Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Saját lavinája temette maga alá a síelőt

2005.12.28. Bata Attila

Talán már kissé mániákusan is, de nem győzzük eléggé hangsúlyozni ezeken az oldalakon is, hogy a sípályák írott és íratlan szabályait be kell tartani. Szinte az összes baleset és haláleset megelőzhető lenne, ha a léc vagy a hódeszka felcsatolásakor a józan eszünket és a felelősségérzetünket is magunkkal vinnénk. Az alábbi eset tegnap történt az ausztriai Ischgl síterepén.

A hegyimentők szabadítottak ki egy belga állampolgárt a lavina alól, a férfi a figyelmeztetések ellenére lezárt területen síelt és a saját maga által elindított lavina temette maga alá. A rendőrség szerint egy kb. 60 méter széles és 80 méter hosszú hófalat szakított le, amikor a lezárt pályán síelt egy négyfős társaság élén. Csak a síléce orra látszott ki a hótömeg alól.

Szerencsére a hegyimentők gyorsan a helyszínre értek és időben kimentették a síelőt, aki kisebb sérülésekkel megúszta a kalandot. A síterep szerint a szakaszt, ahol a szerencsétlenség történt lavinaveszély miatt már napok óta lezárták, de a társaság nem vette figyelembe a tiltó jelzéseket.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE