Előzmény és válaszok a Síelésünk kivesézése topikból

Ha szabad hozzászólnom a témához, én személy szerint soha nem tanítom a völgytámaszt, szerintem nagyon haszontalan tanítani, csak rossz megszokásokhoz vezethet. (tulajdonképpen "irtom" a völgytámaszt, ha durvábban akarok fogalmazni :-) )

A hegytámaszt viszont annál inkább szeretem, -a völgytámasszal ellentétben- piszok hasznos a gyakorlása.

Másik: a karcolós gyakorlat bot nélkül nálam nagyon gyakran visszatérő elem, az egyik leghasznosabb karcolós gyakorlatnak tartom.

Írod: "Amiről beszélek, egy technika, mely feltűnően más, mint amit a sípályákon látni, mindazonáltal szépen - harmónikusan, takarékosan tud vele menni a jól síelő amatőr."
Melyik technika is ez? (ha nem figyeltem eléggé, akkor elnézést)

„Ezelőtt az iskola előtt többnyire úgy oktattam, hogy egyszerűen átvettem, amit a különböző szakirodalmak mondtak. De ahogy kitanultam a szakmát, kiderült, hogy ezek egy része felejthető.”

Már említettem valahol, hogy a könyvespolcomon lévő 0. 6 méter hosszúságú sí szakirodalomból mindössze a 20 % találtam olyannak, melyből meríteni tudtam, amikor összeállítottam a tematikánkat. Ez egybevág azzal, amit te is mondasz.

Völgytámasz:
Nekünk sincsen a tantervben. De (terepen) alkalmasint megmutatjuk, melyek azok a helyek, ahol hasznosan lehet alkalmazni. Hogy melyik „nagymogul nemzet” mikor tette bele a nemzeti tantervébe és mikor miért került ki onnan nem tudom. Azt viszont olvasmányaim folytán tudom, hogy néhány igen nagy név rendszeresen alkalmazta. Az egyik arra használta, hogy ne kerüljön hibás helyzetbe, (sebességszabályozás), a másik, (Albertó Tomba) a már bekövetkezett hibás helyzet (nagyon szeretett kockáztatni) javítására alkalmazta. Én a sebességszabályozás egyik (segéd) funkciójának tekintem, amit nem kell feltétlenül használni, de ha helyzet van, hasznos részcélokat lehet vele elérni. Ez tulajdonképpen egy FÉLEKE, mely nem csak az un. ellökési pozíció (megakasztás), kialakításához, hanem megakasztás nélkül is használható. (Hegytámaszban sincsen akasztás, mégis támasznak nevezzük).

„Így tehát technikailag helyes az, ha a fizikának engedelmeskedve, de a lehetőségeit kihasználva síelünk. Ebben benne kell foglalni az előrelátást, tehát akkor igazodunk jól a körülményekhez, ha azok fenntartható, egymásra építhető mozgássorokat eredményeznek.” EZT (részemről) ÖRÖMMEL FOGADOM EL DEFINÍCIÓNAK!

Ahol már némileg eltér a gondolkodásunk, (de hát ezt nézzétek el a korom miatt):

Írtam korábban, hogy akár a verseny, akár az amatőr síelésben alkalmazott technikák (szerintem) az egyetemes síelés részei. De én (konyhából – irodából jövő) amatőröket próbálok ÁLTALUK KONTROLLÁLHATÓ TECHNIKÁKRA okítani, és ez azért nem ugyanaz, mint a versenyzők által alkalmazott megoldások.


Akkor csapjunk a lecsóba!
Amit az élváltásról leírsz, fontos dokumentum, minden komolyan érdeklődőnek ajánlom biztonságba helyezésre, (saját lementés).

Amit én bátorkodtam megemlíteni, (első hallásra) olyan nagyon nem tér el attól, amit te mondasz, mert itt is van a leélezésben egy lazítás. Nem is lehet másként, a tónust így vagy úgy de fel kell oldani. AZ ELTÉRÉS A FELÉLEZÉS SZAKASZBAN VAN. Persze azért van eltérés egyebütt is, de túlságosan akadémikusnak tűnhetne, ha leírnám, ezért másként mondom.

A dátumokkal bajban szoktam lenni, abban az évben történt oktatói továbbképzésen, (Kaprun) amikor Norbi a vezető oktatói címért hospitált, és éppen abban a csoportban, melyben én is ott voltam, ő mutatott egy rendkívül érdekes gyakorlatot. Leírom a gyakorlatot, ebből azonnal látni fogod, hogy miről van szó.

Hosszú karcolt ívek, bot nélkül. AZ ÉLVÁLTÁS PILLANATÁTÓL AZ ÍV VÉGÉIG AZ ÍVBELSŐ KAR A KÖR KÖZEPE FELÉ MUTAT, az ívkülső kar a külső csípőn van. Az ív váltásakor a karok is váltanak.

Amikor volt ez a továbbképzés, nekem már megvolt a Német Szövetség a Síoktatásért 9. átdolgozott kiadása, melyben minden korábbinál részletesebben van tárgyalva a testforgatás előreforgatás – ellenforgatás témaköre, és nem keveset kísérleteztünk azzal, hogy hogyan is működik ez carving sí esetében. Nos, jelentősen másként, mint a régi dióverőkkel. Tehát amikor Norbi ezt a gyakorlatot megmutatta, számomra már nem volt újdonság, már be volt gyakorolva, és így dicséretet kaptam a végrehajtásért.

Persze, lehetséges, hogy azóta megint változott a felfogás, és most már ez hiba, de mondjuk jól meg kellene indokolni, hogy miért is az. Mert (szerintem) ez a megoldás teljes mértékban belefér a „definíciódba”.

Lenne itt még egy fontosnak tűnő dolog.

