Élménybeszámolók

Kétnapos, január végi sízésünk céljául a közeli Lackenhof síterepét választottuk. Sajnos az időjárás jól kiszúrt velünk, mert meleg szél, eső és szélvihar, majd szél és köd igyekezett kedvünket szegni.
A rossz körülmények ellenére a pályák egészen jól tartották magukat, este-reggel jártak a ratrakok. A kék pályák szélesek, tényleg kékek, végig fenyőerdőben vezetnek le a völgybe. Online jegyet vettünk ami 15%-al olcsóbb, mint ha a pénztárban vettük volna meg. Sorbanállás nélkül róttuk a köröket az alsó pályákon, mert a nagy szél miatt sem a kis Ötscherre sem a nagyra nem tudtunk feljutni. Mindkét napon álltak a felső liftek.
A síterep családias hangulata mégis megfogott minket, nincs nagy nyüzsgés, este zárás után csendes minden, még autó forgalom is alig volt.
Mint ahogy családias volt a hangulat szállásunkon is. A sihun is hirdető Panoráma Panzióban foglaltunk szobát félpanzióval. A szállás tiszta, az ellátás kiváló, a csapolt házisör íze semmihez sem fogható. A második napon rommá ázott síruháinkat azonnal szárítógépbe tették, fél óra múlva csont szárazon és jó melegen kaptuk vissza. Köszönjük szépen!
Biztosan visszamegyünk, hiszen a síterep nagy részét nem sikerült bejárni és Lackenhof közelsége miatt akár egy hétvégi síre is alkalmas.

Hochgurgl-Obergurgl 2022 12 18 – 12 22

Kicsit elmenekülve a karácsonyi rohanás elől, az idei síszezon nyitányaként az ausztriai Tirolt vettük célba. Nyáron már jártunk Obergurgl-ban, megmásztuk a Hohe Mut-ot, és már akkor beleszerettünk a csodálatos környezetbe. Télen is meg akartuk hát nézni, sílécen bejárni a hegyoldalakat. Szállásunk Huben-ben volt, a TopTirol Apartman házban. Tágas, kényelmes lakások, a ház alagsorában ízléses, minden igényt kielégítő wellnesszel. A ház előtt buszmegálló, s mivel sízőknek ingyenes a síbusz, ki is használtuk a buszozás minden előnyét.
Mindhárom sínapot a Hochgurgl-i részen töltöttük, a síbusz közvetlenül a völgyállomás előtt állt meg. Lift vitt fel a kasszákhoz, ahonnan kabinos felvonóval mentünk 2724 m-re. Tömeg nem volt, sorban állni egyik napon sem nem kellett egyik felvonónál sem. A terep magassága miatt maximálisan hóbiztos a hely. Számtalan kitűnően kezelt piros és kék pályán húzhattuk az íveket. A kék pályák izgalmas letörésekkel, változatos nyomvonalon haladnak, mindenki megtalálja a sítudásához megfelelő pályát.
A Wurmkogel I-II. ülős felvonóval lehet 3040 m-re felmenni, ahol egy hegygerincre ültetett kör alakú kávézó teraszán bárszéken ülve gyönyörködhettünk a 3000-es hófödte csúcsokban.
Árak: teljes napi síjegy 64 Euro. 11-től 58,50 déltől 54 Euro. Kávé 3000 m-en 4 Euro, leves 5,50 pizza 12. A boltokban kb. itthoni árak, liszt és cukor van, csirkefarhátot nem találtam. Hazafelé, Schladmingnál egy Billa benzinkúton 1,329-ért tankoltam. Figyelembe véve a szolgáltatások színvonalát Euróban és az európai átlagbérrel számolva szerintem az árak elfogadhatók. 417 Ft-os euróval és magyar bérekkel már kevésbé. De hát ki milyen virágot szakít, olyat szagol…
A negyedik napon a langenfeldi Aqua Dome-ban pihentettük az izomlázat, amit nem tudtunk kihagyni ha már ennyit utaztunk.

Összefoglalva: 870 km-t kell utazni az ötztali völgy végében megbújó síterepig. A gyönyörű táj, a kiváló sípályák, a mindig mosolygó osztrák vendégszeretet azonban kárpótol a fáradtságért és a 12 órás útért.

Sok szépet és sok rosszat is hallottam a terepről, mely már régen rajta volt a bakancslistámon, így el kellett jönnünk ide is. Szállásunk 1500 m-en, az Almresort Nassfeld apartmanházban van. Tökéletes pályaszállás, a pályától az ajtóig lehet besízni. A síterep azokat igazolta, akik szerint az egyik legjobb osztrák síterep. Gyönyörű környezetben, csodálatos panoráma mellett, tökéletes pályákon lehet sízni. A felvonók közül több meglehetősen viseltes, régi gyártású buborék nélküli, de a lélegzetelállító panoráma elfeledteti a műszaki avultságot. Jelenleg az éppen aktuális mediterrán ciklonból ömlik a hó, így sízés helyett/mellett van idő a részleteket is észrevenni. Szállásunk a Gartnerkofelbahn mellett van, és most vettem észre, hogy a négyüléses felvonó beléptető kapuja mellett, mindkét oldalon papírzsebkendő vételezési hely van kialakítva. Természetesen van bennük zsebkendő is, alatta szemetes. Nem kell havas kesztyűvel matatni a zsebekben… Többféle bérlet konstrukciót választhatunk: van 3 órás jegy, félnapos jegy, délutáni jegy többféle. Síelhetünk délután egyig, délután egytől, kettőtől, háromtól. A pályák többsége piros, még a kezdő pályák is meredeknek tűnnek, ha kezdő vagy, szerintem ne itt próbálkozz. De biztos sítudással teljesen élvezhetők a változatos nyomvonal vezetésű, hol lankásabb, hol meredekebb pályák, melyek többsége fenyves erdők között halad. Több nap kell a 140 km pálya bejárásához, nekünk ez három nap alatt nem is sikerült. Igaz közbeszólt a havazás, de az is nagy élmény, ha egy méter friss havat látunk lehullani a szállás ablakából egy nap alatt.

Az idei év utolsó napján az erős havazás miatt Zell am See helyett az alacsonyabban fekvő Maiskogel sípályáját választottuk. Jól tettük. A szilveszteri nyüzsgős időszak ellenére egy hajszállal kevesebben voltak mint a szomszédos Schmittehöhén, annak ellenére, hogy a gleccseren még cudarabb idő volt. A havazás miatt sokan inkább a jó meleg szobát választották.
Új völgyállomásból, új kabinos lift majdnem a csúcsig vitt fel. Innen egy kellemes, széles kék pálya vezet le 4,8 km hosszban a völgyig. A völgyállomáson mozgólépcső segít a bakancsos közlekedésben, amelyik délelőtt felfelé működik, délután lefelé visz, okosan ahogy a többség halad. A mozgólépcső aljában dekoráció (reklám?) gyanánt egy jégtömbbe fagyasztva Fischer síléc és síbakancs található. Talán akkor lesz vége a szezonnak, amikor a jégtömb elolvad?
Fent a kabinos hegyállomásánál már állnak azok az oszlopok, amik a tervek szerint 2019-ben a kapruni gleccser és a maiskogeli pálya összeköttetését fogják biztosítani. Vagyis a két egymás mellett-felett lévő síterep már kötélen is átjárható lesz. A művelethez már készen van a maiskogeli hegyállomás is, a vizesblokk legalábbis már működik benne.
A pálya egyébként egy napra kellemes elfoglaltságot biztosít, illetve annak aki a gleccserre hajaz, rossz idő esetére alternatív megoldást jelenthet.

Passo Rolle, egy igazi gyöngyszem… Tavaszi kisízésünk egyik helyszíne a San Martino di Castrozza síterep kisebbik része, a hágó Bellamonte felőli oldalán lévő Passo Rolle. Mivel San Martino-val nem sízhető össze, mérete miatt nyugodtan lehetne önálló síterepként értékelni.

Bellamonte felől kb. 20 perc alatt elérhető autóval. Megérkezvén, a szezon vége felé a parkolóban a mi öt autónkkal együtt 6 ( azaz hat!) autó parkolt.

Kissé kopottas, retró ülős felvonók. Semmi fűtött ülés, semmi buborék, semmi kabinos, semmi úri flanc. A lassító nélküli négyüléses úgy alád vág, hogy a vádlid-combod csupa kék-zöld folt. A kiszállás sem egyszerű, búcsúzóul még egyed jól odacsap az ülés. De…

Mintegy 1,5 m vastag hópaplan a hegyeken, szikrázóan kék ég alatt billiárdasztal simaságú pályák vártak olyan csodás természeti környezetben, hogy a lélegzetünk is elállt.

Háromezres sziklák karcolták a valószínűtlenül kék eget, melyeket időnként felhővattába csomagolták a tenger felől érkező felhők. Nyugalom, és széles mosoly mindenhol és mindenkin. Egyszerűen pazar volt.

Széles lankás, dimbes-dombos kék pályák a kezdőknek, piros kellemes vonalvezetésű a bátrabbaknak, és persze a fekete Paradiso a profiknak. A szezon legjobb havát karcoltuk egész nap. Nem kellett figyelni, nem kellett óvatoskodni, repült a sí… A csapatból többen sebességi rekordot döntöttek, 100 km/h körül szaladt a léc többünknél.

Aki nem a nagy pályarendszereket keresi, hanem igazi élménysízésre vágyik, itt a helye. Egyszer mindenképp el kell jönnöd a Passo Rolle-ra.

Már régóta kíváncsiak voltunk e közeli síterepre. A Feriendorf Koralpe üdülőfaluban béreltünk egy 8 személyes faházat. Hét órai indulással délre fel is értünk a hegyre. Egy kis bolyongás után találtuk meg a recepciót, ahol egy kis meglepetés ért bennünket. Itt a sihun is olvasható tájékoztató szerint vittünk magunkkal törölközőt és ágyneműt, ami nyolc személyre nem kis mennyiség. A recepción közölték velünk, hogy ez nem választható opció, kötelezően bérelnünk kell 10 Eu/fő áron, ami nyolc főre 80 Euró. Hiába reklamáltunk, már felhúzták mindet mondták, úgyhogy inkább benyeltük a békát. A faházak egyébként tényleg szuperek, tágas, kényelmes, meleg. Közvetlenül a ház előtt tudtunk parkolni, csak a hazaindulás napján kellett beindítani az autókat.
A síterep változatos, kár, hogy egyetlen ülőliftet leszámítva csak csákányossal találkoztunk. Van ingyenes kezdőpálya köteles felvonóval, bár erre utaló jelet sehol sem találtunk. Csak a második napon vettük észre.
A síjegy a kínált szolgáltatáshoz mért, 35 Euró/nap, de van lehetőség órás bérlet vásárlásra is, a hazautazás napján elég volt egy négyórás jegyet venni.
A faház konyhája mindennel felszerelt, így mi a közös főzés örömeit élveztük, hüttében nem jártunk. Kifejezetten kellemes volt az egész napos sí után beülni faháunk saját szaunájába.
Szóval közel van, olcsó és változatos. Hétköznap alig van érdeklődő, szombaton már többen voltak, bár úgy vettük észre, hogy a helyi törzsközönség inkább a hüttében sörözött, és már dél körül igen emelkedett volt a hangulatuk.
Akit nem riaszt a sok csákányos, bátran ajánlom. Baráti társaságnak a faházak főnyeremény, a 10. számú faházat kérjétek, talán az van legközelebb (70 m)a pályához.

Érdekes sínap volt egy rendhagyó terepen. A pénztárnál pottyantós wc-t (!) találtam. Eljátszottam a gondolattal, végszükség esetén mit tud kezdeni az ember magával itt talpig síruhában, a nadrágon nadrágtartóval, bukósisakkal, kesztyűvel. Próba helyett inkább jegyet vásároltam. Egy régi négyüléses felvonó vitt fel 1324 m-re. Hatalmas hó mindenfelé, fentről csodálatos panorámával. A hegygerincen futnak fenti a pályák, az átkötéseket mozgó járdával lehetett áthidalni, ilyet többet is találatunk Tarvisióban. Az 1324 m-en lévő Monte Priesnig-tól átmentünk az 1789 m-en lévő dallamos nevű Monte Santo di Lussari csúcsig. Itt található az a kis hegyi falucska, amiért tulajdonképpen a sízésen kívül ide jöttünk. Az ide- és visszajutás is kalandos, egy keskeny, kétirányú hegyi ösvényen lehetett megközelíteni, egy majdnem szakadék szélén. A legnagyobb lelki nyugalommal közlekednek a sízők lábukon léccel úgy, hogy két vállasabb ember alig fért el egymás mellett. Egy darabon korlát is volt ugyan, ez azonban a méteres hóban a bakancsunk magasságában húzódott, így a tériszonyosok még rosszabbul érezhették magukat. A kolostor faluban elbóklásztunk, meglátogattuk a templomot (1789 m-en!), majd egy forralt bor után visszaindultunk. Sajnos a 9-es jelű hosszú piros pálya zárva volt, biztosan nem a hó hiánya miatt. Így a fenti pályákat csúsztuk be, majd visszamentünk a völgybe, ahol igazi kezdő paradicsommal találkoztunk, több egymással párhuzamos kék pályával, mindenféle típusú felvonóval.
Miután a maradék erőnk elfogyott, kötelező programként meglátogattuk a helyi bőrpiacot is. Alku után nem jöttünk el üres kézzel...

Az időjárást illetően a jószerencsénknek köszönhetően, no meg a szilveszteri tömeget elkerülendő, Arnoldstein – Dreilandereck síterepét kerestük fel. Előző nap mintegy 70 cm friss hó esett Karintiában, ami éjjel a -10 fokban kifagyott, így tényleg tökéletes pályákon csúszhattunk. A síterep 17 km pályarendszere nem tudom hogyan jön össze, mint ahogy a nyolc jelölt lift helyett is hetet tudtam összeszámolni. Szerintem a pályák teljes hossza még 10 km sincs.
Egy meglehetősen lepukkant háromüléses lift visz fel a hegygerincre, ahol kellemes, de „mátrai típusú” rövidke kék pályákon elsősorban kezdők próbálkoznak. Ha legalább kétszer ilyen hosszúak lennének, akkor érdemes lett volna fent maradni, így azonban inkább a piros jelölésű 1-es pályát mentük, ami visszavezet a háromüléses felvonó völgyállomásáig. Végig fenyőerdőben vezet, letörésekkel tűzdelt 4 km.
Pozitívum, hogy az ülős lift hegyállomásánál egy mérsékelt(!) árú hüttét találtunk, mint ahogy szép volt a panoráma is, ami a hegytetőn fogadott. Tömeg nem volt, várakozni csak akkor kellett, amikor a lift megállt. Ehhez társult még a 35,5 Eurós papír alapú napijegy (kaució nincs), így összességében egy kellemes sínapot töltöttünk el Dreilandereck pályáin. Megjegyzem, az Arndoldstein kifejezést sehol sem találtuk, talán célszerű lenne egyszerűen Dreilandereck-nek nevezni.
Az iskolai sítáboraink helyszíne több éve a közeli Gerlitzen, de még Villach városában sosem jártunk. A nap végén ezt a hiányosságunkat is pótoltuk, és tettünk egy nagy sétát az adventi díszekben pompázó belvárosban. Gyönyörű volt. Aki a szilvesztert a környéken tölti, ne hagyja ki.

