Sikerült egy héttel elhalasztani az utunkat, így március 10-től öt napot itt síztünk. Harmadszor jártam itt, és egyre jobban szeretem. Mivel erről a helyről már szinte mindent megírtak, csak pár személyes élmény.
Sportgastein. Első nap mentünk fel, mert lenn esett az eső. fenn igen korlátozott látási viszonyok fogadtak, és mégis azonnal megfogott a hely. Egyedül nem nagyon mertem kimerészkedni, a 3-as lavina miatt free részek elvileg zárva is voltak. De nem bírtam megállni, hogy egyszer a tetőről jobbra kicsit ne kalandozzak el. A nagy "geschlossen" táblánál már nagyon össze volt járva minden, így továbbmentem, egy elég szűk kis gerincen, majd le a combig érő hóban és vissza a pályára. Szeretnék ide visszajönni, és helyismerettel rendelkező megszállottakkal bejárni a terepet.
Garaukogel. A többi nagy rendszer mellett elveszik, így lehet, kevesen jutnak el ide. A negyedik nap az idő nem sok jót ígért, így úgy döntöttünk, hogy megnézzük. A parkolóban kb. 6-8 autó, síző egy se, hó se. A felvonó ment. Na ez érdekes lesz, hogy jutunk fel. Szerencsére a futószőnyeg előtt lehetett csatolni. Az már látszott, hogy a pálya alsó fele nem megy. A felvonó öreg és lassú. Mindegy, ha már itt vagyunk menjünk. Feljebb egyre több a hó, a második ülős is lassú, de csak felérünk. Balra a piros pályán indulunk. A teteje jó széles, ezt a részt egy csákányos is kiszolgálja. Jó a pálya. Nem tudom mitől van ez, de ez az már az első menetnél eldől. Az alsó része keskenyebb, hamar leérünk. Persze felmegyünk újra, most jobbra, a feketére. A hó kiváló, ketten vagyunk. Pár száz méter után megállok, a párom befut mellém, látom fülig ér a szája. Tudjuk, zárásig itt maradunk. A következő kör a B.6 fekete túraútnak jelölt. Egy hosszú majdnem vízszintes kicsúszás, aztán a tömény élvezet. Egyszerre meredek, és lejt oldalra. Kis ellen-dombok, amik mögé be lehet esni, a variációk végtelen tárháza. Sajnos, az aló fele le van zárva, mert levisz a felső felvonó alá. Délben megállunk egy forralt borra fenn a házban. Hangulatos, tele az 1958-ban itt rendezett világbajnokság képeivel. Zárásig maradunk, vagyunk vagy húszan. Jellemző, fél négykor a csákányos jobb szélén én húztam az első nyomot. Van itt egy kék pálya, megnézzük azt is. Hihetetlen, de ez is jó, szép erdei út hirtelen s kanyarokkal.
Nem szeretek felvonóval lemenni. Két nappal ezelőtt a Stubnerkogel lezárt alsó felén is le lehetett jönni, gondoltam itt is megpróbálom. Nap közben jött fel egy kb. 70 éves sítúrázó, és ő azt mondta, hogy cikk-cakkban le lehet menni. Láttam mások is bepróbálkoznak. Akkor nosza, vágjunk bele. Kissé szottyadt hóban, pár földfoltot kerülve értünk le, mögöttünk hagyva ezt a csodálatos helyet, és a szezon legjobb napját.