Volt egyszer egy vitám egy síoktatóval, aki azt mondta, miért kell az SMSZ - nek saját utat járni, amikor itt vannak a kitűnőbbnél kitűnőbb nagy nemzetek által kidolgozott tematikák. Erre én is azt mondtam, hogy miért is kellene nekünk másokat utánozni?

Egyfajta analógia, hogy miért akar az amatőr mást, mint ami a versenyzőnek jó? Miért ne, kérdem én? Nekem nincs ott a stangli, nem időre megyek, miért is ne csinálhatnék valami mást, mint amit az éppen aktuális versenysport favorizál? Az SMSZ –nél folyó műhelymunka aztán tényleg jól reprezentálja, hogy mi is viszi előre a dolgokat valójában.

Amiről beszélek, egy technika, mely feltűnően más, mint amit a sípályákon látni, mindazonáltal szépen - harmónikusan, takarékosan tud vele menni a jól síelő amatőr. Ami kissé nehézzé teszi, hogy az átlagosnál jobb koordinációs képesség szükségeltetik hozzá, de mint tudjuk, az gyakorlással fejleszthető, és a gyakorlás során a korábban eltérő képességek nagyrészt kiegyenlítődnek. Ez amúgy a Kanyarsí Oktatási Technológia (Hatékony Síoktatás Csoportoknak), egyik sarokpontja.

Így ismétlem, amit már korábban mondtam, ezt a sokszínűséget imádom ebben a sportban.

Replaci
+ 36 30 907 1872
Rendszerhez igazító kisízés a Kiztsteinhornon.
http://www.kanyarsiklub.hu/2011_Kaprun_1_kisizes.html

Az írásodban az a versenyzős példa a végén annyira tetszett :D
nagyon korrekt ez az írás, minden elismerésem... és ráadásul most kivétel nélkül mindent értettem belőle :D

Többször olvastam már itt, hogy ha ennyire magasröptű a síelés elmélete, akkor már az élvezet is elmúlik belőle. Szeretném előrebocsátani, hogy amikor jó érzéssel síel az ember, nem feltétlenül ilyen perverzitásokon jár a feje. A síelés messze nem ilyen bonyolult, és ha valaki velem síel, mint az oktatójával, akkor a kellemes részével szembesül, ígérem, a tudományt könnyedén elrejtem, ha kell! De ha már két hónapja földre van az ember kényszerítve, jogosultan előfordulhat, hogy bűnbe esik... Tehát csak erős idegzettel érdemes továbbolvasni!

Szerintem a hibát nem az ízlés vagy a szokások határozzák meg. Sajnos már én sem tartozom a nyeretlen kétévesek közé. Ez idő alatt ötletek, módszerek jöttek és mentek, kihullottak és megmaradtak. Az elődöm, Kovács Tamás rakta le azokat az alapokat, amelyek miatt a magyar tematika fő jellemzőjeként a külföldi kollégák a stabil logikai felépítést nevezik meg.

Ezelőtt az iskola előtt többnyire úgy oktattam, hogy egyszerűen átvetem, amit a különböző szakirodalmak mondtak. De ahogy kitanultam a szakmát, kiderült, hogy ezek egy része felejthető. Egy részük hibás alapokon állt, másokat azért tanítanak, mert a kitalálójuk a saját hibáit alakította rendszerré, megint mások a tanítványokkal szemben voltak cinikus ("úgysem tud rendesen megtanulni síelni"). Nagyon sokban kitűnő részek vannak, csak az egészet nem látja át a szerzőjük. És vannak olyanok, amelyek kiállták az idő próbáját. Nem véletlenül említettem a Sí-isi című filmet, amelynek a gondolatait csak át kell tenni a mai felszerelés adta lehetőségek világába. Én csak olyan síiskolák anyagát tudom elfogadni, amelyet kielemzek, és így is jónak, és egy rendszerbe illeszkedőnek találok.

Ez alapján leginkább az alábbi megállapításoddal értek egyet, szerintem ugyanis ez a legfontosabb:

"HIBÁNAK gondolom ugyanakkor a fizika törvényszerűségeinek figyelmen kívül hagyásával történő alkalmazásokat, melyek által láthatóan erőltetett megoldások jönnek létre. Ezért gondolom, (úgy általában), hogy AMI SZÉP, AZ JÓ IS."

(Kivéve a vége, mert a szép szubjektív esztétikai fogalom, nincs köze a helyeshez. Számtalanszor előfordul, hogy egy vendég valami egészen borzalmas kigyószerű vonaglást talál szépnek, pedig biztosan nem helyes a megdicsért mozgás.)

Így tehát technikailag helyes az, ha a fizikának engedelmeskedve, de a lehetőségeit kihasználva síelünk. Ebben benne kell foglalni az előrelátást, tehát akkor igazodunk jól az körülményekhez, ha azok fenntartható, egymásra építhető mozgássorokat eredményeznek. (Ezt persze nem szabad definíciónak venni, ahhoz nem gondoltam eléggé végig. Csakhogy nem akartam várni a válasszal, márpedig hajnalban elutazom Olaszországba...)

Pl. a völgytámasz azért nem helyes technikailag, mert egy korábbi hiba korrekciója. Elterjedtségének az oka az volt, hogy az emberek többsége a dióverőkkel csapnivaló helyzetben érkezett meg a kikormányzásba, és kénytelen volt korrigálni. Erre a korrekciót beemelték a tematikába, ahelyett, hogy arra koncentráltak volna, hogy kijavítsák a hibát. Amikor ezt felismerték, ki is irtották, ma meg amikor a felszerelés már tényleg könnyen megtaníthatóvá teszi a síelést, nyilván nem is fog visszajönni. Amikor kiirtották a völgytámaszt, végtelenül felháborodtam, és én is az ezzel kapcsolatban ma is elhangzó érveket ismételgettem. De nem volt igazam: az felháborodásom valódi oka az volt, hogy a dióverő lécekkel én sem tudtam rendesen élt váltani, ezért a kikormányzásban lecsúszott a lábam, és rendszeresen használtam a völgytámaszt. És amikor Sz. L. barátom (aki nálam sokkal jobban síelt) azt mondja, hogy technikai hibával síelek és ezt tanítom, nyilván felháborodtam. De talán korrektebb lett volna rendesen megtanulnom síelni, és úgy osztanom az észt, és nem a hiányosságaimat ráerőltetni a tanítványokra...

Hát ezek alapján mondom, hogy nem láttam még technikailag helyes, aktív izommunkával létrehozott élváltást. És le sem tudom vezetni az anatómia és a biomechanika alapján. A kikormányzás végén rendkívül nagy erő hat a kanyar külseje irányába, amelynek erős ívkülső combizom- és ívbelső hasizomtónussal kell ellenállani, miközben a test a lécekhez képest a hegy felé helyezkedik el, erős csípőszöggel. Ha bármit akarunk tenni, először ezt a tónust kell oldani. Ha viszont oldjuk, a völgy felé ható erők a testet azonnal a völgy felé mozdítják, a léceken csökken a terhelés. Az élváltás megtörténik, ehhez csak el kell lazítani az addig ellenálló izmokat. Minél nagyobb az izomfeszülés, annál gyorsabban történik meg. Akinél nem történik meg, az rossz tartással érkezett a kikormányzásban, nem voltak a völgy irányába ható erők, nem volt elég izomtónus. Ezt nem úgy javítom, hogy aktivitásra késztetem az élváltás érdekében, hanem kijavítom az előző kanyart, hogy jól érkezzen meg.

Erőt kifejteni csak valamivel szemben tudunk, márpedig az élváltás aktív gyorsítása izomerő bevetését jelenti. Viszont ekkor nincs olyan alátámasztás, amihez képest erőt tudnánk kifejteni annak érdekében, hogy a test a völgy felé induljon. Pontosabban van: az impulzust tudjuk felhasználni, azaz egy nagy testtömeget kell valamerre elindítani annak árán, hogy egy másikat pont ellenkezőleg mozgatunk. A gyakorlatban az aktivitás többféleképp is megvalósulhat, pl.:
- A kikormányzás végén térdnyújtással elrugaszkodunk (magas tehermentesítésszerűen - de az másképp működik). Csakhogy ekkor a test a lécekhez képest a hegy felé helyezkedik el, tehát a súlypont a hegy felé (azaz hátrafelé) mozdul el. Ez a fizikai célszerűséggel szembe megy, hiszen az élváltás és az új kanyar szempontjából rosszabb helyzetbe kerülünk. Ennek a következménye lesz pl. a vállal való forgatás, mert a következő kanyart valahogy el kell indítani.
- A völgy oldali törzsizmok összehúzásával törekszünk a völgy felé. Ez a vállakat elindítja a völgy felé, de a csípőt pont annyira a hegy felé. Eredmény: megint rosszabb helyzetbe kerültünk az élváltáshoz (hiba: fejjel indított kanyar). Ez persze csak egy rossz kikormányzás esetén lehetséges, mert normál esetben pont az ellenkező oldalon volt eddig olyan hasizomtónus, hogy levegőt sem kaptunk. Ennek ellazításakor semmi esélyünk nincs a túloldalon egy törzshajlítás kialakítására, ráadásul szükség sincs rá.
- A kanyar végén lassan felállunk, de végig tartunk egy bizonyos tónust. Ennek hatására a kanyar végén érintőirányban kisíelünk majd finom csavarással elindítjuk a következő kanyart. (Szép példák láthatók erre lassú, kényelmesnek tartott kanyarok képében az interneten fellelhető videókben, főleg hátulról lehet jól megfigyelni.)

Végül azt sem értem, miért kellene aktívan gyorsítani az élváltást. MINDEN használható versenyző - eltekintve a mentésektől - izomlazítással oldja meg az élváltást (még akkor is, ha néhányan mást mondanak - tévednek, nem elég jó a szemük az elemzéshez). Ha nekik ez elég gyors, miért kellene nekünk, amatőröknek még gyorsabb? Vagy nézzük másként: én soha nem versenyeztem, mégis szívesen vállalok egy vetélkedést ezen a téren: ugyanott ugyanakkor vegyük videóra az élváltásunkat. Én mindig kizárólag csak izomlazítással váltok élt (kivétel az elrontott kanyarok, de azokról ne beszéljünk, mert nem élvezetesek). Kíváncsi vagyok, hogy lesz-e valaki, akinek a léce aktív élváltással hamarabb élre áll...

(Bár ezt biztosan csak holnapután vállalhatom, ha kiderül, hogy egyáltalán megy-e a síelés! ;-) Nem tudom, lesz-e netem, így nem sutyerákságból hallgatok a következő napokban.

Szervusz Miklós!

Nos, egy olyan részhez értünk, mely (szerintem) nem megkerülhető, ha érdemben és hasznosan szeretnénk tovább lépni - beszélgetni.

„(pontosabban láttam már egy csomó aktív élváltást, de az mind hibás volt),” írod.

Mielőtt ebbe belemennénk, nagy tisztelettel szeretném kérdezni, hogy körül tudnád –e írni, hogy véleményed szerint mi tartozik a hibás végrehajtások körébe.

És, hogy ne érhessen az a vád, hogy véleményemet majd a tiédhez igazítom, néhány példával megpróbálom elmondani, (persze nem teljes körűen, csak ami most eszembe jut), hogy én mit gondolok erről. És nagy tisztelettel fogom válaszodat „megrágni”, és álláspontomat korrigálni, ha az, szükségesnek látszik.

HIBA:
Adva van egy vizsgafeladat, alapjában jó a gyakorlat, de a vizsgázó nem a feladatot hajtotta végre.

NEM HIBA:
Immár több évtizedes pályafutásom alatt néhányszor megéltem, hogy korábban világversenyeken akár világbajnokok által alkalmazott megoldások hibaként vannak aposztrofálva. A versenyző eredményessége szempontjából ez keményen igaz lehet, és ha az edző azt hibának nevezi, akkor minden bizonnyal igaza is van. De, ha egy amatőrnek, (nem versenyző) valahol, valamilyen körülmény okán szüksége van az alkalmazásra, én NEM NEVEZNÉM HIBÁNAK! Még akkor sem, ha egy modernebb megoldással, (esetleg) hatékonyabban lehet megoldani a szituációt. De különösen nem nevezném annak, ha a modern felfogásnak nincsen „receptje” erre a konkrét szituációra.

NEM tartom hibának a síelés történelme folyamán kitalált olyan, (dokumentált, tehát elérhető) megoldásokat, melyek a mai modern felszerelésekkel is jól használhatók. Felfogásom szerint az amatőr síelés varázslatos lehetősége a valóban célszerű és ésszerű alkalmazások tág köre.

A síelés (hál Istennek) állandó fejlődésben van, és NEM tartom hibának olyan új technikák alkalmazását, melyek vagy az új felszerelések által jönnek létre, vagy kreatív emberek – közösségek találnak ki, és azok beilleszkedvén az addigi rendszerbe, emelik annak színvonalát.

HIBÁNAK gondolom ugyanakkor a fizika törvényszerűségeinek figyelmen kívül hagyásával történő alkalmazásokat, melyek által láthatóan erőltetett megoldások jönnek létre. Ezért gondolom, (úgy általában), hogy AMI SZÉP, AZ JÓ IS.

NEM gondolom hibásnak, de magát a hibajavítást nagyon megkomplikálja, sokszor nehezen érthetővé teszi a kizárólag izommunka irányából történő megközelítés.

A tárgykörbe tartozik, hogy valójában az egész síelés a hétköznapokban nem alkalmazott mozgássorokból áll, melyekben zömével a hétköznapokban nem alkalmazott izommozgások történnek, másrészt ugyan a modern carving lécekre sokkal többet lehet rábízni, mint a korábbiakra, de ha ezen túl további feladatok elvégzésére akarjuk kényszeríteni, olyan izommunkák válnak szükségessé, melyeket a hétköznapok gyakorlati síoktatásában lehetetlen az izommunkán keresztül megértetni.

Így hirtelen ennyi jutott eszembe, nem titkolt szándékom előre magamra ölteni bizonyos páncélokat, a konkrét elemzésben vélhetően - várhatóan lecsapó pallosod elleni védekezésül.

Replaci
https://www.kanyarsiklub.hu
+ 36 30 907 1872

Biztos, hogy nem láttam még ilyent (pontosabban láttam már egy csomó aktív élváltást, de az mind hibás volt), így kíváncsian várom! Nincs valami videód róla esetleg addig is? Fejben megpróbáltam lejátszani, de nem találom, hogyan lehetne ilyet kivitelezni, így szívesen megnézném!

Furcsállnám, ha nem ismernéd, mindenesetre alkalomadtán örömmel mutatom meg és beszélném át, hogy milyen közvetlen gyakorlati haszna lehet egy ilyesmi (másfajta) élváltásnk.

Replaci
+ 36 30 907 1872
https://www.kanyarsiklub.hu

Ezt az aktívan gyorsított élváltást én még nem láttam, így kénytelen leszek megtanulni, ha megmutatod, amikor legközelebb havon találkozunk!

Naggyon jó, ez aztán már tényleg igazi „vesézés”!

Keresgéléseim folyományaként:

- az élváltás a leélezés, lap, felélezés szakaszokra bontható
- a befordulás az élváltás után következik

Naná, hogy az élváltás leélezés szakaszában szó sem lehet forgatásról, az újnak szánt külső élek egyszerűen beakadnának a hóba. A lap - felélezés szakaszban azonban már lehetséges ilyesmi.

Az ív szakaszai általában: beforduló, irányító, kivezető szakasz. Egymás után sorolt lendületeknél a kivezető szakasz vége már az új ív előkészítése, (leélezés) is egyben.

„Ha beavatkozunk, lassabban kerülünk át a túlsó élre, tehát később tudunk újra aktívan részt venni az eseményekben.”

! ! ! Van olyan technika (is), amikor nem ellazulással, hanem aktív beavatkozással érjük el a villámgyors csípő áthelyezést és ezzel élváltást, következményként, pedig újra/azonnal aktívan lehet részt venni az eseményekben ! ! !

De hát ezt a sokszínűséget imádom ebben a sportban.

Barátsággal:
Replaci
+ 36 30 907 1872
Rendszerhez igazító kisízés a Kiztsteinhornon.
http://www.kanyarsiklub.hu/2011_Kaprun_1_kisizes.html

Én sem csak síoktatókat oktatok ám... Tudom, hogy nem ez a hírem, de olyan is előfordul, amikor beosztottként a főnököm adja ki a feladatot, és van a tanítványok között mindenféle tudásszint és korosztály (bár tény hogy ha lehet, a nagyon kicsiket kerülöm - a gimiben is jobban megértettem magam a rettegett kamaszokkal).

Teljesen egyetértek Lacival abban, hogy az aktív szakasznak (pl. a forgatásnak, de lehet ez más is) a lehető legkorábban el kell kezdődnie, de csak az élváltás után. A rossz síelés egyik jellemzője, hogy csak a kikormányzás legvégén csinál valamit a síelő, addig csak utazik. Viszont az ilyen síelés másik oldala, hogy az élváltásban is erőlködés van. Csak úgy lehet korán beavatkozni a kanyarba, ha gyorsan megtörténik az élváltás: ennek a kulcsa viszont az, hogy hagyni kell a fizikát dolgozni. Ha beavatkozunk, lassabban kerülünk át a túlsó élre, tehát később tudunk újra aktívan részt venni az eseményekben. Tehát a helyes sorrend:
1. A kikormányzás végén az ellazulással hagyni kell a könnyed, gyors élváltást.
2. Amikor elkezd kialakulni az új kanyarnak megfelelő testhelyzet, kialakul az új élhelyzet, akkor megjelenhet a forgatás, tónus stb.
3. A kikormányzásban viszont már teljes aktivitás, egészen a végén történő ellazulásig.
A kezdőknél ezek egymástól jobban elváló szakaszok. Egy magas szintű síelő érzi, hogy mikor mi fog megtörténni, ő már elővételezi ezeket az időpontokat, és korábban kiadja a parancsokat, így folyékonyabb lesz az egymásba kapcsolódásuk.

Ezen az osztrák videón is ez látszik: az élváltás könnyedén, ellazulással történik. Elsőre azért tűnhet úgy, hogy van forgatás az élváltásban, mert a magas szintű végrehajtásnál a tökéletes ellazulás miatt nagyon gyorsan megtörténik a passzív élváltás.
A kikormányzás végén a fellépő erőket térdhajlítással elveszik, de mégsem lesz belőle mélyforgatás vagy tiszta kompresszió, mert az élváltásnál hagyják, hogy eldobja őket a sí, a súlypont emelkedik és a láb passzívan kinyúlik. Amikor kialakul az élhelyzet (eddig többnyire hókontaktus is alig van), akkor indul meg a térd előre, ami részben a már előkészíti a fellépő erők elnyelését, részben pedig ez mutatja a leheletfinom élben forgatást.

Szia Ozsi!

„Szerintem szinte a legtöbb síelőnek javulna a mozgása, ha elhagyná a kanyar elején történő sebességszabályozást.”, írod.

Sem jogom, sem okom elvitatni ennek a 2 - 3 éve „érlelődő” és mára profi alkalmazássá csiszolódott technikának (késleltetett él váltás, csípővel létrehozott élhelyzet) az előnyeit. És ezért a szélesebb oktatói stáb csak hálával tartozhat annak a „magnak”, akik lehetővé tették, hogy ezt mi tovább adhassuk azoknak az amatőr síelőknek, akik erre fogékonyak, és nem utolsó sorban jelenlegi tudásuk okán már ALKALMASAK ennek befogadására. Én legalább is így gondolom, itt az alvégen, a frontvonalon. Mi ugyanis tőletek eltérő helyzetben vagyunk, már olyan szempontból, hogy ti nekünk adjátok át a tudást, (több – kevesebb sikerrel, ezt jól látom a továbbképzéseken), mi viszont nem ugyanazt az „alapanyagot” formáljuk, mint teszitek ti.

Azonban a félreértések elkerülése miatt a tőled idézett bevezető mondathoz lenne egy kis hozzáfűzni valóm, (remélem nem értem félre, ha mégis, majd szólsz).

A csípő, vagy/és felsőtestrántással beforduló síelő mozgását (részemről) egyáltalán nem gondolom a rendszerezett forgatások részének, hanem kifejezetten hibának.

A lábforgatást külön lehet, és külön is kell választani a fenti hibás mozgástól, és a beforduló szakaszban oktatott szakszerű lábforgatásnak (akár súllyal, akár súly nélkül történik az), sem a tanulás, sem majd az alkalmazás szintjén köze nincsen a kanyarba történő berántáshoz, és a csípő kifelé indulásához.

Most csak EGY példa:
A mélytehermentesítés korábban arról szólt, hogy csak az esésvonal tájékán kezdődött el a nyújtva forgatás. Fejlődésnek éltük meg, (én mindenképpen), amikor kiforrott a már esésvonal előtti nyújtva forgatás. Lásd buckán, mélyhóban alkalmazás.

A következő videón jól tanulmányozható, hogyan is néz ki egy már a beforduló szakaszban is alkalmazott forgatás:


„A versenyzőket érdemes más szemmel nézni.”, írod.
Ezzel maradéktalanul egyetértek, azzal, hogy úgy a versenysportban, mint az amatőr síelésben alkalmazott technikák a komplettnek felfogott rendszer részei. Igen jó példa volt most a Kreischbergen a sícross viadal, ahol most igazi gladiátor küzdelmek alakultak ki, és az alkalmazott technikák zöme csak funkcionálisan volt szépnek mondható, de ilyen szemüvegen keresztül nézvén akár gyönyörűnek is nevezhető megoldásokat láttam. Pl.:levegőben végrehajtott forgatás folytatódott a hóra érkezéskor, ezzel nagy előnyt szerezvén gazdájának.

Mindezek miatt azt gondolom, hogy túl sok jól működő megoldást kellene kidobni, ha ezután már csak ez az amúgy valóban kitűnő technika számítana nemhibásnak.