A Ski Amadé területének keleti felét alaposan megszórta a tél. Éjjel kezdett szakadni a hó, aztán másnap délután kettőig lejött a völgyben (Hüttau) 30 cm, fent a hegyen (Eben) 50-60 cm. Kivártuk a délutánt, kezdett csitulni a hóesés, aztán afternoon jeggyel felmentünk a csúcsra.Fent köd, és szitáló hóesés, kevés ember fogadott. Az ebeni felső pályák közül a jobb oldali kék működött, a bal oldalin járt a ratrak és mentek a hóágyúk, de a pálya zárva volt. Friss havon csúsztunk, három körül már a nap is kikandikált a felhők közül. Pazar látványt nyújtotta völgy és a friss hó. A völgymenetben az alsó pályarészen érezni lehetett a vasárnapi nagy eső hatását, a havat sok helyen jég váltotta.
Délen és nyugaton a hírek szerint alig esett hó, de Altenmarktban és főleg ettől keletre (schladmingi síhinta) kiváló a hó. Akinek Ski Amadé bérlete van, érdemes figyelembe venni.
Mindez képekben:

A söldeni tolongás után kíváncsi voltam, tényleg "a felvonóknál ismeretlen fogalom a várakozási idő" Kaunertalon? És tényleg! Izgalmas úton, egy 7 km-es alagút majd egy hatalmas víztározó után a meredek szerpentin egészen 2150 m-ig repített fel minket. Itt a patak partján letettem az autót, és egy négyüléses vitt fel minket 2750 m-re, a gleccser aljáig. Csodálatos látvány tárult elénk, mint egy nyitott tenyéren kínálta fel magát sok-sok sípálya. Gyönyörű napsütésben és valóban sorállás nélkül mehettünk fel a Karlesjochban nevű kabinossal 3260 m-re. A tetőn az olasz-osztrák határvonal húzódik, egyik lábad Ausztriában, a másik Olaszországban. A kilátás egyszerűen fantasztikus. Nem túl hosszú, de annál változatosabb pályákon lehet a kabinos aljáig visszacsúszni. A felvonók többsége sajnos csákányos, de számtalan kellemes kék pályát lehet becsúszni általuk. A gleccser honlapján 25-45 cm hóvastagságot adtak meg, ennek ellenére tökéletes pályákon húztuk az íveket.
Folyadék- és kalória pótlásra a Gletscherrestaurant hatalmas terasza és önkiszolgáló étterme áll rendelkezésre. Tömeg sehol, kint és bent rengeteg hely, asztal, üres pad.
A nap végén visszacsúsztunk 2150-ig, a síbakancsokat a gleccserből eredő patakban mostuk tisztára néhány riderrel együtt, akik szó szerint megfürödtek a jéghideg vízben.
Egyszóval nagyon-nagyon jól éreztük magunkat, megérte Söldenből "átugrani", és szinte üres pályákon csúszni. Kaunertal-t ajánlom mindenkinek, aki szeret ilyen messzi, titkos ékszerdobozt felfedezni...

Szállásadónk reggel ezzel engedett útnak minket: "there are too many people on the glacier". Elkövettük azt a hibát, hogy a bakancsok a kocsiban maradtak éjszaka, reggel a parkolóban csillagokat láttunk, mire felgyötörtük a lábunkra a beton keménnyé fagyott műanyagot. Többször jártunk már itt, és az autót - no meg az üzemanyagot - kímélendő síbusszal mentünk fel a hegyre. Mindenkinek ajánlom a buszt, mert a szerpentin igazi autó gyilkos felfelé is, meg lefelé is. Nem kérnek sem bérletet, sem jegyet és a busz egyenesen a pénztárak előtt tesz le. A buszon szembesültünk a "too many people" -el először, mint a japán metrón, levegőt is alig kaptunk, annyian nyomakodtak fel a járműre. A 6.hajtűkanyar környékén éreztem az első izzadságcseppet a hátamon, ami az ember nadrágjába csurran, aztán jött a többi is.
Szóval tényleg hatalmas tömeg fogadott fent, minden felvonó csúcsra járt, de negyed óránál nem kellett hosszabb ideig várni, a kabinos gyorsan nyelte a sízőket. A Tiefenbach-i oldalon a csákányos felvonó egy óra körül üzemzavar miatt leállt - ezen a csilivili terepen ilyet!Nahát!...Nem is tudták elindítani.
A gleccser a kevés hó ellenére egészen tűrhető volt, csak dél magasságában jöttek elő az első jégfoltok. A tömeg ellenére csak egy balesetet láttunk, a mentés viszont teljesen egyedi volt: a sérült sízőt a ratrak tolólapjába illesztett ülős lift székébe rögzítetten hozták le.
Sízés után lent Söldenben ajánlom mindenkinek az Atik's Grill-t, ami egy igazi török kebabos, (a kebabon kívül 26 féle pizzát szolgálnak fel,), ahol olyan kebabot ehetünk, ami után csak elégedetten lehet hátradőlni, nem mellesleg az itteni árszinthez képest igen barátságos áron.
Holnap megnézzük a Kaunertal gleccsert, ahol egyrészt még nem jártunk, másrészt le szeretnénk ellenőrizni a síhu állítását, miszerint itt " a sorban állás ismeretlen fogalom". Meglátjuk...

MA. Nem is tudom hol kezdjem. Sok éve járunk erre a környékre karácsony és szilveszter között, de ilyen kevés hóval ezen a vidéken még nem találkoztam.
De hogy az elején kezdjem, azt gondoltuk, ha természetes havon akarunk csúszni, akkor a karácsony utáni hétfő az a nap, amikor még érdemes felmenni a kapruni gleccserre. El szerettük volna kerülni a tömeget ugyanis. A gondolat logikusnak tűnt, a probléma csak annyi volt, hogy rajtam kívül Európa sízőinek fele ugyanezt gondolta. Időben indultunk Hüttauból, ám a gleccserre vezető út elején nagyon hamar dugóba futottunk. Itt már gyanús volt a dolog, de egyszer élünk gondoltam, meg egy életem, egy halálom most már ne forduljunk vissza. Felaraszoltunk a szerpentinen, jegyvásárlás kis tömegjelenettel, indulás a gleccserre. Röpke 12 05-kor értünk fel a csúcsra. Utolsó kabin lefelé 15 40. Napijegy 49 euró, ab (-tól) kedvezmény nincs.
De minek panaszkodik az, aki Ausztriába jár sízni...?
A pályák betonkemények, kevés túrt hó a tetején. Az Alpincenter alatt két bucka között-alatt jég, majd újabb bucka. Itt próbál botorkálni lefelé a tömeg. Aztán újabb sorállás felfelé. Fél háromkor eldöntöttük, ennyi ma négyünknek 200 euróért éppen elég volt, indulás vissza a parkolóba.
Az esti vacsoránál a régi ismerős cseh házaspár arról számolt be, hogy Európa sízőinek másik fele meg Flachaut választotta... :)
Szóval a helyzet egyáltalán nem rózsás, és a helyiek szerint szilveszterig ebben nem is lesz változás. Zöldellő völgyek, legelő tehenek között itt-ott a völgyig érő keskeny hókígyók, (ezek a sípályák), és a kevés még használható pályán, mint megannyi szorgos hangya, sízők végtelen tömege.
A választás a miénk: holnap sízés helyett inkább túrázni menjünk?

Alig vártam, hogy ez a pokoli nyár elmúljon végre, és az őszi iskolai szünetet kihasználva újra lécre állhassunk. Tutira mentünk, Söldent választottuk besízésünk helyszínének. Szállásunkat még a nyáron lefoglaltuk Langenfelden. Maga a falu 15 km-re van Söldentől, mellesleg melegvizes fürdőjéről,az Aqua Therme-ről híres. Ideúton az osztrák - német határon, Salzburg után 50 perces dugóba futottunk. Határellenőrzés, az autópályát egy sávra szűkítve minden autóba szűrós szemű német rendőrök néztek be, bevándorlókat keresve. Bevándorlókat nem láttunk, láttunk viszont tarka ruhás társaságot, akit kivettek a sorból. Nem szíriaiak voltak... Továbbhaladva Kufstein-nél a másik oldalon hasonló hosszú kocsisort láttunk, úgyhogy aki a tiroli gleccsereket választja Németország érintésével, készüljön fel az oda-vissza plusz 2 óra útidőre.
Három napot síztünk Söldenben, fent a gleccseren. Mind a három napon gyönyörű időt fogtunk ki, így nem lehet okunk a panaszra. Az első napon még autóval mentünk fel a hihetetlen meredek szerpentinen 1377 m-ről 2796 m-re, olyan úton, amelyet nem tériszonyosoknak terveztek. Lefelé az autó kerekein tojást lehetett volna sütni a folyamatos fékezéstől.
Másnap ezért a síbuszt választottuk, egyszerűbb, kényelmesebb, autó és üzemanyag kímélő megoldás. A Gaislachkoglbahn völgyállomása melletti parkolóban álltunk meg Söldenben, innen csak néhány lépés a buszmegálló. A síbusz óramű pontossággal a megadott időben érkezett, fél óra útidő után a Tiefenbachfernernél a kasszánál szálltunk le. Mindkét gleccsert besíztük, nekünk most is a naposabb Tiefenbach-i oldal jött be. A rettenbach-i oldal jegesebb és hidegebb volt, és itt több pályarész is zárva volt a versenyzők részére. Hó inkább csak a pályákon van, illetve a hegyek északi oldalán, ezzel együtt végre igazán téli feelinget éreztünk. Ma még a hó is szállingózott...
Nincs nagy tömeg, folyamatosan lehetett pörögni a pályákon.
Az osztrák gleccserek közül a legtöbbet már meglátogattuk így ősz derekán, a söldeni pályákban még nem csalódtunk.
Ha még megtehetjük, jövünk jövőre is. Képek hamarosan...

Szezonzáró sítúránk harmadik napján látogattuk meg e síterepet. Az előző két nap meleg időjárásának egy viharos széllel érkező erős hidegfront vetett véget, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a felpuhult pályák beton keménységűre fagytak. A viharos északi szél azt a kevés havat is azonnal lefújta, amit a kevés számú síző felkarcolt. Ennek ellenére teljesen bejártuk a terepet. Predazzo felől nem lehetett felmenni, a kabinos felvonó a viharban nem járt, ezért Pampeago felől tudtunk a síhintába becsatlakozni. Egészen Obereggen-ig elcsúsztunk, majd vissza. Gyönyörű, lélegzet elállító környezetben vezetnek a pályák. Amikor a fenyvesek felett kiemelkednek a Dolomitok csipkés csúcsai, tényleg felejthetetlen látvány. A pályák szélesek, jól kezeltek, mindenki megtalálhatja kedvencét.
S akkor néhány szó a szállásunkról. Bellamonte faluban, a magyar üzemeltetésben lévő San Celso hotelban laktunk. Sokszor és sok rosszat olvastam a magyar kézben lévő osztrák vagy olasz szállásokról, a San Celso az erős kivétel: kiváló konyha, bőséges adagok. Ha elfogyott valami és kértünk, már hozták is. Udvarias személyzet, tisztaság és rend mindenhol. A szobák egyszerűek, de tágasak, és a fűtésen sem spóroltak.
Külön köszönjük a recepción dolgozó Kati kedvességét, hogy minden lehetőt megtett egy ottfelejtett telefon visszaszerzésében. (A hüttéből este hétkor motoros hószánnal hozták le a pályák aljába...)
Egyszóval így kell vendégeket szerezni, mert mi biztosan vissza fogunk menni jövőre is.

Tavaszváró sítúránk célja a Val di Fiemme sírégió be (illetve ki) sízése volt. Majd ezer kilométeres, tizenkét órás utazás után érkeztünk meg a dallamos nevű Bellamontéba. Reggel ragyogó napsütésre ébredtünk, s első napunkon az alig három kilométerre lévő Alpe Lusia pályáival ismerkedtünk. Tavasz lévén a nappali olvadásnak és az éjjeli fagynak köszönhetően az alsóbb pályaszakaszok reggel kemények voltak, a csúcs (2340 m) közelében viszont végig kiváló porhó, billiárdasztal simaságú pályák vártak bennünket. Fent lélegzetelállító a panoráma: körben csipkés sziklacsúcsok hó gallérral, a távolban a Passo Rolle sziklái kéklettek. Meseszép látvány, már csak ezért megérte ennyit utazni.
Délig igazi kellemes tavaszi időben, szigorúan napkrémmel felszerelkezve csúsztunk, majd egy óra magasságában egyik pillanatról a másikra beborult és elkezdett szakadni a hó. Igazi bolondos márciusi-áprilisi az idő. A kedvencünk a Rifugio Ja Camp nevű hütte melletti 45 (Zirmes)és 46 jelű (Direttissima Le Cune) pályák voltak, itt végig jó kondícióban volt a hó egész nap. Délben a Rifugio Alcervo nevű hüttében pihentünk. A hely érdekessége, hogy az alsó szinten kialakított önkiszolgáló étteremben egy forrás bugyog fel, ami egy kút formájú építményből folyik ki, majd az épület padozatában kialakított patakmederben csordogál, szó szerint a lábunk alatt. A közlekedést a mini patakmeder felett kialakított kis hidak biztosítják. És mindez bent az épületben… A mosdó falából szintén e forrásból kialakított mini vízesés csobog. Az egész rendkívül igényesen és ötletesen van kialakítva.
Pályazárásig maradtunk, majd a parkolóknál lévő hütte előterében élőzenés rock-country koncertet hallgattunk meg. A hangulatra jellemző volt, hogy nyolc ráadás számot nyomott le a banda. Pad, asztal, torok nem maradt szárazon…

Éjszaka friss hó esett, ragyogó napsütésre ébredtünk, ezért korán Wagrain felé vettük az irányt. A Grafenberg lifttel mentünk fel a csúcsra, ahol -13 fok fogadott bennünket, és sima, kifagyott pályákat találtunk. A völgyig itt sem lehetett lesízni, bár néhány bátor sporttárs, aki nem sajnálta a lécét simán átvágott a pályazáró szalagokon. Délig minden rendben volt, utána a felső pályákra szorult vendégsereg előcsalogatta a köveket és fűcsomókat a hó alól. Jég, kő, fű, ezeket kellett kerülgetni. Dél körül beindult a havazás, egyre erősödött és feltámadt az északi szél is. A csúcson metsző hideg, hóvihar tette próbára a sízőket, a kevés friss havat is gyorsan elfújta a szél a pályákról. Hiába raktunk magunkra minden elképzelhető ruhadarabot, a metsző szélben egyszerűen elfagytak az ujjaink. Tudni kell feladni. Mi feladtuk.
Egyre jobb a hóhelyzet, a sarki hidegben mindehol dübörögnek a hóágyúk, lassan helyre áll a világ rendje. Télen tél van.

