Versenysí vs. Szabadsí

Na akkor meg is érkeztünk a felvetett témához! :-)

A két láb közötti terhelések eloszlásánál az első kérdés a „Mikor?”. Ugyanis a terhelés elosztása a két láb között folyamatosan változik a kanyar folyamán.

A legdirektebb, völgy felé törekvő megoldások esetén a kanyar szinte törvényszerűen az ívbelsőn indul. Ezt könnyű megérteni, mert a terhelés legnagyobb részét a síelésben nem a fenekünk és a gravitáció viszonya határozza meg (Villon statikus helyzetben volt, amikor azt mondta, hogy „Rőf kötél súgja majd fejemnek / Hogy mi a súlya fenekemnek.”), hanem a kanyarban megjelenő erők. Ez a terhelés meg akkor tud megjelenni, ha kanyarodunk. Ehhez élre kell kerülni (a sodródás nem körmozgás), emiatt elkezdődik a kanyarodás, majd csak ezután épül fel a terhelés. Emiatt a terhelés késik az élváltáshoz képest.
Ebből következik, hogy aki ívkülsőn kezdi a kanyart, az sanszos, hogy ívbelső fejezte be. Az viszont elég komoly hiba.

Ehhez hozzájön, hogy nekik nagyon nagy élszögre kell állítani a lécet, és a túldöntött síléc gyakran az ívbelső terhelésével jár. Ha nem kellene ekkora élszöget húzniuk már a kanyar elején, eszükbe sem jutna ilyen sokáig ívbelsőn maradni. Megkezdené az ívet a belsőn, aztán viszonylag hamar átterhelne. Ekkora élszögnél egyszerűen nem tud az ívkülsőre terhelni, tehát igazából ez szerintem egy kényszer.

Viszont:
- Az tud ilyen hosszan ilyen élszöggel az ívbelső elutazni, aki nagyon pontosan és helyesen tud bánni a terhelésekkel. Ezért is élik túl ezeket a kanyarokat.
- Iszonyú kockázatos, mert sokkal nagyobb a kicsúszás meg a térdsérülés veszélye.
- Ettől még ők nagyon pontosan stabilizálják a felsőtestüket és a medencét a törzsizmokkal, ugyanúgy, mintha nem ennyire extrém módon síelnénk. Ez nem ugyanaz, mint ha valaki felsőtesttel bedől a kanyarban, és úgy kerül belső lábra. Vagy ha helytelenül ívkülsőn kezdi a kanyart, majd bemegy a terhelés az ívbelsőre (ez tipikusan az elszúrt, kilendülő csípőjű kanyarra, az bekormányzásban indított forgatásra a jellemző).

„ami hasonlóságot látok, hogy mindketten elég erőteljesen hátralendítik élváltáskor a volt ívbelső kart, és nem igen hozzák fel, úgy mint ahogy Hirscher szokta. a felsőtestük jóval statikusabbnak tűnik, mintha csak utaznának a léc felett.”

A hátrakerülő (lendülő) ívbelső kar meg a belső kar között van összefüggés, bár kicsit áttételes. Pontosabban ez a természetes mozgás, a páros karlendítés pedig a beleerőltetett. (Egyébként Hirschernél a páros lendítés a klasszikus alapiskolából származók reflex lehet. Egyre többször lehet látni, hogy ő sem erőlteti előre a kettős karmunkát. Főleg laposon (ott lehet némi lendítő szerepe, bár nem hiszek benne), meg ha mentenie kell, mint reflex ösztönösen beugrik neki.

Egyébként több világkupás versenyzőnél is meg lehet figyelni, hogy mi tanulhatott gyerekkorában, és milyen mozgás épült erre az alapra később. Ezért nagyon nem mindegy, hogy mit tanul az elején az ember. Még egy ilyen zseninél is.

A párosan előre lendülő kar egy pillanatra megakasztja az élváltást, majd a megállított (lelassított) élváltást próbálja újra felgyorsítani. Összességében lassabban esik át így a versenyző, később lesz komoly élszöge. A korai erős élszögű kanyar szokott az ívbelső lécen indulni.

