Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Kitzbühel: a leghíresebb lesikló versenyt rendezik a hétvégén

2020.01.23. Bata Attila

A hétvégi kitzbüheli versenyek a világ egyik legjobban várt síelős rendezvényei. Izgalom, kegyetlenül nehéz pálya és ismét megemelt pénzdíjak várják a versenyzőket és a nézőket.
A kitzbüheli versenyt több néven is nevezik. Vagy a hegy után Hahnenkamm-ként ismert, vagy a pálya után Streif néven. Az idén 80 éves verseny méltán a világ egyik legrangosabb, hanem a legrangosabb síversenye.

Idén a verseny rangjához méltóan a pénzdíjak is emelkednek. A tavalyi 550 ezer eurós összdíjazás 725 ezer euróra emelkedik, vagyis ennyit osztanak szét a három nap versenyein a legjobb 30 versenyző között. A lesiklás és a szlalom győztese 100 ezer, a szuper-g első helyezettje pedig 68 500 euróval lesz gazdagabb.

A verseny hírhedten nehéz, számos komoly bukás tette tönkre versenyzők karrierjét, vagy a szerencsésebbek megúszták azzal, hogy csak a szezont kellett befejezniük. Voltak olyan versenyek, amikor többen is a kórházban végezték.
A pálya
2016-ban Svindal és Streitberger szenvedett szalagszakadást és fejezte be sérüléssel a szezont. Ugyanakkor Reichelt térdsérülést szenvedett. Az idén még el sem kezdődött a verseny, de a legnagyobb esélyes, a tavalyi győztes, az olasz Dominik Paris szintén elszakította a szalagját a jobb térdében a keddi edzésen. Számára is véget ért a szezon.

A verseny fontos társasági esemény is. Osztrák és nemzetközi hírességek sora teszi tiszteletét, valamint a szurkolóknak a város több pontja alakul át buliközponttá.

Pénteken a szuper-g (11:30-kor), szombaton a legjobban várt versenyt a lesiklást (11:30-kor), vasárnap pedig a szlalom versenyek rendezik (10:30 és 13:30). A versenyeket a helyi ORF és az Eurosport élőben közvetíti.
KOMMENTEK
tonics | 2020.01.24. 09:31
wengent valamiért jobban bírom de ez is elég látványos.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Gasthof Kammerhof
A tradicionális, teljesen felújított panzió felszereltségéhez recepció, étterem (pizzéria), reggeliző-étkező, társalgóhelyiség, parkoló, terasz tartozik. Skiwelt Wilder Kaiser ingyenes síbusszal: 15 perc.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Bergresort Tauernblick
2024. decemberében nyíló új apartmanházak wellness részleggel a Kitzbüheli Panoramabahn középállomásától 500 méterre, erkélyes 2-10 fős lakásokkal.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Pension Alta Vista csillagcsillagcsillag
Családias hangulatú panzió a Wildkogel-Arena síterep közvetlen közelében. Barátságos, fürdőszobás, erkélyes szobák, étterem, magyar nyelvű személyzet. További szolgáltatások: WIFI, szauna, játszószoba, billiárd, sítároló.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE