig egészen kiválóakat lehetett csúszni szikrázó napsütésben. Délutánra általában hősies küzdelem után elesett a pálya, de a nap csak sütött kitartóan, ezért nem bánkódtunk túlságosan. Ráadásul ennek a kiruccanásnak az elsődleges célja a két kislány - Miniéké és a mienk - okítása volt, nem a mi élvezkedésünk, síelünk mi a szezonban éppen eleget, Minivel utoljára két hete, ugye, a fiú pedig már úgyis megtalálja a maga helyét a pályákon :) Ha lesz egy kis időm meg fogom osztani a tapasztalatainkat a russbach-i síiskola kapcsán a szaktopikban - van bőven - de egyelőre legyen elég előljáróban annyi, hogy minden nehézség ellenére a lányok gyönyörűen felvonóznak-csúsznak-kanyarodnak-megállnak szükség szerint úgy, hogy a mi kis elfogult szülői szívünk eldurran a boldogságtól... Két nappal ezelőtt ezt nem hittem volna :) A szállásunk kiváló volt és összességében - immáron sokadik alkalommal - ismét parádés hat napot töltöttünk ezen a helyen.
2015.03.02. Síterep: Saalbach, mások beszámolói
(holnap)Saalbach 2015 VIP Gasztro im Muhbarack

Szombat - Marmite-os szarvas steak chilis gyümölcs raguval a'la Karesz

Megérkeztünk! Minden évben nagyon várom, hogy végre ismét HOLNAP legyen, mert ugye az mindig SAALBACH! Sipi és Bélapó hozták a hordókat, csapokat, Bélapó Brúnót, Sipi Kálmánt és Macit is hozta mellesleg. Sörapánk az idén nem bízta a véletlenre: mivel a sör mennyiségével volt némi probléma az előző túrákon, ezért a szokásos 180 liter helyett az idén 230 liter sör kísért el bennünket az útra, főleg Pils, némi Winternachttal kiegészítve. Szigorúan csak odafelé! Zsolt és Norbi családostól utaztak, engem Karesz fogadott be a lányok mellé. Sikerült éppen időben - volt forgalom rendesen - kipakolni a ratrak kosarába és letenni a gépjárműveket Maishofenben, majd berendezkedni a Muhbarackban. Vacsorát követően - tökéletes lett a steak - beindult az ismerkedési est...

Vasárnap - Szicíliai halleves a'la Sörapu, Tiramisu a'la Éva & Katica

Ezen a napon volt a Világkupa férfi Super G futama a Zwölferkogelen. Nagy buli egy ilyen verseny és óriási mázli, hogy pont ott voltunk. A csapat nagyobbik része elindult, hogy természetesen síléceken (na jó, Bélapó boardon) megközelítsük az eseményt. Lecsúszás a Kohlmaisról, rövid séta a Bernkogel kabinoshoz, az egyetlen csákányozás a Bernkogel tetején, tovább Hinterglemm és a Reiterkogel felé. A Reiterkogel közepén azután a nagy igyekezetben hibáztunk: ahelyett, hogy még egy felvonózást követően tovább csúsztunk volna, lesiklottunk az aljába. Innen viszont még jócskán gyalogolni kellett a Zwölfer aljáig. Sebaj, hajrá! Kissé lihegve mentünk fel a piros kabinos középállomásáig, ahonnan közvetlenül a pálya mellől, testközelből élvezhettük a felső szakaszt, a többit óriáskivetítőn követhettük. Sört, pálinkát természetesen vittünk magunkkal! Óriási volt a hangulat! A verseny után folytattuk tovább a kört immáron a Schattberg felé vissza Saalbach irányába és a Schönleitenen keresztül haza a Muhbarackba. Az idő kissé ködösre fordult, minek következtében a 7/a feketén is sikerült lecsúszni némi fehér botos technikát bevetve, amit eredetileg nem terveztünk! A vacsora ismét fenomenális volt! A lányok tiramisu interpretációjával szemben kezdetben ugyan akadtak némi fenntartások a táborvezetés részéről, de a desszert sikere végül mindenkit meggyőzött! Esténként váltakozó intenzitással értékesítettük a ménest és koptattuk a szárazfákat. Ez alól a szerda, amikor film klubbot tartottunk, illetve a csütörtök, amikor is politikai vitanap volt terítéken jelentett némi kivételt...