Nekem Atesz az edzéseken rengeteg olyan gyakorlatot ad, ami az ív külső láb terhelését segíti elő (pl. ezért is kell lejjebb vinnem az ív külső kezemet, amit egy versenyzőnél sem látok!!) és az ív belső sínek éppen csak nyomot kell húzni a hóban, de terhelni nem szabad.
Az élváltásnál nem elég felfelé, hanem előre is kell mozdulnom (szakszóval: toszó mozdulat), és figyelni a hokéra (ezt sem látom a versenyzőknél, gondolom a nagy sebesség miatt).

Szóval itt egy pár konkrétum, ami megvitatásra vár.

Két témát javasolnék áthozni a világkupás topikból:
- az ívbelső sí terhelése (terheltsége);
- a Vanczi által felvetett Bode Miller - Hirscher karja.

(A kettő között van összefüggés is.)

Igen Ozsi abban igazad van, hogy a versenyzők nagy részének fogalma sincs , hogy mit csinál.

Na FIS pontok egszerűsítve (mert kurva bonyolúlt):

Van egy zuschlag, ami megmutatja a verseny érősségét, minnél erőssebb a mezőny annál kisebb, erőssen leegyszerűsítve.

Aztán van egy pont, amit %-osan számolnak ki, magyarul mennyit kaptál az elsőtől és ezt megszorozzák egy szakáganként változó szorzóval, vagyis ha jobban elvertek több pontot kapsz.

A verseny pontszámod a zusclag és %-ból kijött szám összege.

Az aktuális FIS pontodat a 2 legjobb pontod átlagaként természetesen szakáganként. Ebből aztán van egy világranlista, meg lehet nézegteni, hogy ki mennyit ment

http://www.fis-ski.com/uk/disciplines/alpine-skiing/competitorbiographies.html

Azért voltak 3x pontok, mind az Anna (Berecz) mind a Zsófi (Döme) részéről, ha jól emlékszem. De az Edit pontjaira még nem volt példa

"Nem túl egyszerű, nem túl bonyolult"

A frászt nem bonyolult! Olvasgatom a linkelt cuccost, de még kevésbé értem, mint előtte...
;-D

Felnyitottad a szemem! A verseny érték nem volt tiszta!

http://www.fis-ski.com/data/document/fisptsedition1213_v4_complett.pdf
;-)

Nem túl egyszerű, nem túl bonyolult. Az elv lényege nagyon nagy vonalakban, hogy minden versenynek „értéke” van, amit a versenyen résztvevők FIS-pontjai határoznak meg egy többé-kevésbé komplikált számítás alapján. Minél kisebb ez a szám, annál „értékesebb” a verseny. Magyarul, ha olyan versenyen van elöl valaki, ahol magas volt a mezőny pontszáma, nem biztos, hogy jobban jár, mint egy erős mezőnyben a sokadik helyezéssel.

Azt nehéz megmondani az amatőr síelők szemével, hogy mennyi pont mit is jelent. Egy átlag hobbisíelő számára egy 140 pontos versenyző már kegyetlenül profinak látszik. A magyar mezőny közepe 70-90 pont közül mozog. Elöl vannak néhányan 40-50 pont környékén. Edit lesiklásban 16 pont alatt van, ami fantasztikus eredmény, magyar versenyző rajta kívül emlékeim szerint 40 alá sem került eddig (ami szintén nagyon komoly).

A világkupa élmezőnye általában 5-15 körüli pontokkal bír. Ligety szlalomban és SG-ben kicsit 5 ponton belül van, óriásban 0,63. Hirscher szlalomban 0,76, óriásban 0!!! Ennél már nincs lejjebb... ;-)

Ha már itt dobálózunk a FIS pontokkal, akkor valaki képbe tehetne, hogyan számolják (Base List). Annyit tudok, hogy az első 30 (FIS WC-n) 0.00 és 5.99 közötti pontot kap, és az év két legerősebb eredményét átlagolják... Szakáganként vagy egyben? Milyen versenyek számítanak bele? Mi az alapvető különbség Marcel Hirscher és Farkas Norbert pontjai között, stb...