Két napja esik kisebb-nagyobb megszakítással a hó a Ski Amadé területén. A hóesés ellenére még mindig kevés a síelhető pálya, elsősorban a völgyek felé eső részeken kevés a hó. Ezért szállásadónk tanácsára, no meg a magassága miatt Obertauern felé vettük ma az irányt. A szerpentin felfelé egészen jól járható volt, lefelé már kevésbé.
A havazás egyre erősebb lett, néhány óra alatt legalább 20 cm friss hó esett. Ehhez egyre erősebb szél, a csúcsokon sűrű köd, és a szakállamra fagyott lehelet alapján legalább -10 fok hideg párosult. A pályákra nyugodtan ki lehetett volna tenni a "megtelt" táblát, a felvonóknál érdekes módon alig kellett várakozni. A többség esett-kelt a nagy hóban talán ezért értek le kevesebben a völgyállomásokhoz. Sajnos a rossz idő miatt a Tauernrunde-t nem tudtuk bejárni, de ha eláll a havazás, kifagynak a pályák érdemes lenne visszatérni. Majd a szerencséseknek, akik az újévben érkeznek.
Hazafelé menet már hóláncra kellett az autót tűzni, maj az egyik láncot úgy sikerült elhagynom, hogy észre sem vettem.

Alig vártam, hogy végre újra lécre álljunk. Rendszeresen az őszi iskolai szünetben indítjuk a szezont, s ilyenkor valamelyik magashegyet vesszük célba. Idén a Stubai Gleccserre esett a választásunk, itt még nem jártunk. Szállást egy Fulpmes nevű településen, a Stubaital bejáratánál sikerült találnunk, előszezoni áron. A gleccser völgyállomása innen kb. 25 perc autóval, viszonylag kellemes hegyi szerpentinen közelíthető meg. (A szomszédos söldeni gleccsert ettől jóval keményebb úton lehet elérni.) Az elmúlt napok nagy havazása és lehűlése után az előrejelzések szép napos idővel biztattak. Fél kilencre már a parkolóban voltunk, a korai idő ellenére csak a D jelű szektorban tudtunk megállni. Innen gyorsan pörgő buszok szállították fel a sízőket a völgyállomásig (1750 m). A völgyállomástól két kabinos felvonóval lehet a síterepet megközelíteni. Az Eisgratbahn az Eisgrat étteremig (2900 m), a Gamsgarten (minő meglepetés!) a Gamsgarten étteremig (2620 m). Itt ragyogó napsütés, kellő mennyiségű hó, elfogadható tömeg fogadott minket. Várakozni 5-6 percnél nem kellett többet egyik felvonónál sem. A pályák minden igényt és tudást kielégítettek, jól esett a szezon első csúszása. Meg a többi is... Délben a Gamsgarten teraszán találtunk üres nyugágyakat, s a déli sört Robin barátomnak ajánlom... Folyamatosan mentek a hóágyúk, ami inkább a rendkívül száraz levegőnek köszönhető, mert a hőmérséklet egész nap alig ment fagypont alá.
Ha valakinek már nagyon rezegnek a lécei a szekrényben, jó szívvel ajánlom a Stubai gleccsert.

Friss info Gerlitzenből.
Az ideúton Szlovéniától esett az eső, bíztunk benne, hogy ez a hegyen hóban jön le. Úgy is lett. Ma reggel szikrázó napsütés, -4 fok, frissen vasalt pálya várt minket. A Kanzelbahn alján 2 m havat írtak a csúcsra, felérve tapasztaltuk nem túloztak. Sok éve járunk ide iskolai sítáborba, de ilyen mennyiségű és minőségű hóval nem találkoztunk még így március elején. A kiváló feltételek ellenére nem voltak sokan, így még délután is szuper pályákon csúsztunk. Talán a Klösterle alsó fele volt keményebb a korábbi enyhe idő miatt, de jó léccel (éllel)nem okozott különösebb problémát a kevésbé gyakorlottak számára sem. A szép idő egész nap kitartott. Ilyen napokra várunk egész szezonban.

Február 4. és 5. között, két napot síztünk a Daschstein West régióban. A síterepet nem sikerült egészen bejárni, hagytunk egy keveset jövőre is. :)
Szállásunk Gollingban volt, kb fél óra autóútra Russbachtól. Talán közelebb is találhattunk volna, de 31 Euro/éjért, all inclusive szállásért azt gondolom ennyit megérte utazni. (Ha valakit érdekel, szívesen megküldöm a hotel címét.)E két napon Russbach és Gosau pályáit jártuk be és csupa kellemes benyomás ért. Gyönyörű környezetben, hatalmas fenyőfák között síztünk, egy-két erősebb, lendületes letörés színesíti a meneteket. Meleg volt nagyon (a parkolóban +10 C)ennek ellenére mindkét napon jó havon, a csúcs közelében (Russbach északi oldal) végig porhóban csúsztunk. Nem jegesedett, nem buckásodott, pedig a síszünetnek köszönhetően meglehetősen sokan voltunk. Annaberg felé emiatt nem mentünk át, mert innen csak egy csákányos segítségével lehet átcsúszni, a felvonónál pedig egész nap tömeg volt. Ebédszünetre a Hornhütte nevű műintézménynél álltunk le, ahol elfogadható áron, villámgyors kiszolgálással fogadtak. Egyetlen negatívum, hogy bent simán lehetett dohányozni. Viszont kint nagyon jó zene szólt, mellette szabadtéren grilleztek, az illat szinte odavonzotta a sporttársakat. Honfitárssal alig találkoztunk, viszont nekem feltűnő volt, mennyi román rendszámú autó áll a parkolókban.
Szóval csatlakozom az előttem szólókhoz, mindenkinek csak ajánlani tudom a régiót.
S ha már Gollingban volt a szállásunk, megnéztük a gollingi vízesést is.

Februári sítúránkat Werfenweng-ben kezdtük. A völgyben sűrű köd, a pálya völgyállomásánál szikrázó napsütés fogadott. Éppen fagypont körül volt a levegő. A pálya üzemeltetője szerényen Ikarusnak keresztelte a pályarendszer nyolcüléses felvonóját. Fent a hegyen erős déli főn jelezte, ma itt nem lesz hideg. Ezen a télen lassan az a szokatlan, ha hideg van... A csúcsról (1840 m) az 1-es jelölésű piros pályán lehet a völgyállomásig visszacsúszni. A 4 km hosszú 1-es három részre osztható: az első harmada széles, kellemes lejtésű, a középső harmad jobb széle fekete, a bal oldala erős piros, majd az alsó harmadon lehet kipihenni a meredekebb szakaszt.
Ha visszamegyünk a csúcsra, a 2-es piroson lehet a további pályákra átcsúszni. Két négyüléses, két csákányost és a hozzájuk tartozó pályákat lehet variálni. Érdemes a csúcskereszthez felgyalogolni, mert a látvány valóban lélegzetelállító: délen a Dachstein masszívuma, északon a Tennengebirge sziklás csúcsai fogják keretbe a képet. A távolban egészen Flachau-ig (Radstadt-ig?) ellátni.
Werfenwenget több napra és kezdőknek nem ajánlanám, de gyakorlott sízőknek - már csak a látvány miatt is - mindenképpen.
A déli sör képét (mert klasszikusokat csak pontosan szabad idézni) Robin sítársank ajánlom.

