Szia Feri!
Nem kötelező! Ugye, az állam is csak az alapiskolák vonatkozásában teszi kötelezővé az oktatást.
De, ha valaki tudást szeretne, akkor célszerű olyan helyeken és azoktól tanulni, akik fel vannak készülve arra, hogy azt jó hatásfokkal átadják.
Amíg a Balatonnál jó volt az idegenforgalom, (németek itt találkoztak), az igény akkora volt, hogy 2 - 3 oktató reggel 10 - du 4 -ig 45 perces órákkal nyomta úgy, hogy egy csoportban akár 3 - 5 tanuló is volt.
Most hogy van, nem tudom, akkor, a magyar beiratkozások száma az egészhez képest nem érte el az 1 % sem.
Az igény különböző valamiért, az elbától nyugatra - keletre élők viszonyában. Hogy ez miért van nem tudom, ehhez már nem értek.
Ebben ugyan nem volt részem sosem, de a "szóbeszéd" úgy tartja, hogy vannak tengerek, ahol, ha sor kerül arra, hogy a bajba jutott szörföst menteni kell, és van scheinja, akkor a mentés költsége belefér a büdzsébe. Azért, mert az illető az igazolt tanulásával felvállalt egyfajta felkészülést arra, hogy segíteni tudjon magán. Akinek meg nincsen ilyen igazolása, annak meg kell fizetnie a mentés költségeit.
Így hirtelen ennyit erről nagyon izgalmas témáról.
Replaci
Síelj örömmel, síelj könnyedén!
https://www.kanyarsiklub.hu