Barátsággal:
Replaci
+ 36 30 907 1872
Rendszerhez igazító kisízés a Kiztsteinhornon, április 22 - 25

Köszi szépen az elméleti segítséget/oktatást, igyekszem akkor megtanulni ezt a fajta dolgot. igazat megvallva még sose gondoltam, hogy így érdemes volna csinálni, de az élváltás precizitásán lévő hangsúly valóban meggyőző. csak arra leszek kíváncsi hogy az így kicsit elforgatott kikormányzásból miként megy majd az az élváltás amit normál esetben csinálok.

vasárnaptól rajta leszek az ügyön ;)

Nézd meg Lackó síelését.
Amit Ozsi leírt azt láthatod Lackó síelésében is. Az első és második síelése ugyan azon a 7 számú piros pályán történt. Eléggé meredek szakasz az is. ( Én általában mindig túl gyorsultam rajta.)
Bár itt a videózás miatt félúton megállt, de láttam őt végig síelni úgy, hogy semmit sem gyorsult a második élváltás után.
Úgy gondolom ez a kézi kamera használata miatt itt jól látszódik ellenben mindenféle sisakra szerelt, botra szerelt ketyerékhez viszonyítva. Egyszóval itt jól látszódik a mozgás szerkezete.
Lackó is azt mondja nekem mindig, hogy az él váltás történjen meg a lehető legrövidebb időn belül. Határozott mozdulattal vigyük át a csípőt a lécek felett és terheljük meg a léceket. Ív belső térdet billentsük meg a hegy felé, ( kerülve ezzel is az x lábas tartást), hogy a belső sí minél jobban dolgozzon. Ívbelső comb vízszintesig vagy az alá menjen le. Felső test pedig a kanyar közepe felé dőljön és ne kifli tartásban legyen, hogy ez által is nagyobb legyen a lécek éldöntése. Ezáltal az ívet jól le lehet rövidíteni. Ha tényleg szűkre fogjuk az ívet akkor nem fog túl gyorsulni.

Hú. Remélem most nem hordtam össze sok hülyeséget. Na mindegy majd úgyis kijavít Ozsi, ha téves infókat írtam. Lackó meg majd letagadja, hogy valaha is találkozott velem. :-)

Egyébként Lackó itt egy 12m rádiuszú Elan SLX-el nyomta.
Sebesség tekintetében nagyon nagy különbség van egy 19m -es léchez viszonyítva ezt én sem vitatom. Ám, ha jól értelmeztem Ozsi távoktatását, akkor szerintem valami hasonlót láthatunk Lackó síelésében is. Már ha nem tévedtem nagyot.

Pedig simán működik. Ha nagyon meredeken karcolva síelünk, vele jár a nagy tempó és a brutális erők. Ha ezt soknak tartom, forgatnom kell, csakhogy nem az elején, hanem a kikormányzásban. Lehet úgy forgatni a kikormányzásban, hogy kívülről nem sokan mondják meg, hogy az adott ív forgatva, volt, közben meg a síelőből kiszakad a tüdő a fellépő erőktől. Egy jó élváltás után mintha más dimenzióba kerülne át az ember a karcolás közben, elég jó érzés...

Szerintem szinte a legtöbb síelőnek javulna a mozgása, ha elhagyná a kanyar elején történő sebességszabályozást. Csakhogy aki még nem tudja ezt megcsinálni, nem tudja megítélni a különbséget sem. Ha viszont az ember megtanulja, mindig érezni fogja, hogy mikor szúr el egy kanyart. Az viszont tény, hogy nagyon nehéz megtanulni annak, aki nem eleve így kezdte a síelést.

A versenyzőket érdemes más szemmel nézni. Szlalomban már csak a második vonal forgat a kanyar elején (kivétel persze, ha úgy van tűzve a pálya, hogy nincs más megoldás). Óriásban valóban megvan (még), ennek sok oka lehet. Az egyik lehetséges, hogy a lécek sugara és a pálya tűzése miatt muszáj beletenni (bár ahol lehet, ott sem forgatnak bele). Viszont nagyon tanulságos megfigyelni, hogy hogyan síel a komoly tudású versenyző, ha nem kell pályában mennie (pl. kiesett a versenyből, és lesíel). Ugyanis inkább ilyenkor síeli az alaptechnikáját, amelyikre alapozza a pályában a határterhelések alatti síelését. A VB-n nagyon szépen látszott, hogy pályán kívül szépen tisztán váltanak, semmi forgatás nincs. De ugyanez látható akkor is, amikor technikai edzésük van.

szia, érdekesnek találom amit írsz, én például biztos nem lennék képes így szabályozni a sebességemet, nem is nagyon értem , hogy így mi az ami tényleg akkora lassító erőt fog adni, hogy ne gyorsuljak be 100-ra.

talán még emlékszel arra videóra amit linkeltem magamról. ott ugye egy aránylag meredek szakaszon mentem egy R/19-es léccel. ha végig íven húznám forgatás nélkül, figyelve a kikormányzásban azokra, amit említesz, akkor se nagyon tudnám elkerülni hogy a lejtő végén már menjek ilyen közel 90-100-as tempót. viszont ez a kanyar elején forgatós és abból élbe állós dolog abszolút működik, a vk versenyzők is ezt csinálják gs-ben. tudom neki a nyomvonalhoz is kell igazodniuk de akkor is.

persze az én esetemben alap hogy mélyen keményen döntve síeljem meg közben a lejtőt, minnél többet carvingolva benne.

Igen, jól fogalmaztad meg a mondanivalóm lényegét: jobb a hatékonysága a csak kikormányzásban végrehajtott sebességszabályozásnak. (Csak a szaknyelv mélységeit kevésbé ismerők számára: a kikormányzás nem feltétlenül csak a kanyar végét jelenti. Rövid, határozott élváltást követően akár a kanyar nagy része is kikormányzás lehet. Egy jó síelő esetében elképzelhető, hogy 9 és 3 óra előtt már megkezdődik a kikormányzás.)

Még csak borotvaéles léc vagy félelmetes sítudás sem kell (nekem legendásan gyakran gömbölyű a lécem, a kollégák meg állandóan a gyenge sítudásom miatt bántanak...), mert a kikormányzásban ugyanúgy lehet szabályozni a forgatással, bár meredek lejtőn ez már nagyon erősen élben történik. És ahogy írod, alkalmasint szükség lehet a kanyar végét jobban felhúzni a hegy felé, de ez még segítheti is az élváltást.