Szállásadónk lelkünkre kötötte, hogy a Wagrain-Flachau-i új összekötést, a G-linket feltétlenül nézzük meg. Mivel az Alpendorf-i oldalt még nem láttuk, így az előre jelzett néhány centi friss hó meghozta a kedvünket, hogy bejárjuk a pályarendszert. A néhány centi hóból egésznapos szakadó hóesés lett, ami nagyon ráfért a környék összes terepére, mert a szokatlanul meleg főn alaposan megette a havat. Wagrain felől a Grafenbergbahn-nal mentünk fel és síztünk át egészen Alpendorfig, majd vissza Wagrainba a G-link állomásig. Fantasztikus pályákon, szinte szűzhóban síeltünk végig, a hegyen 1300 m felett mindenhol hó esett, alacsonyabban viszont havaseső. Az alpendorfi oldalon a falu felett már térdig érő hókásában értünk le, menekültünk is vissza, ahogyan csak tudtunk.
A G-linket tényleg érdemes megnézni és kipróbálni. A gondola 130 férőhelyes, a beléptető kapu számolja vissza a létszámot. A szakadó hóesésben és felhőben is gyönyörű látvány a magasból a két hegy közötti völgy. (A legmagasabb pontja 232m, menetidő 4,5 perc, az átfeszített távolság 2,3 km.) Az ember csak tátja a száját, mekkora pénzt fektetnek a sízők kiszolgálásba. Alpendrofban új 8 személyes kabinos (Buchaubahn), 8 üléses fűtött felvonó (Strassalmbahn), G-link...
Reggel 9-kor indultunk, délután fél négyre, rommá ázva értünk le a parkolóba. Valamiért még sem bántuk.

Őszi besízésünk síterepének ismét Söldent, a két söldeni gleccsert választottuk. Az otthoni későnyárias időjárás miatt kissé lanyhult a lelkesedésünk, de abban bíztunk, hogy legalább 3000 m-en találunk sízésre alkalmas havat. A meleg miatt igyekeztünk minél hamarabb felérni. Jó tanács az autóval érkezőknek: érdemes az alagúton átmenni a Tifenebach gleccserhez, a rengeteg autó látványától nem megijedni,a parkolóban pedig alaposan szétnézni, mert mindig akad egy-két üres hely a kabinos felvonó közelében. Reggel 9-kor már csatoltunk. Délig tökéletes havon, tökéletes pályákon csúsztunk. A tiefenbach-i oldalon kezdtünk, aztán ahogy egyre magasabbra hágott a nap, és firnesedett, buckásodott a déli oldal, úgy mentünk át az északi, rettenbach-i részre. Ott még délután is kevesebben voltak és a pályákat is kevésbé viselte meg a szokatlan meleg. 3000 m-en 5-6 fok volt pluszban, de erősen tűzött a nap, így még melegebbnek lehetett érezni. Láttam a csúcson rövidujjú pólóban is deszkást.
Egy kis (vagy sok) hó elkellene, szerencsére holnapra 20-30 cm havat és lehűlést várnak. Meglátjuk...

A Haus Jeremias-ban lakó, évek óta velünk együtt visszatérő cseh házaspár nagyon dicsérte Wagrain pályáit, mondván nincsenek sokan és a fenti pályák nagyon jók, de a völgybe vezető piros pályákkal vigyázzunk, mert glatt jég. Az útba igazító információk helyesnek bizonyultak, csak a "nincsenek sokan" nem stimmelt. A Grafenbergbahn-nál már gyanúsan nagy tömegbe botlottunk, s a rossz érzés a hegycsúcson csak fokozódott. Rengeteg ember és mindenki síelni akar! A fenti pályák nagyon jók, változatosak, csak nagyon rövidek. Két perc csúszást húsz perc tolongás követte. Átsíztünk Alpendorf felé, de ott is ugyanezt tapasztaltuk. Visszanavigáltuk magunkat, és a kabinos lift nyomvonalát követve a völgy felé vettük az irányt. Elvétettük a pálya vonalát és az erdőben kötöttünk ki, de a rövid freeride sem szegte kedvünket. Visszatalálva a 37-es számú piros pályára, itt ár tényleg kevesebben voltak. Persze később az okát is megtapasztaltuk, hiszen valóban full jégen csúsztunk egészen a völgyállomásig. Hamar elment a kedvünk Wagraintól, úgyhogy gondoltunk egy merészet, a csapat kettévált, és a társaság egyik fele egy kisebb terepre, a közeli Eben im Pongauba ment át. E kis síterep a Monte Popolo hangzatos néven hirdeti magát, csendesen megbújva a nagy pályarendszerek árnyékában. Pont erre volt szükségünk, hiszen ácsorgás és egymás taposása helyett sízni jöttünk. Egy kétüléses felvonó visz fel 1285 m-re, majd innen egy vadonatúj hatüléses csili-vili buborékos 1612 m-re. Innen két irányban, két kéknek jelölt pályán lehet visszacsúszni a hatüléses aljáig. A pályák szélesek, végig magas fenyőerdő szegélyezi, ezért még szeles időben is remek élményt nyújtanak. Ha kissé szemléletesebben szeretném bemutatni, akkor a Kékes déli lejtőjére hasonlít, csak szélesebb, meredekebb és hosszabb. Bejártuk mindkét felső pályát, tömeg, sorállás sehol sem volt. Voltak olyan szakaszok, ahol csak ketten voltunk a pályán. Ez igazán felüdülés volt a wagraini tömeg után... Fent a tetőn csodálatos panorámában csináltunk egy csomó képet, majd a középállomástól egy hosszú, meredek piros pályán visszacsúsztunk a völgybe. Ismét beigazolódott az a tapasztalat, hogy ünnepnapon vagy hétvégén kerülni kell az autópálya közelében lévő nagy és népszerű pályarendszereket, inkább kisebb, csendesebb helyet kell keresni. Eben éppen ilyen volt...

A tegnapi havazás után, a hidegfront elvonultával gyönyörű, kristálytiszta időre, ragyogó napsütésre, a völgyben (1050 m) -1 fok körüli hőmérsékletre ébredtünk. A mai úti cél Filzmoos település felfedezése, és a völgy két oldalán húzódó sípályák becsúszása volt. A régió nagy és népszerű pályarendszerei mellett egy csendesen meghúzó, igazi "békebeli" területre bukkantunk. Az ilyen napokra szoktunk várni egy-egy szezonban... Ha úgy jellemezném, olyan mint a mesében, akkor sem tudom igazán leírni, milyen csodálatos környezetben, fantasztikus pályákon, isteni időben csúsztunk. A hétvége (szombat) ellenére nem voltunk sokan, a lifteknél nem állt sor, a pályákon időnként egyedül síztünk, a hüttékben mindig volt hely. Változatos, szép vonalvezetésű, átlátható és átjárható pályák lent, fent az égbolton színes hőlégballonok. Tény: az ülős liftek régiek, talán lassúak is, kicsit fapadosak. Nincsenek új kabinos liftek, mozgólépcsők, mindenféle "puccosan modern" eszközök. Azonban a táj szépsége, a havas fenyvesek látványa, s mindehhez a Dachstein szikláinak háttere kárpótolt mindenért. Sízés után érdemes végigsétálni a falu főutcáján, ahol egymásba érnek a szállodák. Érdemes benézni a település zarándokhelyként is ismert templomába, ahol egy 400 éves fából faragott kisded Jézus szobor a főoltár központi alakja. Aki még nem járt itt, nem is tudja, mit mulasztott el...
A síterepet ötcsillagosra értékeltem. Nem a kiépítettség, hanem az érzés miatt.

