Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Újdonságok 2006/2007: Hauser Kaibling (Ausztria)

2006.11.05. Bata Attila

Újdonságok 2006/2007: Hauser Kaibling (Ausztria) Talán annyira nem lehet ismerős ez a név, de egy remek kis síterepről van szó. Ha pedig azt nézzük, hogy innen át lehet síelni Schladming egyéb terepeire is, és a bérlet is érvényes a környező hegyekre, sőt akár a teljes Ski Amade területére is lehet bérletet váltani, akkor már nem is olyan kicsi ez a síterep.
A színvonallal itt eddig sem volt probléma, liftek modernek, így idén inkább a hóágyúzásra és a pályakarbantartásra fordítanak nagyobb figyelmet.

Azt már megszokhattuk, hogy a síterepek szlogenjei mögötti igazságtartalmat nem kell feltétlenül elfogadni, de a helyiek igyekeznek, hogy a "Stájerország legszebb pályáinak" hirdetett pályák továbbra is vonzóak maradjanak a síelők között. Az idei költségvetésben szinte minden pénz az új hóágyúk beszerzésére és a hozzákapcsolódó vízvezetékrendszer és az új víztározó kiépítésére ment el.

A helyiek összesen 4,7 millió eurót költöttek a 40 darab vadonatúj hóágyú megvásárlására. Ebből 23-at szereltek fel a földbe rögzített 4,5 magas tartóoszlopok tetejére. A megnövelt hatótávolságnak köszönhetően jelentősen növekszik a hóágyúzás hatékonysága is. Három hóágyút pedig külön-külön nyolc méter hosszú szabadon mozgatható lengőkarokra szerelték, amellyel még hatékonyabban tudják pótolni a havat a kikopott részeken is. Azonban ha a fixen rögzített hóágyúk tudománya is kevés lenne, akkor ott van még a maradék 14 darab mobil hóágyú, amelyeket könnyen a kívánt helyekre lehet szállítani.

Természetesen az összes hóágyú számítógépről vagy akár mobiltelefonról is üzemeltethető, de képesek automatikusan magukat szabályozni a külső körülményeknek megfelelően. A hóágyúk átlagosan 50 000 euróba kerültek a síterepnek, de cserébe ezért a pénzért az új szezonban már óránként 4200 köbméter friss havat tudnak gyártani óránként. Állandó üzemeltetés mellett naponta kb. 100 000 köbméter mesterséges hóval lehet majd Hauser Kaibling pályáit beteríteni. Ez körülbelül tízezer teherautó teljes rakományának felel meg.

Hatékonyságukra jellemző, hogy amennyiben az időjárás kedvező, akkor 3-4 nap alatt teljesen behavazhatóak a fenti pályák, a csúcsoktól egészen a liftek középső állomásáig. Az új szezonban már összesen 100 hóágyú dolgozhat ezen a relatíve "kis" terepen, amely valószínűleg nagyszerű havat garantál majd, akkor is, ha Holle Anyó nem akar besegíteni.

Az új hóágyúk ellátására építettek egy 70 000 köbméteres tározót 1800 méter magasan a hegyben. Az új tározóval együtt már összesen 200 000 köbméternyi vizet tudnak a hóágyúzáshoz tárolni. Fontos hír, hogy a nyáron szinte az egész hegyet feltúrták a munkagépek és számos pálya nyomvonalát kiszélesítették.

Az eredeti tervek szerint december elsején kezdődött volna hivatalosan a szezon, de az utóbbi napok kedvező időjárása és a folyamatos hóágyúzás miatt lehetséges, hogy már hamarabb is lehet itt síelni, és nem csak itt, hanem a szomszédos Planai terepén is. Jelen pillanatban 30-40 cm friss hó várja, hogy a hét elejére jelzett enyhe időjárás milyen károkat tehet a pálya állapotában és talán lehetséges lesz egy hétvégékre korlátozott nyitva tartás már novemberben is.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Bergresort Hauser Kaibling
2019-ben átadott, luxus színvonalú hütték a Schladming 4 hegy sícentrumban, Hauser Kaibling sípályái mellett. A max. 10 fős hütték mindegyike szaunával, valamint kültéri jacuzzival felszerelt!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Bachseitenhof Panzió
1.200 m magasan az erdő szélén fekvő 12 szobás, panorámás panzió. A legközelebbi sílift (Fageralm) 4,5 km-re található, de kocsival a Ski Amadé sírégió számos síterepe elérhető. A síelés után finn- és infraszauna, ezen kívül internet, ingyenes parkolás várja a vendégeket.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Alpenchalets Reiteralm
120 m2-es wellness faházak maximum 10 fő részére közvetlenül Reiteralm sípályáinál, a Schladming 4 hegy sípálya rendszerében. Minden ház 4 db hálószobával, nagy nappalival, több fürdőszobával és egyedi wellness szolgáltatásokkal kényezteti vendégeit.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.