Rettegés a lejtőtől???

Nekem tanították az esést, sőt a felállást is! Sokszor elnézem, mit összebénáznak az emberek, mire talpra állnak!

Üdv!
Esés tanítása alatt nem a szakszerű esésoktatásra gondoltam( nem is tudom léccel hogyan kéne ) hanem pusztán arra, hogy meg lehet mutatni, hogy nem fájdalmas ha az ember elzúg a pályán, nem olyan mintha pld bringával esnénk.
Én a sítanulást egy jó kis begyorsulást követő (elkezdtünk golyóban lejönni egy piroson) nem kis eséssel kezdtem, és mivel egybenmaradtam, láttam hogy nem kell ettől annyira félni mint sokan teszik.

Szia Vid!

Laza kékpályás kezdés nélkül tényleg nem sok esély van a hatékony és biztonságos tanulásra. Ha a síelni tanuló tud választani, akkor oda menjen, ahol van ilyen.

Viszont ha van ilyen, akkor, a 4. napon jöhet akár már a piros pálya is. Ez bőven belefér az egy hétbe.

Az ötleted alkalmazott, működő valóság. Három részből tevődik össze:

1. Ívből kivezetés technikája és alkalmazás önállóan
2. Ívbe történő befordulás technikája és alkalmazás önállóan
3. A kettő összekötése és alkalmazás együttesen

Ez az oktatási módszer és a MEGFELELŐ sípálya ötvözése a tanulók 90 % - nál olyan alacsony szinten tartja a félelem érzést, hogy az gyakorlatilag elhanyagolható.

De az ördög ugye, mindíg a részletekben van. Amiről eddig szó volt, az a MIT. Az igazán nélkülözhetetlen dolog azonban a HOGYAN. Na, ehhez kell a képzett síoktató.

Esés!
Van aki tanítja, van, aki nem. Kár nem származik belőle. De viszi a drága időt olyasmitől, ami fontosabb. Mert az esés, előbb - utóbb úgyis jönni fog. És annak köze nem lesz a mesterségesen előidézhető esésekhez. A mi szervezett oktatásunkban inkább utóbb, mint előbb szokott bekövetkezni. Egy 10 fős, három napos 0 Km. kezdőcsoportban az átlag elesés 1 fő/db/túra.

Maradok barátsággal:
Replaci
http://www.kanyarsiklub.hu

Sokan írják a fokozatosság elvét. Elvben persze egyetértek, de ha az átlag sízőt vesszük alapul aki max egy hetet tölt havon évente, túl későn fog eljutni arra a szintre hogy biztonsággal lejön bárhol. (Illetve hogy a felelős oktató fel meri vinni gyakorolni a megfelelő lejtőre)
Ez persze nem volna baj, csak sajnos nincs mindenhol lehetőség elkerülni a piros/fekete pályákat, és aki ezekkel nem tud mit kezdeni, annak sok félelmet fog okozni a síelés.

(Persze akinek kóros tériszonya van, vagy sebességiszonya, azzal nehéz mit kezdeni.)

Ezért én is hozzátennék egy ötletet:

A meredekebb lejtőkön mindenki a lejtővel való szembefordulástól fél. Rézsútban levelezve lefelé(és tönkretéve a hótakarót :) ) már általában kevesen félnek. Tehát valami olyasmi a ritmus hogy:
1.: jaj ott a lejtő
2.: huh megúsztam kifordultam
3.: jaj ott a lejtő

Én egy olyan meredek szakaszon, ahol van bőven kifutás, és közel van a lejtő alja(néhány méter) gyakoroltatnám azt hogy hogyan tudnak biztosan kifordulni a lejtő irányából oldalra.(Akár hóekével, vagy bármilyen módszerrel amit épp tanulnak, tudnak) Ha elég közel vagyuk a lejtő aljához, akkor ugye már nincs félelem, de a meredekség megvan, és ki lehet próbálni hogy hogyan működnek a dolgok.

Ha már ki tud fordulni oldalra magabiztosan, akkor nem for annyira megijedni a meredek szakaszon mert tudja hogy nem fog 100-al leszáguldani, bármikor kifordulhat.


A másik, (és ilyet hivatásos oktató nem mondhat) hogy miután meggyőződtem hogy a kötések megfelelően lazára vannak állítva, kipróbáltatnám (a sportosabbakkal) hogy milyen elesni, hogy ne féljenek tőle annyira.

Ez a topik nem jó, nagyon nem jó. Teljesen elbizonytalanít.
Én is álltam már remegő lábbal a lejtő tetején, ahol suhantak el mellettem a profi sízők, de eszembe sem jutott, hogy lecsatoljak és gyalog folytassam az utamat. Ennek egy oka lehetett: nem voltam tudatomnál. :)

Szervusz Laci!

Az a kézfogás a Linde-ben nekem volt megtiszteltetés!

Nem vagyok vizsgázott síoktató (csak elméleti vizsgákig jutottam a TFTI-n) messzemenőkig egyetértek Veled, hogy a technikai tudás tudatos alkalmazása élvezetesebbé teszi a hobbi síelést.
Akiket én vezettem rá a síelés örömeire, mind azt kapták, hogy első a biztonság, aztán jön az, hogy élvezzék a csúszást, majd jöhet a szépség, a stílus. Valószínűleg elrontotam néhány reménybeli versenyzőt?

Ma is azt vallom, hogy kezdőként csak képzett oktatóval lenne szabad elindulni. A továbbfejlődéshez pedig néhány alkalommal érdemes bevállalni néhány órai oktatást.

A "levezetés"? Hát éppen ez az: ott kellett megmutatni, hogy milyen technikai fogások vannak a pálya "leküzdéséhez", ami nem leküzdés, hanem a pálya uralása.
Magyarán szólva: még a középhaladóknak is ajánlom, hogy időnként "iskolázzanak" egy kicsit.

(Egyébként köszi a gratulációt, a nevezési lista ismeretében úgy a 6-7. helyre tettem volna magamat.)


WFeri

Igen, tudni kell abbahagyni. Tapasztalatom szerint mindig a nap végén, fáradtan, dekoncentráltan történnek a csúnya dolgok. Aki egész nap nem tudja "rojtosra" síelni magát, az nem is érdemli meg az utolsó csúszást, tehát inkább hagyja ki az erőlködést. Csabor

"A félelem sok mindentől függ. Hangulat, fáradtság, időjárás, stb. Sokszor van olyan, hogy húzósabb pályát a nap vége felé kihagyok, mert meg tudnám csinálni, de érzem, hogy nem esne jól. A síelés pedig nekem nem munkát, hanem élvezetet okoz."

Ez mekkora igazság. Én úgy vagyok vele, hogy lejövök mindenhol, de a nap végén azért már nem megyek neki a legdurvább feketének.
Egyik barátom két éve meg is járta: A nap végén csúsztunk hazafelé (egész nap megállás nélkül toltuk) és volt velünk két nagyon kezdő is. Előtte fél órával csapattunk egy szétolvadt sziklás piros pályán ami kellően lefárasztott minket. Ő kitalálta, hogy zárásként a kék mellett futó elég durva feketének nekimegy. Hozzáteszem gyerek kora óta síel és versenyzett is gyerekként. Én mentem inkább a két kezdővel, mert éreztem, hogy az erőm már réges régen eltűnt a piroson. Szépen előre csúsztam a kék pályán és vártam cimborámat és a másik kettőt. Ücsörgök-ücsörgök megjön a két zöldfülű, Ádám barátom sehol. Gondoltam biztos ennyivel jobban adta neki, szóval hazacsúsztunk.
Otthon letusoltunk bontottunk egy-két sört majd kopogás az ablakon. Ott állt Ádám igen morcos fejjel és várta a kulcsot. :)
Nekiindult a feketének, majd a 2-3. bucka úgy eldobta hogy mindene szerte-szét repült és csak az egyik botját tudta leszúrni és abba kapaszkodott. Nem tudott feljebb mászni a cuccokért, kb semerre nem tudott indulni. Fél órát kiabált segítségért, mire végre két francia ürge arra a pályára tévedt. Meglátták fentebb az elhagyott léceket és botot. Összekaparták, nagy nehezen felcsatolt és lejöttek vele.

Csak azért meséltem el, mert én alapszabálynak tartom azt, hogy nap végére fáradtan nem fogunk neki rizikós dolgoknak. Azt meghagyom inkább másnap délelőttre. :)

Szervusz Feri!

Nagyon örülök, hogy kezet foghattunk a Linde -ben, és mégegyszer gratulálok az elért eredményedhez.

A "Nem "levinni", hanem "levezetni" kell." -hez annyit fűznék hozzá, hogy hatalmas lelki támasz lehet az elől haladó és biztató személy.

De semmiképpen nem pótolhatja a megfelelő tecnika tudatos alkalmazását. Amit meg kell(ene) tanulni.

Lehet, hogy te sem gondolod másként, de annyi mindent megéltem már, (biztosan te is), hogy jó lenne, ha nem vezetődne félre valaki (más) a "levezetés" vonatkozásban.

Replaci
http://www.kanyarsiklub.hu

Kedves Csabor!

Az igaz, hogy a síelés a fejben dől el.

A síelni tudás azonban a hitnél sokkal egzaktabb!

Ha a síelő alkalmazás szinten ismeri azt a technikát, ami ott és akkor szükséges, akkor FÉLELEM NÉLKÜL, BIZTONSÁGOSAN FOG LEJÖNNI.

Ha nem ismeri, akkor teljes mértékben úgy fog működni, ahogyan leírtad.

"A félelem sok mindentől függ. Hangulat, fáradtság, időjárás, stb.", írod. Ez akár igaz is lehet. És egyáltalán nem baj, ha (leginkább a kezdetekben) a félelem az alapja a józan belátásnak. A tapasztalt síelőknél a józan belátás már félelemérzés nélkül is érvényesülni szokott.

Replaci
http://www.kanyarsiklub.hu

"Ezek után nem tudom, mikor szánja el magát újra a síelésre.
Uraim, türelem!" - írtad.

De mennyire igazad van! Nem "levinni", hanem "levezetni" kell. A türelem nálam meghozta az eredményt, mindig sikerült úgy menni a Nejem előtt, hogy nem csatolt le. (Mindezt 1978-ban adtam elő, azóta is csúszkálgatunk.)
WFeri

Az én szlogenem, hogy a síelés fejben dől el. Ha elhiszem egy lejtőről, hogy ott le tudok menni, akkor kevés kivételtől eltekintve simán le is megyek. Ha megfordul a fejemben, hogy félni kell, mert eleshetek, akkor üzembiztosan el is esem. Más lesz a mozgás, az automatizmust görcsösség váltja, s törvényszerűen jön az esés. Feleségemet nézve már méterekkel előbb látom, hogy el fog esni. Ő nem olyan bátor (vakmerő) mint én, ezért nem is jön le mindenhol. Képes lecsatolni és egy erdei úton leballagni.
A félelem sok mindentől függ. Hangulat, fáradtság, időjárás, stb. Sokszor van olyan, hogy húzósabb pályát a nap vége felé kihagyok, mert meg tudnám csinálni, de érzem, hogy nem esne jól. A síelés pedig nekem nem munkát, hanem élvezetet okoz.
Csabor

Bár régi a topic, annak idején olvastam, de sajnos, mit sem vesztett aktualitásából:
A hétvégén a Csorba-tón láttam egy lányt, aki annyira beparázott, hogy a Soliskoról lefele, a szűk egyenes részen már úgy tudott csak jönni, hogy a párja be állt elé hóekében és tartotta a lányt.
Aki ismeri a helyet az tudja, utána egy szélesebb, de meredek rész jön.
Amikor ezt meglátta a lány, zokogásban tört ki, nem lehetett vele beszélni, aztán összeszedte magát és az előző módon elindultak.
Aztán jött az igen meredek rész, na ott lecsatolt és a pasija hozta le a lécét.
Ezek után nem tudom, mikor szánja el magát újra a síelésre.
Uraim, türelem!

Ezt öröm volt olvasni! :)

Szia Rafa!

"De győzz meg, hogy csináljam másképp!" írod.

Érdekes és tiszteletre méltó hozzáállás. Mert tapasztalataim szerint a (táv) meggyőzés nagy lecke. Az emberek többsége nem meggyőzhető, mert érzelmileg invesztált a saját világnézetébe, és azt remek indokokkal bástyázza körbe.

Ezért aztán nem is igazán azoknak adjuk el szolgáltatásainkat, akik meggyőzésre szorulnak, hanem inkább azoknak, akik már keresnek. Aztán a havon már nem annyira nagy a lecke. Nem túl ritkán hallom vissza sok év óta síelő felnőttek szájából, amikor eljönnek egy Kanyarsí továbbképzésre, hogy "mi erről még soha nem hallottunk".

"Amúgy minden tanulásnak ideje van, az ismereteknek rögzülni kell, 2 óra alatt nem vártam csodát, de az jó lett volna, ha csalódás helyett valamilyen sikerélménnyel zárja a csoport." Irod. És nagyon igazad van. És itt az a titok, hogy nem általánosságoknak, (Pl. kijelölök egy helyet, ahol fordulni kell), hanem konkrét ismereteknek (Pl. mi okozza és hogyan kerülhetem el a fenékre ülést) kellene rögzülnie. Gyermekeknél nem, de felnőtteknél kifejezetten arról van szó, hogy a "tudatos, fejből vezérelt mozgást" kell(ene) rögzíteni.

Nálunk nagyon bevált és rendkívül hatékonynak bizonyult a (kicsit úttörésnek számító) finomkoordinációs elemekkel összerakott rövid mozgássorok oktatása, már a teljesen kezdők számára is.

Ebben a mozgássorban már most, ebben a korai fázisban rögzítésre kerül néhány, (a síelésben nélkülözhetetlen) olyan ismeret, mely alapját fogja képezni a magas fokú síelésnek is.

Néhány példa, melyeket rögzítünk már ebben a korai szakaszban:

- Legalább kétféle sebeségszabályozás tudatos alkalmazása
- Az un. gyorsulásos hátrakerülés tudatos elkerülése

A hétvégéken sokszor jönnek teljesen kezdő síelők is. Első nap délután (általában) liften vannak. Két nap alatt tudunk adni nekik egy olyan igazi erős alapot, melyre aztán bátran építhetők a "gipszkartonnál sokkal súlyosabb falak is".

"Hmmm..., szép szakma a tietek!" mondod.

Köszönöm, magam is így gondolom.

Maradok síelős barátsággal:

Kedves Tobo!

Köszönöm a tanácsot!

Kedves Laci!

Köszönöm, hogy megtiszteltél a válaszoddal. Én 30 éve (ajaj, de nagy szám) csatoltam először lécet, még gyerekként. Azóta autodidakta módon képzem magam, több-kevesebb rendszerességgel.
Mivel a fiamat oktatók tanították meg síelni, gyorsan és jól, ezért döntöttünk a feleségem esetében is, hogy oktatóhoz fordulunk.
Árnyalt és diplomatikus fogalmazásod megerősíti számomra azt, hogy most ráfaragtunk.
Persze a dolog nem volt haszontalan és lesz ennek folytatása. Remélhetőleg akár egy Kanyarsí hétvégén, de csak azután, ha biztonsággal megy a hóeke ív és a vészfék halványkék pályán. Ezen ismeretek birtokában tudna csatlakozni egy Kanyarsí kezdőcsoporthoz. Jól sejtem?
Amúgy minden tanulásnak ideje van, az ismereteknek rögzülni kell, 2 óra alatt nem vártam csodát, de az jó lett volna, ha csalódás helyett valamilyen sikerélménnyel zárja a csoport.
Ez persze inkább szervezési hiba. Az 1 hetes túrán oktató, tanuló tudja, hogy 5 nap x 7 óra bruttó idő áll rendelkezésre az oktatásra, tanulásra. Ezt be lehet osztani, fel lehet építeni a tematikát. Az ilyen típusu hétvégi oktatásnál ismeretlen emberek összekerülnek 2 órára az oktatóval, elkezdik, de nem tudni hol lesz a vége. Mi lenne következő alkalommal? Kezdőcsoport: csiszi-csuszi vagy haladó: irány a felvonó. Az első kevés a második sok, mindkettő kidobott pénz. Ezért írtam, hogy saját kútfőből igyekszem eljuttatni a feleségemet a hóeke ívig.
De győzz meg, hogy csináljam másképp!

Mint írtad: "A kitűzött botok egyfajta kényszerítő gyakorlatokat jelentenek". Teher alatt nő a pálma, tartja a közmondás, de össze is rogy, ha túl sok a teher. Tehát csínnyán a terheléssel, de ez pedagógia is.
Hmmm..., szép szakma a tietek!

Örömmel olvasom, hogy egyre több hatékony tematika van a rossz beidegződés kijavítására. Előbb-utóbb élek vele!

Mégegyszer köszönöm a válaszodat!

Szia Rafa!

Nem egyszerű dolog ez. Mit is mondjak, hogy ne értsd félre? A látatlanbani tanács érthető okokból csak általános lehet.