Év végi - immár hagyományos - sízésünk mai helyszínéül a Salzburger Sportwelt pályarendszer egyik tagját – egyik nagy kedvencünket - a Radstadt-Altenmarkt síhintát választottuk. Az eredeti terv Filzmoos lett volna, de házigazdánk tanácsára Altenmarkt mellett döntöttünk. Reggel a völgyben erős havas eső, fent a hegyeken havazás kezdődött, az előrejelzések 20 cm friss havat prognosztizáltak. Így olyan helyet javasolt, ahol a kabinos lifteknek köszönhetően később ázunk el teljesen, s így tovább tudunk a pályákon maradni. Radstadt-Altenmarkt mindkét oldalán van a völgyből a csúcsig tartó kabinos, így nem bántuk meg, hogy az eredeti terven változtattunk.
A havazás egész nap kitartott. Időnként ködben, ködfelhőben, időnként kukucskáló napsütésben 1650 m-ről a völgyig három féle havon csúsztunk: a hegy felső harmada finom porhó volt, a középső harmada keményen fogta a lécet, míg az alsó harmada puha pedig firnes, olvadó hó. A pályákon éppen annyian voltunk, hogy kényelmesen lehetett húzni az íveket, vagy kerülgetni a meredekebb szakaszok buckáit. Sorállás, várakozás 0 perc, a hüttékben gyors kiszolgálás. Szóval szuper volt minden, s mivel délutánra elkapta a lábunkat a combfarkas, így három óra után, szétázva megállapítottuk, ideje pihenőre vonulni. Készítettem néhány képet is, talán visszaadja a mai nap hangulatát.

Őszi besízésünk második napján meglátogattuk a Pitztal gelccsert, amely úgy hirdeti magát, mint a legmagasabban fekvő osztrák sípálya. A minősítés helytálló, hiszen a közelmúltban átadott Wildspitzbahn kabinos felvonó valóban 3440 m-re repít fel.(A viharos szélben szó szerint...)
A parkolók meglehetősen messze vannak a völgyállomástól, innen 10 percenként induló külön buszok szállítják fel a sízőket a völgyállomásig. Innen földalatti gleccserexpresszen 6 perc alatt 2840 m-re értünk. Már a parkolóban is szállingózott a hó, fent a gleccseren ez intenzív havazásra váltott. Az erős szél hordta a havat, így meglehetősen keveset láttunk a panorámából, azt viszont megtapasztaltuk, hogy valóban változatos pályarendszer, mindenki megtalálhatja a számára megfelelő lejtőt.
A rossz idő ellenére az új felvonót ki kellett próbálni. Egyedül utaztam a 10-12 személyes kabinban, s végig azon gondolkoztam, le a kalappal az építők előtt, akik ilyen körülmények között, ilyen magassaágban és főleg ilyen minőségben megépítették ezt a csodát.
3440 m-en egy hosszú, szűk "járatban" lehet a piros pályákhoz csúszni. A szél hordta a havat, így lefelé menet időnként nem volt fent és lent, csak nagy-nagy fehérség, de még így is élvezhető volt, gondolom jó időben még inkább az. A pálya egy helyen keresztezi a Brunnenkogel csákányos felvonó nyomvonalát, itt erősen figyelni kell az átcsúszásnál.
A nap végén megindult a tömeg a gleccserexpresszen a völgy felé, ami azt jelenti, hogy a japán metrón látottakhoz hasonló mennyiségű nép zsúfolódott össze a vonaton. Félúton lefelé a soför rálépett a fékre, ami kisebb pánikot okozott az egymás hegyén-hátán állók-ülők között, már aki talpon tudott maradni. Felborulni egyébként sem egy élmény, hát még síléccel, síbottal a kezedben.
Összességében kellemesen elfáradtunk, megérte Söldenből átrándulni Pitztalba.

Őszi besízésünk helyszínéül ismét a tiroli Söldent választottuk.
A tegnapi ideúton Salzburgtól szakadó hóesésben jöttünk, folyamatosan hűlt a levegő és mire a szállásunkra Langenfeldre értünk,-4 fok, és 10 centis hótakaró fogadott. Ma reggelre a Tiefenbach gleccsernél -11 fok, 3250 m-en -20 fok, viharos szél, hófúvás, köd, felhő, szóval minden téli kellék adva volt. A rossz idő ellenére iszonyat a tömeg, rengeteg diák, iskolai csoport. A rettenbach-i oldalon még rosszab időjárás volt, ezért valószínűleg a többség átjött a hegy déli oldalára, ezért volt a rengeteg ember a pályákon és a felvonókon. A csúcs közelében gyök2 volt a látótávolság, délutánra a nagy szél lehordta a havat a gleccserjégről is.
Három körül feladtuk, persze amikor elindultunk a völgy felé, kisütött a nap...
Hó most már van bőven, a táj gyönyörű, az előrejelzések alapján holnapra az időjárás is szebbik arcát fogja mutatni.

A Budapest Fridge-en kapott Grebenzenre szóló ingyenjegyek jó iránytűnek bizonyultak, úgyhogy kedvet kaptunk és meglátogattuk ezt a Sankt Lambrecht melletti síterepet. Szállásunk Zeutschach-ban a Haus Seeblickben volt, 17 km-re és 20 percre a pályától
A topic korábbi bejegyzésében azt olvastam, hogy aki síelni szeret, az szeretni fogja Grebenzent. Osztom a véleményt. Széles, kellemes lejtésű pálya, hóbiztos északi fekvés. Kissé lelakott négyüléses felvonó visz fel a hegy közepéig, innen további három csákányos húz fel az 1900m-es csúcsra. Fentről egészen a lachtal-i szélerőművekig lehetett ellátni. Még szombaton is csak annyian voltunk - többségében magyarok -, hogy kényelmesen, sorállás nélkül róhattuk a köröket. A parkolóban elfértünk, s délben sem kellett túl sokat várnunk a pálya aljában lévő étteremben. Adottságait tekintve többet érdemelne a terep, de aki sorban állás és egymás taposása helyett sízni szeretne, de azt sokat, egy-két napra nyugodtan felkeresheti Grebenzent.
A szállásunk egyébként egy fennsíkon volt 1040m-en. A fogadó mellett csörgezedő hegyi patak pisztrángokkal, hatalmas "saját" jégpálya minden kellékkel(korik, hokiütők), jégteke pálya, szánkók és kristálytiszta (-15 fokos!) levegő tette igazán varázslatossá a helyet. (haus-seeblick.at)

Tegnap este részt vehettem MSZI-n a Hófesztiválon.
Fantasztikus élmény volt a színes fényekkel megvilágított pályán csúszni, miközben szólt a zene.
Rockkoncert hóviharban pedig egyszeri és megismételhetetlen :)
Gratuláció és köszönet a szervezőknek!

Sikerült rábeszélni társaságunkat, hogy az egyre növekvő tömeget elkerülendő válasszunk mára egy kisebb síterepet. Mivel sokan és sok szépet írtak Altenmarkt-Radstadról, így ma erre a terepre esett a választásunk. Nem bántuk meg! Sőt...
A "nagy" síterepeknél nagyságrendekkel kevesebben voltak, sort egyetlen liftnél sem kellett állni, szinte a beléptető kapukig lehetett sízni (nulla perc várakozási idő). Az előző napi zauchensee-i tömeg után igazán üdítő volt kényelmesen, jó tempóban sízni úgy, hogy nem kellett félni ütközéstől.
Egész nap esett a hó, hol erősebben hol csendesebben, a hőmérséklet nulla fok alatt volt. A pályák kellemesek, szélesek, végig fenyves erdő között futnak, gyönyörű kilátással a városra. Még délután három körül is alig-alig buckásodott, s jeges foltokkal sem nagyon találkoztam.

Délután szállásadónk tanácsára felkerestül Altenmarkt-ban a Therme Amade nevű "termál" fürdőt. Azt gondoltuk, jól fog esni a forró víz az egész napos sízésben megfáradt izmoknak. A "termál víz" itteni viszonylatban termál, mert a legmelegebb medencében is majd megfagytunk, ezért rövid időn belül inkább a zuhanyzó forró vizét választottuk. Mint később kiderült, egyszerű forrásvizet melegítenek fel, majd sót adalékolnak hozzá, így készül az osztrák termálvíz. :)

A síterepre természetesen visszamegyünk, a fürdőbe biztosan nem...

Olvasom a fórum hozzászólásait, és általános tapasztalat, hogy a keleti pályákon (Stuhleck-től keletre) kevés és rossz minőségű a hó a pályákon. Zauchensee-ben vagyunk, itt van hó bőven, hála Holle anyónak. A levegő hőmérsékleti inverziójának köszönhetően a völgyekben egész nap ködös idő és nulla fok alatt, fent a hegyen (1800-2100 m között) szép napos és sajnos meleg az idő. Ma is hétágra sütött a nap, szépen le is pirult mindenki. A hó minősége, mennyisége kiváló, a nagy tömeg azonban délutánra hatalmas buckákat túrt össze, a délutáni völgymenet így igazi túlélő túrára sikerült.
Aki a két ünnep között tervezi a csúszást, ne csodálkozzon ha a felvonók előtt ki kell várnia a sorát.

Holnaptól hidegebb, havas időt jósolnak... Meglátjuk.
Holnap megnézzük Filzmoos pályáit, talán kevesebb emberrel találkozunk a pályákon.

November 1 - 4 közötti őszi besízésünk helyszínéül a tiroli Sölden-t választottuk. Hétközi időszakban mentünk, igyekeztünk elkerülni a tömeget, ami végül sikerült is. Szállásunk Langelfeldben volt, 300 m-re az Aqua Dome-tól, a falu Sölden felőli végén. Az apartmanházat bátran merem ajánlani bárkinek, színvonalas, igényes és olcsó volt.
Fent a gleccsereken igazi fehér télben, a völgyben kellemes őszi időben gyönyörködhettünk. A gleccserhez vezető szerpentin nem tériszonyosoknak való, a 15 %-os lejtőn időnként kettesben is tövig kell nyomni a gázpedált. Az első napon a Tiefenbeach-i oldalon kezdtünk, itt tudtunk a legközelebb parkolni a pályákhoz. A kabinosnál öt percnél nem kellett többet várnunk, ez a Rettenbach-i oldalon még inkább így volt. Itt a pályák is egy kissé jegesebbek voltak, így a többség velünk együtt a déli oldalt választotta. A síalagutat természetesen ki kellett próbálnunk, csuda egy dolog. Az jutott eszembe, miközben a átsíztünk a másik oldalra, hogy itt mi mindent megtesznek a sízők (és persze az üzlet) érdekében, miközben a Mátrában egy (használt) ülős liftre sem futja. 3000 m magasságban alagutat fúrni a sziklába a téli sportok szerelmeseinek... nem semmi.
Este lazultunk egyet az Aqua Dome-ban, érdemes kipróbálni a tölcsér formájú medencéket, jópofa dolog.
Összességében érdemes volt több mint 840 km-t autózni, az eddig általunk megismert gleccserpályák között eddig messze (de tényleg:)) ez a legjobb.

Boldog új évet mindenkinek!
Karácsony és szilveszter között 5 napot töltöttünk a Ski Amadé területén, s igyekeztünk képességeinkhez képest minél több pályát felkeresni. Szállásunk Hüttauban, a Haus Jeremiasban volt, a kis családi panziót itt a sielok.hu oldalain találtam. Nem csalódtunk, igazi mesevilágba csöppentünk. A szállás, az ellátás, a környék egyszerűen fantasztikus volt, a pályákról nem is beszélve. Háziasszonyunk tanácsaira hallgatva az első napot Mühlbach-ból kiindulva a Hochkönig régióban kezdtük. Hó volt bőven, és bár a parkolók tele voltak, a népség bőven elfért a pályákon. Az idő rövidsége miatt nem tudtuk csak egy részét besízni a pályarendszernek, de a Schneeberg csúcsáról így is megcsodálhattuk a Hochkönig 3 ezres masszívumát. A sípályák egész nap felhőben voltak, a Hochköniget viszont egész idő alatt sütötte a nap. Hosszú, viszonylag könnyű pályák, első napi besízésnek kiváló volt.
Ehhez képest a másnapi Flachau-i látogatás maga volt a csalódás. Az előzetes hírek (Ausztria második legjobb síterepe...)alapján többet vártam, nekem kifejezetten nem tetszett a sok pókhálószerű pálya, a rengeteg balesetveszélyes pályakereszteződés. Aki a piros pályán döngetett lefelé, azt zavarta a sok botozó keresztező kék pályán síző, akik viszont rettegve néztek felfelé, hogy időben kitérjenek.
A harmadik nap jelentette a csúcsot. Zauchensee. Flachauwinkl felől mentünk fel, itt egyszerűen csak tátottuk a szánkat az újonnan átadott völgyállomás láttán. Komolyan, mint egy repülőtéri terminál: mozgólépcső a töküveg 8 személyes kabinos liftig, a földszinten kandalló lobogó tűzzel, körben kanapék a megfáradt síelők kényelmére, étterem, buliterem, plazmatévék mindenfelé...Átsíelve a hegyen egész nap Zauchensee pályáin jártunk. A hatüléses Tauernkarnbahn vitt fel minket az 1890 m-es Rauchkopf csúcsra, itt találtam meg a sok pálya közül a nekem legjobban tetszőt, a 11-es jelű széles carvingpályát. Sajnos ezt csak egy hosszú csákányos lift szolgálta ki, lehet éppen ezért még a legnagyobb tömeg idején is alig síeltek itt, úgyhogy itt lehetett igazán élvezkedni :). Hazafelé kipróbáltuk Flachauwinkl kék és piros pályáit is a már emlegetett völgyállomásig. Szép levezetése volt ez egy mozgalmas napnak, amit aztán szilveszterkor még egyszer megismételtünk. Honfitárssal alig találkoztunk, talán Zauhensee-ben köszöntek ránk egyszer magyarul, még magyar rendszámú autót sem láttunk. Szóval, aki még nem járt Schladmingon túl, érdemes a plusz negyven kilométert rászánni...

Ma meglátogattuk Stuhleck síterepét, még nem jártunk ott. A parkolóban bőven volt hely, a Stuhleckbahn pénztárainál lehetett parkolni. Egész nap esett a hó, hol sűrűbben, hol gyengébben, időnként ködfelhőbe burkolózott a csúcs. A pályákon van hó bőven, csak ma vagy 20 cm esett a már meglévőre. Az 1, 1a, 1b pályákon síztünk, buckás volt ugyan, de a friss porhóban ez nem okozott problémát. Ha a sok havat rendesen eldolgozzák, frenetikus lesz! Különösen a Weissenelfbahn narancs ülése és a narancs buborék jött be :) A pályákon alig voltunk, a többség magyarul beszélt. A liftkezelők rendkívül előzékenyek és a segítőkészek voltak. Összességében príma nap volt... Ha sikerül, töltök fel pár képet.

Megjártuk Selmecbányát. Nincs túl messze (147 km), de elkapott minket a szerdai havazás, úgyhogy autópálya hiányában 3 órát autóztunk. A pálya Selmecbányától 12 km-re van, könnyen meg lehet találni, mert mindenhol táblák jelzik. (Visszafelé már nem ilyen egyszerű...) Hétköznap lévén nem voltunk sokan, a völgyállomástól 50m-re tudtunk parkolni. A négyüléses felvonó kényelmes, a buboréknak a sűrű havazásban nagy hasznát vettük. A pálya vonalvezetése kellemes, két meredekebb letörést lankás részek követnek. A nagy hó miatt hamar buckásodott, de a pálya bal oldalán érintetlen szűzhavas részeket találtunk, túrtuk hát a porcukrot... Egynapos kirándulásra szerintem kiváló volt, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a félnapos jegy 11 Euro (kb. 3000 Ft) volt. Ezért másfél km pályát és ülős felvonót kaptunk. Teszek fel friss képeket is.