Segítségeteket előre is köszönöm!

Pontosan ezt írtam: „a versenyzők túlzottan nagy részének a mozgásában olyan tipizálható alaphibák vannak”. Nem mindegy... ;-) Egyébként a világkupában is lehet látni típushibákat, de nem pont rájuk gondoltam. (Az 5, 20, 40, 60 és 100 pontokat is fényévek választják el egymástól. És még az 5 és a 20 között sem pusztán a szerencse dönt, hanem felkészültség, amelynek az egyik része a sítechnika.) Simán kitűnhet valaki a hegyen, és nekem is leesik az állam, de ettől még lehetnek hibák a síelésében, és az álmélkodás nem csukja be a szememet. A stabilitásba, a lécbiztonságba simán beleférnek még elég komoly hibák is. És nem szoktam érteni, hogy miért nem javítja ki senki a hibáit, és miért csinál olyan gyakorlatokat, amelyek kifejezetten rosszak a legsúlyosabb hibáira. És ez nem egyedi.

Ha nagyon hasonló hibák vannak egy olyan síelő rétegben, amelyik nagyon hasonló gyakorlatokat végzi a felkészülését, érdemes elgondolkodni az esetleges összefüggéseken.

És az is érdekes adalék, hogy több kollégát ismerek, aki eredményes versenyzőből lett síoktató. Valamennyien azt mondják, hogy amikor kitanulták a szakmát, rengeteget fejlődtek sítechnikai szempontból. Akkor ez hogy van? Érkeznek az elvileg kiemelkedő tudással bíró területről, majd rájönnek, hogy technikailag elég képzetlenek? Nekem tök mindegy, hogy meghallgatják-e a véleményemet egy-egy versenyző mozgásáról vagy eljön-e egy edző meghallgatni az infókat egy (akár ingyenes) továbbképzésen. De a versenyzőnek meg az edzőjének esetleg nem mindegy... De ez már az ő dolguk. Én úgy tudom, hogy a nyitottság senkinek sem ártott meg még.

"a síversenyzők 2/3-madánál tipízálható hiba van" ezen azért elmosolyodtam, meg kérdezem, hogy itt kkre gondolsz? a világkupásokra, vagy általában a síversenyzőkre akik átlag életkora mondjuk 16 év..... Egy 100 pontos síelő már nagyon kitűnik minden hegyen, egy 50 pontos fényévekkel tűnnik ki, egy 30 pontosnál meg már az állunk leeseik ha ép van kedve síelni és nem a legkisebbb erőfeszítéssel akkar eljutni A pontból B-be.

10-15 éves gyakorlatokat tanítanak, a vicces az, most ez kell a új GS szabályok miatt, amai ifjak soha nem mentek dióverővel

tény, hogy vannak idióta síedzők, akik idiótaságokat tanítanak, de legalább ilyen arányban vannak idióta síokatók is hegyen, mitöbb jóval nagyobb számban

én azért edzőtől kérnék szakmai tanácsot

„Versenyző oldalról az az általános vélekedés, hogy az igazi magas szintű szaktudás a versenysportban található meg, az oktatók csak valami selejtes vacakot tanítanak a turistáknak", írod.

Néhány éve, (még te voltál az SMSZ szakmai vezetője), megkérdeztem az egyik jó nevű, - amúgy síoktatói végzettséggel is rendelkező, de tagdíjfizetés hiánya miatt a hivatalos listában nem szereplő – edzőtől, hogy miért nem vesz részt a közös munkában. A válasz lényege ugyanez volt, hogy a versenysportban dolgozók „olyan magas színvonalon vannak”, hogy nekik arra nincsen szükségük.