Hétfő - Spenótos lasagne a'la Kálmán (pasta by PN)

Sörapu minden reggel fáradhatatlanul lecsúszott a pékhez, majd visszatúrázott (400 méter szint) a friss zsemlékkel a hátizsákban. A hét második felében Kálmán is elkísérte néhány alkalommal. Nagy köszönet érte! Összesen - Zorcsával együtt - 15 fős csapatunk nem egy bandában síelt, általában két, de inkább három csapatra oszlottunk és ki-ki ment a saját kedve után. Általában mindenki bejárta a teljes rendszert, de nem feltétlenül ugyanazokat a pályákat síeltük minden nap. Hétfőn a verőfényes napsütésben a csapat nagyobbik része a Schattberg felé indult. A sárga kabinos alatti pálya annyira jó volt, hogy kettőt is csúsztunk rajta. A Zwölferkogel tetején kettévált a csapat, az elszántabbak a feketén fordultak néhányat, míg én Karesszel és a lányokkal betértem kedvenc hütténkbe a 11-es pálya mentén, ahol hamarosan Bélapó is csatlakozott hozzánk. Ezt követően ismét a Schattberg - Schönleiten hosszú kék (7 - 2b) felé vettük az irányt. A napsütésre és a hangulatra jellemző, hogy 15 óra magasságában lebonyolításra került egy "flúgos futam", amelyben a versenyzők (Norbi, Maci, Bélapó, Ceci) félmeztelenül - na jó, Ceci egy topban - teljesítették az 53-as piros pályát! Volt csodálkozás! Este Kálmán készítette két tepsivel a kiváló spenótos lasagne-t, amihez Norbi az én asszisztenciámmal frissen gyúrta-nyújtotta a tésztát.

Kedd - Joghurtos-tejszínes mediterrán csirkemell zöldséges raguval és jázmin rizzsel a'la Maci-Laci

Általában elmondható, hogy nagyon szerencsések voltunk az időjárás tekintetében (is): sokat sütött a nap! Esett azért némi hó, mintegy 15-20 centiméter, ami viszont nagyon jót tett a pályáknak. Ennek jó része kedden hullott, ezért én aznap nem vállalkoztam hosszabb kirándulásra, Karesszal a hazai pályák - Kohlmais - és Leogang között csúszkáltunk. A többiek szokás szerint - ki-ki a saját igényeinek, vérmérsékletének megfelelően - kirándultak a rendszerben. Este Maci-Laci a tőle megszokott 1/A minőségben prezentálta a kaját, ami végül is nem a húsgombóc, hanem egy új kreáció lett.

Szerda - Vajban pirított, sörben párolt, tejszínes, fahéjas, szegfűszeges oldalas bulgurral a'la Fecó

Reggel ismét kisütött a nap és ezt követően minden nap ilyen ragyogó időben élvezhettük a felfrissült pályákat! A mi csapatunk - Karesz, Ceci, Zsuzsa, Bélapó és jómagam - Leogang felé vette az irányt. Ide tartott Éva és Katica is, de ők elhatározták, hogy minden segítség nélkül - úgynevezett "vak vezet világtalant" technikával - csak a saját tájékozódásbeli képességeikre támaszkodva teszik meg az utat a Muhbarackból Leogangig és vissza. Majdnem sikerült nekik!!! Egy telefonos segítséget azért igénybe vettek visszafelé... A remek napot követően vacsora előtt film klubot tartottunk: Az amerikai mesterlövész című filmet tekintettük meg. A vacsorát én nem dicsérem, tegyék meg a többiek, ha ízlett nekik! Annyit azért szeretnék megjegyezni, hogy a mozi miatt, illetve arra való hivatkozással nekem senki nem segített, valamint az ASZF 1.1 pontja is kis híján csorbát szenvedett... Hálátlan népség... Vacsora után Norbi elkezdte a másnapi kaja elkészítését. Hiába, a jó marharaguhoz idő kell!

Csütörtök - Narancsos-gyömbéres répaleves, házi trenette egyenesen az Olasz Melóból a'la Norbi

Csütörtökön a szikrázó napsütésben ismét a Bernkogel felé indult a csapat derékhada, hogy egy teljes kört tegyen a rendszerben. A csákányozást követően azonban Karesszal úgy döntöttünk, hogy mi visszafordulunk. Csúsztunk egy jót vissza a Bernkogelen, majd egész nap a Kohlmais lejtőit koptattuk. Nem bántuk meg! 11 órakor betértünk a Muhbarackba, hogy magunkhoz vegyük az esedékes sört, amikor látogatónk érkezett! Ezúton is köszönjük Vityónak a remek virsliket, amiket nekünk hozott! Este ismét előkerült a tésztagép! Spagetti késünk ugyan nem volt, de volt trenette, így ez a Ligúria tartományban, Genoa környékén népszerű keskeny metélt társult az isteni marha raguhoz. És az a leves... Egyszerűen nem tudtunk betelni vele. Fenomenális volt! Az ezt követő politikai vitafórum már kevésbé, viszont cserébe tanulságos volt...

Péntek - Arab (?) csirkemell falatok kurkumás kuszkusszal a'la Ceci

Utolsó sínapunk, de legalább ismét szikrázó napsütés! Mindenki igyekszik kihasználni az utolsó perceket is a csúszásra. Sőt! Az utolsó utániakat is! Katica ugyanis időközben rákapott a sítúra ízére! Volt már a héten egy rövid bemelegítő túrája, péntek délután pedig elindultak Sörapuval - és Bélapóval! - a Kohlmais aljába, hogy onnan egészen a Magic 6er mellett található, általunk csak "Happy Hour" hüttének hívott műintézményig túrázzanak vissza! Igaz, hogy Bélapót útközben elvesztették - újraélesztés után Brúnó hazahozta - de ők terv szerint felmentek a "Happy Hour" hüttéhez, ahol Karesz és Ceci már éppen élvezték az egyet fizet-kettőt kap akciót! Mindenesetre én is az utolsó pillanatig pályán maradtam. A vacsora ismét isteni lett, bár inkább minősítettük indiainak azt a csirkét, semmint arabnak, de határeset: az indiai sem síel jobban az arabnál (természetesen minden rasszizmus nélkül, kizárólag a világbajnokságok és olimpiák eredményeire támaszkodva mondom ezt)...
Reggeli életkép a Muhbarack előterében A WC pálya felső szakasza a Zwölferkogelen Óriáskivetítő a középállomásnál (Zwölferkogel) Reggeli életkép a Muhbaracknál Látkép a Schattbergről Csoportkép a Schattbergen Utolsó nap, utolsó perc még a pályán, de már vissza a Muhbarackba... Flúgos Futam, avgy síeljünk félmeztelenül a februári melegben! Csoportkép a Muhbarack előtt
Bár a szállásunk itt volt, csak elsején, az utolsó teljes sínapon síeltünk itt! Végül ugyan nem sütött a nap, de szép tiszta idő volt, a pályák szélesek, vasaltak, jó a lejtésük, nagyon jó kis hely ez :) Délelőtt 40-50 ember lézengett a terepen bennünket is beleértve, no meg vagy 15 nyugdíjas gyalogos túrázót... 12 után kezdtek ébredezni és érkezni a népek, de a fő felvonónál ( Telemix) még mindig nem volt sor egy szál se! A terep a felvonótól eltekintve is nagyon hasonlít Donovaly Nova Hola részére. Nekünk nagyon tetszett! Kipróbáltuk a szánkópályát is, ami esténként kivilágítva üzemel és 3 km hosszú: Szilvi és a gyerekek visítottak a gyönyörtől, nekem halálfélelmem volt, szóval teljes volt a siker :) Mindenesetre megjegyeztem egy életre: síbakancsban (legalábbis nekem) nem jó szánkózni ;)