A síelés egy tipikusan olyan sport, mely honorálja a szerénységet. Ezért is nehéz erről így beszélni, mert jó néhányan félreérthetik. Jót akarok, és becsülöm, hogy kérdezel.

A síelés egy tipikusan olyan sport, mely jutalmazza a gondolkodó embert, s néha (keményen) megbünteti az ellenkezőjét.

Valahol (itt a fórumban), már beszéltem arról, hogy a síoktatásnak már 100 éves múltja van. Ezen idő alatt bajnokok, edzők, oktatók generációkon keresztüli tudása adódott össze, rakódott egymásra, és ez nem állt meg napjainkban sem. Hál'Isten már nem csak a 40 éves gyakorlatok alkalmazását látni a pályákon.

A síoktatásnak az a legfőbb előnye, hogy az összegyűlt tudás esszenciájának birtokában a tanuló egy tucat zsákutcát kerülhet el.

A képzett síoktató az által válik hatékonnyá, hogy összehangolja a tanuló képességeit a sípálya a hó és a helyzet adottságaival.

Egy sí tanfolyamnak programja van. Óráról-órára, napról-napra haladunk tovább az úton. Amit magtanultunk az, sorra beépül a mozgásba, és a tanulóban fel sem merül, hogy a lécek elszabadulhatnak, mert addigra már megtanulta a sebességszabályozásnak azt a legalább kettő (ebben a fázisban legfontosabb) módját, melyet alkalmazva biztonságosan tud lemenni azon a pályán, mely a következő lépcsőt jelenti számára az úton.

Egy nagyon fontos dolog: A sízés tanítása egy fa növekedéséhez hasonlítható. A fa először nő, aztán vastagodással készíti elő, alapozza meg a következő év növekedését. Amikor a tanuló megtanul egy új dolgot, az a növekedés. Aztán amikor ezt beidegezzük, az a vastagodás. Láttál már növényt fényszegény helyen növekedni? Ha vastagodás nélkül megy a tanuló meredekebb terepre, ilyen vékony, törékeny marad a mozgása, és a pánik bizony nagyon is érthető és természetes következmény.

"Vagy az eredmények és a korábbi sikerek adják meg azt az alapot, amivel neki mer indulni a lejtőnek és a tanult mozgásokat tudatosan alkalmazva küzdi le a lejtőt?" Kérdezed.

Ha az eredmények és a korábbi sikerek azt jelentik, hogy azok egy tudatos, fejből vezérelt mozgás folyományai, akkor a válasz igen.

A kitűzött botok egyfajta kényszerítő gyakorlatokat jelentenek. A kanyarodás helyének kijelölése a tudásnak megfelelő helyen egyfajta segédeszköz lehet a "vastagításban". Ez azonban nem lesz elegendő a tudásánál meredekebb terepen. Kényszerít valamire, de ez a kényszer nem megoldás a fenékre ülés problémájára. E probléma megoldása, hogy a pálya megfelelő szakaszain tudatosan gyakoroljuk, az un. gyorsulásos hátrakerülés tudatos elkerülését.

Itt egy probléma az is, hogy a magától (könyvből) síelni tanuló beidegezi a hibás mozgást. Következményként meg fog tapasztalni egy zsákutcát, ahonnan csak "hátramenetbe kapcsolva" lehet kijönni.

Egyfajta remény azért van. Már nem igaz az a korábbi gondolat, hogy nagyon nehéz a korábban beépült káros mozgások kijavítása.

Egy átlagos síelő csinál naponta 1000 - 1500 lendületet. Ez egyrészt baj, ha a rosszat gyakorolja. Ugyanakkor esély a javításra is. Csak elegendő idő, és korrekt információk szükségesek hozzá.

Állunk rendelkezésedre, ha majd úgy gondolod, eljött az ideje annak, hogy át kellene építeni a mozgást.

Maradok síelős barátsággal:

Ha csak egynapos turné, próbáld meg Sommeralmot/Holzmeisterlifte/.Nincs messze, a bérlet olcsó, a táj gyönyörű, a pályákon a kezdők is élvezhetik a gyakorlást.Jártam én is több pályán a határszélen, / Wenigzell, St Jakob, Mönichkirchen stb./ de kezdőként nekem ez jött be. Érdekes hogy alig van messzebb Wenigzell-nél, magyarokkal még nem találkoztam.

Sajnos, most nincs idő elmenni többnapos túrára, úgyhogy marad a hétvégi egy-egy nap.