Világkupa szintű versenyzők síelnek jól látható eltérő felfogásban. Az amatőr síelők oktatásában, pedig tucatjával vannak olyan szituációk, melyek a gyermekkortól versenyzői pályára nevelt sportolók világában a teljes értetlenség kategóriájába tartozik, (mindig maximális tisztelet a kivételeknek). Egyszerűen azért, mert ami egy évtizedek óta a mindennapjait síoktatásban töltő síoktatónak evidens, (pl. hogy minden 10 fős 0 km. –s csoportban van 2 - 3 olyan tanuló, akinél egy bizonyos problémát, - mielőtt tovább lépünk -, meg kell oldani, ezzel szemben aki olyan körülmények között dolgozik, hogy ennek a problémának a valóságával még nem szembesült, nos annak az a probléma nem is létezik, (részlet a Kanyarsí Blog legutóbbi bejegyzéséből).

Üdv. mindenkinek, Replaci

Nos a Magyar valóság a rendőrség berkein belül (erről tudok mesélni), de gondolom kívül sem jobb a helyzet! :-)
Más országokban a sportoló rendőr nem dolgozik, a munkája az edzésre járás és a versenyzés, profi csapattal a háta mögött.
Nálunk bezzeg meló, igaz a versenyekre és a felkészítő táborokra jár a szolgálatmentesség (nem kell szabit kivenned) Edzés a legjobb rész: old meg magad....kapsz edzéstervet az erőnléthez, melyet magányosan megoldhatsz egy konditeremben, alapozáskor napi 2 edzés...(ha szerencséd van valakinek megesik a szíve rajtad, és segít a gyakorlatok helyes kivitelezésében) Havas pálya edzések: keress magadnak egy sportegyesületet, járj velük edzőtáborba! oké ha ez megvan, keress egy síoktatót, vegyél tőle órákat. Aztán teljesíts!!
Aztán ha itthon a válogató versenyen az első háromba vagy, jöhetnek a nemzetközi versenyek...felvonulnak a csapatok a hegyre szervizükkel együtt, na meg mi is...szerviz nélkül :-)
megmosolyognak minket és felszerelésünket, majd közlik, hogy a paci nem felel meg a FIS szabályoknak..németek megkönyörültek rajtunk adnak egy kivénhedt lovat (mert ugye a yardnak nincs rá pénze azzal megyünk ami van), de már ez sem érdekel, síelni jöttünk..majd 50 közül becsúszunk a 12. helyre :-))) 3 év múlva meg az olaszok arcáról lefagyasztjuk a mosolyt elvesszük tőlük az aranyat :-)))na ez volt a döbbenet!! AZ olasz lány a start ház előtti várakozásnál húzza az agyamat, hogy Ő 2 éves kora óta ezen a pályán síel ...na és gondoltam nagy kaland...engem meg hajt a tűz...nézzük melyik az erősebb...
Na ez a MAgyar valóság!! Editnek sem lehet könnyű, de van benne tűz, nagyon szorítok neki.

A szerencsés helyzetű versenyzők így készülnek, és örülök is minden ilyen esetnek. De én úgy látom, hogy a gyakorlat nagyon sokszor mást mutat. Edit pl. Marci személyében egyetlen edzővel járja a világot, és ez nem egyedi. Az abszolút élvonalig nagyon sok helyen egy-két ember lát el minden feladatot. Falusi és kisvárosi síkluboknál nagyon elterjedt, hogy a helyi iskola testnevelője az edző. Ezeknek az edzőknek a tömegbázisban, a „végeken” nincs energiájuk arra, hogy komolyabban elmélyedjenek a símozgások világában.
Ha körülnézek a pályákon kis falusi tereptől bármelyik gleccserig, nemzettől függetlenül fel tudom sorolni azt a tíz gyakorlatot, amit a versenyzők technikai képzés keretében, a szabad menetekben csinálnak. Ezek egy része elavult, egy olyan 10-15 éves felfogásra épül, amikor még senki nem értette a korszerű sílécek működését. Ez nem szégyen, ezt tanítják nekik az alapfokú képzéseken, ezt csinálja mindenki a környéken, és nem lehet mindenkinek ideje és energiája kísérletezni (sőt, ez nem is elvárás). Amikor egy-egy esetben egy ilyen edzővel együtt vagyunk pl. egy workshopon, tíz perc alatt megérti egy gondolat vagy gyakorlat hibás voltát. Először vitatkozik egy sort, hiszen nehéz otthagyni a megszokást, és amikor átlátja a dolgot, nagy örömmel kezdi el felhasználni. Kíváncsi és befogadó, de nem lehet mindenki kutatómérnök - minden munkakör és feladat más.