Tegnap sikerült egy fergeteges napot töltenünk itt! Szikrázó napsütés, szélcsend, tökéletes hó, kicsit (na jó, néhányan nagyon) le is égtünk :) A csapat egyik fele - Pálinkás kolléga vezetésével - nagyokat freeride-olt, Sörapu sítúrázott, mi pedig, csak úgy, nagyokat síeltünk. A terep nem nagy, de egy-két napra hibátlan, a freeride szerelmeseinek pedig a legjobbak között van. Magas fekvésű - gleccser -, ezért a hóviszonyok akár áprilisban is kiválóak. Nekem nagyon bejött. Uttendorftól elég sokat kell a hegyek közé beautózni, majd a hegyre felmenni, hiszen a terep alja 1400 felett van. Már azt hittem, hogy eltévedtem, fel is hívtam Koty Petit, hogy jó irányba megyek-e :) Ó persze megnyugtatott, hogy menjek csak nyugodtan, ott lesz Weissee valahol :D Mivel ezt a túrát a "rosszul síelő nemzetek" gasztronómiájának szenteltük, mexikói, görög és marokkói fogások vannak terítéken. Ma Kitzbühel-ben síeltünk, arról majd a vonatkozó topikban számolok be.
Remek ez a hely, minden szempontból! Jó lejtésű, széles pályák, gyors, modern felvonók, síóvoda, síiskola, kellemes hütték. A hó minősége - a kánikula ellenére - délelőtt kiváló és még délután is jól síelhető. Nem éreztem különbséget a magasabban fekvő Zauchensee javára, ahol tegnap síeltünk. Talponsíelő különítményünk zöme ma Obertauernt vette célba, mi a gyerekek miatt maradtunk és a Bélapó-Brúnó duó is velünk élvezte a lejtőket. Eddig vagy túl korán - december elején - vagy túl későn - áprilisban - jártam itt, ezért OT-ban vagy Zauchensee-ben síeltünk, most viszont végre a helyi pályákat is meglátogattam. Nincs sok belőlük, de ami van az kiváló! Családoknak ideális, vissza fogunk térni.
2011.03.24. Síterep: Csorba-tó, mások beszámolói
Megnéztük ma, hogy mi újság a Magas-Tátrában. Korán igyekeztünk érkezni, hogy élvezhessük az éjszaka kifagyott pályákat. Sütött a nap, de mint kiderült a hegyen erős szél fújt, ami miatt délelőtt a hatüléses nem is ment. A Soliskó pályán a hó már 10 óra körül nehéz, vizes volt, 12 után a buckák térdig értek, pedig nem voltunk sokan. Szerencsére délben elindították a hatülésest, a Furkotán kicsit jobb volt a helyzet, bár ott a viharos szél volt kellemetlen. Összességében nem volt rossz, bár ennél kicsit jobbra számítottunk. Az érkező hidegfront talán javít valamit a helyzeten a hétvégére.
2011.03.01. Síterep: Kosutka, mások beszámolói
gaboca és robin köszönöm a biztatást, elmentem!

Nem vagyok megalomán, rendszeresen járok kis szlovák terepekre, amint azt a hozzászólásaimból is láthatjátok. Ilyen csodát azonban, mint Kosútka, csak egészen ritkán tapasztalni! A semmi közepén - elnézést Kosútka, hiszen itt nincsenek "igazi" hegyek - csináltak egy olyan pályát, ami egészen elképesztő. Kezdem az elején:

Mivel egyik cimborám sem ért rá - vagy már senki nem hajlandó velem síelni - de már nagyon vágytam egy kis levegőre-mozgásra, reggel kényelmesen és magányosan 8 órakor elindultam Kosútkára. Háztól-házig 135 km, laza 2 óra. 10 előtt pár perccel beálltam a parkolóba, ami közvetlenül a felvonó mellett van és vettem egy 4 órás bérletet - 9,50 + 2 euró kaució. Már ekkor minden jól nézett ki: szikrázó napsütés, a panzió-étterem-síkölcsönző-pénztár-mellékhelyiség kombó igen európai benyomást tett rám, főleg, hogy az utóbbit rögtön le is teszteltem. Felcsatolás, irány a lejtő az indítópálcás-tárcsás segítségével. Talán harmincan lézengtek a pályán - ez a nap folyamán esetleg megduplázódott - ennek megfelelően kellett sorakozni, tehát egész nap semmit, de legalább délután is tudtam ratraknyomban csúszni. Az első csúszás óvatosan, bemelegítésként. A pálya kemény, de cseppet sem jeges, sima mint a billiárdasztal és ez így volt egészen addig, amíg el nem jöttem! A terep ugyan nem nagy, de van egy jó ratrakjuk és nem félnek használni! Olyan pályaGONDOZÁS folyik itt, amit a világ bármely részén megirigyelhetnének és ez vonatkozik a felvonó nyomvonalára is. Az alsó szakasz - kb. 200 méter - olyan egészséges piros, de ilyen körülmények között ott sem probléma a folyamatos karcolt ívek húzása. Megemelem a kalapom az üzemeltetők előtt és én is szív Kosútka. Egynapos kikapcsolódásra, technika csiszolásra ideális és vendégszerető-váró helyet ismertem meg.
2011.01.25. Síterep: Dachstein West, mások beszámolói
Vasarnap este kezdett el havazni, azota leesett kb. 60 centi ho es most is havazik. Sajnos tegnap nem mukodott az internet a szallason - es meg vasarnap este sem - ezert irok csak most es nincs wifi csak egy szamitogep a portan, bocs az ekezetek hianya miatt. Tegnap 40-50 centi friss ho volt a palyakon, kicsit freeride es bucka jelleggel, de azt is elveztuk. Mara eldolgoztak a havat, istenkiralysag van! Szerdara is jelentos havat mondanak. Holanc legyen a kocsiban de a palyan nem lesz hohiany! Voltam mar nehany helyen, de ar-ertek aranyban eddig ez a tuti. Vasarnap - mar otthonrol - bovebben is beszamolok.

Ui: A forumon ugyan ez nem latszik - bejegyzesek szama - de eleg sok honfitarsunkkal futottam ossze a palyakon. Nagyon jo ez a hely.

szerk:
Most neztem meg mennyi havat irnak a honlapon - annal tobb van. A kocsimon van 60 centi, amit vasarnap parkoltam le a szallas udvaran.
2011.01.18. Síterep: Tátralomnic, mások beszámolói
Ma nem ide indultunk, ez lett a "B" terv (Mlynky zárva volt) de nagyon jól jártunk vele! Napsütés és remekül előkészített pályák fogadtak. A parkolók meglepően tele voltak, de a pályán ez nem volt érzékelhető, egyáltalán nem voltak sorok a felvonóknál. Délutánra a felső, meredekebb részek - Cucoriedky - jegesedtek, buckásodtak, de végig síelhetők maradtak. Az alsó szakasz - Start - még záráskor is kifogástalan állapotban volt. És nincs egy darab húzólift sem, csak egy varázsszőnyeg a legkisebbeknek egy elkerített területen! Nagyon nagyot síeltünk.
2010.03.09. Síterep: Donovaly, mások beszámolói
Donovalyban még tél van! Kiváló körülmények között, tökéletesen előkészített pályákon síeltünk tegnap este és ma. Esti síelésre a Zahradiste oldalon van lehetőség, itt pedig olyan enyhe a lejtő, hogy néhol keresgélni kell. Viszont havazott, így nagyon hangulatos körülmények között lehetett kicsit bemelegíteni a mai Nova Hola csúszásokhoz. Biztató volt, hogy láttuk a ratrakokat dolgozni a hegyen. Szállásunk közvetlenül a Telemix mellett, a Zornicka panzióban volt. A hely ugyan nem olcsó, de jó szinvonalú. Az egyetlen csalódás akkor ért bennünket, amikor az esti síelésből hazatérve az éttermet már zárva találtuk, indulhattunk étterem-keresőbe. A mai nap azonban mindenért kárpótolt: szikrázó napsütésben - kicsit csikorgó időben (a Telemix hőmérője délelőtt még -11 fokot mutatott) - nagyon jót síeltünk. A pályák egész nap remek állapotban voltak, sorbanállás semmi. Aki teheti menjen!
2010.01.24. Síterep: Nassfeld, mások beszámolói
Tegnap jöttünk haza, most néztem meg a Skiline-on a napi teljesítményünket: többet síeltünk, mint gondoltam. Nassfelden most minden rendben van: a hóviszonyok ideálisak, a pályák állapota kiváló és a héten szinte végig sütött a nap! Korábban írta valaki, hogy nem volt megelégedve a pályák állapotával, nem dolgoznak eleget a ratrakok. A pálya mellett laktunk és a ratrakok egész éjszaka dolgoztak és reggelre minden pálya hibátlan állapotban volt és délutánra is jók voltak. A Carnia alja még záráskor sem volt jeges, ami pedig elő szokott fordulni. Schlanitzenben laktunk a Schönauerhof-ban: hagy dicsérjem meg a schlanitzeni szállásokat - tágasabbak és jóval olcsóbbak, mint a sonnenalpe-i vagy sonnleitn-i apartmanok és síelni tudóknak tökéletes pályaszállások. Egy bizonyos sítudásra szükség van, mert a Carnia alja bizony nagyon meredek, viszont reggel a szűz raktrakolt pályán szuper rajta lemenni. Hazafelé pedig nagy élmény egy menetben 7 km-t csúszni! A Carnia közepső 3-4 kilométere egy gyönyörű lankás erdei pálya. Akinek nincs kedve minden nap felmenni a Carnia tetejére - sajnos ahhoz csákányozni is kell egyet - a Millennium Express-szel visszamehet a Gmanberg megállóig és onnan kényelmesen hazacsúszhat. Kisgyerekkel pedig kihagyhatatlan: traktor, markoló, állatok - az őzek is bejárnak az udvarra. A Joklhof és Kollerhof közvetlenül a Carnia mellett van, a Schönauerhof-ból pedig 200 m-t kell egy kitaposott síösvényen a pályára csúszni. A háziak kedvességéről nem is beszélve.

Hütte árak.
Csapolt Gösser - 0,5 l - 3,20-3,30 euró.
Szilvalekváros gőzgombóc mákkal 4,50 vanilia sodóval 5,50
Bécsi szelet sültkrumplival 9,60
Levesek 3-5
Szendvicsek, hidegtálak, virsli, kolbász 3-7

Mindenütt azonnali udvarias pincér kiszolgálással. Még a kajára sem vártunk soha többet 3-4 percnél.

Összefoglalva: Nassfeld szerintem nagyon rendben van és nem értékelik túl azok, akik dicsérik. Bocs a litániáért.
100-0615.jpg 100-0573.jpg 100-0578.jpg 100-0611.jpg 100-0616.jpg 100-0617.jpg 100-0562.jpg
2009.12.17. Síterep: Telgárt, mások beszámolói
Minden évben 8x-10x síelünk Telgártban. Szeretjük, de az előttem szólóhoz néhány megjegyzés:

Az előző két szezonban a piros pályarész nem volt használható talán egy napig sem.

A kék pálya nagyon rövid kb. 300 m.

A fekete tök egyenes, nincs benne semmi változatos. Ráadásul a tetejéről, ami lankás, a szél lehordja a havat, ezért általában ott kavicsos, az alsó meredek (sötét fekete!) pedig rendszeresen jeges. Ha nincs elég hó nem lehet átsíelni a kékről a fekete felvonójához, sokat kell gyalogolni.

Mivel összesen ez a két pálya szokott működni talán túlzás "rendszer"-nek titulálni.

Egyébként valóban gyönyörű, olcsó és nekünk nagyon közel van (117 km háztól-házig) és a büfében - ami szintén olcsó - is nagyon kedvesek.
2009.01.22. Síterep: Csorba-tó, mások beszámolói
Elindultunk ma reggel csúszni egy kicsit. Tudtuk, hogy esni fog, de mára volt bébiszitter, tehát nekilódultunk. Eredetileg kisebb kirándulást terveztünk - Mlynky vagy Telgárt - de mivel mindkét helyen szakadt az eső és nem akartunk visszafordulni, ezért meg sem álltunk Csorbatóig. Nem bántuk meg! Jó jel volt, hogy késő délelőtt még fel tudtunk menni a pályákhoz kocsival. Mint távozáskor kiderült, mindössze 1 euró/óra díjért (igaz, a nagyon kedves, magyarul is néhány szót tudó fiatalember a sorompónál se jegyet, se nyugtát nem adott ;)). A pálya jó állapotban volt, tömeg semmi - 0 sor bármelyik felvonónál, bár mi csak a Solisko 4 ülésest használtuk. A keskeny, meredek rész a vége előtt, ahol délutánra mindig csúnyán buckás, most teljesen rendben volt. Fent egy kicsit zord volt az idő némi széllel és köddel, de ki lehetett bírni. A tetőn délután már havazott és ez várható több napon keresztül egész Szlovákiában. Hazafelé szenvedtünk a ködben, de még ez is belefért :)
Baromi nagyot síeltünk ma Korompán! Igaz, csak 3 felvonó ment - a lanovka, a lenti baby-lift és a hosszú tárcsás, de minden pálya - nem csak a működő felvonók mellett - remek állapotban volt és összesen talán ötvenen lehettünk. A büfé és a büfések is hibátlanok - olcsó és jó, kifogyott a sör, de két csúszás alatt jött az utánpótlás :) Sajnos szerdára és csütörtökre esőt jeleznek, de péntektől újra lehűlés és havazás várható.

http://www.met.hu/omsz.php?almenu_i...d=weather&pid=eloreje...

A büfések szerint hétvégén sincsenek sokan, bár ők más mércével mérnek. Néhány kép a tömeg érzékeltetésére:
DSC01489.JPG DSC01490.JPG DSC01493.JPG DSC01494.JPG
2009.01.02. Síterep: Szilvásvárad, mások beszámolói
Voltunk ma kicsit levegőzni - a kisebbik gyerek holnap lesz egy éves, ő még nem nagyon síel, valakinek mindig lenni kell mellette. A pálya kifogástalan állapotban van, nagyon szépen karban tartják. Rövidke, lankás, de levegőzni, mozogni kicsit kiváló. Nagyon jó lenne, ha valóban fejlesztenék!
2008.12.29. Síterep: Kojsovska Hola, mások beszámolói
Mi ma voltunk nagyobb társasággal. A pálya kifogástalan, nagyon jót csúsztunk, de volt néhány gond is. Kezdőknek, vagy akár haladgatóknak sem javaslom most, mert a 3-as pálya vége inkább fekete (egészségesen meredek)és most, hogy a 4-es még nem megy, csak erre lehet a felvonóhoz csúszni. Ráadásul voltak jócskán, néha a meredek felénél állt a sor vége. A várakozási idő 5-15 perc volt. A felvonó a szokásos bakugrós (én speciel élvezem, de aki kiesik, annak nem vicces), a nyomvonala hepe-hupás, a társaságunkban levő - egyébként évek óta ügyesen síelő - kisfiú (valszeg a kicsi testsúlya miatt) nem nagyon tudta használni. Összességében azért jó kis nap volt.
Síterepajánló
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » INGYENES TANÁCSADÁS » SÍELŐK NAPTÁRA »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 44 vendég és 8 regisztrált felhasználó látogatja.