Mosoly

Ma torkos pálinkafesztivál volt kis városunkban.
Szépen sütött a nap, s így első feleségemmel besétáltunk a városba. Mindenhol fabódék, pálinkák, borok, sonkák, kolbászok, illatorgia.
Összefutottunk egy ezer éve nem látott haverral, s felidéztük régi barátságunk, különös tekintettel az ó-szilva pálinkára. Kibeszélvén magunkat hazafelé indultunk, de a bélbolyhok nem hagytak nyugodni, különösen azért horgadoztak, mert láttam egy tócsnit (lapcsánkát, krumplivácsot, zalai lepényt, nem kívánt törlendő), s mivel köztünk az évek során bensőséges viszony alakult ki, rögvest enni kívántam egyet. Gyanús volt, hogy a kiszolgáló hölgy a mérlegre tette lepényemet, s akkor már a szemöldököm is felszaladt, amikor közölte, hogy ezernéhányszáz forint. Egy mezei krumplis lepényért? Ez nem az én ár/értékarányom. Elnézést kérve a hölgytől hazarohantam, s teljes konyhai arzenálom bevetésével lepénysütésbe kezdtem. ( a teljes konyhaarzenál nálam azt jelenti, hogy minden olyan gépet használok, ami a feleségem szerint teljesen felesleges a konyhában.)
Most a kanapén ülök, kedvenc boromat szopogatom. Egyik kezem duzzadó hasamon, de elégedetten mosolygok, hisz barátilag számolva is spóroltam vagy 38 ezer forintot, de hogy aludni nem fogok az biztos.