Jó kis felvetés volt Soma részéről a topik címe! ;-)
Amióta benne vagyok a magyar síéletben, mindig volt egy kis "kontra" fíling a két terület között azzal együtt, hogy van átjárás is.
Versenyző oldalról az az általános vélekedés, hogy az igazi magas szintű szaktudás a versenysportban található meg, az oktatók csak valami selejtes vacakot tanítanak a turistáknak („Schilehrerscgwung” mondja az osztrák edzői szakma enyhe gúnnyal). A síoktatók sokat tettek ezért a felosztásért azzal, hogy hibás mozgásokat vezettek be a tanrendbe, és gyengén képzett oktatókat vetettek be a sípályákon. Így sokaknak már az az érzése volt, hogy azért tanít elfuserált síelést a szakma, mert a oktató csak ezt tudja megsíelni.
De a másik oldalról síoktatóként azt látjuk, hogy a versenyzők túlzottan nagy részének a mozgásában olyan tipizálható alaphibák vannak, amelyeknek nem szabadna ennyi síelés után ott lenni. Ezt összevetve a legtöbbet használt gyakorlatokkal, nem lehet nem észrevenni az összefüggést. Innét úgy látszik, hogy a versenysport elsősorban a kiélezett helyzetekre fókuszál, és mintha elfelejtené a technikai alapozást. Holott a világkupában egyértelmű, hogy a technikailag képzettebb versenyzők eredményesek nagyobb eséllyel. A sítechnika pedig hanem a stabil és jó alapmozgásokon (komplex reflexeken) nyugszik.

Szerintem a közös pont az alapmozgások, az igényesség és a nyitottság kérdése. A versenyzőknek egy stabil alapmozgást kellene birtokolniuk. Ez nem a pályában alkalmazott síelés trehány vagy visszafogott változata. Inkább egy sokoldalú mozgás, amelyben természetes, egyszerű körülmények között szilárdan rögzülnek az alapvető reflexek, és amelyre rá lehet építeni versenyzés sajátos mozgásformáit. Ezekben az alapmozgásokban rögzülnek a finom megoldások, a tartóreflexek, itt alakulnak ki a pontos igazítások. Itt van a közös pont szerintem a két világ között. És ez az együttes munka lendíthetne rendkívül sokat mindkét oldal minőségén, ebből kamatoztathatna sokat az amatőr és a versenysíelő is.

Kedves Ozsi,
Engedd meg hogy gondolatod egy részével ne értsek egyet. Az edzők igenis megosztják egymással gondolataikat, nagyon ritkán dolgoznak magányosan. Nagyon általános, hogy együtt készülő, edző csapatoknál a többi edző is elmondja véleményét - persze soha sem közvetlenül a versenyzőnek, hanem mindig az edzőjének.
És még az is nagyon általános, hogy a versenyek után az edzők elmondják egymásnak, hogy ők mit láttak a másik versenyzőjéből, hiszen általában más pontján állnak a pályának.
A síedző szinte soha nem foglalkozik a kondiedzéssel, és ehhez az edzéstervvel, ez egy más szakma. azt külön ember végzi. és persze kommunikálnak egymással. A nagyobb csapatoknál pedig a pályát sem ugyanaz tűzi, mint aki levezényli az edzést, sokkal jobban összeszervezik ezt egymás között. Még ha kis csapat van, akkor is együtt dolgozik 1-2-3 kisebb team. teljesen magányosan szinte reménytelen. Ők viszont beosztják, hogy ki mit csinál, így mindenkire kevesebb jut.
És természetesen az igazán jó edzők legalább annyit agyalnak a sítechnikán, edzésvideokon, mint a jó és képzett oktatók.