Az élváltás-bekormányzásban azért problémás a forgatás (bocs, ezt megmutatni lényegesen könnyebb lenne, mint leírni, segítségként képzeljük magunkat egy bal kanyar legvégébe, éppen most kezdünk jobbra kanyarodni), mert a forgatással együtt a csípő is könnyen ugyanarra fordul (kirepül a kanyar külseje felé, azaz balra). Holott most már lassan át kellene kerülnie a lécek felett a völgy felé (jobbra). Ha jobbra indul a csípő, a lécek lassan élre állnak, ha balra, továbbra is lapon maradnak. (Nagyon magas szintű mozgáskultúrával talán meg lehet oldani, hogy a csípő átkerüljön a lécek fölött, és ezzel egy időben elinduljon a forgatás, de én még ilyet nem láttam, valószínűleg azért, mert a forgatást végző hasizmok a csípő átesése ellen dolgoznak.) Ha lapon maradnak a lécek, nincs ami kanyarodásra kényszerítene, ezért a fizika úgy fog dönteni, hogy érintőirányba egyenesen haladjunk tovább, tehát elkezdődik egy kifelé sodródás. Ez lehet ugyan egy rántással jobb irányba kényszeríteni, de ettől kifelé fogunk sodródni (legfeljebb jobban a völgy felé).

Amikor a rántás hatni kezd és segít befordulni, a csípő beljebb kerülhet (tehát először kifelé indul el, majd utána csak ezután a kis kitérő után megy be a kanyar közepébe - ez különbözteti meg a jó és a közepes síelő élváltását). Az így elindult sodródás viszont már végig fogja kísérni az egész kanyart, sokat késik miatta az élhelyzet felépítése, ráadásul rosszabb testhelyzetből lehet ezt megtenni. Emiatt viszont a kikormányzás hatékonysága lesz gyengébb. Külsőleg a két végrehajtás közötti különbség úgy jelenik meg, hogy
- a jó élváltás esetében a kanyar gömbölyű, körhöz hasonlít; a sebesség a az élváltástól kezdve bekormányzás alatt folyamatosan gyorsul, az esésvonalat elhagyva pedig lassul.
- a forgatásos élváltás esetében a kanyar szögletesebb (fűrészfoghoz hasonlít), az elején lassul, majdnem az esésvonalig gyorsul és csak a kikormányzás végén lassul egy nagyot újra.

Emiatt - különösen meredek pályán - ha forgatással szabályozunk a kanyar elején, a kanyar közepén kevésbé tudunk már kontrollálni (hiszen itt azzal vagyunk elfoglalva, hogy a kilendült csípő miatti rossz testtartást korrigáljuk). A kanyar végén szokott jönni még egy rövidebb nagy fékezés, ami óriási terhelést tesz a lécre, amelyik gyakran ki is szakad az élből emiatt (különösen kemény pályán). A forgatás nélküli élváltás viszont lehetővé teszi, hogy nagyon korán kialakuljon a jó testtartás, és már az ív "hasában" is kontrollal menjünk végig, így a terhelések elosztottan és jó tartásban lépnek fel, hiszen nem kell korrigálni. (Arról nem beszélve, hogy az élváltásban így lehetőség van pihenni. Erre persze szükség is van, mert a forgatás nélküli élváltás és bekormányzás eredményeként csodálatos mértékű erőket lehet elérni a kanyarban...) Belülről az az élmény, hogy ha sikerült jól indítani a kanyart, a kanyar "hasában" akkora erők lépnek fel, hogy én pl. nem tudok levegőt venni. Viszont a kanyar végén már csökkenek az erők. Ha meg elszúrom az élváltást és valamiért forgatnom kell a kanyar elején, akkor a kanyar végén jön egy akkor erő, hogy az agyvizem az orromon keresztül a lécre loccsan.

A gyerekeket esetében nagyon szépen kialakítható egy jó élváltás, ha jól építkezünk, nagyon jók a tapasztalatok (bárcsak a versenyzőpalántákat is így tanítanák...). Felnőtteknél, nőknél (főleg a nem kezdőknél) több módszertani trükkre, óvatosságra van szükség, de többnyire ők is meg tudják tanulni, csak nehezebben.

Esetleg érdekességként az idei VB-ről egy felvétel, hogy milyen erősen kényszerít minket a fizika az érintőirányú elrepülésre, ha nem alakítjuk ki időben a kanyarba kényszerítő pozíciót (azzal a különbséggel, hogy nem feltétlenül kell elesni - itt szegény Missilier meg is úszhatta volna, ha nem akad le az éle). Hajlamosak vagyunk lebecsülni a kanyarból származó erőket, pedig kis sebességnél is brutálisak már...

Szia ozsi!

Van itten egy kis dilemmám, ami fontos nekem és nem igazán kaptam rá választ, (nem szégyellem), segíthetnél.

A szituáció, amit vázolni próbáltam, egy kifejezetten kemény, az átlagosnál meredekebb pálya.

"Kemény pályán, bizonyos meredekség felett nem nagyon van más alternatíva, mint nemhogy a kanyar elején, hanem már az új élbe érkezéskor is muszáj forgatásban lenni, és a hóval történő forgatott erőközlést a teljes ívben fenntartva "keményen fogni a gyeplőt, mert ellenkező esetben elszabadulnak a lovak"." írtam korábban.

Amit válasznak vélek:
„Régebben én is így gondolkodtam a sebességszabályozásról, de ez túlhaladott.”

Amit a továbbiakban mondasz, abból nekem (lehet, hogy tévedek), az jön le, hogy azt mondod, hogy ilyen körülmények között is hasonló (vagy magasabb, miután ez a helyes), hatékonysággal működik egy csupán kivezetéssel történő sebességszabályozás?

Mint említettem, fontos nekem a véleményed, általában megpróbálom megcsinálni, amit te jónak gondolsz, és előbb - utóbb sikerülni is szokott. De ez így most kicsit kivitelezhetetlennek tűnik számomra. + extraként borotvaéles léc, hosszabb, hegynek irányított kivezetés a sebesség tartás miatt. De ha alkalom lesz, ki fogom próbálni.

Replaci
+ 36 30 907 1872
Rendszerhez igazító kisízés a Kiztsteinhornon.
http://www.kanyarsiklub.hu/2011_Kaprun_1_kisizes.html

Így van ez tényleg bonyolult lenne.

Régebben én is így gondolkodtam a sebességszabályozásról, de ez túlhaladott. Akkoriban egyszerűen még gyengébben síeltem, sokkal kevésbé láttam át az összefüggéseket és a mozgás logikáját, ma már be kell látnom, hogy tévedés volt, és hibás dolgokat tanítottam. Itt a kollégákkal már ezeket az érveket sokszor megrágtuk, nagyon komoly és hosszú vitákat folytattunk róluk, sokszor ki is próbáltuk, és - utólag az eredmények ismeretében szerencsére - el is vetettük (ezeknek a vitáknak egy részét nyilván te is hallottad, amikor eljöttél valamilyen továbbképzésre). Éppen ezért visszük ebbe az irányba az oktatók képzését is.

Ha így gondolkodnék, nem tudtam volna felkészíteni a srácokat az interskire. Az ő technikai felkészítésüknek az alapja pont az volt, hogy minden körülmények között szigorúan tilos forgatni és sebességet szabályozni az élváltás-bekormányzás szakaszában. Ha meg nem a profikról beszélünk, mindenkit a tudásának megfelelő lejtőn kell oktatni, és akkor nem kell hibákra kényszeríteni. Ha a tanítványnak muszáj sebességet szabályozni az ív elején, rosszul választottam terepet (vagy a körülmények voltak alkalmatlanok). Még a 10-12 éves amatőr gyereknek sem okoz gondot szinte bármilyen meredekségen belezuhanni a lejtőbe forgatás nélkül, majd a kikormányzásban kontrolláltan befejezni az ívet. Egyébként nem is érdemes a meredekről beszélni ebben a kérdésben, mert nem a meredeken nehéz a tiszta élváltás, hanem a laposon.

Érdemes körülnézni itt is a profilképes videók között - különösen a hátulról felvetteknél látszik nagyon, hogy lapos pályán még egyik-másik oktatónak is csúnyán, slendriánul kilendül a csípője a forgatás miatt, ahelyett, hogy a következő ív közepe felé haladna. És mielőtt bárki azt mondaná, hogy ez egyszerűen esztétikai kérdés, jó tudni, hogy ez az egyik legfőbb oka annak, ha kemény pályán nem sikerül megfogni a sí élét.

Szervusz Miklós!

A félreérthetőség lehetősége időnként engem is gondolkodóba ejt, aztán abban maradok magammal, hogy valószínűleg többet használunk, mint ártunk.

Tudnék néhány flekkben válaszolni, de most csak a sebesség kanyar elején történő szabályozására reagálnék.

Kemény pályán, bizonyos meredekség felett nem nagyon van más alternatíva, mint nemhogy a kanyar elején, hanem már az új élbe érkezéskor is muszáj forgatásban lenni, és a hóval történő forgatott erőközlést a teljes ívben fenntartva "keményen fogni a gyeplőt, mert ellenkező esetben elszabadulnak a lovak".

Ilyen értelemben kellene elgondolkodni azon, hogy egy bizonyos helyzetben alkalmazott megoldást nevezhetünk - e (akár kegyes) hibának azért, mert az egy másik (steril) helyzetben alkalmazva, ha (szerintem) nem is hiba, de szükségtelen.

De van itt a fiókban még néhány nagyon komoly gyakorlati érv az ív elején történő sebességszabályozás alkalmazásának a szükségességéről, de (talán) majd máskor.

Barátsággal:
Replaci
+ 36 30 907 1872
Rendszerhez igazító kisízés a Kiztsteinhornon.
http://www.kanyarsiklub.hu/2011_Kaprun_1_kisizes.html

Ahogy a korábbiakból kiderült a mondanivaló második részében bizonyos értelemben vitában maradunk. Kicsit tartok attól, hogy egy ilyen mélységű szakmai vitában sokan félreértenek ezt-azt, ugyanakkor a másik oldalról meg szeretem tisztázni a fogalmakat.

Ez a vita már régen kezdődött síoktatói körökben, és a tapasztalatom és a visszajelzések alapján eldőlni látszik. hosszú oldalakon taglalhatjuk, hogy miként zajlik a helyes élváltás, és miért meghatározó a szerepe, merre megy modern síoktatás. (Sőt meg is írtam, de aztán mégsem tettem be ide, mert az egész egyre hosszabbá, bonyolultabbá válik).

Nyilvánvaló, hogy én mást gondolok erről a kérdésről. Szerintem lehet passzívan gyorsan élt váltani erőltetés nélkül (nekem legalábbis megy, a barátaimnak is, a tanítványaim egy részének is, de még a világkupa szintjén is ezt látni), a sebességet pedig nem szabad a kanyar elején szabályozni. A tematika is ebbe az irányba szerencsére, így nem kell nagyon renitens dolgokat oktatnom.

Ez a fajta síelés pedig szerintem a legkevésbé sem steril, csak nem ad felmentést a kegyes hibák oktatására. Pont ellenkezőleg: amióta így síelek és oktatok, inkább kinyílt egy szélesebb, színesebb világ a síelésben, és szeretném, ha minél többen átélnék ezt. Saját tapasztalatomból tudom, hogy az élváltás környéki forgatás, sebességszabályozás egy sokkal szürkébb sívilágban mozog.