Igen, erre mondtam, hogy érdemes együtt dolgozni, ahol mindenki azt dobja be, amihez jobban ért. Eléggé megalapozott szakmai véleményem, hogy a mai versenysport tömegbázis jellegű részében nagyon komoly elméleti felkészültségi problémák vannak (ez nem országfüggő). (Az meg köztudott, hogy a saját szűkebb területemen, a síoktatásban sem vagyok elégedett a szaktudással és a minőséggel - haragszanak is rám elég sokan emiatt.) Erről szívesen vitatkozom, és alá is tudom támasztani a véleményemet. Szívesen konzultálok bárkivel, és szívesen elmesélem, hogy szerintem hol van egy símozgással vagy egy technikai tréninggel a baj. És nem azért, mert valami nagy bizniszt lehetne szagolni benne, hanem mert nekünk az az érdekünk, hogy úgy jöjjön fel a síelés (verseny és szabadidős egyaránt) nívója, mint a talajvíz.

Azért beszélgetnek egymással :-), sőt meg is osztják a véleményüket nem biztos, hogy a világkupa szinten, de szerintem ott is.

Azt nem tudom, hogy kik végzik az alapozást, lehet, hogy síoktatók, de láttam már bizonyosan síedzőt is alapoztatni, illetve "magyányos síversenyzőt" magában hóekézgetni és rézsüt siklásokat csinálgatni.

Abban viszont biztos vagyok, hogy bizonyosan vannak jó sioktatók és rossz edzők, illetve fordítva is rossz oktatók és jó edzők.

Melyik részére értetted, hogy nem gondolom komolyan?
Az egylábas gyakorlatok példájára, vagy arra, hogy mindkét oldal tanulhatna a másiktól? ;-)

Amit leírsz, azzal elméletben mind egyet tudok érteni. De a gyakorlat nem pont ezt mutatja. Egyébként teljesen érthető okok miatt:
Az edzők sokkal magányosabban dolgoznak, a versenyhelyzet miatt nem osztják meg egymással a tudást. Olyat nem nagyon hallasz egy edzésen vagy versenyen (de este egy sör mellett sem), hogy egy edző elmeséli a másiknak, hogy ha van valami szuper meglátása. Megtartja magának, mert a versenyelőny mindent visz. Ez teljesen racionális, de emiatt sokkal inkább magukra vannak utalva.
Az edzőnek százféle feladatot kell elvégeznie. Edzésterveket készít, foglalkozik a kondival, a pályában történő edzésekkel, szervez, tűzi a pályát, levezetést csinál, versenyre jelentkeztet, versenyre viszi a versenyzőt, szervizel stb. Ebben a nagy csomagban csak egy tényező a sítechnika, amit többnyire magának kell felfedezni és kidolgozni.
A megszállott és képzett síoktatók szinte minden idejüket és energiájukat a sítechnikák megértésére és a mozgástanulásra fordíthatják, ha akarják - a lehetőségük megvan rá. A sítechnikában ők sokkal inkább specialisták, de nem feltétlenül lenne belőlük jó edző. Ezért lenne érdemes az edzőknek meghallgatniuk azokat a síoktatói műhelyeket, ahol a símozgások logikájához és működéséhez jobban értenek. És az így megkapott a tudást kellene továbbdolgoznia az edzőnek a versenyzés speciális igényeinek megfelelően.
Sok országban bevett gyakorlat, hogy az idény elején a sítechnikai alapozást síoktatók végzik a versenyzőknél. Ők ehhez ugyanis jobban értenek. Utána a pályában, edzésen jön az edző, de ha technikai hibát vesznek észre, újra hívják a síoktatót a javításhoz. Itt az edzők és az oktatók együtt dolgoznak a versenyzők sítechnikáján, és ebből mindenki jól jön ki.

Egy példa arra, ahol ez nem ilyen együttműködésben megy:
A versenyzők gyakran széles hóekeívet használnak az iskolában, a súlyponttal a két léc között. Ők kifejezetten rossznak tartják, ha keskeny a hóekehelyzet, és a belső láb feletti csípőre azt mondják, hogy ez belsőlábas helyzet, amit nem lehet megengedni a versenysportban. Ez a tökéletes tájékozatlanságról árulkodik: aki ilyent mond, nem ismeri eléggé sem a fizikát sem az anatómiát, és nem látja át, hogyan épülnek egymásra a mozgásformák.

Ozsi ezt remélen nem gondolod komolyan!!!

1., vannak nevelő edzők

normális országban, amig az ifjú nem siel jól, addig nem engedik a kapuk közelébe, vagy csak célzattal

2., van felkészülési szakasz

amikkor már idősebb 16 évestől felfelé :-) alapoznak iskoláznak, na azt is edzők írányítják

3., illetve az edző urak is segítenek abban, hogy mit kéne máshogy csinálni vagy ellenfél mit is csinál máshogy és annak van értelme vagy nincs; és hogyan jussunk el oda, hogy az tudatos legyen illetve reprodukálható legyen.

Vagyis azt kell mondanom az edzők előbbrébb járnak, és amennyiben az edző megfelelően képzett a múltból is legalább annyit tud, mint egy oktató és akikkel foglalkozik az meg is tudja csinálni a feladatot, amennyiben érhetően van elmagyarázva. (ez már megint egy másik kérdés)

Mondjuk más mozgás sérült idiótákkal (párdon) foglalkozni, akik nincsenek tisztában a testükkel illetve sprotolókkal akiknek van fogalmuk és van kondijuk.

Egy kis személyes példa:

Legjobb példa erre egy volt barátnőm, aki díjugratott magas szintem. Előttemi életében tipikus magyar évi egy hét sí kb majdnem minden évben nem éppen ideális felszereléssel, vagyis egyáltalán nem tudott síelni. 3 nap alatt íven vezette a lécét és határozott előre mozgással tudott tehermentsíteni. 4. nap big-air ugratokon ugrált (ez volt az álma, de közöltem vele csak akkor mehet rá, ha meg van a sí közepe) 6.-nap 30 cm szűzhó illetve egy 60 fokos kuloárban lesíelt, na jó második körben eltörött a mécses a kuloáros szakaszon, de a a szűzhavason már fülig érő mosoly, még ugyis hogy 400 m egy lábon kellett megtenni, mert esett egyet és a sí kicsit lejjebb került. 8 nap freeride verseny esés nélkül lejőtt.

Miért lehetett ez szerintem: bízott benem (hisze a pasija voltam), kapott egy neki megfelelő sít (ami egy zsír új famagos legjobb park sí volt tán 1 vagy 2 éves modell, szép is jó is :-)), és legfontosabbak a kondija illetve mozgáskordinációja és kitartása.

és ez a legnagyobb különbség az oktató és az edző között, illetve a feladat között!!!

Néha úgy gondolom, hogy érthetőbb ha mindkét oldalról megnézzük. Azaz, hogy megnézzük, mi lenne a jó, és azt is, hogy mit mutat a gyakorlat. Például sokan használnak edzésen is egylábas gyakorlatokat, amelyek lehetnek és tragikusak is. Érdemes megnézni, hogy mikor és mi a jó és a rossz.

Szerintem is van egyfajta kétoldalúság, és ez nem feltétlenül jó. A síversenyző azt mondja, hogy „Schilehreschwung” (és ez nem elismerés), ráadásul joggal, mert sokszor valóban katasztrofális sítechnikákat tanítanak a síelőknek. De a versenyzésben felhasznált szakértelem csúcspontja meglátásom szerint sokkal inkább az edzéstervezés és a pályában való síelés taktikája és specialitásai körül mozog. Ugyanakkor a versenyport sítechnikai oldalát hiányosnak látom, szerintem nagyon sokat kamatoztathatna a síoktatás élvonalából.